Éhező világ a 21. században

Az alapélelmiszerek 140 százalékkal drágultak egy félévtizednyi időszakban Romániában Kenyér, hús, tej, étolaj és mások ára alacsonyabb a szomszédos Magyarországon, némelyik árucikkért annyit fizet honfitársunk, mint az EU tagországaiban, ahol a hazai bérek többszörösét borítékolják az alkalmazottnak.
Furcsa ellentmondások miatt is érthetetlen a jelenlegi helyzet. Miközben az alacsony felvásárlási árak miatt tiltakoznak a termelők, a fogyasztó egyre mélyebben nyúl a zsebébe. Romániában nem tudni pontosan a megműveletlen mezőgazdasági terület nagyságát. Egyfelől a kiöregedett falusi lakosság képtelen megmutatni kisbirtokát, másfelől a hazai mezőgazdaság hozamai elmarad az EU átlaga alatt; minősége több esetben rosszabb, ezért versenyképessége is gyengébb.
Globális gond az éhezés
Július első hetének elején Japánban tartották a G8 nevű rendezvényt, a világ hét iparilag legfejlettebb plusz Oroszország állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóját. (A hét legfejletebb tagjai: Egyesült Államok, Kanada, Japán, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Németország.)
A Hokkado szigeti Tojakoban több ezer fegyveres vigyázott a tanácskozók biztonságára, miközben a globalizáció ellen tiltakozókkal párhuzamosan éhséglázadások zajlottak. A világsajtót bejárták azok a fotóriportok, amelyek üzleteket feltörő és kifosztó szegényeket ábrázolnak.
A csúcstalálkozón az alapélelmiszerek drágulásának kérdése is napirenden szerepelt. „A nemzetközi közösségnek haladéktalanul tennie kell valamit, enyhíteni sok tízmillió ember szenvedését, akiket az élelmiszerek áremelése sújt,” követelte a fejlett országok vezetőitől az ENSZ főtitkára és a Világbank elnöke.
A Világbank jelentése szerint csak Afrikában 30 millió ember nyomorog a szegénység szintje alatt. Ám valamennyi kontinensen milliók nyomorognak, igen Romániában is, és nem ismeretlen a jelenség a fejlett országokban sem.
A jelentésből kitűnik: a gabonafélék 2007 elejétől átlagosan több mint a kétszeresére drágultak, az árnövekedés 60 százaléka 2008-ban következett be. A Világbank szakértői úgy vélik: az éhségben szenvedők gyors megsegítésére 10 milliárdra van szükség. Nem pénzben, hanem ilyen értékű élelmiszer- támogatásra illetve a termelés növelésére.
Olajárak és éhezés
A csúcstalálkozón elhangzott, miszerint az energia és az olajtermékek árának növekedése az élelmiszer – termelést fékezi. Ez egyébként Romániának is gondja. Júliusban megnövelték a villamosenergia és a gáz árát, ami a feldolgozó élelmiszeripart szintén hátrányos helyzetbe hozza.
Biodízel vagy élelem?
A kőolaj alapanyagú üzemanyagok (benzin, gázolaj) használata által okozott gázkibocsátás csökkenthető a biodízel használatával. E hónaptól kezdődően a romániai töltőállomásokon vásárolt üzemanyagnak is az előírt százalék-keverékben kell tartalmaznia biodízelt.
Az elmúlt héten a gazdasági és pénzügyi tárca vezetője bejelentette: a mezőgazdasági termelők támogatása céljából literenként egy lejt maghaladó összeggel készül csökkenteni a gázolaj jövedéki adóját a kormány. Ígéret egyelőre. Az üzemanyagot fogyasztók népesebb részét más termelők és a közlekedés szereplői képezik. A kereslet fedezéséért is biodízel készül gabonafélék közül főleg a kukoricából. Hasonló céllal növekedik a bevetett terület a repceolaj előállításáért. A két példa nem teljes felsorolás ahhoz, hogy szemléltesse azt, miszerint az élelmiszer-krízissel, drágulással egyidőben a táplálkozási szükségleteket kielégítő vetésterületet csökken.
Vitathatatlan, konfliktust okoz az: emberi táplálkozáshoz, állatok takarmányozásához termelnek gabonaféléket avagy az autópályákat, településeket zsúfoltan megtöltő járműveknek biodízelt? Válasz helyett jegyezzük meg: a multinacionális cégek terjeszkedésével szaporodnak a biodízelt előállító üzemek immár Európa keleti térségében.
Megnyugtató és végleges válasz nincs. Noha az államfő tanácskozásra hívta meg politikai pártok képviselőit a tágabb témakörben, egyelőre csak elképzelések, javaslatok hangoztak el, s legfennebb reménykedni lehet abban, legalább a kenyér nem drágul az ősz vagy a tél beálltáig.

2008. július 18. | Kaleidoszkóp