Gyalog az új otthon felé

1958. szeptember 16. kedd.
Verőfényes őszi nap. Rövidre nyírt hajjal, könnyű öltözékben kis batyuval érkeztem délután Selymesilosvára. Fel sem tűnt a poros 10 km-es út az Ördögnyergen át, csak a fákon csüngő birsek ragadták meg figyelmemet.
Először jártam a szilágysági Magura aljában, csak egyik tanáromtól hallottam a jó öreg magurai borokról.
Miután Brassó (Sztálin) tartomány tanfelügyelősége nem fogadta el kinevezésemet, és Vásárhely (Magyar Autonom Tartomány) és Kolozs tartományban sem volt hely, az egyetem Nagyváradra (Crisana tartomány) küldött egyik évfolyamtársam helyébe, aki pap fiú lévén visszalépett a tanügyből.
A nagyváradi tanfelügyelőség, Somlyó rajonba küldött a kárásztelki iskolába, de a főtanfelügyelő Selymesilosvára irányított. Így kerültem e szilágysági kis faluba szeptember 16-án. Akkor még nem sejtettem, hogy a sok küldözgetést félhavi fizetésem bánja, hisz Brassóig s vissza Váradig kölcsönpénzzel utazgattam.
Hamar megbarátkoztam az új környezettel. Falun születtem, falusi emberekkel kerültem kapcsolatba. Az sem lepett meg, hogy mindvégig tanító bácsi voltam, hiszen akkor a kisfalvakban tanár alig volt.
Polihisztor képzést kaptam az iskolában, mert az évek folyamán több tantárgyat is tanítottam. Így például orosz nyelvet, biológiát, történelmet, közgazdaságtant, állampolgári nevelést, testnevelést.
1959 nyarán testnevelési továbbképzésre küldtek Désre, szakos tanár hiányában hézagpótlónak.
Megkezdtem a kirándulások szervezését, s első utunk a Tordai-hasadék volt (1959 ). A Magurába hetenként kiruccantunk.
Életem a falusi tanárok élete volt. Legénylakás, fűtetlen szoba, petróleumlámpa, és a mások konyhája.
A tanítás természetessé vált, az új dolgokat a tanulók magukba szívták. Az iskolán kívüli élet is elég zajos volt, névnapok, bálok, szüret, disznótorok, lakodalmak, tarkították a monoton legényéletet.
Megszerettem, megszerettek, tiszteltek, és ma is kedvesen köszöntenek az idősebb vagy már öreg tanítványok. 48 éve hagytam el a kis falut, de még most is szeretettel gondolok vissza első tanári állomáshelyemre. Innen kerültem Sarmaságra, ahol 40 éven át próbáltam tudásom legjavát nyújtani az ifjú generációnak. Hogy mit tettem, s mennyit értem el, azt a volt tanítványok s az utókor értékelje.
Gyakran mentem Selymesilosvára kirándulások alkalmával. Az idén nyáron ott találtam az iskola udvarán hét terebélyes nyírfát, amelyet 1959 tavaszán hoztunk a Maguráról és elültettük (15 csemetét). A múltra emlékeztettek dús lombjaikkal.
Úgy érzem, megpróbáltam eleget tenni pedagógusi hivatásomnak és emberi kötelességemnek.
Szilagysomlyó, 2008. szeptember 16.  kedd. (Ha emlékezetem nem csal, keddi nap érkeztem).
Hunyadi Imre nyugalmazott tanár

2008. szeptember 19. | Aktuális