Segédcsapatok
Minden különösebb bizonyítás nélkül, alighanem elfogadhatjuk a következő állítást valamiféle társadalmi sarki igazságnak: a helyhatósági választásokat a demokratikus országokban azért írják ki, hogy a helyi lakosság döntsön a számára legmegfelelőbb helyi vezetőkről. Végső soron ez az olyan sokat emlegetett szubszidiaritás egyik kézenfekvő példája: a döntéseket kellő ismeretek birtokában azok a közösségek és olyan szinten hozzák meg, ahol a tennivalók keletkeznek. Ezért alakulnak meg helyi kampánystábok, ezért neveznek ki helyi pénzügyi felelősöket, a jelöltek ezért keresik fel a legkisebb településeket és a legnagyobb városrészeket, ezért igyekeznek - akár egyetlen órára is - minden társadalmi réteghez eljutni, hogy meghallgassák gondjaikat, bajaikat.
Ebbe a folyamatba kívülről és felülről beavatkozni kimondottan demokráciaellenes. A helyhatósági választásoknak ugyanis nem azonos a színtere és nem azonos a tétje a parlamenti vagy éppen az europarlamenti vá-lasztásokkal Miközben ez utóbbi esetében a közös Európa, a közös nemzetstratégia, gon-dolata ideig-óráig, ha teljes mértékben nem is, igazolhatta, de legalább magyarázhatta magyarországi pártok, mozgalmak, tömörü-lések erdélyi vendégkampányait, addig a helyhatósági választások tekintetében teljesen más a helyzet: itt a helyi feladatok sokfélesé-gére ráhúzni valamiféle közös érzelmi palás-tot, ezt a lakosság ámítására-befolyásolására felhasználni, kizárólag bizonyos jelöltek javá-ra, aligha nevezhető erkölcsös vagy éppenséggel demokratikus cselekedetnek. Mi több: a külső beavatkozások jónéhány tekintetben olyan mértékben zavarhatják meg a saját viszonyaik között önszabályozó kisközösségi rendszereket, hogy azok nem is olyan hosszú távon, egyenesen a Helyi lakosság kárára válhatnak.
Úgy tűnik, Szász Jenő MPP-elnök és megyeitanácselnök-jelölt önmaga kételkedik saját és pártja kampányának sikerében, hiszen Bukarest után most Budapesten keresi a segítséget, a segédcsapatok pedig, nem fér hozzá kétség, a választás előtti versengés utolsó napjaiban meg is érkeznek, hogy ékes szavaikkal még szélesebbre tárják az erdélyi önálló választások olyannyira hangoztatott szabadságának a kapuját. „A polgári kibontakozás rakétáját már nem lehet visszatéríteni a földre. “ Többször elhangzott ez a mondat a médiában az egyik MPP-s jelölt kampányában, és feltételezhető, hogy ennek a rakétának most újabb nemzeti üzemanyagra van szüksége ahhoz, hogy olyan magasra emelkedjen, ahonnan már a füstjét sem látni. Noha a mi helyi dolgaink éppenséggel a földön végeztetnek, és nem valahol az egek magasságában, az egyensúlyvesztés vagy a súlytalanság pillanataiban.
Székedi Ferenc (UMSZ)
2008. május 16. | Fórum