Ha kedd, akkor Kraszna…

Érettségi: elég sok megjegyzés, értékelés kísérte az idei érettségit is. Már megszokottak a botrányokat, a puskázással kapcsolatos híreket, melyek borzolják a kedélyeket, nem csak az érintett réteget, de a külsõ szemlélõket is.
Már hiányérzetünk lenne, ha minden rendben lenne, mégis rácsodálkozunk. Én személy szerint az utóbbin csodálkozok, hisz az érettségizõ diákság is ugyanannak a társadalomnak a szelete, melyben napirenden vannak a botrányok, simlizések, ügyeskedések, lopás, csalás és a többi. A többség szemében nem a becsületes, kitartó munka gyümölcsözik igazán, hanem az ügyeskedések, az úgynevezett biznisz. Ez megéri a kockázatot, hisz rövidebb távon lehet eredményes, a többi viszont nem lényeges. Ez sok mindent megmagyaráz a diákság egy részének hozzáállására, akiknek száma a tapasztalat szerint növekvõ ágban van. Az idei érettségire 72 jelentkezõ iratkozott be, közülük egy nem jelent meg a vizsgákon, így 71 nappalis és estis izgulta végig a vizsgákat. A szóbelin, mint már jeleztem, elfogadhatóan szerepeltek a maturandusok, kisebb-nagyobb segítõszándékú kérdés kíséretében fény derült az ismeretek tudására, az írásbelin viszont mindenki a saját tudására, felkészültségére számíthatott. Az írásbeli próbákon a román nyelv és irodalom az idén nem tizedelt, megtette viszont a matematika.
A 71 vizsgázó közül 42-en verték le a lécet, ami 59,16%-ot jelent. Az órákról lehet és kell is vitatkozni, de csak akkor érdemes, ha mindenki levonja a megfelelõ következtetést. Különben a kutya ugathat, a karaván ugyanúgy halad, eddig legalábbis ez történt. A valós okok feltárása és értékelése helyett folyik a mellébeszélés, kozmetikázás, másramutogatás, mint a nagypolitikában.
Elemezve az eredményeket néhány dologra fény derül és átértékelõdnek az eredmények is. Az iskolaszintû sikerarány csupán 40,80%, az elméleti osztályokban viszont 76,47%-os az átmenõ, sikeresen vizsgázó diákok aránya. A román tagozaton végzett 14 diák közül 8 örülhetett (57,14%) a kifüggesztett eredménynek. Közülük Chirilã Mihai-Marian érte el a legmagasabb átlagot 7,93-at, ami egyben az osztály színvonalát is jelzi. A magyar tagozaton végzett matek-infó osztály 20 érettségizõje közül 18-an vették sikeresen az akadályt, ami 90%-os arány, bár kevesen múlott a még jobb eredmény. Nemcsak a létszám, de az eredmények is jobbak voltak a magyar osztályban, ami a szóbeli után már várható volt. Románból és magyarból 7-7, angolból pedig 10 tízest gyûjtöttek be és a magyar írásbelin is volt három tízes dolgozat. Románból nem csak a szóbelin, de az írásbelin is jobb dolgozatokat írtak, mint román tagozatos társaik. A legtöbb tízest testnevelésbõl kapták, összesen 11-et! A magyar osztályban Vincze Márta szerepelt legjobban, 5 tízes jeggyel és 9,44-es átlaggal. Õt követi Bogya Katalin 9,22, Katona Júlia 9,18 és Szúcs Anikó 9,08-as átlaggal. A 18 sikeres vizsgázó közül 9-en érték el a 8-8,99 közötti és öten 7-7,99-közötti átlagot. A sikeres szereplést a magyar osztályban is a matematika árnyékolta be. E tantárgyból mindenki alul teljesített, ami elgondolkodtató, a tételek ismerete hiányában viszont nehéz véleményt mondani. Annál inkább lehet a szakiskola utáni líceumi úgynevezett haladó vonalú (Ruta Progresivã) osztály teljesítményérõl és létjogosultságáról. A haladó helyettt inkább kerülõvonalú osztálynak nevezhetõ oktatás értelmi szerzõje és beezetõje; Hârdãu exminiszter és csapata csupán az európai statisztika szivárványát kémlelte, amikor ez a típusú liceumi oktatás szikrája kipattant a mûszaki pedagógiamentes gondolatvilágából.
Azzal mindenki egyetért, hogy a szakiskolát végzett tanulóknak is lehetõséget kell biztosítani a továbbtanulásra, nagyobb fokú képzésre, aminek fontos lépcsõje a középiskola. Az viszont meggondolatlanság, hogy felkészületlen, a képességvizsgával nem rendelkezõ diákokat a szó szoros értelmében továbbtanulásra sarkallunk. Ez is többnyire a szülõk rábeszélésére történik, nem az elméleti oktatás helyett gyakorlati oktatást választó gyerek kívánsága. Magyarul, kutyakergetés a nyúl után. Kár, hogy a képességvizsga nem feltétel a líceumi oktatásban, ennek eredményei viszont kézzelfoghatóak. A haladó vonalú gépész osztályból néhányan útközben lemorzsolódtak, így csupán 11-en állhattak érettségire. Végignézve  két éves kínlódásukat , hozzáállásukat, nem lehetett jobb eredményre számítani, csupán azoktól, akik komolyan vették a tanulást. Ebbõl az osztályból 3-an vizsgáztak sikeresen, azaz 27,2%. Valószínûleg  országos szinten sem érték el e kategóriában az 50%-ot, ami a rendszer újragondolását veti fel. Az esti oktatás rendszerébe tartozó összevont programú osztály mind a 26 tanulója a matematika áldozata lett. A többi tantárgyból aránylag jól szerepeltek, matekbõl viszont egyikük sem érte el az ötös osztályzatot.
Valószínû, hogy a matematika tanulása, elsajátítása több gondot okoz, mint a többi tantárgy, mivel nehezen tanulható könyvbõl internetrõl. Az esti oktatás kevés óraszáma nem elegendõ az érettségire való felkészülésre. A ,, rosszmájú” szóbeszéd szerint legnehezebb( volt) a képességvizsga, csak aztán az érettségi. Az egyetem elvégzése viszont már nem okoz gondot, sok esetben csupán pénz kérdés. Az állítás elsõ része a tapasztalat szerint igaz, a második része viszont vitatható, de takar némi igazságot.
Sok félreértés, sikertelenség elkerülhetõ lenne, ha nem a megamánia vezérelné az oktatásért felelõs szervek vezetõit. Egyik megoldás lenne a kétszintû érettségi bevezetése, amely csoportokba rangsorolná a továbbtanulókat. Talán még ennél is fontosabb lenne a líceumba való felvételi átgondolása, megszigorítása, a mennyiségrõl a minõségre való áttérés. Külön tanulmányt érdemelne a pedagógusok rangsorolásának kérdése, akiknek munkája akarva, akaratlanul  tükrözõdik az eredményekben. Az évi értékelésben és az érdemfizetések osztásakor készített rangsorolásban az 1-2%-ot jelentõ olimpikonok eredményei a pályázások, tankönyvszerzés, stb hozzák a nagyszámú pontot. Nem általános, de sok esetben a versenyre való felkészítés és az eredmények hajhászása miatt holt vágányra kerül a többség. Köztük a középréteg is. Azt a szûk réteget „abrakoljuk”, akik az elismerést hozzák, a pontszámokat gyarapítják, viszont elfeledkezünk arról, hogy e réteg többsége külföldön kamatoztatja az itthon felhalmozott tudását. A hazai társadalom viszont be kell érje a néha mellõzött réteggel.
A divatos pályázások  és pénzszerzési hajsza pedig az oktatástól lopják el az idõt és energiát. A kevés kivétel csak erõsíti a szabályt. Ezért marad kevés idõ, energia, odafigyelés az átlagra, azokra, akik a jövõ társadalmának középrétegét alkotják majd. Csupán néhány gondolat a sokból, ami foglalkoztatja a pedagógusok többségét, akik viszont megszokásból, beletörõdésbõl tolják tovább a tanügyi rendszer nyikorgó szekerét, közben el-el sírják fájdalmaikat, de azzal is tisztában vannak, ugyanúgy, mint a grófi szérû siránkozó szemlélõi, hogy „a gróf tán épp agarász”.
Oláh Miklós

2008. július 11. | Vidékeink