Az RMDSZ belső koalíciót ajánl a Szövetségen kívüli csoportosulásoknak
Az RMDSZ belsõ koalíciót javasol a Szövetségen kívüli csoportosulások számára – jelentette be szombaton Markó Béla szövetségi elnök azt követõen, hogy Marosvásárhelyen megbeszélést folytatott Tõkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével.

Közölte, egyetértettek abban, hogy nemzeti összefogásra van szükség két alapvetõ cél: Erdély modernizációja és az autonómia megvalósítása érdekében.
Az RMDSZ elnöke úgy nyilatkozott, a megbeszélésen sok szempontból egybeestek a helyhatósági választások utáni helyzetet érintõ álláspontok, bár ezek között vannak megközelítésbeli különbségek. – Mindannyian úgy látjuk: annak ellenére, hogy az RMDSZ 85%-os eredményt ért el a helyhatósági választásokon, és a matematika azt mutatja, hogy a Szövetség egymagában is eléri az ötszázalékos parlamenti küszöböt, keresni kell az együttmûködés, az összefogás lehetõségét az RMDSZ-en kívüli csoportosulással is.
Az RMDSZ elnöke szerint mindehhez politikai összefogásra van szükség, amelynek két fontos célt kell figyelembe vennie: az õszi parlamenti, és a jövõ évi európai parlamenti választásokat.
Rámutatott: annak érdekében, hogy megvalósuljon a politikai összefogás, az RMDSZ-nek folytatnia kell a megkezdett utat, tovább kell mennie azon az úton, amelyre az erdélyi magyarság bizalmat szavazott, de ugyanakkor valamiképpen keresni kell az együttmûködés lehetõségét azokkal, akik az RMDSZ-en kívül keresik a boldogulást. Arra hívta fel a figyelmet, mivel másfajta koalíció a törvény szerint nem is lehetséges, és politikailag sem kívánnak ezen az úton elindulni, az RMDSZ belsõ koalíciót ajánl a Szövetségen kívüli csoportosulásoknak. Ez azt jelenti, hogy az RMDSZ-en belül, az RMDSZ listáin ki lehet alakítani egy ilyen belsõ koalíciót, akár úgy is, hogy a csoportosulás megõrzi a maga arculatát, identitását.
Elhangzott, még júliusban folytatják az egyeztetéseket az RMDSZ ajánlatáról.
Tõkés László elmondta, örül annak, hogy létrejött a találkozó, és álláspontja szerint is szükség van a tárgyalások folytatására. Úgy fogalmazott, az erdélyi magyarság megegyezést szeretne, hiszen a közös célok csupán megegyezés révén valósíthatók meg, ennek érdekében pedig azon lesz, hogy az álláspontokat tovább közelítsék egymáshoz. A megbeszélésen jelen volt Kelemen Hunor ügyvezetõ elnök, Borbély László miniszter és Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója; az EMNT részérõl pedig Szilágyi Zsolt, a szervezet alelnöke és Toró T. Tibor képviselõ is.
(tájékoztató)
2008. július 11. | Közéletünk