Csiszár Mária: Élsz Barackvirág!

Harmadik kiadásához érkezett a nagysikerű, a Szilágyságban is jól ismert Kati-könyv Élsz Barackvirág címmel. A kiadó a következőképpen ajánlja a könyvet az olvasók figyelmébe:: Kati története 1988-ban, Zilahon kezdődik. Születésétől követhetjük nyomon az életét, az érte vívott küzdelmet 1990 márciusáig, mikor a pécsi gyermekklinikán végrehajtják rajta az első életmentő műtétet. A háttér: Zilah-Párizs-Budapest-Pécs, a Ceauşescu-éra utolsó éve, ’89 decembere, áttelepülés, a rendszerváltozás kezdete Magyaror-szágon.
„(…) Az első nyomásnál már látták a baba fejét, s biztattak, hogy a következő görcsnél megszületik. Éles fájdalom, jóleső elernyedés - és megfagyott körülöttem a levegő. Halk nyöszörgést hallottam, és nem értettem semmit. Magdi fogta a babát, és nézte Imrét, Imre doktor megkövülten állt. “Valami baj van?” - kérdeztem. “Igen”, nyögte Magdi alig hallhatóan. “Életképtelen?” - kérdeztem félig felemelkedve. “Azt hiszem, igen” - válaszolt Magdi, majd elfordult, és elvitte a kicsit, hogy elrendezze. Annyit még láttam, hogy Kati lábai törökülésszerűen fel voltak húzva, Imre megfogta, és lefelé mozdította őket. “Kislány” - suttogta, és a lábak visszapattantak. (…)”
Keresztény könyv ájtatoskodás nélkül, megrázó orvosi történet hatásvadászat nélkül, hiteles korrajz gyűlöletkeltés nélkül.
Az Élet misztériumát, a Hit csodáját, a lét/nemlét kérdéskörét taglaló olvasmány nem véletlenül jelent meg éppen a Karácsonyi Ünnepek előtt! Mostantól a zilahi Tulipán könyvesboltban is kapható.

2009. január 30. | Művelődés