Új év Băsescu jegyében

Igen aktívnak bizonyult az új esztendőben Traian Băsescu, mivel az év legelső napjára már ebédre hívta a sinaiai Foişor-kastélyba a kormány tagjait, a parlament két házelnökét és a két legfontosabb román hírszerző testület, a Román Hírszerző Szolgálat és a Külföldi Hírszerző Szolgálat igazgatóit, családtagjaikkal együtt.
Mint utólag újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, semmilyen politikai kérdésről nem tárgyaltak. Hírek szerint a meghívottakat nem tájékoztatták előre az összejövetel céljáról vagy témaköréről. A meglepően hosszúra nyúlt, hétórás ebédről azonban annyi kiszivárgott, hogy az államfő figyelmeztette a minisztereket, a 2009-es esztendő rendkívül nehéz lesz, és reményét fejezte ki, hogy a felmerülő problémákat sikerül leküzdenie a kormánynak, a parlament támogatásával.
A meghívottak közül néhányan a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva arról beszéltek, hogy „általános jellegű kérdéseket” vitattak meg. A megbeszélés hangnemét szívélyesnek mondták, hozzátéve: ehhez hozzájárult a családtagok jelenléte is. Egyben úgy vélték, az államfő célja az összejövetellel alighanem az lehetett, hogy az egység érzését alakítsa ki a két pártból álló kormány tagjai között.
Ecaterina Andronescu régi-új oktatási miniszter azt sem titkolta, hogy röviden ugyan, de felvetette az államfő előtt a tanárok ötvenszázalékos béremelésének kérdését is, anélkül azonban, hogy bármilyen konkrét választ kapott volna erre vonatkozóan a házigazdától. Hivatalos források szerint a Foişor-kastélyban „informális megbeszélést” tartottak.
Traian Băsescu eltért az eddigi gyakorlattól: nem a fővárosból, hanem Brassóból kívánt boldog új évet.
A román államfő egyébként, rendhagyó módon, ezúttal nem Bukarestben, hanem Brassóban mondta el a román néphez intézett szilveszteri üzenetét. A Cotroceni-palotából kiszivárogtatott hírek szerint a helyszínváltást az indokolta, hogy Traian Băsescu nem kapott meghívást a fővárosi rendezvényekre. Politikai megfigyelők ebben Sorin Oprescu főpolgármester Băsescu-ellenességének megnyilvánulását, illetve az idei államfőválasztások első „kampánylépését” látják.
Jóllehet az államfő tavaly mindvégig elhibázott gazdasági és szociális politikája miatt (is) támadta a kormányt, most mégis úgy értékelte, hogy Románia jó évet hagyott maga mögött, ám figyelmeztetett az új év nehézségeire is. Ugyanakkor arról biztosította az ország lakosságát, hogy az állam intézményei rendelkeznek a szükséges erőforrásokkal és kapacitással ahhoz, hogy „2009 olyan év legyen, amelyben jól élünk”.
Beszédében röviden megemlékezett a külföldön élő, dolgozó vagy harcoló román állampolgárokról is, és külön felhívta az ifjú nemzedéket, vegyen részt az ország politikai, gazdasági és társadalmi életében. Végül elnökválasztási kampányának elhíresült jelmondatával – „Éljenek jól!” – búcsúzott hallgatóságától.
Az államfői szabadtéri pezsgőzés ezúttal elmaradt, Traian Băsescu pezsgősüveg helyett nemzetiszínű zászlót lobogtatott. Újévi fellépésének külön pikantériája az a tény, hogy – az időmérést valahogyan elvétve – egy perccel éjfél előtt jelentette be az új esztendő kezdetét.
(ÚMSz, Bogdán Tibor)

2009. január 09. | Közérdekű