„Nem hiszek a babonákban”
Interjú Markó Béla RMDSZ-elnökkel a helyhatósági választások első fordulójának eredményeiről
Rögtön az urnák lezárása után azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ nagyon jó eredményt ért el. Ezt most, a választások után két nappal meg tudja-e erősíteni?
– Teljes mértékben. Számításaink szerint az első forduló után 145 polgármestere van az RMDSZ-nek, 2004-ben ugyanekkor 142 volt. Amit még a választások előtt mondtunk, hogy meg akarjuk ismételni a 2004-ben elért eredményeket, megtörtént.
Marosvásárhelyen nem sikerült győznie Borbély Lászlónak, ám a szövetség éppen a magyar–magyar konfrontáció kulcshelyszínein „vigasztalódott”: megszerezték Udvarhelyt, a székelyföldi megyei tanácsokat, legyőzték Szász Jenő MPP-elnököt. Talán még a vártnál is jobban alakult tehát az MPP-vel szembeni szavazatarány.
– Elvégeztük a számításokat a leadott szavazatokból, és az derült ki, hogy az RMDSZ a leadott magyar szavazatok körülbelül 85 százalékát kapta meg, míg a Magyar Polgári Párt 15 százalékot. Szórványvidéken ennél is jobb az arány, Székelyföldön pedig egyharmad a kétharmadhoz az RMDSZ javára, ami ennyi megosztási kísérlet után nagyon jó eredmény.
– Az őszi parlamenti választások tükrében mit jelenthet ez az eredmény?
– Mindenképpen erősíti ez az eredmény bukaresti parlamenti és kormányzati jelenlétünket is. A politikai üzenet összetett: a románok felé megmutattuk, hogy erősek vagyunk továbbra is, és ez nagyon fontos. Ez egy csattanós válasz arra, ami a román sajtóban, a román politikában a választások előtt rólunk elhangzott.
– A másik politikai üzenet, immár Budapest felé az: a magyar választók visszautasítják, hogy Magyarországról eljöjjön egy párt és itt kampányoljon. A kudarc ilyen szempontból nemcsak a Magyar Polgári Párté, hanem azoké is, akik onnan idejöttek, keresztül-kasul bejárták Erdélyt, és kampányoltak a Polgári Párt mellett.
Úgy tűnik, négy megyeitanács-elnöki tisztséget szerez az RMDSZ, az eddigi ötből Bihart nem sikerült megtartani, ehelyett majdnem összejött Szilágy megye…
– Valóban, és ez az, amiért a Magyar Polgári Pártot nem kicsinyelhetem le. Mert igaz ugyan, hogy nem értek el nagyon jó eredményt, hogy Hargita és Kovászna kivételével a megyei önkormányzatokba sehol sem jutottak be, de néhány jelentős esetben megfosztottak a képviselettől.
Ilyen Szilágy megye, ahol Csóka Tibor tanácselnökjelöltünknek még 1500 szavazat kellett volna a győzelemhez, de hiába volt több mint 24 ezer szavazata, mert az MPP jelöltje kapott 2200-at. Így a Szilágy megyei magyaroknak nincs megyeitanács-elnökük.
A második fordulóra két fontosabb kérdés maradt nyitva. Ilyés Gyula szatmári polgármesterjelöltként, Antal Árpád Sepsiszentgyörgyön került a második fordulóba, mindketten vezető pozícióból. Ilyésnél biztosnak tűnik a győzelem, Antal esetében már szorosabb az állás. Mi ott a tét?
– A tét nagyon nagy. Szerintem Háromszék a következő négy évben vagy felzárkózik, vagy leszakad. Ezért van szükség olyan polgármesterre, aki képviseli az RMDSZ modernizációs programját, ugyanakkor autonómiapárti is, de tudja, hogy az autonómia azon is múlik, hogy modernizáljuk-e a Székelyföldet, tudunk-e gazdasági fejlődést felmutatni. Az RMDSZ jelöltje ilyen ember.
Másrészt egy polgármester önmagában semmit sem tehet, ha nincs mögötte erős szervezet és szolidaritás. Meg kell nézni, hogy Székelyudvarhely, amely a kilencvenes években gazdaságilag meglódult, most stagnál, sőt tudomásom szerint vissza is fordult, mert ott egy polgármester sok mindent elrontott.
Az MPP igazából egyetlen választási sikernek nevezhető eddigi eredményét éppen Kézdivásárhelyen érte el, az ön, az RMDSZ elnöke szülővárosában. Senki sem próféta a saját hazájában?
– Nem hiszek ilyen közmondásokban, babonákban. Az eddigi polgármester sokmindent megmozgatott, jól teljesített abban a városban, de ahogy én láttam – bár én, aki ott születtem, ott nőttem fel, és rendkívül erősen kötődöm a városhoz, nem élek ott – az utóbbi egy-két évben a polgármester elvesztette a kapcsolatot a saját közösségével, nem kommunikált, nem volt emberközelben. Ez egy tanulság arra nézve is, hogy nem elég eredményt elérni, nem elég teljesíteni, hanem közel is kell lenni az emberekhez.
(Salamon Márton László, ÚMSZ)
2008. június 06. | Közéletünk