Több év harca

A múlt héten röviden leírtam a somlyói magyar iskola megalakulásának történetét. Több év harca kellett hozzá. Úgy látszik, nálunk semmi nem megy simán, minden eredményért keményen meg kell küzdenünk.
A gáz Somlyóra való megérkezése is ilyen hosszú harc eredménye. A ’90-es évek elején, miután Zilahra és a környező településekre is megérkezett a gáz, a mindenkori városvezetők (azért használom ezt a kifejezést, mert több évet ölel fel ez a periódus) megkezdték a szükséges dokumentációk beszerzését. Keresték a kapcsolatokat a bukaresti felsőbb vezetőkkel. Több évi helybenntopogás jellemezte ezt az időszakot. Többször is listát készítettek, hogy lássák, akarják-e a lakosok a gázbevezetést vagy nem? Persze a többség akarta – ki ne akarná a jobbat, a kényelmesebbet? Előlegeket is felvettek (amit később visszaadtak), tárgyaltak több magáncéggel, sőt, 1998-ban megvették a nyomáscsökkentő állomást is. Abban az időben óriási összeg volt, 2 milliárd régi lej ma is szép összeg. A baj csak az volt, hogy a gáz bevezetése még akkor csak álom volt. Mire 2005-ben megérkezett a gáz, ez a szerkezet már műszakilag elavult, nem volt jó semmire.
Miért volt ez a helyben toporgás? Nem volt rá állami fedezett és akarat, minden csak az ígérgetések szintjén maradt. Az  RMDSZ helyi szervezete felkarolta a gázbevezetés ötletét, amit jónak látott a megyei és az országos szervezet is. Elkezdődtek az puhatolózások, hogy is kellene ezt megvalósítani. A medgyesi gázközpont áldását is adta rá, de csak azzal a feltétellel, ha állami induló tőkét kapnak. Ezt nem volt olyan egyszerű megvalósítani mint most leírni. Bukarestben Seres Dénes akkori szenátor és Vida Gyula képviselő megpróbálták a lehetetlent: pénzt szerezni erre a beruházásra. Sikerült meggyőzni a kormányt a terv nagyszerűségéről, és a  2004-es állami költségvetésbe ezt a tételt bevették. Tizenöt milliárd régi lej volt az az összeg, amivel az állam „beszállt” ebbe a vállalkozásba.
Nyílt versenytárgyalást tartottak a gerincvezeték és elosztóhálózat kivitelezésére. Az Amarad aradi cég nyerte meg, amely nagyon komolyan kezdett a munkálatokhoz 2004 tavaszán. Fekete Szabó András, aki az akkori a megyei tanács alelnöke volt, minden nap ellenőrizte és felügyelte a munkálatokat.
Végül 2005. június 14-én ünnepélyesen felgyúlt Somlyó szélén levő nyomáscsökkentő állomáson a gáz.
Azóta sikerült a lakások kb. 30 %-ában bevezetni a gázt. Az elején kicsit félve fogadták, de amikor látták, hogy nagyon jó, és nem olyan drága ahogan egyesek riogattak. Megtanulták az energiatakarékos fűtőtesteket beszerelni, azóta sokan igénylik a gáz bevezetését.
Megint bebizonyosodott, hogy mennyire fontos a képviselet. Ha lesznek képviselőink, akkor tudunk megvalósításokban gondolkozni. Ha nem, akkor nem nagyon lesz itt semmi. Mondjon bárki amit akar, de ez így van!
A jövő héten, 24-én szombaton, szeretettel meghívunk mindenkit Szilágysomlyóra egy választási majálisra a „Henrietta” turisztikai központba. Szívesen látunk mindenkit. Erről bővebben a következő számban írok. Érdeklődni lehet személyesen a Magyar Házban vagy a 678697-es telefonszámon.

Vida János

2008. május 16. | Vidékeink