2008. július 11.

Érettségi - A matematika volt a legnehezebb

A Szilágy Megyei Tanfelügyelõség ebben az évben sokkal nyíltabban kezelte az érettségi menetét. Naponta kaptuk az értesítõket a vizsga menetérõl, a megjelent diákok arányáról.

A vizsga lezártával az elsõdleges eredmények már nyilvánosak, az óvások (fellebbezések csak bírósági ítéletek esetében jogosultak) elbírálásuk eredményére még várni kell. tovább »

2008. július 11. | Címlap |

Nem csak dolgozni, tájékoztatni is kell az eredményekrõl

„Nemcsak a kampányban, azután is rendszeressé kell tenni a lakossági konzultációkat és fórumokat, amelyeket jó néhány jelöltünk a tavasszal sikeresen lebonyolított városi és megyei szinten” – mondta Kelemen Hunor ügyvezetõ elnök július 4-én, Székelyudvarhelyen az RMDSZ újonnan megválasztott polgármestereinek. Hangsúlyozta: a következõ idõszakban valamennyi önkormányzati képviselõ legfontosabb feladata a választókkal való folyamatos párbeszéd, a médiával való korrekt kommunikáció, valamint az elért eredményekrõl való rendszeres tájékoztatás lesz. tovább »

2008. július 11. | Címlap és Közéletünk |

Az Európai Unió legyen több, mint egy gazdasági érdekközösség

— Az RMDSZ európai parlamenti képviselõi azt szorgalmazzák, hogy az uniós intézmények szintjén jöjjön létre egy uniós szabályozási rendszer az etnikai kisebbségekre vonatkozóan – mondta Winkler Gyula európai parlamenti képviselõ pénteken, Aradon, a kultúrák közötti párbeszéd európai éve alkalmából megtartott állampolgári konzultáción. Winkler Gyula kifejtette, „ez hosszas folyamatnak ígérkezik, célkitûzéseink érvényesítéséhez partnerekre van szükség, ugyanakkor elengedhetetlen a közvélemény, a civil társadalom és a média támogatása is”. tovább »

2008. július 11. | Közérdekű |

ZILAH POLGÁRMESTERI HIVATALA

Meghívjuk a Város Napok megnyitóünnepségére azokat a családokat, amelyek ebben az évben ünneplik aranylakodalmukat.
Vannak-e Önöknek olyan rokonaik, szomszédaik, akik 2008-ban töltik be házasságuk 50. évfordulóját vagy éppen Önök az ünnepeltek? tovább »

2008. július 11. | Közérdekű |

Felhívás

Az idén 10. alkalommal átnyújtásra kerülõ  “Szilágysági Magyarok” díszoklevél odaítélésének érdekében a Báthory István Alapítvány felkér minden civil szervezetet, egyházat vagy magánszemélyt, hogy tegyen javaslatot a díjazottak személyére vonatkozólag. Javasolni lehet minden olyan személyiséget, aki a Szilágyságban él, élt vagy innen elszármazott magyar; aki a szakmájában, közéleti munkásságában, emberi magatartásával jelentõsebb érdemeket szerzett és tenni tudott a szülõföldért, annak magyar közösségéért, így járulva hozzá a szilágysági táj hírnevének öregbítéséhez. tovább »

2008. július 11. | Közérdekű |

„Teltházzal” startolt kedden Tusnádfürdõn az 5. EU Tábor

Szakmaiság az új jelszó!

Az egyetlen fókuszáltan európai uniós tematikájú nyári rendezvény július 8-án, délután 17 órakor indult Tusnádfürdõn Borboly Csaba MIÉRT elnök, Kelemen Hunor RMDSZ ügyvezetõ elnök és Dr. Tonk Márton, a Sapientia EMTE Kolozsvári Kar dékánjának a megnyitójával. tovább »

2008. július 11. | Közérdekű |

Az RMDSZ belső koalíciót ajánl a Szövetségen kívüli csoportosulásoknak

Az RMDSZ belsõ koalíciót javasol a Szövetségen kívüli csoportosulások számára – jelentette be szombaton Markó Béla szövetségi elnök azt követõen, hogy Marosvásárhelyen megbeszélést folytatott Tõkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével.

tovább »

2008. július 11. | Közéletünk |

Az első tanácsülés

A Zilahi Városi Tanács hétfõn, július hetedikén megtartotta 4 éves megbízatásának elsõ munkaülését. Elöljáróban megjegyzem, hogy a 4 megválasztott RMDSZ-es városi tanácsos, amelyikbõl egy alpolgármester, három munkabizottságban dolgozik. Sojka Attila a gazdaságiban, Deák Ferenc és Szilágyi Sándor a városrendészetiben és Bogdán Zsolt esperes pedig az egészségügy és kulturális bizottság elnöke. A komolyabb szakmai vita és a határozattervezetek sorsa itt ezekben a bizottságokban zajlik és dõl el.

tovább »

2008. július 11. | Közérdekű |

Eseménydús vakáció a romániai belpolitikában

- Nem számíthatunk csendes parlamenti vakációra, valamennyi politikai alakulat az õszi választásokra, a jelöltállításra összpontosít majd a következõ hónapokban. Az RMDSZ is megkezdte a felkészülést: július 11-én, Marosvásárhelyen, a kritériumrendszerrõl tárgyal a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT), ezt követõen pedig, szintén jövõ pénteken, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) az SZKT-döntés értelmében kidolgozza a jelöltállítási kritériumokat – jelentette be Markó Béla szövetségi elnök szerdai bukaresti sajtóértekezletén. Az RMDSZ elnöke közölte, a Szövetség legkésõbb szeptember elejéig dönt a jelöltek személyérõl. tovább »

2008. július 11. | Közéletünk |

Ha kedd, akkor Kraszna…

Érettségi: elég sok megjegyzés, értékelés kísérte az idei érettségit is. Már megszokottak a botrányokat, a puskázással kapcsolatos híreket, melyek borzolják a kedélyeket, nem csak az érintett réteget, de a külsõ szemlélõket is. tovább »

2008. július 11. | Vidékeink |

Webvidék - A polgármesterség veszélyei

Versenyszám: Mit tennétek, ha polgármester lennétek?
Versenyzõ: Szilágybagos (Szilágybagos, 2008. jún. 30.)

Szilágybagos három éve nyert önálló községi státuszt, saját önkormányzatot. Mostanában, ha az ember tetemesebb ideig nem tartózkodik otthon, hazaérve akár azt is gondolhatja, nem is Bagoson jár, annyira gyors ütemû a fejlõdés. A fejlõdésnek viszont veszélyei is vannak, és azokra nem árt jó elõre figyelni, lehetõség szerint elhárítani. Az alábbiakban néhány ilyen veszélyforrást sorolunk föl, ha polgármesterek lennénk, ezekre összpontosítanánk.

tovább »

2008. július 11. | Vidékeink |

Webvidék - „Ha én lennék a polgármester…”

Versenyszám: Mit tennétek, ha polgármester lennétek?
Versenyzõ: varsa (Varsolc)

Eljátszottunk a gondolattal, és jöttek az ötletek Rengeteg a tennivaló. Megvannak a magunk közösségi gondjai, de a problémáink nagy része azonos Erdély más vidéki településeivel. Az infrastruktúra fejletlensége, a versenyképes mezõgazdaság hiányának a megoldására irányuló erõfeszítések elvonják a figyelmet más területekrõl, vagy nem jut anyagi keret ezek kivitelezéséhez. A különbözõ nemzedékek igényeit figyelembe véve – a teljesség igénye nélkül – próbáltuk összefoglalni a mi prioritásunkat. tovább »

2008. július 11. | Vidékeink |

A döntő lépés 1054. július 16. - a nagy egyházszakadás

A hagyomány szerint 1054. július, 16-án következett be a keresztény egyház kettéválása, a schisma, aminek következtében létrejött a Róma központú, magát katolikusnak (egyetemesnek) nevezõ egyház, valamint az ortodox vagy görög keleti egyház, melynek központja Bizánc maradt. Maga a ketté szakadás konkrétan úgy történt, hogy Humbertus bíboros az egybegyûlt nép jelenlétében a konstantinápolyi Hagia Sophia székesegyház oltárára helyezte a kiközösítésrõl szóló dokumentumot. Valójában ez csak egy formális eljárás volt, ami egy hosszú, évszázadokon átnyúló vita végére tett pontot. tovább »

2008. július 11. | Művelődés |

Nem akar “belső koalíciót” az MPP

Nem fogadja el a Magyar Polgári Párt az RMDSZ belsõ koalíció kialakítására tett javaslatát. A párt elnöke, Szász Jenõ az Erdély FM-nek hangsúlyozza: a két párt közötti együttmûködés csak választási koalícióban képzelhetõ el úgy, hogy mindkét fél megõrizze politikai entitását. tovább »

2008. július 11. | Közéletünk |

A nagybányai művésztelep képei a Csíki Székely Múzeumban

A tavalyi Munkácsy – kiállítást követõen új megatárlat tekinthetõ meg Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban július 18-át bezárólag. A tárlat anyaga válogatás fõként a budapesti Magyar Nemzeti Galéria valamint hazai múzeumok képgyûjteményébõl.
A szervezõ intézmény igazgatója, Gyarmati Zsolt mûvészettörténész szerint a kiemelt fontosságú rendezvény kulturális örökségünket és európaiságunkat képviseli.
- A Magyar Nemzeti Galériából érkezõ mûtárgyak nagy része Szentpétervár, Bécs, Krakkó, Firenze és Párizs legfontosabb kiállítóhelyein már szerepelt, ezek most Csíkszeredában is megtekinthetõk. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy ilyen átfogó Nagybánya – kiállítás a történeti Erdély területén elõzmény nélkülinek számít.
A nagybányai mûvésztelep történetérõl, kronológiájáról szóló ismertetõ a Szilágyság korábbi számai sorozatban ismertették. Szerzõje volt Boros Judit mûvészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa, a kiállítás egyik szervezõje.
Július elejéig tízezernél több látogató tekintette meg a kiállítást, nemcsak Hargita megyeiek, székelyföldiek, hanem Románia más helységeibõl, szilágyságiak és külföldiek. Érthetõen, mert a kiállított képek alkotói már klasszikusoknak számítanak: Hollósy Simon, Ferenczi Károly, Torma János, Czóbel Béla, Ziffer Sándor, Iványi Grünwald Béla, Nagy Imre és mások.
Az 1896-ban alakult mûvésztelepen 1937-ig a feloszlatásig magyar, román és más nemzetiségû festõk alkottak Nagybányán és állították ki mûveiket sokfelé.
A színvonalas kiállításnak, mint mega-rendezvénynek szerencsére a szakmai partnerek mellett tucatnyi anyagi támogatója volt: nagy cégek, bankok, a Communitas Alapítvány, idegenforgalmi cégek. A vállalkozói szféra és a hazai magyar média felismerte, érdemes nevet és pénzt adni a kulturális rendezvény számára.
A kiállításra jelent meg a másfél száz oldalasnál vaskosabb kiadvány, a Nagybányai mûvésztelep címû album, szerzõi a már említett Boros Judit mellett Szücs György, utóbbi társszervezõ és a kiállításnak is társszervezõje. Az albumban a kiállított 55 festményrõl elemzés olvasható.
Tagadhatatlan: a kiállítás megtekintése nagyszerû élmény, hiszen a képek erdélyi tájakat, embereket ábrázolnak.

2008. július 11. | Művelődés |

Füst Milán

(Bp., 1888. július 17. – Bp., 1967. július 26.): költõ, író, drámaíró, esztéta.
Elszegényedett zsidó kispolgári családban született. 1904-ben tüdõbetegsége miatt Abbáziába került, naplóírásba kezdett; ezt 1944-ig folytatta. 1908-ban megismerkedett Osvát Ernõvel, megjelent elsõ írása a Nyugatban. 1912-ben a budapesti egyetemen befejezte jogi és közgazdasági tanulmányait, doktori oklevelet szerzett. Felsõ kereskedelmi iskolákban tanított, 1918-ban a Vörösmarty Akadémia ügyésze. tovább »

2008. július 11. | Művelődés |

Szilágyság-kutatás a Hepehupában

A mûvelõdési folyóirat legújabb lapszáma (a hétvégén jelent meg nyomtatásban, s a jövõ héten jut el az olvasókhoz) sorsfordító eseményekrõl számol be. Az Erdélyi Múzeum Egyesület Zilah és Vidéke Fiókszervezete rendezésében a tavasz folyamán Szilágycsehben tartott vándorgyûlésen elhangzott elõadásainak szerkesztett változatait közli a Hepehupa. A közelmúlt például kedvezõtlen folyamatokat indított el és erõsített fel magyar nyelv térvesztésében, ezt már az államiságban, felekezetiségben, területiségben megosztottá vált magyarság is tükrözi – állapította meg dr. Péntek János akadémikus, a BBTE tanszékvezetõ professzorának elõadása. Hangsúlyozza ugyanakkor: „A mi hazánk a magyar nyelv” . Szerinte nyelvhazánkban található a „tájhazánk”, ugyanakkor „közös hazánk az irodalom, a kultúra és a történelmi hagyomány”. tovább »

2008. július 11. | Művelődés |

Jeles napok

Július 14.
— Megszületett Vasvári Pál (eredeti nevén Fejér Pál; Bűd, 1826. július 14. – Havasnagyfalu, 1849. július 5.) történész, filozófus, forradalmár, a „márciusi ifjak” egyik vezéralakja. tovább »

2008. július 11. | Művelődés és Vidékeink |

Környezetvédelem és a katalizátor üzemeltetése (I.)

Köztudott, hogy a benzines motorok nem parfümszórók. Szénhidrogén, szénmonoxid, ólom meg mindenféle, a levegőre és minden élőlényre, főleg az emberre káros anyag távozik a kipufogócsövön keresztül. A gépkocsik számának rohamos növekedése tette szükségesé a katalizátoros gépjárművek üzemeltetését, de még így is az emberre ható ismeretlen betegségek száma sajnos növekvőben van. tovább »

2008. július 11. | Kaleidoszkóp |

DERŰRE BORUL - Teszteltük a Dacia Sanderót

Utálták a kapitalistákat, de mégis jól jött a komcsiknak a Dacia alapjául szolgáló Renault-licensz. Azóta már a Sanderónál tartanak. Minősége kétes.

1966-ban az akkori országvezetés kitalálta, hogy a román nép is képes autót gyártani, és kutya kötelessége, hogy gyártson is. Erre aztán gyorsan megvásároltak egy kapitalista licenszet, mégpedig a Renault-t. tovább »

2008. július 11. | Kaleidoszkóp |

Következő »