Bölöni meghódította Belgiumot

Bölöni László lenyűgözte a belga a sajtót, amelyben egyre nagyobb figyelmet szentelnek neki.
A marosvásárhelyi születésű Bölöni László a nyáron vette át az egyik legnépszerűbb és legismertebb belga labdarúgócsapat, a Standard Liege irányítását. A vallonok remekül szerepelnek azóta mind bajnokságban, mind a európai kupában. Hazai porondon 17 fordulót követően a második helyen áll a csapat, négy ponttal lemaradva az Anderlecht mögött, úgy, hogy mind a brüsszelieket (2-1), mind a Brugge-t legyőzték (4-1). Ám a legnagyobb szenzációt az UEFA-kupában produkálták, ahol előbb búcsúztatták az Evertont, majd a Sevillát megelőzve továbbjutottak a csoportkörből.
Bölöni legutóbb a Le Meuse-nek adott interjút, melynek bevezetőjében az újság azt fejtegette, hogy az erdélyi mester forradalmasította a belga labdarúgást: „Bölöni megváltoztatta a belga foci képét. Egy új munkatechnikát vezetett be és intellektualizálta a játékot. Számára a labda egy egésznek a részét képezi”, írja a lap szakértője.
Bölöni az interjúban kifejtette, hogy nem ért egyet azzal a tervvel, mely szerint az alapszakaszt egy rájátszás követi és az dönti el, hogy mely csapatok szerepeljenek az európai kupákban. Ezzel szemben támogatja a Liga-kupa bevezetését, példaként pedig a francia Nancyt említi, mely a 2006-os diadaláért 5-6 millió euróval gazdagodott.
Az edző két portugál bajnoki címet szerző Bölöni a labdarúgás mellett a belga társadalomról is beszélt, nemtetszését fejezve ki az etnikai ellentétek miatt. „Amikor visszatértek Belgiumba, nem akartam hinni a szememnek. Akkor a vallonok és a flamandok harmóniában éltek egymás mellett, most pedig csak gyűlöletet tapasztalok. Jó, lehet, hogy a gyűlölet az túlzás, de ellenséges érzések hatják át a belga társadalmat. Nagy kár”, nyilatkozta az önmagát nemrégiben magyarnak valló tréner.
(impilzus)

2009. január 23. | Sportvilág