Új alkotmány kellene
Winkler Gyula szerint most lenne a legmegfelelőbb időpont az alkotmány újragondolására vonatkozó vita elkezdésére, hogy majd az újonnan megválasztott Parlamentnek már legyen az asztalán egy szakértők által kidolgozott módosítási javaslat.
A képviselő rámutatott, hogy Románia jelenlegi területi felosztása 40 évvel ezelőtt született, a volt kommunista időszakban, amikor figyelmen kívül hagyták a megyék utólagos fejlesztési vagy modernizációs terveit.
Ezelőtt tíz évvel létrehozták a jelenlegi fejlesztési régiókat anélkül, hogy figyelembe vették volna a megyék gazdasági összeférhetőségeit és hagyományait. A kialakított régiók nem versenyképesek, ezért a teljesítményük rossz, és ez meg is látszik. Románia jelenlegi regionális felosztásával messze áll attól a kohéziótól, amely szükséges a strukturális alapok teljes mértékű lehívásához. - fejtette ki a képviselő.
Winkler Gyula hangsúlyozta: „Románia az uniós csatlakozás első évének nettó kedvezményezettje, ami az európai uniós alapok lehívását illeti, ugyanis az ország tavaly mintegy 1,1 milliárd eurót fizetett be az uniós költségvetésbe, és 1,6 milliárd értékben sikerült EU-s támogatást megszereznie”. Azonban azt is hozzátette, hogy Románia csak úgy tudja megszerezni a számára előirányozott mintegy 31 milliárd euró értékű EU-s támogatást meg 2013-ig, ha az eddig lehívott összeget megduplázza 2008-ban.
„Ezévben legalább 3 milliárd euró értékben kell EU-s támogatást lehívnia Romániának, és a következő két esztendőben évente meg kell dupláznia a lehívott összegek értékét, ahhoz, hogy a rendelkezésre álló pénzalapokat az ország a megszabott határidőben fel tudja használni”- összegzett az EP-képviselő.
(Hirek)
2008. május 16. | Közéletünk