125 év

Sajtótörténeti vázlat

A kiegyezés után minden fejlődni kezdett. 1867 elején Magyarországon 119 lap jelent meg, Erdélynek négy hetilapja és folyóirata volt: a „Kolozsvári közlöny”, a „Korunk”, a „Keresztény Magvető” és a „Székely néplap”. 1880-ban már 321 lap jelenik meg Magyarországon, az ezredfordulóra ez a szám eléri az 1000-et.
A Szilágyság első lapját Szilágy címmel Borbély Sámuel, a volt zilahi tanítóképző tanára alapította Zilahon Ady Endre szöletésének évében, 1877-ben. Egyike volt az abban az évben megjelent 20 erdélyi lapnak. Borbély Sámuel szerkesztője és kiadója is volt egyszemélyben. Igazi óriása volt a korabeli sajtónak. Pungur Gyula, Faluvégi és Juhos tanárok voltak a munkatársai. Ennek ellenére a főszerkesztő vezércikkeiben egyre inkább a borúlátás uralkodik el. Így ír előfizetői felszólításában: „Egy 196 ezer lakost számláló megyében nem felesleges egy hírlap”. A megye hat éven felüli lakosságának fele tud olvasni, ennek ellenére az előfizetések hiánya egyre nyomasztóbbá válik. 1879. december 27-én jelenik meg az utolsó lapszám.
Majdnem három év után, 1882 novemberében Arday Balogh Sámuel ügyvéd minden előkészület nélkül egyszemélyes lapot indított, amelynek már címét is aberránsnak minősíti Kincs Gyula a Szilágyság 1908-ban kiadott jubileumi különszámban. Címe”Szilágy és vidéke”, mintha a Szilágy nem maga is vidék lenne… A lapnak csak 23 száma jelent meg, 1883. április 15-én megszűnt.
Arday távozása után alig három héttel megjelent a megye új hírlapja. A dési születésű Bocsánczy Adolf , a vármegye művelt alispánja már hónapok óta sarkallta Álgya Miklós és Dénes Lajos aljegyzőit egy igazi információközlő társadalmi lap alapítására. Létre is jött volna, de a nyomda, amellyel megegyeztek, átköltözött Szilágysomlyóra. Végül 1883. május 6-án megjelent a „Szilágy”, de nem vitte tovább hasonnevű elődje évfolyamszámozását, a jogfolytonosságot sem vállalta. Tehát egy teljesen új lapról beszélhetünk. Társadalmi hetilapként határozta meg magát, egyúttal az anyagi biztonság érdekében a Szilágy megyei Gazdasági Egyesület hivatalos közlönyeként is szerepelt.
A „Szilágy” kezdettől fogva birokra kelt a nemtörődömséggel. „Az a közöny” című vezércikkében K. Nagy Sándor ébreszteni próbál: „A mi társadalmi életünk se nem él, se nem hal. A közöny lefogta karjait, hogy megszűnjék azoknak tevékenysége, s ne tudjanak munkálkodni, béklyót rakott lábaira, hogy ne tudjon haladni. Meddig tart e zsibbasztó álom?”
Kezdetben Dénes Lajos ügyvéd jegyezte a lapot, akit többek között Borbély Sámuel, Hiri Ferenc, Kincs Gyula, id. Török István segített. Három év elteltével már így írnak a lapban: „… sok részben lahangoló tanulsághoz juttatott, de sok részben bátorítólag is hat reánk, mert hiszen ha nem is mindig, de néha legjobb meggyőződés sugallta szavunk nem maradt kiáltó szó a pusztában, hanem visszhangot keltett.” Joggal, hiszen a szerkesztőség jelmondata ez volt: „Csak az igazat!”
1899-ben Végh Samu a cserkészek mellékletét, ahogyan akkor nevezték: „függelékét” is megjelenteti az újságban.
1889-ben Dénes Lajost alügyésznek nevezik ki, átadja a lapot Kincs Gyulának, a Zilahi Református Wesselényi Gimnázium segédtanárának. Belső munkatársak: Álgya Miklós, Berényi Sándor és Petri Mór.
Kincs Gyula ösztönzésére Ady Endre mindjárt Zilahra kerülése első évében, ötödik osztályos korában néhány barátjával litografált szépirodalmi lapot indít „Ifjúság” címmel. Erre az időszakra hűséges testvéröccse, Ady Lajos emlékezik az akkor már „Szilágyság” nevet viselő hetilap 1924. január 25-i számában. Az „Ifjúság” néhány szám után megszűnt. Példányait is hiába keressük könyvtárakban, irattárakban, csak korabeli beszámolókból, emlékezésekből tudhatunk róla. Az bizonyos, hogy 1893 decembere és 1894 júniusa között jelent meg.
1993. május hetediki számában a szerkesztőség tíz éves munkáját ünnepli. Az év őszén már megjelentetik a „Szilágy vármegyei képes kalendárium”-ot. A korához képest igen nagy terjedelmű könyvet Seres Samu nyomtatta.
Ady Endre első verse – amelyet Kossuth Lajos halálára írt – nyomtatásban a Szilágy-ban jelent meg 1896. március 22-én. 1897-ben már első prózai írásait is közlik. Ezt követően haláláig küld írásokat a lapnak.
1908 májusában a lap fennállásának negyedszázados évfordulóján már Both István szerkeszti a lapot, hiszen Kincs Gyulát közben kinevezik a kollégium igazgatójává. Az ünnepi szám vezércikkében a cvikkeres, hegyesbajszú szerkesztő ma is aktuális, megszívlelendő mérleget készít:
„Csakis a múltnak és a jelennek egybevetéséből meríthetünk biztos reményt s adhatunk komoly ígéretet a jövőre nézve.
Jövő? Reménység?
Hát van ezeknek valami biztosítéka?
Azt tudjuk, hogy ki mit dolgozott a múltban, ki mire vállalkozik a jelenben, de ki áll jót csak a holnapról is? Ki merné biztosan állítani, hogy a gazdag emlékekkel megrakott régi munkás nem éli-e túl a nagy tűzzel munkához fogó, szép reményekkel jogosító ifjú tehetséget? Igérhet-e bármelyikünk is magának vagy a közösségnek csak egy hónapot is, mint bizonysággal munkában tölthetőt?
Mindezek a kételyek fennállhatnak az egyénre nézve, de a Szilágy jövőjét illetőleg -éppen a múlt tanúsága szerint - könnyebb dolog biztos ígéretet tenni.
Mert változhatnak az egyének; jöhetnek új munkások, új vezetők, csak egy maradjon meg változatlanul, a vezető elv: munkálni a közért becsülettel, tisztán minden önző érdektől.
Míg ez az elv fogja vezérelni, addig a város és a vármegye közszükségletét fogja kielégíteni a Szilágy s a közönség pártolása el nem maradhat.”
Szép kalligrafikus aláírása gondosságot, igényességet sugall. Hasonlóképpen az előfizetési díjat is a valóságnak megfelelően alakították. A „valóság” pedig elődeink számára azt jelentette, hogy a kultúrára szomjazó és azt leginkább igénylő réteg kedvezményt kapott. 95 évvel ezelőtt a Szilágy előfizetési díja egy évre 8 korona volt. De lelkészek 6 koronáért, tanítók pedig 5 koronáért fizethettek elő a lapra. Akkoriban tízezres példányszámban terjesztették a lapot. Igaz, a népesedési adatok és az akkori gazdasági helyzet, meg az ésszerű „menedzselés” ezt lehetővé tette.
A 25. jubileumi számban a Különfélék rovat Heti krónikáját Ady Lajos jegyzi. íme:
„Isten bizony, szokatlan és fonák dolog egy lap életében az a dátum, melyet el latinosodon héber szóval jubileumnak neveznek.
Szokatlan, mert arra ugyan kapható mindig az újság, hogy másokat: intézményeket, mozgalmakat és embereket ünnepeljen, avagy - a szükséghez képest - gyászoljon (ami különben szintén csak egy formája az ünneplésnek), de már a saját ünneplését olyan félénk ügyetlenséggel csinálja, hogy az ünnepi köntös lerí róla, mint munkásról a vasárnapra fölvett feketekabát.
De fonák is az ügy, nemcsak szokatlan. Más jubileumokon az ünnepeltnek nincs külön dolga, legfeljebb az ájulásig tartó szpícseket vállalja komoly arccal: a jubiláló lap a maga ünnepére egyszerűen agyondolgozza magát- amint ezt a vastagra hízott ünnepi számok ad oculos bizonyítják.
*
Fölvetődik az a kérdés is: szabad-é a sajtónak önmagát ünnepelnie. Mert - s ebben tökéletesen igaza van a Huszadik Század egyik okos tanulmányának, - a sajtónak nem jár ki sem hála, sem köszönet. Ünneplés sem. A sajtó, hogyha ma még nem is a társadalom, de mindenesetre »az emberiség nagy organizmusának szívedobbanása«. Ki akarna köszönetet mondani a szívnek, amiért lüktetésével vért hajt az artériákba?
De mégis joga van az ünneptartásra. Ha ti. munkával ünnepel. Amint ezt most a Szilágy is teszi. 1gy az ünneplés nem a munkás vasárnapi korcsmázásához fog hasonlítani, hanem magának a lapnak s olvasóközönségének megtermékenyítő s hatású időpontjává lesz.
Ilyen jubileumhoz, ilyen ünnepléshez joga van a lapnak. Ez megilleti, ez méltó a sajtóhoz, amelyet - Bíró Lajos már említett okos tanulmánya szerint - a magyar politikai élet utálva fél s kelletlenül, sőt fogcsikorgatva mondja a banketteken (amelyre meg sem hívják - A szerk.) reá az utolsó hivatalos pohárköszöntőt. Ami végeredményben nem baj. Nagyobb veszedelem volna ennél, ha üres fejű »közéleti« alakok vállveregető jóindulattal kezelnék az újságot.

(Ady Lajos)

*

A Szilágyság 1945-ig folyamatosan megjelenik. 1945-től már nincs magyar nyelvű lapja a megyének.
A ’89-es fordulat után szinte azonnal megjelenik a megye magyar nyelvű hetilapja. Fejér László újságíró szerkesztésében 1990. január 5-én megjelenik Szilágysági szó címmel. Az év nyarán Kui János tanár veszi át a szerkesztését, majd 1995 karácsonyától Józsa Lászlóra bízzák ezt a feladatot.
Időszerű egy Szilágy megyei magyar sajtótörténet összeállítása, ezen már dolgozik Fejér László és Józsa László. Annál is inkább, mert Szilágy megyében 1945-ig Zilahon 21 lap jelenik meg (természetesen nem egyidőben, sok esetben párhuzamosan), Szilágysomlyón 13 újságot nyomtattak ki, de volt lapja Krasznának, Zsibónak és Szilágycsehnek is. A történelmi Szilágysághoz tartozó Tasnádon három lap látott napvilágot.
Ugyanide tartozna a nyomdatörténet is, amely elválaszthatatlan a sajtótörténettől.

Józsa László

2008. május 23. | Művelődés