Választott a megye
Kétségtelenül durva kampány volt. A magyarság érdekvédelmi szövetsége csak úgy kapkodta a fejét, hogy honnan is jönnek az újabb rágalmak, gúnyolódások. Mindebben a demokrata-liberálisok vezettek, akik a magyarok elleni összefogásra buzdították a román pártokat, nemzetárulónak nevezték a liberális jelöltet, mert szóba állt a magyarokkal. Magyarveszéllyel riogatták az embereket. Ennek volt is valami alapja, hiszen Csóka Tibor esélyes volt a tanácselnöki tisztségre. Minderre még egy lapáttal rátett a „Magyar” Polgári Párt is. (A magyar jelzőt idézőjelbe kellett tenni, hiszen nem a többséggel szemben a kisebbség érdekében emelt szót, hanem kizárólag a Szövetséget gyalázta, kiszolgálta a többségi pártokat.)
A szavazás napján több sajtótájékoztatón közölték a részvételi arányokat, Hétfőn már tíz órától közölték a szavazatszámlálás részeredményeit is. Délben két órakor a szavazatok 39,4%-os feldolgozottságánál Csóka Tibor vezetett 32,4%-kal, Marc Tiberiu második volt 25,2%-kal, Ghiurco Mircea 14,7%-kal, Dorel Oros pedig 10,4%-kal szerepelt. Papp Lajos 2,8%-ot, a nagyromániás Stan Petru pedig 2%.ot kapott. Ehhez hasonló volt az arány a megyei és a községi listákon is.
Délután hat órakor is még vezettünk. A szavazatok 72%-os feldolgozottsága után Csóka Tibornak 17.053 szavazattal 29,2%-os előnye volt. Marc Tiberiu 13.334 szavazattal (22,8%), Ghiurco M. 8.912 szavazattal (15,3%), Oros Dorel 7.611 szavazattal (13%) követte. Papp Lajos 1.423 szavazatot (2,4%) kapott.
Este tíz órára a szavazatok 92%-os feldolgozottsága mellett megfordult a helyzet. Marc Tiberiu átvette a vezetést 23.649 szavazattal (24,6%). Csóka Tibor második lett 21.398 szavazattal (22,3%), Ghiurco M. 15.694 szavazatot (16,3%), Oros D. 15.065 szavazatot (15,7%) kapott. Papp Lajos a nagyromániás Petru Stannal egy szinten volt 2.077 szavazattal (2,2%).
A végleges eredményeket kedden déli egy óra után kaptuk meg. A megyében mintegy 203.000 választópolgár szerepelt a nyilvántartásokban, a részvételi arány 53,13%. Igaz, ez a városokban alig 40,75%-ot jelent, falvakban viszont nagyobb volt az érdeklődés: 62,47%-os részvételt jeleztek.
A megyei tanács elnöke Marc Tiberiu lett 25.383 szavazattal. Csóka Tibor második helyre került 23.887 szavazattal, Ghiurco M. harmadik 17.937 szavazattal, a liberális Oros D. pedig negyedik 16.461 szavazattal. Papp Lajos 2.180 szavazatot kapott. Csóka Tibornak 1.500 szavazat kellett volna, hogy magyar elnöke legyen a megyei tanácsnak. Papp Lajos és azok, akik rá szavaztak, ezt megakadályozták. Ennyire magyarok és velük együtt azok is, akik nevüket adták mindehhez akár Orbán Viktorról, akár Tőkés László képviselőről van szó…
A megyei tanácsban viszont megerősödtünk, eggyel növeltük tanácsosaink számát, hiszen nyolc helyett kilenc tanácsosunk lett. A bejutási küszöböt négy párt érte el. A legtöbb szavazatot a Szociáldemokrata Párt kapta (24.472), ezzel kilenc tanácsosuk lett. Az RMDSZ 23.066 szavazattal illetve az újraosztással szintén kilenc tanácsost jegyezhet a 31-ből. Név szerint: Csóka Tibor, Lukács József, Oláh Miklós, Dari Tamás, Bálint Géza, Fodor István, Szabó István, Dénes Irén és Katona Csaba.
Egyenként hat-hat tanácsosa van a Liberális Pártnak és a PDL-nek.
A helyi tanácsokra leadott szavazatok alapján az első párt 21.961 szavazattal az RMDSZ, 161 tanácsosunk van. Második a PSD 20.453 szavazattal (173 tanácsos), harmadik a demokrata-liberális párt 154 tanácsossal, negyedik a liberális párt 119 tanácsossal. Ötödik a Nagy Románia Párt 19 tanácsossal. A polgári párt hét tanácsosi helyet szerzett meg az összesen 704 tanácsosi helyből.
A polgármesterekre leadott szavazatok alapján a liberális párt lett az első 26.129 szavazattal, második a szociáldemokrata párt (23.088 szavazattal), harmadik az RMDSZ (21.786 szavazattal), negyedik lett a PD-L 20.535 szavazattal).
A megtévesztések sorozata nem zárult le, mert a legtöbben panaszkodnak arra, hogy az MPP-ben ugyan megvolt a tárgyalási szándék, de az RMDSZ nem állt szóba velük. Az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, Seres Dénes kérdéseinkre ezt a hírt cáfolta: a megyei szervezet elnökét senki nem kereste meg a Polgári Párt részéről sem tárgyalás, sem más célból. Nem tudni, Papp Lajos mire alapozza ezt a kijelentést. Ha tárgyalni akart volna, akkor eljött volna tárgyalni. A jelölések fölött viszont minden közösség maga döntött, ezt az irodából nem lehet eldönteni. Egyébként sem változtatható meg egy-egy közösség döntése egy-két akarnok miatt. Ha ezt valaki megteszi, a közösség bizalmát veszíti el. Egyébként a szavazatok aránya jelzi, hogy kit mennyire értékel saját közössége.
Radu Căpîlnaşiut első körben megválasztották Zilah polgármesterének. Az RMDSZ-nek első körben van kilenc polgármestere:
Bagos - Marina Ida
Kémer - Szabó Levente
Kárásztelek - Faluvégi Ferenc
Kraszna - Pop Imre
Debren - Csapó Károly
Varsolc - Bréda Lajos
Perecsen - Boncidai Csaba
Sarmaság - Dombi Attila
Sámson - Kis Juhász Csaba
A második fordulón szintén kilenc polgármesterjelöltünk készül Szilágycsehben, Szilágynagyfaluban, Ippon, Szilágyballán, Szilágyszegen, Cigányiban, Váralmáson, Haraklányban és Kusalyban.
Józsa László
2008. június 06. | Címlap and Közéletünk