X. Kányádi Sándor szavalóverseny Varsolcon
Kötő József, volt államtitkár szavaival élve az idei pünkösd többszörös ünnep volt a varsolciak számára, hiszen pünkösd harmadnapján az öregek találkozója, míg másodnapján jubileumi Kányádi Sándor szavalóversenynek örvendett falunk apraja és nagyja. Nemcsak a varsolciak vettek részt a versenyen, hanem a hagyományokhoz híven Kraszna- és Berettyómenti falvak, tíz iskola, valamint a határon túli három iskola tanulói is. Összesen tizenhárom iskola 63 tanulója vett részt a színvonalas megmérettetésen.
Köszönet jár a szervezőknek: a varsolci Varsa Kulturális Egyesületnek, valamint a Varsolci Általános Iskola tanári karának, akik mindent megtettek a verseny gördülékenységéért.
Nem volt könnyű feladata a vetélkedő kezdeményezőjének, Dénes Irén tanítónőnek, Kraszna körzet megyei tanácsosjelöltjének, aki ezúttal is bizonyította tenniakarását nemcsak falujáért, hanem a megye kulturális fellendítéséért is.
A verseny hírnevét és színvonalasságát bizonyította az is, hogy megtisztelt jelenlétével a tanügyi minisztérium részéről Nagy Enikő, szakreferens, aki javasolta, hogy 2009-ben újra találkozzunk a verskedvelőkkel, ezúttal az országos versenyen, itt Varsolcon.
Kötő József, a zsűri elnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy örül az újratalálkozásnak, és javaslatára együtt köszöntöttük a születésnapját ünneplő Kányádi Sándor költőt. A zsűri többi tagja: Nagy Enikő, szakreferens, Imecs Veronka, Napsugár szerkesztőség, Szőke Anna kissebbségi referens, Fejér László, főszerkesztő, Szabó Anikó Marosvásárhelyről, a testvériskolánk képviselője, valamint a Jókai Alapitvány képviselője. Örültünk, hogy idén is a négy kategóriában (óvodás kortól- középiskoláig) vetélkedő diákok a Varsa Egyesület díja mellett több különdíjat vehettek át: az RMDSZ megyei szervezete, a Varsolci Polgármesteri Hivatal, nyírbogáti testvériskola, a Napsugár szerkesztősége, a budapesti Jókai Alapítvány és a Megyei Művelődési Központ részéről- Szőke Sándor.
A díjkiosztó gálán fellépett a helyi Galagonya néptáncegyüttes, valamint az előkészítősök, Hupikék Törpikék modern tánccsapata. Minden versenyző nem nyerhetett díjat, de tapasztalatot annál inkább, viszont a közönség volt a legnagyobb nyerő, hiszen ez alkalommal is kicsinek bizonyult a varsolci kultúrház.
Jövőre reméljük, újratalálkozunk Varsolcon az országos vetálkedőn!
Józsa Enikő magyar tanár
2008. május 23. | Művelődés