Várható mezőgazdasági támogatások
Az idén várható mezőgazdasági támogatások mértékéről, illetve azok hozzáférhetőségéről kérdeztem Luka Pétert, a Szilágy Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság aligazgatóját, annak érdekében, hogy a szilágysági gazdák, termelők, a különböző támogatási lehetőségekről illetve azok hozzáférési módjairól idejében, még az év elején értesüljenek, hogy megtehessék a szükséges lépéseket, azok megszerzéséhez.
Luka Péter aligazgató úr a következőképpen foglalta össze:
,,Az Európai Uniós csatlakozás után a mezőgazdasági támogatásoknak több formája is létezik, amelyeket jó tudni minden gazdának, mert ezek a támogatások nem vándorolnak maguktól az illető gazda számlájára.
Az utóbbi években községi szinten lecsökkent a különböző mezőgazdasági központok száma, ezért a gazdák sokkal nehezebben jutnak hozzá az információkhoz, valamint nagyon kicsi azon gazdáknak az aránya, akik igénybe vennék az elektronikus információszerzés lehetőségét. Sajnos az információk legnagyobb része csak szájról szájra terjed, de mire a gazda odajut, hogy igényelje az illető támogatást, sok esetben már kiesett a törvényen belüli terminusból.
Vannak elképzelések, törekvések az helyi mezőgazdasági központok visszaállítására, ahol a gazdák nemcsak megfelelő időben és minőségben juthatnak információkhoz, hanem ezen felül, ott kérhetik és kaphatják kézbe a kiutalandó támogatásokat, valamint pályázatokat tehetnek le a beruházási alapok elnyerésére. Ezeknek a helyi központoknak a visszaállítása nagy provokáció a mostani kormánynak, amelyet remélhetőleg a gazdák érdekeit szem előtt tartva, a gazdák javára fognak visszaállítani.
Az utóbbi két évben a mezőgazdasági támogatások szerkezete gyökeresen megváltozott. Nagyobb része Európai Uniós pénzekből van leosztva, a fennmaradó rész pedig a hazai büdzséből, az úgynevezett nemzeti támogatásokból van elkülönítve.
Az EU-s támogatásoknak két formája létezik: az egyik a területalapú támogatás kombinálva az árintervenciós eszközökkel, a másik támogatási forma pedig a Vidékfejlesztési Programon alapszik, amelyet pályázatok alapján lehet elnyerni.
A nemzeti támogatás a mezőgazdaság egyes hátrányosabb ágaira vonatkozik, vagy egyes negatív konjunktúrák kisegítésére a mezőgazdaság elsőbbrendű ágazataiban.
Az utóbbi két évben a támogatások lebonyolításában négy intézmény vett részt a következőképpen:
- A Mezőgazdaság Kifizetés és Intervenciós Ügynökségének megyei kirendeltsége és 6 területi fiókja által bonyolították le a terület alapú támogatást, a mezőgazdasági felvásárló árak intervenciós támogatását, valamint egyes nemzeti kiegészítő támogatásokat a nagykultúrában, állattenyésztésben, szőlészetben és a védett környezetben (melegházakban) termesztett növények területén.
- A Szilágy Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóságon keresztül osztották le az üzemanyag támogatási segélyeket, az ősszel vetett kultúrnövények nemzeti támogatását, a zöldség- és gyümölcs termesztőknek járó nemzeti támogatást, az állatfajták minőségeinek javítására irányuló támogatást, a mezőgazdasági termelési és befektetési hitelek támogatását és a talajjavítási munkálatok költségeinek egyes részét.
- Az Országos Vidékfejlesztési és Halászati Ügynökség Szilágy megyei fiókján keresztül bonyolították le a vidékfejlesztési program által kirendelt összegeket azoknak, akik pályázatok alapján elnyertek bizonyos fejlesztési programokat.
- Még létezik a megyében az Állami Földvagyon Ügynökségnek kirendelt fiókja, ahol igényelni lehet a földtulajdon iránti járadékot, azoknak a 65 évet betöltött nyugdíjasoknak, akik bérbe vagy eladják mezőgazdasági területeiket.
A 2008-ban leadott terület alapú kérvényekre 60,75 eurót fizetnek 3,74 lejes átváltási áron, amelyhez még hozzáadódik 46,71 euró hektáronként azoknak, akik a szántóterületeiken kultúrnövényeket termesztettek. Ezek az összegek ez év tavaszán várhatóan át lesznek utalva a termelők számláira. Ugyanakkor ezt a támogatást 2009-ben március 1-től május 15-ig lehet ígényelni a Kifizetési Ügynökség területi irodáinál (APIA).
Várhatóan, mivel három éves EU tagok leszünk ennek a támogatásnak a mennyisége növekedni fog az Európai Uniós mezőgazdasági szabályok szerint.
Támogatásban részesültek 2008-ban, azok a termelők, akik termékeiket ipari feldolgozásra értékesítették, az alma esetében 160 lej/tonna, míg a nem szeszfőzésre felhasznált szilvára 200 lej/tonna értékben. A védett klímakörnyezetben termelők gombatermékeire 800lej/tonna értékben, míg a zöld-ségtermékeikre 600 lej/tonna értékű támogatásban részesültek.
A 2008-as év folyamán 200 lejes hektáronkénti támogatást kaptak azok a termelők, akik ősszel bevetették területeiket, és úgyszintén folyamatban van a zöldség- és gyümölcstermesztők hektáronkénti támogatása, ami 1100 lejt jelent hektáronként, s ami várhatóan szintén a tavasz folyamán lesz kifizetve.
Azok a gazdák is támogatásban részesültek az év folyamán, akik nemes szőlő és ebből készített bor előállításával foglalkoztak, mégpedig 500 lej hektáronkénti értékben.
2008. folyamán két típusú üzemanyag támogatást bonyolítottunk le. Egy általánosan 0,65 lejes luxusadó támogatást és egy 1 lejes támogatást az őszi vetési munkák lebonyolítására.
Az állattenyésztésben 2008. folyamán támogatást kaptak a szarvasmarha tenyésztők 350 lej értékben, amihez még az idei évben át lesz utalva 145 lej, ami a tavalyi 495 lejes össztámogatás eddig ki nem utalt része.
A juhtenyésztők az elmúlt évben 25 lejes támogatást kaptak darabonként, amihez még át lesz utalva 19 lej az idei év folyamán, amit a 2008-as 44 lejes össztámogatásból még nem kaptak kézbe a gazdák.
A disznóhúst értékesítő gazdák az E kategóriás húsért 120 lejes, míg az U kategóriás húsért 100 lejes támogatásban részesültek kettéhasított féldisznónként.
A méhészek 2008-ban 20 lejes támogatáshoz juthattak családonként.
A farmosított gazdálkodások beruházási és termelési hitelkedvezményekben része-sülhettek 10%-tól egészen 50%-ig, abban az esetben, ha mezőgazdasági kölcsönt igényeltek különböző bankoktól.
Ilyen támogatásban részesült megyénkben főként 10 állattenyésztő farm és két mezőgazdasági üzem. Úgyszintén támogatást nyújtottunk a szarvasmarha fajták minőségének javítására a bővebb hozamú fajták kiválogatására és ezek értékesítésére.
Az utóbbi két évben nagyon sok gazda érdeklődött a vidékfejlesztési programok iránt, ugyanis nagyon sok lehetőség van farmok modernizálására, újak létesítésére, mezőgazdasági termékek feldolgozására, a falvak infrastrukturális fejlesztésére, az agroturizmusra, az alternatív munkahelyek megteremtésére, a kulturális tevékenységek fellendítésére. Ezeket a programokat 50-100% támogatási szinten lehet elnyerni pályázatokon keresztül.
A megvalósítások között felsorolhatnánk a megyében létesített új juh és disznófarmokat, melegházak építését és korszerűsítését, gyümölcsösök telepítését, panziók építését, tej és húsfeldolgozó üzemek létesítését, falvak úthálózatainak, víz- és szennyvízhálózatainak kiépítését.”
- Van-e olyan támogatási forma, amely várhatóan a 2009-es év folyamán megszűnik?
,,Az EU-s támogatások zöme 2009-ben is biztosítva lesz. A nemzeti kiegészítő támogatásokról, valamint más állami segítségről évente jelenik meg kormányhatározat. Ezek volumenjének és besorolásának megállapításakor reméljük, hogy az új kormány nem hagyja cserben a mezőgazdaságban dolgozókat, és az előre látható kicsiből is juttatni fog ennek az ágazatnak. Ugyanakkor reméljük, hogy olyan intézkedések fognak történni, amelyek segíteni fogják a gazdákat, hogy jobban értesüljenek ezekről a támogatásokról és azok eljárási módszereiről, közelebb hozva a termelőkhöz azokat az intézményeket , amelyek kevesebb bürokráciával segíteni fognak a járandó alapok igénylésében.
Felkérünk minden termelőt, ne sajnálja a fáradtságot, hogy minél több információhoz jusson, mert a gazdákon segíteni csak akkor lehet, ha ők is akarják, hogy segítsünk.”
Luka Péter, a Szilágy Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság aligazgatója által elmondottak alapján tehát minden szilágysági gazdát arra bátorítok, hogy nyitott szemmel és fülel járjon, s keresse azokat a lehetőségeket, ahol információkat szerezhet a támogatási lehetőségekről, s ha valamelyikbe beintegrálódik, abban az esetben ki kell használni azt. Az elkövetkezendőkben is azon fogunk munkálkodni, hogy a mezőgazdasági támogatási lehetőségekről bővebb információkat nyújtsunk olvasóinknak. Kívánok minden gazdának ágazatának legmegfelelőbb időjárást, és bőséges termést a 2009-es esztendőben is!
Máté József
2009. január 16. | Címlap and Vidékeink