Moldován Lajos Emlékverseny - 2008

Az 1996-ban létrehozott Moldován Lajos Alapítvány 2008 május 30-31-én szervezte az idei, a XII. matematika emlékversenyt. A verseny helyszínéül a Wesselényi Református Kollégium szolgált. Pénteken délután a középiskolások, és szombaton délelőtt az általános iskolás diákok versenyeztek. A versenydolgozatok megírása után a tanárok pénteken és szombaton estig javítottak, s az eredményeket még szombat este kifüggesztették a verseny helyszínén.
Köszönjük a Református Kollégium vezetésének az önzetlen segítséget, hogy bérmentesen a rendelkezésünkre bocsátották az iskola tantermeit és a lebonyolításhoz szükséges irodatechnikát.
Az idei emlékversenyen 199 versenyző vett részt, 120 általános iskolás - az alábbi településekről: Szilágyballa, Kraszna, Panit, Sarmaság, Szilágysámson, Varsolc és Zilah (négy általános iskolából). A résztvevő 79 középiskolás a Silvania Főgimnáziumból, a Református Kollégiumból és Krasznáról a Cserey-Goga Iskolaközpontból jelentkezett. Szerettük volna, ha a megye minden magyar tagozattal rendelkező iskolájából eljönnek a versenyünkre, ezért 23 általános iskolát és 6 líceumot hívtunk meg, végül 3 középiskola és 10 általános iskola diákjai vettek részt. A versenyre több mint 20 tanár készített fel a tanulókat, s a vizsgadolgozatokat 16 matematika tanár javította szabad idejében és ingyen. Mindnyájuknak köszönjük a segítséget és a közreműködést.
Az ünnepélyes díjkiosztásra június 8-án, vasárnap délután 4 órakor kerül majd sor a Silvania Főgimnázium dísztermében. A kuratórium eredeti szándéka az volt, hogy a díjkiosztást és eredményhirdetést június 1-én tartsuk, de a helyhatósági választások miatt kénytelenek voltunk elhalasztani egy héttel. A Moldován Lajos-díjakra, melyek értéke 100-100 lej, az előző tanévi eredményeik alapján pályázhattak matematika terén eredményes diákok. Az idén is, egy általános- és egy középiskolás diák kapja a díjat. Az általános iskolásoknál László Alma, az Avram Iancu Sportlíceum (tavaly még nyolcadikos) diákja kapta pályázatára a legmagasabb pontszámot, tanára Mátyás Rozália. A középiskolásoknál a díjat Péterfi Zsuzsánna érdemelte ki, ő a Silvania Főgimnáziumba jár, tanára Kiss Gyula.
Az emlékverseny díjazottai pénzjutalmat (I. helyezett 50 lej, II. díj 40 lej, III. díj 30 lej), valamint könyvcsomagot és oklevelet kapnak. A IV-VI. helyezetteknek dicsérő oklevél, jutalomkönyv és édesség jár.
A díjazottak teljes névsora:
V. osztály: I. díj Veres Róbert Cserey-Goga Iskolaközpont, tanára Oláh Miklós. II. díj Bálint Szilárd Varsolc, tanára Nagy Lenke. III. díj Bálint Orsolya Szilágyballa, tanára Dombi Annamária. Dicséretben részesül: Mátis Adrien Szilágyballa, tanára Dombi Annamária; Nagy-Seres Norbert Avram Iancu Sportlíceum, tanára Mátyás Rozália; Gecse Krisztián Varsolc, tanára Nagy Lenke.
VI. osztály: I. díj Kovács Ágota Avram Iancu Sportlíceum, tanára Mátyás Rozália. II. díj István Zsuzsánna Iuliu Maniu Általános Iskola, tanára Turdean Katalin. III. díj Turdean Tamás Iuliu Maniu Általános Iskola, tanára Turdean Katalin. Dicséretben részesül: Tolnai Máté Iuliu Maniu Általános Iskola, tanára Turdean Katalin; Boldizsár Heidi Cserey-Goga Iskolaközpont, tanára Balogh Katalin; Boros Alexandra Simion Bărnuţiu Ált. Isk., tanára Faluvégi Melánia.
VII. osztály: I. díj Máté Brigitta Simion Bărnuţiu Ált. Isk., tanára Faluvégi Melánia. II. díj Faluvégi Ágota Simion Bărnuţiu Ált. Isk., tanára Faluvégi Melánia. III. díj Erdődi Anita Avram Iancu Sportlíceum, tanára Mátyás Rozália. Dicséretben részesül: Bán Zsolt és Erdődi Boglárka az Avram Iancu Sportlíceumból, tanáruk Mátyás Rozália; Bodoki Halmen Zsolt Iuliu Maniu Ált. Isk., tanára Turdean Katalin.
VIII. osztály: I. díj Móricz Sándor Simion Bărnuţiu Ált. Isk., tanára Faluvégi Melánia. II. díj Páli Kis Dávid Simion Bărnuţiu Ált. Isk., tanára Faluvégi Melánia. III. díj Vadas Henrietta Szilágypanit, tanára Boda Judit. Dicséretben részesül: Varga Zsolt Varsolc, tanára Anderlik István; Bántó Róbert Szilágysámson, tanára László Szilárd; Boczidai Boglárka Szilágyballa, tanára Bóné Vilmos.
IX. osztály: I. díj Bonczidai Levente, II. díj László Alma, III. díj Oláh Brigitta, mindhárman a Silvania Főgimnáziumból, tanáruk Zay Éva. III. díj Topai Júlia, Református Wesselényi Kollégium, tanára Bara Lajos. Dicséretben részesül: Balla Andrea, Tőtős Dorottya és Bálint Annabella, mindhárman a Silvania Főgimnáziumból, tanáruk Zay Éva.
X. osztály: I. díj Kállai Brigitta Silvania Főgimnázium, tanára Kiss Gyula. Szintén I. díj Boros Imre Református Wesselényi Kollégium, tanára Bara Lajos. II. díj Nagy Zoltán Református Wesselényi Kollégium, tanára Bara Lajos. III. díj Péterfi Zsuzsánna és Bántó Balázs, a Silvania Főgimnázium diákjai, tanáruk Kiss Gyula. Dicséretben részesül: Balázs Szilárd Silvania Főgimnázium, tanára Kiss Gyula; Mátyás Ilona Református Wesselényi Kollégium, tanára Bara Lajos; Erdey Roland Silvania Főgimnázium, tanára Kiss Gyula.
XI. osztály: I. díj Szilágyi Magdolna, II. díj Valkai Edina, III. díj Cseke Edina, a Silvania Főgimnázium diákjai, tanáruk Zay Éva. Dicséretben részesül: Petkes Gergő, Püsök Orsolya és Vincze Levente a Silvania Főgimnáziumból, tanáruk Zay Éva.
XII. osztály: I.díj Juhos Beáta Silvania Főgimnázium, tanára Zay Éva., II. díj Kántor Zoltán és III. díj Boda Enikő a Silvania Főgimnázium diákjai, tanáruk Kiss Gyula. Dicséretben részesül: Dénes Botond Református Wesselényi Kollégium, tanára Bara Lajos; Kovács Réka Silvania Főgimnázium, tanára Zay Éva; Szilágyi Ágnes Református Wesselényi Kollégium, tanára Bara Lajos.
Az idei emlékverseny megszervezésére és díjazásra a Moldován Lajos Alapítvány 2 700 lejt fordított. Az alapítvány nonprofit jellegű szervezet, amelyet Moldován Lajos (1931-1994) tanár úr családtagjai, volt tanítványai, volt kollegái és ismerősei hozták létre, s az ők adományaiból, valamint a kiadott matematika példatárak eladásából fedezi működési költségeit. Az alapítványnak nincs fizetett alkalmazottja, tagjai és munkatársai társadalmi munkában végzik tevékenységüket.
Köszönet illeti minden támogatónkat, azokat is, akik a mostani rendezvényeinket támogatták, mint a Sesam pékség és a Tunyogi csárda, s mindenkit, aki segítségünkre volt. Külön megköszönjük az idén 25. érettségi találkozójukat tartott véndiákoknak, akik adományát - összesen 1 200 lejt - az idei verseny szervezésére fordítottuk. Más érettségi találkozókon is szoktak a volt diákok adományokat gyűjteni, de mindeddig ez volt a legjelentősebb összeg, melyet a alapítvány kapott.
A Moldován Lajos Alapítvány a jövőben is folytatni szeretné tevékenységét, s erről továbbra is beszámolunk a nyilvánosságnak.
Köszönjük a Szilágyság hetilap szívességét, hogy az alapítvány közleményeit és felhívásait volt szíves leközölni. Ugyanakkor azoknak is köszönjük, akik az adójuk 2 százalékával támogatták vagy a jövőben támogatni fogják az alapítvány tevékenységét.
A Moldován Lajos Alapítvány Kuratóriuma.

2008. június 06. | Közérdekű