2008. június 6.

Választott a megye

Balázs Árpád, a megyei választási iroda elnöke ismerteti az eredményeketKétségtelenül durva kampány volt. A magyarság érdekvédelmi szövetsége csak úgy kapkodta a fejét, hogy honnan is jönnek az újabb rágalmak, gúnyolódások. Mindebben a demokrata-liberálisok vezettek, akik a magyarok elleni összefogásra buzdították a román pártokat, nemzetárulónak nevezték a liberális jelöltet, mert szóba állt a magyarokkal. Magyarveszéllyel riogatták az embereket. Ennek volt is valami alapja, hiszen Csóka Tibor esélyes volt a tanácselnöki tisztségre. Minderre még egy lapáttal rátett a „Magyar” Polgári Párt is. (A magyar jelzőt idézőjelbe kellett tenni, hiszen nem a többséggel szemben a kisebbség érdekében emelt szót, hanem kizárólag a Szövetséget gyalázta, kiszolgálta a többségi pártokat.) tovább »

2008. június 06. | Címlap és Közéletünk |

Meghívó

A Szilágy Társaság és a Varsolci Varsa Egyesület nevében mindenkit szeretettel és tisztelettel meghívunk a XIX. Szilágysági gyerek népdalvetélkedőnkre Varsolcra (2008. június 7-8.). tovább »

2008. június 06. | Címlap és Művelődés |

Köszönet

Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete nevében megköszönjük minden felelős állampolgárnak a szavazáson való részvételt. Mindenkinek köszönjük azt a bizalmat, amelyet a szövetség kapott a választóktól, és amely megerősítette a megyei és a helyi tanácsokban részvételi arányunkat. tovább »

2008. június 06. | Címlap |

Közlemény

A romániai magyar közösség a június elsejei helyhatósági választásokon ismételten bebizonyította, hogy saját sorsáról maga kíván dönteni, és ennek érdekében elsöprő többséggel továbbra is egységes érdekképviseletünket választotta. Az RMDSZ kiváló eredményeket ért el a választásokon, és ezáltal sikerült a következő négy esztendőre megfelelően erős jelenlétet biztosítani Erdély különböző önkormányzataiban. tovább »

2008. június 06. | Címlap |

Moldován Lajos Emlékverseny - 2008

Az 1996-ban létrehozott Moldován Lajos Alapítvány 2008 május 30-31-én szervezte az idei, a XII. matematika emlékversenyt. A verseny helyszínéül a Wesselényi Református Kollégium szolgált. Pénteken délután a középiskolások, és szombaton délelőtt az általános iskolás diákok versenyeztek. A versenydolgozatok megírása után a tanárok pénteken és szombaton estig javítottak, s az eredményeket még szombat este kifüggesztették a verseny helyszínén. tovább »

2008. június 06. | Közérdekű |

„Nem hiszek a babonákban”

Interjú Markó Béla RMDSZ-elnökkel a helyhatósági választások első fordulójának eredményeiről

Rögtön az urnák lezárása után azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ nagyon jó eredményt ért el. Ezt most, a választások után két nappal meg tudja-e erősíteni? tovább »

2008. június 06. | Közéletünk |

Kezdődhetnek a tárgyalások

A Szövetség rendkívüli eredményt ért el a megyei tanácselnöki tisztségekért folyó megmérettetésen is: az RMDSZ jelöltjei Kovászna, Hargita, Maros és Szatmár megyében nyertek. Markó Béla ismételten felhívta a figyelmet a Maros és Szatmár megyékben kialakult „szörny-szövetségekre”, amelyek kimondottan azért jöttek létre, hogy az RMDSZ-t megakadályozzák a megyei tanácselnöki tisztség megszerzésében. Maros megyében nemcsak hogy győzött az RMDSZ, de a PRM-PDL-PSD koalíció jelöltje a második helyezett liberális jelölt mögé szorult. Ugyancsak Maros megyében, Marosvásárhelyen történtek a legkirívóbb szabálytalanságok, a választási törvény sorozatos megszegése is – hívta fel a figyelmet az elnök. tovább »

2008. június 06. | Közéletünk |

Tanácskozás Nagyfaluban

„Az én kultúrám, a te kultúrád, a mi kultúránk címmel” egy hetes tanácskozást, tapasztalatcserét tartottak a múlt héten a szilágynagyfalui Petri Mór Általános Iskolában. A rendezvényre hat külföldi tanár érkezett: 2 finn, 3 német, 3 brit és 2 spanyol. Az esemény a Comenius-Sokrates projekt által valósulhatott meg Víg Judit angol tanárnő kezdeményezésére. tovább »

2008. június 06. | Közéletünk |

Újabb reneszánszrendezvény

Szilágycsehben immár a harmadik ünnepi programot tartották a Reneszánsz év alkalmából.
Május 30-án délután a Magyar Ház nagytermében a Tövishát Kulturális Társaság, a Magyar Tannyelvű Általános Iskola és az 1-es számú óvoda szervezésében gyerekeink emlékeztettek legendás királyunkra, Hunyadi Mátyásra, trónra lépésének 550. évfordulóján. tovább »

2008. június 06. | Közéletünk |

Itt állok, mást nem tehetek

A fenti cím lehetne a mottója annak a zsibói református templomban vasárnap elhangzott felszólalásnak, melynek keretében alulírott többek között próbálta tisztázni azokat a magyar választók körében elterjedt tévhiteket és híreszteléseket, melyek szerint nem volna szükséges Sárközi Pálra, az RMDSZ polgármester-jelöltjére szavazni, mivel ő úgy is ,,átadja” szavazatait (mintha ilyet lehetne ???) egy más párt színeiben pályázó személynek, valamint hogy a magyarság újból a volt polgármesterre fog szavazni, aki 8 év alatt nem tudta igazolni a személyébe fektetett bizalmat. tovább »

2008. június 06. | Közéletünk |

Iskolanapok a tanítóképzőben

Május 19. és 26. között immár 18. alkalommal rendezték meg a Gheorghe Şincai Pedagógiai Líceum iskolanapokat. tovább »

2008. június 06. | Közéletünk |

“Nevetés a lélek tánca”

A mosoly és a jó humor a legfontosabb viseleteinkhez tartoznak. A jókedv olyan, mint egy villámlás, amely egy tündöklő pillanatra áttör a sötét gondok takaróján. A vidámság napfényt lop a gondolatainkba. A Gyereknap kiváló alkalom ennek hangsúlyozására, megélésére. Hiszen a NEVETÉS a lélek tánca!”, tartja a közismert keleti bölcsesség. tovább »

2008. június 06. | Közéletünk |

Szilágysági borverseny

Május 24-25-én jelentős esemény helyszíne volt Szilágyzovány. Megrendezésre került a hetedik szilágysági borverseny. Vannak akik hatról tudnak, de talán a megyében először 1999-ben már volt egy hasonló rendezvény a falu fennállásának 750. évfordulója alkalmával. Mivel az akkori borverseny helyi kezdeményezés volt a megyei szervek ezt nem jegyezték, de igen nagy sikernek örvendett, számos település képviseltette magát, a zsűri elnöke maga Csávossy György volt. tovább »

2008. június 06. | Művelődés |

Vörösmarty szavalóverseny

Zsibón immár 14-ik alkalommal került megrendezésre a Vörösmarty Mihály szavalóverseny helyi szakasza, mely az idén a romantika év jegyében folyt le és a gyermeknapra való tekintettel szombaton április 31-én volt megtartva a Wesselényi kastély nagytermében. Az RMDSZ, a Wesselényi Társaság és a Communitas Alapítvány égisze alatt működő rendezvény szervezői négy korosztályban hirdették meg a versenyt. Ezek szerint az óvodások valamint az I.-II. és a III.-IV. osztályosok egy-egy szabadon választott verset kellet elmondjanak, az V.-VII. osztályosok egy kötelező romantikakori, majd egy szabadon választott verssel léptek színpadra. tovább »

2008. június 06. | Közéletünk |

Szilágysomlyói szilánkok

2008. június 2-án hajnalban a somlyói magyar házban, várva és számolva a választási híreket és adatokat, amikor megtudtam az első reálisabb részleges eredményt, ezt jegyeztem le magamnak: győzött az egység, Erdélyben nincs helye több magyar pártnak! tovább »

2008. június 06. | Közéletünk |

Nem múló Szilágy

A kerteknek van valami spiritualitása. „Május volt és a kertben ismertem meg Erzsit és Margitot” írja Ady, költészetében szokatlan, verset és prózát vegyítő, „Mesék” című alkotásában, pályája kezdetén. „Hogy ott ültek a rózsák bokra alatt, csak néztem őket” – folytatja később. Május van most is, itt is. Egy régi kert száz évnél többet látott körtefája alatt rigócsapat kutat giliszta után a frissen lekaszált fűben. Mert itt még találni kaszást, aki kikalapálja komótosan, és fenőkővel hosszasan élezi a görbülő pengét. Túl egy kupica pálinkán, amit a vén körte aratási gyümölcse adott tavaly, túl a feleségem öregapjától ránk hagyományozott kerek kis vasserpenyőben hirtelen pirított néhány falás szalonnán, jóféle, barnára sült kétegyházi kenyéren, a fogak között harsanó újhagymán, komótosan folyt az előkészület, hogy utána tempósan egyenletes lendülettel boruljon földre a mostanság gyakori esőktől ég felé nyújtózó fűszálak sokasága. tovább »

2008. június 06. | Művelődés |

Elhunyt Fejtő Ferenc

Fejtő Ferenc történész, újságíró, Kelet-Európa-szakértő 98 éves korában, szívroham következtében elhunyt. A párizsi Notre Dame székesegyház mellett található Hotel Dieu nevű kórházban hétfőn érte a halál, ahova egy héttel ezelőtt tüdőembóliával szállították be. tovább »

2008. június 06. | Művelődés |

Ha kedd, akkor Kraszna…

Választási mérleg: Egy hosszú és egyáltalán nem könnyű kampány utolsó felvonása is véget ért. Vasárnap, június 1-én megtörtént a választás, mindenki, aki élni akart szavazati jogával, az urnához járult, és választott. Az előválasztások és a választási kampány idején mindenkiben megfogalmazódott a válasz a legfontosabb kérdésre: Hát én immár kit válasszak?… tovább »

2008. június 06. | Közéletünk |

RMDSZ-es választási fölény

A tavalyi európai parlamenti választásokhoz viszonyítva jobban „rávert” magyar politikai ellenzékére az RMDSZ a vasárnapi helyhatósági választásokon – derül ki a Központi Választási Iroda tegnap esti, legfrissebb, 98 százalékos feldolgozottságú részeredményeiből. tovább »

2008. június 06. | Közéletünk |

A negatív kampány nem hoz szavazatot

Kelemen Hunor a TVR1 június 2-i vitaműsorában az önkormányzati kampány eddigi tapasztalatait összegezte a Közszolgálati Televízió 1-es csatornájának vitaműsorában, öt parlamenti párt országos kampányfőnöke: Kelemen Hunor ügyvezető elnök, az RMDSZ országos kampánystábjának vezetője Bogdan Olteanuval (PNL) Miron Mitreával (PSD), Vlad Hogeával (PC) valamint Gheorghe Funárral (PRM) vitázott a választások első fordulójának pozitív és negatív tapasztalatairól. tovább »

2008. június 06. | Közéletünk |

Következő »