Támogatás magyarlakta erdélyi településeknek zöldövezetek létrehozására
A legutóbbi ülésén a kormány elfogadta azt a kormányhatározatot, amely értelmében 45 magyarlakta erdélyi település részesül finanszírozásban zöldövezetek létrehozására és felújítására – jelentette be Korodi Attila környezetvédelmi miniszter május 7-én Bukarestben.
A Több zöldövezetet a környezetvédelmi tényezők javításáért program tavaly júniusban indult útnak. A kezdeményezés célja minél több zöldövezet létrehozása, úgy a környezetvédelem, mint a lakosság egészségének megőrzésének érdekében.
A szerdán elfogadott kormányhatározat értelmében támogatásban részesülnek az alábbi települések: Szilágy megyéből Zilah, Szilágyperecsen, Oroszmező, Baksa és Benedekfalva,.
Az önkormányzatok pályázataikat a Környezetvédelmi Minisztériumhoz nyújtották be, ahol a dokumentációt egy miniszteri rendelettel létrehozott bizottság vizsgálta meg. A nyertes pályázók a Környezetvédelmi Alappal írnak alá támogatási szerződést, amelynek értelmében megkapják a megítélt pénzösszeget.
2008. május 16. | Közéletünk