Az euró elérheti a 4,7 lejes árfolyamot is
Az ING bank átértékelte az euróárfolyammal kapcsolatos kijelentéseit, s bejelentette, hogy 2009. harmadik szemeszterében elérheti a 4,7 lejes értéket. Az átértékelési jelentést a bank közgazdászai: Nicolaie Alexandru - Chidesciuc és Vlad Muscalu készítették el.
Az ING elemzői úgy vélték, hogy az euró az első szemeszterben eléri a 4,2 lejes határt, azonban jelen pillanatban a jelek arra mutatnak, hogy március végére az árfolyam 4,5 lejes lesz.
A jelentés szerint a központi bank nem támogatja a lejt az értéktelenedéssel szemben, s ennek következtében az árfolyam hat százalékkal növekedett. A BNR által január 13-án kihirdetett referenciaárfolyama 4,2985 volt, ami 7,8 százalékkal nagyobb, mint 2008. december 31-én.
A fejlett országok recessziója rányomja bélyegét a lej fejlődésére is, tekintetbe véve a kedvezőtlen gazdasági légkört, valamint a költségvetés deficit 5 százalékos nagyságát és a elégtelen lej-megmentési rendel-kezéseket.
„Nagyon valószínű, hogy a Pénzügyi Minisztérium a likviditások növelését követeli, s így, egy FMI vagy egy EU-s segély is csak korlátozni tudja a lej értékvesztését - teszik hozzá a ING szakértői.
Az ING Bank előrejelzései szerint 2009-ben az átlagos árfolyam 4,43 lejes lesz, s az év végére 4,4 lejre csökken. Jövő évre 3,95 lejes árfolyamot jósol, az év végi záráskor pedig 4 lej lesz egy euró.
2009. január 23. | Információ