A fejlődés lehetőségei
Szilágynagyfalu a Berettyómente egyik legnagyobb községe. A négy évvel ezelőtti állapotokat Diószegi Gyula polgármester részletezi.
— A legnagyobb gondunk a mezei és a falusi utak állapota volt. Rendbetételükre az anyagi források felkutatásához kezdtünk, most már az utak nagy részét leköveztük. A bürgezdi utat is sikerült leaszfaltozni. A polgármesteri hivatal a megyei tanácstól nyert pályázati pénzből fizette ki az aszfaltozás költségeit a nyílt versenytárgyaláson nyertes cégnek, amely el is végezte a munkálatokat. Ezt fontos tudni, mert most mások dicsekednek azzal, hogy ők csináltatták meg a bürgezdi utat. Sajnos, manapság egyre többen ékeskednek idegen tollakkal.
Részt veszünk a kistérségi társulásban, és pályázatokkal meg holland segítséggel bevezettük a vizet. Öt községgel közösen pályáztunk a szelektív hulladékgyűjtés megszervezésére. A hulladékbegyűjtő központ is Nagyfaluban lesz. Most indul a közbeszerzési pályázat, a nyertes cég az óvási időszak lejárta után kezdheti a munkát.
A Berettyó-híd is készül, két pillérje már készen van, erre is 1.400.000 lejt kaptunk a központi költségvetésből. Rendeztük a sportpályát és a lelátót, részint a befektetők, részint a központi költségvetés, részint a község anyagi forrásaiból. Az iskola sportcsarnoka is befejezés előtt áll, nemsokára átadjuk a gyerekeknek, a falu sportolni vágyó fiatalságának.
A szociális ellátás megterheli a községet. Jelenleg 118 iratcsomónk van, a szociális segélyre szorulók aktái. Igaz ők korlátozott mértékben dolgoznak a faluban, leginkább sáncok, parkok takarítására, rendbentartására, járdaépítésre meg a szemét elhordására tudjuk használni őket.
Gazdaság
Az elmúlt négy évben több cég is épített a községben. A legnagyobb a Hanna cég, amely mintegy 300 alkalmazottal különleges elektronikus műszereket gyárt. Németi Gergely gombatermesztő üzeme is szépen fejlődött, hiszen legalább hetven embert foglalkoztat. Ezekenkívül legalább két asztalosműhely és mintegy öt autószerelő műhely műküdik a faluban. Nemsokára a volt téglagyárat is újraindítja egy vállalkozó, ez is legalább 60-70 új munkahelyet jelent a községben. Bürgezden pedig Erdély egyik legnagyobb mézbegyűjtő helye működik. Ezen kívül díszcserjetermesztő cégek, virágtermesztő vállalkozások is vannak.
Körzeti tűzoltóságot is működtetünk mintegy 50 alkalmazottal, akik három váltásban szolgálnak ügyeletesként, és 10 község számára biztosítják a tűzvédelmet.
Mindent összeszámolva, a közintézmények alkalmazottaival együtt, több mint 600 munkahely van a községben. Tehát van itthon is munkahely, ha valaki dolgozni akar. Meg lehet élni a községben, nem kell külföldre vándorolni. Hiszen itthon egyre jobbak lesznek a körülmények.
— Terveiket, kilátásaikat részletezze az olvasók számára.
— Számunkra is nagy esélyt jelent az autópálya. Egyik leszállóága itt lesz Nagyfalu határában, tehát gazdaságilag és minden szempontból ez a vidék közelebb fog kerülni Európához. Szeretnénk terelőutakat építeni, hogy tehermentesítsük a falut nagy forgalomtól, mert ez hátrányos a faluturizmus fejlesztésében. Több lábon kell állni, ezért a zöld faluturizmust fejleszteni szeretném, mert Bagos közelségét és a környék látványosságait jobban is ki lehetne használni a gazdák javára.
Már körvonalazódik az ipari park létesítése is, hiszen a vasúti és autópályás elérhetőség nagy lehetőséget rejt magában. Ezt a leszálló csomópont mellett lehet kiépíteni.
Természetesen mindehhez infrastruktúra szükséges. A vízhálózat kiépítése után következik a csatornázás. A szennyvíz-elvezető hálózatra és a szennyvíz-tisztító üzemre is közösen pályáztunk – sikerrel – a mikrorégióval.
Rengeteg lehetőség nyílt meg előttünk, csak rajtunk múlik, mennyire tudjuk kihasználni azokat. Mindehhez az egész közösség együttműködése szükséges.
— Megvan ez az együttműködés?
— Akadozik.
Előválasztásokat rendeztünk, de meg kellett ismételni, mert a nagyfalui és a bürgezdi módszer lényegesen eltért egymástól. Nagyfaluban mozgóurnával jártak házról-házra, és egy család csak egy szavazatot adhatott le. Bürgezden állóurnás szavazás volt, és minden szavazati jogú lakos véleményt nyilváníthatott. Így aránytalanná vált az egész, hiszen nem lehetett tisztességesen összegezni a két teljesen eltérő módszer eredményeit. Az aránytalanság kiküszöbölésére most már egységes módszerrel megismételték az előválasztást. Ezen három jelentkező közül választották ki a lakosok a jelöltet, és rangsorolták a tanácsosokat is. Nagyon sajnálom, ami utána történt. Annak ellenére, hogy minden jelölt aláírta jelentkezésekor a kötelezvényt, miszerint az eredménytől függetlenül nem indul a Szövetség jelöltjével szemben sem más pártok színeiben, sem függetlenként, megszegték adott szavukat, és felléptek az előválasztásokon kijelölt RMDSZ-es jelölttel szemben. Biztosan nem gondolták végig, hogy milyen eséllyel tudnák sikeresen képviselni a községet, ha nem áll mögöttük egy erős megyei és országos érdekképviselet.
Köszönöm a lakosság eddigi bizalmát. Remélem, folytathatom a megkezdett munkát önökkel, a nagyfaluiakkal együtt. Mert egyetlen polgármester sem tehet semmit egymagában, ha nem áll mögötte a közösség. Meglehet, különböznek a vélemények, de remélem, hogy a közösség érdekében mindazok, akik nincsenek velünk, legalábbis nem ellenségünk, nem akadályozzák a munkát, nem az érdekképviselet ellen tevékenykedik majd, hogy széthúzza a közösséget. Számítunk rájuk továbbra is, hiszen mindenkire szükség van a közösség fejlesztésében. Mindaz, ami most fog történni, az nem egy-két ember érdeke, hanem az egész magyar közösség érdeke. A kihívás adott, az eredmény viszont attól függ, mekkora súllyal tudunk részt venni a helyi és a megyei önkormányzatokban. Ha nincs megfelelő számú érdekképviselet – azaz szavazatarány – akkor a többség beleszólásunk nélkül is dönthet sorsunkról. Ezt nem lenne szabad megengedni.
- Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok a továbbiakban Nagyfalu és Bürgezd népének.
Lejegyezte: Józsa László
Diószegi Gyula
1961. január elsején született (Mint Petőfi Sándor, Bocskai István és Vida Gyula) Szilágynagyfaluban.
— Itt végezte az általános iskolát, majd 1980-ban Szilágysomlyón érettségizett.
— 1980-1990 között a berettyószéplaki kőolaj-finomítóban műszerész.
— 1991-től a líceum karbantartó villanyszerelője, majd erdészeti munkát vállal.
— 2004-től a község polgármestere.
— 1983-ban nősült, egy 18 éves és egy 25 éves lánya van.
Szilágynagyfalu
Szilágynagyfalu községben Bürgezddel együtt több mint 4000 lakos él, mintegy háromnegyedrészben magyarok. (Bürgezden 350 lakost számlálnak). 3.757 szavazati jogú állampolgár szerepel a hivatalos nyilvántartásokban.
A községben a 15 tagú tanácsban jelenleg 11 RMDSZ-es magyar képviseli a lakosságot.
A júniusi helyhatósági választásokra 5 polgármesterjelölt közül kell választani. Az RMDSZ-en kívül még két párt és két független jelölt indul.
Az RMDSZ szilágynagyfalui tanácsosjelöltjei:
1. Fazakas Viola
2. Diószegi Gyula
3. Cseke Lajos
4. Farnas Mihály
5. László Zoltán
6. Katona Farnas Sándor
7. Köteles Ottó
8. Huéber György
9. Szabó István
10. Deák Zoltán
11. Benedek László
12. Fóris Csaba
13. Antal János Tibor
14. Torkos Ferenc
15. Boer László
16. Diószegi Attila Ferenc
17. Birtalan Sándor
2008. május 23. | Közéletünk