Mi lesz a piacon?
Az eddig feltételként szabott őstermelői bizonyítvány mellé az élelmiszerbiztonsági hatóságtól is engedélyt kell kérniük a háztáji piaci árusoknak. Február 1-jéig be kell jelenteni minden gazdaságot az állat - egészségügyi hatóságnál, ellenkező esetben borsos büntetésekre lehet számítani. Erre azért van szükség, hogy a hatóságok követni tudják a kisgazdák által forgalomba hozott alapanyagok – tej, tojás, méz vagy hús, illetve késztermékek útját, valamint azt, hogy a termékek egészséges állatoktól származnak-e, és a gazdaság megfelel-e az élelmiszer-biztonsági előírásoknak. Ugyanakkor a gazdának azt is be kell jelentenie, hogy hol akarja eladni az állati eredetű termékeit, derül ki az ÚMSZ tájékoztatójából.
Az engedélynek, habár nincs adóvonzata, a forgalmazó gazdáknak mégis évi 10 lejt, míg a késztermékeket forgalmazóknak évi 300 lejt kell kifizetniük, ezen kívül a gazdának egyszer használatos, címkézett csomagolást kell alkalmazniuk. A törvényhozók ki szeretnék szorítani a közvetítőket, s így csak a gazda, annak családtagjai vagy elsőfokú rokonai árusíthatják a termékeket. A kisgazdáknak is csak az éves kvótájuknak megfelelő mennyiségben lesz engedélyezett az értékesítés, s évente maximum kétezer szárnyast és ezer nyulat értékesíthetnek.
A zilahi piaci árusok között kérdezősködtem, hogy mit tudnak az új szabályozással kapcsolatban. A legtöbben még nem is hallottak a hamarosan életbe lépő engedélykötelezettségről. Sokan közülük félre informáltak, vagy csak részben informáltak. A Zilahon piacoló idősebb néni úgy értesült, hogy: ,,Csak tojást és tejet lesz szabad árulni.”. elmondása szerint ,,Nem lehet tudni, mi lesz itt. Jobb volna, ha eresztenék, ahogy vót!”.
Egy ugyancsak háztáji tejtermékeket árusító férfi a következőképpen nyilatkozott: ,,Már hallottam erről az újfajta engedélyről, s mi megtesszük amit kérnek, azonban nekik is sokat kellene változtassanak a dolgokon. Kifizetünk egy csomó pénzt azért, hogy itt árulhassunk, de csak a koszos, nem higiénikus asztalt és a sarat, mocsokságot kapjuk a helyébe. Ami a csomagolást illeti nekem eddig is be volt csomagolva az árum, és eddig még soha senki nem jött vissza, hogy megbetegedett volna attól, amit tőlem vett. Úgy gondolom, hogy jó dolog, hogy haladunk a fejlődéssel, azonban nem lehet egyik napról a másikra változtatni. Lassanként kell az embereknek elmagyarázni, hogy megértsék. Úgyis csak lassan fogják majd árulni azokat a dolgokat, amikbe kell tenni. Én még olvasok újságot, de innen sokan nem olvasnak, s nem is tudják miről van szó, vagy hogy mi is van. Ennek idő kell, hogy tudjanak átállni az emberek.”.
Néhány asztalkával odébb egy fiatal juhtúrót árusító asszony is a szemétre, a piszkos asztalokra panaszkodott. Úgy véli ,,kellene ellenőrizni a sok árust, hogy egyáltalán van-e otthon állata, vagy csak a másét árulja”. Elmondása szerint otthon a juhtenyésztéshez szükséges normáknak megfelelően állítja elő a juhtúrót.
A Zilahon piacolók vegyesen fogadják az új szabályozást annak ellenére, hogy kevesen hallottak még róla. Az idősebbek szívesen maradnának a már megszokott módszereknél, a fiatalabbak pedig nem tiltakoznak a szigorítás ellen, csupán úgy vélik, hogy ne csak őket, hanem az értékesítési felületeteket biztosító hatóságokat is kötelezni kellene a tiszta, higiénikus környezet biztosítására.
Az engedélyért folyamodó szilágysági gazdálkodóknak a Szilágy Megyei Állategészségügyi Igazgatóságon kell jelentkezniük személyazonossági igazol-ványuk másolatával, ahol ki kell tölteniük egy nyomtatványt is adataikkal, lakcímükkel, illetve a termék nevére, mennyiségére, árusítási helyére vonatkozó adatokkal. Az érintetteknek nem árt igyekezni, mivel február elseje után a szabálytalankodók akár 5 ezer lejes pénzbüntetést is kaphatnak.
Máté József
2009. január 23. | Címlap and Közéletünk