Pályázati felhívás Részvétel a fesztivál Civil Falu elnevezésû programhelyszínén

A Félsziget Fesztivál pályázatot hirdet civil szervezetek, alapítványok és a civil társadalommal együttmûködõ köz-intézmények számára. A Félsziget Cocktail keretén belül megszervezett Civil Faluba (2008. július 23-26.) lehet részvételt megpályázni.
Pályázatot nyújthatnak be olyan szervezetek (egyesületek, alapítványok) és közintézmények, amelyek tevékenysége elsõsorban a 16-35 éves korosztály részvételére, nevelésére, integrációjuk segítésére, problémáik megelõzésére, illetve megoldására épül, és amelyek a fesztivál sajátos körülményeihez igazodó programot kívánnak megvalósítani.
Olyan programokat várunk, amelyek bemutatják a pályázó szervezet mások számára hasznos tevékenységét és ebben aktívan részt vehetnek a “félszigetlakók”.
Pályázatot lehet benyújtani:
a) a Félsziget teljes idõtartamára szóló tevékenységre, amely a fesztivál alatt közös/önálló sátorban, illetve az erre kijelölt területen megvalósítható programra vonatkozik.
b) a Félsziget Fesztivál idõtartama alatt nem teljes (egy-három napos) részvételre.
A Félsziget Fesztivál a nyertes pályázók részvételéhez, és a Civil faluba tervezett programjához szükséges alapfeltételeket (terület, sátor, áram, alapbútorzat) saját költségvetésébõl  biztosítja. Az egyéb költségek a nyertes pályázókat terhelik.
A pályázat elbírálása során elõnyben részesülnek azok a szervezetek, amelyek nemzetközi vagy országos hatáskörûek, magas színvonalú szakmai programot kívánnak nyújtani, programjukat több nyelven bonyolítják.
Nem pályázhatnak magánszemélyek, profit-orientált, illetve politikai szervezetek, zenekarok, elõadómûvészek, mûvészeti csoportok.
A Félsziget Fesztivál legkésõbb 2008. július 23-ig megköti a nyertes pályázókkal a  részvétel feltételeit tartalmazó megállapodást, melyet személyes egyeztetést elõz meg. A megállapodásban a felek rögzítik a részvétellel, a technikai feltételek biztosításával, a munkamegosztással és a tevékenységekkel kapcsolatos feltételeket.
A szervezõ a pályázat elbírálása során fenntartja a jogot arra, hogy a benyújtott programokat és a szervezet eddigi tevékenységeit, valamint a fesztivál célját, programját, lehetõségeit és adottságait a döntés során együttesen vegye figyelembe.
A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. Mivel a pályázat és ezt követõen a programszervezéssel kapcsolatos kommunikáció e-mailen folyik, a pályázat elengedhetetlen feltétele legalább egy, mûködõ, rendszeresen figyelt e-mail cím.
Határidõ: 2008. július 5.
További információk, valamint a pályázati ûrlap www.felsziget.ro oldalról érhetõ el.
Kapcsolattartó személy:
Gáspár Barna Szabolcs
Civil Falu koordinátor
Félsziget Fesztivál
civil@felsziget.ro  Tel: +4 0746 177 582

2008. július 04. | Közérdekű