Az alábbiakban közöljük Markó Béla szövetségi elnök beszédét.

Tisztelt Elnök Úr!
Hölgyeim és uraim!

rdélybõl jövök, testvérek üdvözletét hozom, sõt, ikertestvérekét. Hiszen egyazon pillanatban szakított el minket a magyar nemzet többi részétõl a történelem ezelõtt kilencven esztendõvel, 1918-ban, és majdnem ugyanabban a pillanatban születtünk újjá 1989-ben. Most pedig azért jöttünk ide, hogy egy másik idõpontot, a tíz évvel ezelõtti felvidéki magyar összefogást megünnepeljük. Közös fájdalmak és közös örömök kötnek össze minket.
Azt mondják, bármilyen messzire is kerüljenek egymástól, az ikertestvérek megérzik, ha baj van a másikkal, és külön-külön is hasonló életutat járnak be. Az egymástól távollevõ magyar iker-közösségekre is érvényes ez, sajátos helyzetekkel szembenézve ugyan, de fontos kérdésekben mindannyian hasonló döntésekre jutottunk Szlovákiában, Romániában, Szerbiában, Ukrajnában, vagy akár Horvátországban és Szlovéniában is.
Az is igaz, hogy a többségi nacionalizmus is hasonló módon nyilvánult meg velünk szemben a legutóbbi idõkig, legyen szó iskoláról, egyetemrõl vagy éppenséggel helységnevekrõl. Legfennebb annyi a különbség, hogy amikor egyik közösség éppen valamivel jobban érzi magát, a másiknak rosszabbodik a helyzete, és fordítva!
Egyformán döntöttünk akkor, amikor politikai eszközökkel kívántunk a felvidéki, az erdélyi, a vajdasági, a kárpátaljai, a horvátországi, a muravidéki magyarság helyzetét rendezni. Egyformán döntöttünk akkor is, amikor azt mondtuk, hogy demokrácia nélkül nem lehetséges a kisebbségi jogok érvényesítése sem, és ugyanakkor demokrácia sincsen, ha a kisebbségi közösségeknek nincsenek jogaik. Egyformán döntöttünk akkor is, amikor országaink önkormányzataiban és parlamentjében erõs képviseletre törekedtünk, és amikor az európai fórumokon is szót emeltünk ügyünkért. Egyformán döntöttünk akkor, amikor siettettük az euroatlanti és európai integrációt, bár jól tudtuk, hogy ez nem oldja meg egyik napról a másikra sajátos problémáinkat. Egyformán döntöttünk, amikor kerestük az együttmûködést a többség demokratikus pártjaival, és ha megfelelõ program és partner volt hozzá, kormányzásra is vállalkoztunk. Az RMDSZ-nek erre 1996-ban, az MKP-nak 1998-ban nyílt alkalma, lényegében ugyanakkor, hiszen a különbség csak a parlamenti választások idõpontja volt, a történelmi felismerés, azt hiszem, egyidejûleg történt.
Ma sokat beszél Európa Koszovóról, keveset a magyarokról. Az jó, hogy Koszovó kérdésére az elmúlt években kereste a választ a nemzetközi közösség. De éppen a volt Jugoszlávia véres közelmúltjából okulva, sokkal jobban kellene méltányolni a mi külön-külön meghozott, de tulajdonképpen egyforma döntéseinket. Sokkal jobban kellene méltányolni a kárpát-medencei magyar politikai szervezetek felnõtt, felelõs magatartását, stabilitásra való törekvését, európai léptékû politizálását. Azt az önmérsékletet, azt az együttmûködési készséget, amely alapvetõen hozzájárult országaink integrációjához.
Meggyõzõdésem, hogy a Magyar Koalíció Pártjának felelõs politikája, parlamenti képviselõinek és kormányzati tisztségviselõinek hozzáértése nélkül Szlovákia Európai Uniós csatlakozása sokkal nehezebben ment volna végbe.
Kívülrõl nézve ugyan, de magyarként, barátként, ikertestvérként nagyon közel érezve magam Önökhöz, csak azt mondhatom: a Magyar Koalíció Pártjának tíz éve történelmi tett. Kormányban is, ellenzékben is. Jól tudom, az egység belülrõl mennyi kompromisszummal jár, milyen nehéz a különbözõ vélemények, áramlatok ideológiák között egyensúlyt teremteni, de Önöknek, nektek, kedves barátaim, ez sikerült, példát mutattatok minden magyarnak, és erre a példára ezután is szükség lesz.
Az RMDSZ története látszólag különbözik ettõl. Mi nem külön, hanem együtt indultunk kezdettõl fogva, de az utóbbi idõben újból és újból megkísérlik egyesek valamiféle többpártrendszer bevezetését a magyar közösségben. Legutóbb az önkormányzati választásokon bizonyosodott be, hogy az erdélyi magyarság bölcsebb nálunk, politikusoknál, és egységet akar, elsöprõ többséggel az RMDSZ-t támogatta. De nekünk azokra is szükségünk van, akik az RMDSZ-en kívül keresik a politikai boldogulást, õk is magyar emberek, és a mi felelõsségünk, hogy velük is egyezségre jussunk elõbb-utóbb. Nem könnyû ez, de a ti példátok nekünk is segíteni fog.
Mert végül is az a nagy kérdés: ér-e valamit az összefogás, jutunk-e valamire egységes fellépés által?
Hát hogyne jutnánk? Ott vannak a képviselõitek, a képviselõink az Európai Parlamentben. Ott vagyunk mi is, ti is az Európai Néppártban, nem vagyunk magunkra, hangunkat hallatni tudjuk Európában. De itthon, a szülõföldünkön is mennyi mindent meg tudtunk változtatni azzal, hogy összefogtunk.
Engedjétek meg, hogy felelevenítsem egy személyes emlékemet, politikai pályafutásom talán legfontosabb szimbolikus pillanatát: 2005-ben Bukarestben, a román kormány-palotában miniszterelnökhelyettesként fogadhattam irodámban Csáky Pált, a szlovák kormány akkori miniszterelnök-helyettesét. Tárgyaltunk a két ország, a két kormány együttmûködésérõl. Beszélgettünk magyarul. Két magyar ember, két felelõs magyar közösség képviselõje. Annak bizonyítéka volt ez az esemény, hogy lehet eredményt elérni politikai eszközökkel, együttmûködéssel. És hogy érdemes ennek érdekében összefogni.
Örülök, hogy itt lehetek a tíz esztendejét ünneplõ Magyar Koalíció Pártjának rendezvényén, és arra kérlek titeket, mutassátok tovább ezt a példát. Nekünk is, másoknak is, még Magyarországnak is. A magyarországi pártoknak sem ártana észrevenni, hogy nemzeti ügyben, össznemzeti célok érdekében lehetséges az  összefogás, és nekik talán elsõsorban  ezt a példát kellene keresni, amikor hozzánk eljönnek, nem pedig a megosztottságot erõnek erejével áthozni hozzánk.
Minket ugyanis nemcsak tanítani lehet, hanem tõlünk tanulni is érdemes. Legalábbis tõletek, kedves barátaim, a Magyar Koalíció Pártjától, akiktõl mi is szívesen tanulunk ezután is. Nekünk még sok dolgunk van külön-külön is, együtt is. A magyar nemzet egy része még kívül van az Európai Unión, õket is be kell vinnünk. Bent pedig valódi, határok nélküli közös otthont kell teremtenünk magunknak is, országainknak is.
Ehhez kívánok erõt, sikeres munkát, tartós jövõt a Magyar Koalíció Pártjának és a felvidéki magyarságnak.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Markó Béla
Dunaszerdahely, 2008. június 21.

2008. június 27. | Kitekintő