Erkedi képek

Elég ritkán járok pályakezdésem helyszínén, Erkeden, így nem csoda, hogy mindig tartogat számomra újat, meglepetést. Az egykori sáros, falurombolásra ítélt települést még a közelmúltban is csak óvatosan lehetett megközelíteni megfelelő út hiányában. Az utóbbi időben felújított úton haladva a figyelem is jobban a környezetre, az új dolgokra, a változásra terelődnek. A feljavított és járható út mellett új házak, korszerű épületek sorakoznak felváltva. a 70-es évektől maradt épületekkel.

Most már a betonozott járda sem kuriózum, ami a falu rombolás miatt tiltott dolognak számított, ugyanúgy mint az új kerítés, valamint új épitmények. Az akkori kilátástalanság egyenes következménye lett az elvándorlás, ki Arad, ki Temes megye valamely településén kereste a boldogulás lehetőségét, ahol főleg mezőgazdasági tevékenységre vállalkoztak. A lakossággal együtt a gyereklétszám is rohamosan csökkent, ami az iskola felső tagozatának felszámolásához vezetett. Se iskola, se lehetőségek, csupán az átköltözés lehetősége a községközpontba, Kusalyba. Az akkori méltóságok egyszerű célja csupán a munkaerő biztosítása volt a község állatfarmján és a növénytermesztésben, illetve pótolni, helyettesíteni a Kusalyból elköltözötteket. Ezt viszont az erkediek nem akarták, szerintük bárhol, Kusalyba nem. Ez az összefogás, együtt gondolkodás mentette meg a falut a rombolástól, hisz a vezetőségnek szüksége volt a munkaerőre, így közbenjártak a rombolási terv megváltoztatásához. A falu és a lakosság maradt, a fordulás után pedig újraéledt mindőn új remények, lehetőségek jelentek meg a láthatáron. A remények egy része, mint a legtöbb ember számára szertefoszlott, viszont annyi megmaradt, hogy a falu tovább élje jelenét, készüljön a jövőre. Ezt jelzik az új házak, a felújított, korszerűsített baptista imaház, a külföldi segítséggel épült közösségi ház, de nem utolsó sorban a második felavatás előtt álló új iskolaépület. Azért második felavatás, mert a végleges befejezés előtt kampányavató már volt a hivatal részéről.

Június 8-án, vasárnap Seres Dénes elnök urat kísértem el a választási megbeszélésre, így módomban állt ismét felidézni régi emlékeim, a főcél viszont a választások második fordulójának előkészítése volt. A baptista gyülekezet vendégeként Seres Dénes elnök úr, az Erkeden megvalósult változásokról, az útjavításról, mely összeköt a világgal és az új iskoláról is szólt, mely a jövőbe vezető út és lehetőség a település számára. E munkálatok, tervek folytatásához, megvalósításához viszont szükség van arra, hogy a közösség saját kezébe vegye sorsa irányítását, használja ki a választás lehetőségét, szavazzon a település szülöttére, Varga Béla polgármesterjelöltre. E szorgos kezű település megérdemli, hogy a vezetés is kezébe kerüljön, ami összefogással meg is valósítható, ha nem engedik magukat félrevezetni a mézes-mázas ígérgetők által.
Balázs Zoltán református lelkipásztor a találkozón jelezte, hogy a délutáni falugyűlésen minden remény szerint többen lesznek és sikerül majd megbeszélni a közösség jelenét és jövőjét, többek között e célok megvalósításához elengedhetetlen összefogást a vasárnapi szavazáson. A szabadtéri beszélgetést a krasznai Bokréta tette vonzóbbá és színesebbé. Fellépésükkel talán kedvet csináltak a jelenlevő fiataloknak, akik mindvégig csodálattal nézték a táncoló ifjakat. Emlékeim szerint ünnepek idején mindig szokás volt a bálozás, télen egy-egy házban, nyáron pedig egy udvarban is. Úgy tűnik, a nehéz idők és változások e hagyományt is háttérbe szorították, ennek újraélesztése viszont nem lehetetlen. Fiatalság van, kultúrotthon a tervek és ígéretek szerint lesz, csupán egy lelkes személy szükséges, hogy egy erkedi tánccsoport megalakuljon. Ha a helyi és ősszel az országos választások is jól sikerülnek, akkor az anyagi, intézményi háttér megoldódik, erre Seres Dénes elnök úr is ígéretet tett. Mi azzal a reménnyel búcsúztunk Balázs Zoltán tiszteletes úrtól és házigazdánktól, Varga Béla polgármester jelölttől, hogy az erkediek ismét összefognak önmaguk jövőjéért, a közösségi érdeket a személyes érdekek elé helyezve szavaznak.
Ez sajnos, nem sikerült.

Oláh Miklós

2008. június 20. | Vidékeink