Szilágysomlyói hírek

Mint mindig, most is az égiek kegyesek voltak a somlyóiakhoz és nem rontották el a Báthory István magyar iskola nyolcadikosainak szervezett búcsúünnepséget.
Nagyon rohan az idő, már harmadik alkalommal búcsúztatják itt a magyar diákokokat a báthorysokat. Vida Anna igazgató beszédéből ragadnék ki néhány gondolatot: ,,Mindenkitől tanultatok valamit,matematikát,nyelvtant, angolt, ,földrajzt vagy művészetet,de e mellett remélem, hogy tanultatok emberi tartást,  becsületet,egymás iránti tiszteletet,mert ez talán a legfontosabb.Lehet, sőt biztos, hogy elfelejtitek majd a képletet,a dátumot,az ige ragozását,de az emberséget merem remélni nem fogjátok elfelejteni… Most egy kapun mentek át,ez egy  kis kapu,majd következik a nagy kapu, ami a felnőtt sorba visz majd benneteket.A kapukat mindig ki kell nyitni ,ehhez kell a tudás,mert a tudás hatalom.Aki rendelkezik vele érvényesül majd…  Most szét válnak útjaitok,ha más iskolába is kerültök tartsatok majd össze, mert ti báthorysok vagytok.Ezt ne felejtsétek el soha legyetek büszkék rá! Tegyétek el emlékbe a kitüzőt,mert majd szivesen fogtok visszaemlékezni ezekre az évekre ,ha majd a kezetekbe kerül.”
Külön megköszönte azoknak a szülőknek és nagyszülőknek a munkáját, akik az első perctől kezdve az iskola megalakulásától időt és anyagiakat és energiát nem sajnálva dolgoztak, hogy a minimális feltételek meglegyenek. Hála Istennek, most már nincsenek ilyen gondok. Kezd az iskola felzárkózni
Az iskolának van egy alapítványa, mely már másodjára egy kis szerény pénzjutalommal  kedveskedik az arra érdemeseknek. Ebben az évben Papp Imola, Rákosi Boglárka és Szabó Henrietta érdemelték ki. Városunk polgármestere Septimiu Turcas átadta a város részéről a két végzős osztály legjobb tanulójának ugyancsak pénzjutalmát. A négy év tanulási eredmény alapján Bernát Henrietta érdemelte ki. Zúgott a taps, azt hiszem, itt van az a pillanat amikor a diák érzi az örömét a sok tanulásnak. Kint hallja ahogy játszanak a társai de ő még megold három matekfeladatot vagy elolvas még egy fejezetet, de ez a taps szerintem kárpótol minden lemondást. Szabó Margit és Széles Dénes osztályfőnökök néhány kötetlen barátságos szóval köszöntötték osztályaik tanulóit és átadták a megérdemelt jutalmakat. Ebben az évbe az A osztályban Bernát Henrietta volt az osztályelső, a B-ben meg Rákosi Boglárka. Hagyomány,  hogy a Báthory István  Alapítvány is jutalmat ajánl fel egy végzős tanulónak Ebben az évben Acsádi Annamária, az alapítvány alelnöke Rákosi Boglárkának adta át.
Fekete Szabó András szenátor, aki szépen mondva nagyon sokat lobbizott az iskoláért néhány barátságos és meleg szóval köszönte meg a tanároknak azt a kemény munkát amiben résztvettek, hogy ez az iskola szellemileg és külsőleg is ilyen jól nézzen ki.Majd a diákokokat köszöntötte, közvetlenül szólva hozzájuk.Beszédét így fejezte be:
,, Ez a nap rólatok szól, legyetek büszkék magatokra és iskolátokra, és legyetek büszkék, hogy ebben az iskolába a magyar tannyelvű Báthory Iskolába jártatok!”
Láposi Henrietta, Fodor Emese, Coman Krisztina, Cseke Andrea hetedikes tanulók(még egy hétig) egy kis műsorral kedveskedtek a búcsúzó nyolcadikosoknak, majd a kulcsátadás következett.
Könnyeket csalt ki az iskola himnuszát éneklő diákok, akik lelkes csilingelő hangon önfeledten énekeltek. Elképzeltem milyen büszke lehet ott fent az iskolákat alapító Báthory István. Szülővárosa, sőt róla elnevezett iskola diákjai ünnepélyét látva. Biztos egészen odáig elhangzott ez a csodálatos ének.
Köszönet a tanítónéniknek, akik elkezdték ezt a munkát, a tanároknak és minden iskolai alkalmazottnak. Köszönet a szülőknek és nagyszülőknek és végül köszönet a gyermekeinknek akik bearanyozzák napjainkat!
Vida János

2008. június 13. | Közéletünk