Az Európai Unió legyen több, mint egy gazdasági érdekközösség

— Az RMDSZ európai parlamenti képviselõi azt szorgalmazzák, hogy az uniós intézmények szintjén jöjjön létre egy uniós szabályozási rendszer az etnikai kisebbségekre vonatkozóan – mondta Winkler Gyula európai parlamenti képviselõ pénteken, Aradon, a kultúrák közötti párbeszéd európai éve alkalmából megtartott állampolgári konzultáción. Winkler Gyula kifejtette, „ez hosszas folyamatnak ígérkezik, célkitûzéseink érvényesítéséhez partnerekre van szükség, ugyanakkor elengedhetetlen a közvélemény, a civil társadalom és a média támogatása is”.
Winkler Gyula brüsszeli munkájával kapcsolatosan elmondta, két irányban is fontos az európai parlamenti képviselõ tevékenysége. Egyrészt az Európai Unióban meg kell ismertetni Romániát, annak régióit, hiszen javítani kell az ország megítélését, ugyanakkor be kell mutatni Erdélyt, mint egy sajátos, sokszínû régiót. „Másrészt európai parlamenti képviselõként itthon, Erdélyben, minden hazai közösségben népszerûsíteni kell az európai uniós intézményeket, kézzelfogható információkkal kell ellátni közösségeinket azért, hogy az uniós tagságból származó lehetõségeket felhasználva nyertesei lehessünk az EU-csatlakozásnak”-fogalmazott az EP-képviselõ.
Az  Unió jövõjére is kitért elõadásában Winkler Gyula, aki pozitívumként emelte ki, hogy az írországi sikertelen népszavazás után a ratifikációs folyamat nem torpant meg, példaként hozva fel, hogy a ciprusi parlament csütörtök délután ratifikálta a reformszerzõdést. „Románia és Magyarország együttes érdeke az, hogy az Európai Unió több legyen, mint egy közös piac, mint egy egyszerû szabadkereskedelmi övezet vagy gazdasági érdekközösség. A két ország közös érdeke az, hogy az EU egy politikai unió is legyen, hiszen ezáltal maradhat sikeres a globális  kihívások közepette” – mutatott rá.
Az állampolgári konzultációt az Európai Parlament romániai tájékoztató irodája és a Arad megyei prefektúra közös  szervezésében  tartották meg. A rendezvényen mintegy száz hazai és magyarországi civil szervezet, valamint közintézmény képviselõje vett részt. Az Európai Állampolgári Konzultációk célja, hogy – határokat és nyelvi akadályokat áthidalva – megvitassák az Európai Unió jövõjét.

2008. július 11. | Közérdekű