Nagyobb segély a politikai üldözötteknek és özvegyeiknek

Kétszeresére emelte a kommunista diktatúra üldözöttjeinek és a deportáltaknak járó juttatásokat a kormány. A vonatkozó, 1990./118. számú törvényt a szerdai ülésen sürgősségi rendelettel módosították.
Az új szabályozás szerint mindazok, akiket letartóztattak, börtönbe zártak vagy más településre költöztettek, illetve deportáltak, havonta 200 lejre jogosultak minden letöltött év után. Akiknek kényszerlakhelyet jelöltek ki vagy akiket elmegyógyintézetbe utaltak, havonta 100 lejt kapnak ezentúl minden ott eltöltött év után. Továbbá, a mindkét csoportba tartozó áldozatok túlélő házastársai szintén havi 200 lejes adómentes juttatásra jogosultak minden letöltött év után, amennyiben nem házasodtak újra.
Az RMDSZ közreműködésével kidolgozott kormányprogram szociális fejezete külön tételként említi a szegénység csökkentését és az életszínvonal növelését. Ennek értelmében legutóbb 2006 júniusában emelték (akkor mintegy háromszorosára) az üldözöttek juttatásait. Azóta az első kategóriába tartozók 100 lejt, (azelőtt 30 lejt) kaptak minden év után. A második csoport évenként 50 (korábban 15) lejt, míg a túlélők 100 (korábban 30) lejt kaptak minden elszenvedett évért. A mostani emelést, amely mintegy 68.500 áldozatot érint, a vásárlóerő csökkenése indokolta.

2008. május 16. | Közéletünk