Évértékelő

Az elmúlt évre Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke tekint vissza.

– Nehéz évünk volt, a legtöbbször a család látta kárát a közösségépítő munkának. Most karácsonykor vagy szilveszterkor sikerülhetett némileg pótolni ezt a kiesést. Hogyan töltötte az ünnepeket a bonyodalmas év után, amelyben két fontos politikai esemény is zajlott?
– Jól esett egy kis pihenés, habár eléggé feszült volt a politikai helyzet, hiszen közvetlenül karácsony előtt alakult meg az új kormánykoalíció, és ebben a légkörben az RMDSZ új irányvonalat kellett meghatározzon. A feszült helyzet után jóleső érzés volt legalább néhány napig barátainkkal, családunkkal ünnepelni.
Nagyon jó volt, hogy két kisunokámmal tölthettem a karácsonyt. Együtt örültünk az ajándékoknak. Mindez Kisperegen történt, ahol a vejem lelkészként szolgál a helyi református gyülekezetben, tehát inkább mi mentünk hozzájuk. Nagyon jól telt, mert már karácsony első napján lehullott a hó. Hógolyóztunk, szánkáztunk az unokáimmal. Az egyik már öt éves, a másik meg három, mindkettő fiú, és decemberben születtek. Ezt az ünnepet tehát kimondottan nekik szenteltük. Öröm volt hallani, amint verset mondanak a templomban, és szánkózni meg hógolyózni is jó volt velük. Csakhogy hamar elrepült az idő, mint egy gyönyörű álom.
A két ünnep között még sok dolgunk volt az évzárási szervező munkával kapcsolatban. Szilágyperecsenben a fociszilveszterre készültünk, amelyen 23 csapat vett részt, ez már rekordnak minősül. Utána Krasznán volt a férfiak napján a borverseny. Úgy zártuk az évet, ahogyan dolgoztunk egész évben: közösségi munkával, rendezvényekkel, találkozókkal.

– Hogyan értékelné a Szilágyság tavalyi eredményeit?
– Az eredmények szerint a tavalyi volt az elmúlt majdnem húsz év legjobbja. Politikai szempontból két nagyon fontos választáson bizonyított a szilágysági magyarság, ami nagyon fontos, és ezt több ízben is megköszöntük a választóknak. Ez is azt jelenti, hogy az emberek ismerik érdekeiket, és tesznek is azért, hogy sikeresek legyenek közösségeink. Az érdekképviselet szintjén Erdélyszerte messze a legjobb eredményt értünk el, és erre büszkék vagyunk. Az általános választásokon közel 60%-os volt a részvétel, ez messze az országos átlag fölött van.
Sikeresnek mondanám az évet a rendezvények szempontjából is. Széles részvétellel ünnepeltük Arany Jánost, a Tövisháti Napokat, a Báthory Napokat, az Ady Napot, újdonságképpen Dobán Gomba Napot is tartottak, és sorolhatnám még a rendezvényeinket. Nagyon sok esetben ilyenkor avattunk is valamit, már hagyomány a jól befejezett közösségi munka, megvalósítás megünneplése. Ez azt jelenti, hogy anyagilag is gyarapodott a Szilágyság. Rengeteg esetben sikerült korszerűsíteni nem csak a bekötő utakat, hanem a falvak utcáit, sőt, sok esetben még a határba vezető utakat is. Iskolákat, óvodákat, művelődési otthonokat építettünk vagy újítottunk fel. Most már járhatóak útjaink, járdáink olyan helyeken is, ahol ősztől tavasz végéig nem lehetett közlekedni. De ne felejtsük el a vízellátási és csatornázási programokat sem, hiszen ez már sokkal élhetőbbé teszi falvainkat. Ennek köszönhetően csökkent falvaink elöregedése, egyre több fiatal költözik vissza a jól megközelíthető és városi kényelmet biztosító falvakba, ahol sokkal kellemesebb környezetben élhetnek, mint a tömbházlakásokban.
Egyházainkat is tudtuk segíteni mindenütt, ahol erre igény mutatkozott. Ez is nagyon fontos, hiszen az anyanyelv és a magyar kultúra része, őrzője az egyház.
Mindez elsősorban helyhatósági súlyunknak és a kormányzati részvételnek köszönhető, amelyet maximálisan kihasználtak tisztségviselőink. A közösségek által meghatározott prioritások függvényében igyekeztünk segíteni mindenkinek, aki erre igényt tartott.

– Most megváltozott a helyzet. Hogyan tovább?
– Az RMDSZ hű maradt programjához, és keresi az eszközöket, hogy ebben a helyzetben is eredményes lehessen. Igaz, sokkal többet kell dolgozni a megfelelő információk beszerzésében és a közösségi terjesztésében. Együtt kell pályázni a helyhatóságokkal. Most már tudunk jó pályázatokat írni. Ha ezeket tárgyilagosan fogják elbírálni, ami egyébként az EU követelménye is, akkor nincs mitől féljünk. Ez fogja meghatározni közösségeink további fejlődését. Mindehhez sokkal szorosabb kapcsolatra van szükség, mert nem valószínű, hogy a költségvetési visszaosztáskor jelentősebb összegeket kapnánk. Már megkaptam a december 30-i kormányrendeletet, amelyben visszakérik a célirányosan kiutalt és el nem költött összegeket. Az új kormány mindenféle megszorításokat alkalmaz, annak ellenére, hogy meghirdette a decentralizációt, az anyagiak megszorításával gyakorlatilag ennek ellenében cselekszik, hiszen anyagi alapok nélkül nincsen decentralizáció. Mindent egybevetve megállapíthatjuk, hogy ebben az évben nem számíthatunk kormánypénzekre. Marad a pályázati lehetőség, amelyet maximálisan ki kell használni. Ebbe az irányba tereljük minden energiánkat, mert csak így lehetünk sikeresek 2009-ben. Ez sokkal több munkát jelent, de nem vonhatjuk ki magunkat alóla, ha ebben az évben is haladni akarunk. Talán ez az új helyzet jobban összekovácsolja közösségeinket is.

– Mi változhat a megyében, hiszen a politikai pártok követelik a funkciókat?
– A mi szempontunkból a tisztségek eddig sem voltak politizáltak. Tisztségviselőink a magyar közösséget megillető helyre kerültek, és még így is elég kevesen. Ahhoz képest, hogy a megye magyar lakossága mintegy 24%, a kormánykirendeltségek vezetői között tisztviselők alig 17% magyar, tehát szó sincs túlreprezentáltságról. Sokkal rosszabb a helyzet az alkalmazottak körében. A közintézményekben a magyarság alulreprezentált, pedig mi még viszonylag jól állunk országos szinten. De tovább fogunk harcolni azért, hogy számarányunknak megfelelő arányban legyünk jelen a közintézményekben is. Zilahon a polgármesteri hivatal mintegy 120 alkalmazottja között nincs 10 magyar! Nagy része sofőr vagy takarító. A többi intézményben is csak elvétve van magyar ember. A kataszteri hivatal miatt is botrány volt, magyarításról cikkeztek, pedig az alkalmazottaknak még 20%-a sem magyar, de már ez is szemet szúrt egyeseknek.
Munkás év volt, ez is az lesz. Sokkal többet kell dolgozzunk a sikerért.
- Köszönjük az értékelést.
Lejegyezte: Józsa László

2009. január 09. | Címlap and Közéletünk