Élő közösség
Varsolc közepes község, 2458 lelket számlál, közülük mintegy 1900 szavazati jogú felnőtt. A község 68%-a magyar.
A polgármester-jelöltet állóurnás előválasztáson jelölték. Ezen 857 választó szavazott a két jelöltre. Bréda Lajos elsöprő fölénnyel maradt az egyetlen valós eséllyel induló polgármester-jelölt.
– Tizenkét éve polgármester, már ismeri a közigazgatás minden zugát. Mi volt a legnagyobb gond, amelyet orvosolni kellet?
– Természetesen a földtörvény és a tulajdonjogok visszaállítása, de mára ezt 95%-ban megoldottnak tekinthetjük. Sikerült megoldani a kártérítést azoknak a gazdáknak, akik területei a tó alatt vannak. Teljes egészében visszaadtuk az erdőket és a legelőket a társulásoknak, most a gazdák szerinti leosztás következik.
Közben lebetonoztuk a járdákat, ami nagyon fontos Varsolcon, mert a nagy forgalom miatt életveszélyes az utakon járni. Most az ivóvízhálózaton dolgozunk és következik a szennyvízelvezető hálózat kiépítése is – ezt a szerződés szerint az év végéig be kell fejezzék. Most tárgyalunk a gázhálózat kialakításáról, hiszen a gerincvezeték alig 500 méterre halad el a falutól.
Közben leköveztük a mellékutcákat is, de a mezei utakat és a mezőre, a szőlősökbe vezető utat is le akarjuk kövezni. A Varsolc és Krasznarécse közötti út leaszfaltozása egy héten belül be kellene fejeződjön, hiszen meg van rá a pénz. Ezt követné egy régi tervem: a Krasznarécse, Kisrécse és Panit közötti út aszfaltozása. Már leköveztük, de még javítható. Terveim között szerepel minden mellékutca leaszfaltozása. Régi gondunk a híd rossz állapota. Két éve megkezdték az új híd építését, de abbahagyták. Az út és a híd nem a mienk, az országos utakat kezelő cégé, de elértük, hogy újrakezdjék a munkálatokat – remélhetőleg most már be is fejezik.
Mindez az életkörülmények javításához tartozik, de ugyanide sorolhatjuk, a közösségi szolgáltatások közé, a kultúrotthon javítását is. Ki akarjuk cserélni a tetőszerkezetet és civilizált konyhát meg mellékhelyiségeket akarunk építeni. Akarunk még egy klubhelyiséget is új könyvtárral és játszótérrel az udvaron. Hasonló módon a récsei művelődési otthon felújítására is sor kerül. Természetesen az általános iskola is sorra kerül. A központi fűtést már beszereltük, következnek a civilizált mellékhelyiségek és a villanyhálózat cseréje.
Mindezt pályázati úton szerzett pénzből szeretnénk megvalósítani. Az elemi iskola központi fűtése is készen van. Az óvodában ugyanezen dolgozunk, ezenkívül hőszigetelt ablakai, civilizált mósdói és mellékhelyiségei lesznek. Természetesen a récsei iskolában is ugyanezeket a munkálatokat tervezzük. Récsén 15 kisiskolás és 12 óvodás gyerekünk van, de ez a szám jóval nagyobb Varsolcon. Itt 215 iskolással mintegy 60 óvodással számolunk.
– Hogyan ítéli meg a falu gazdasági helyzetét?
– Viszonylag elfogadható, mert a falu lakosai szorgos munkásemberek. Sokan Zilahra ingáznak, de ez is feleslegessé válhat, mert a zilahi téglagyár megvett mintegy 30 hektárnyi területet a falu határában, és ide költözteti át a gyárat. Ez legalább 150 munkahelyet jelent a falunak. Ezenkívül mintegy 450 milliárd régi lejt kaptak a vízgyűjtő medence gátjának szigetelésére és a Kraszna patak medrének szabályozására – ez is munkahelyeket teremt. A községben 12 alkalmazottunk van, akik bérémek 70%-át a munkaügyi hivatal fizeti. Velük oldjuk meg a rendszeres szemételhordást a polgármesteri hivatal traktorjával és utánfutójával. Most kistérségi társulás keretében Krasznával és Perecsennel együtt pályáztunk egy integrált szemétkezelési pályázaton speciális szeméthordó járműre, és kukákat is kap majd minden család.
A község képéhez hozzátartozik mintegy 50 szociális segélyben részesülő család, akik szintén kötelesek ledolgozni legalább két hetet egy hónapban. Őket a község tisztántartására, árkok takarítására, stb. használjuk, a füvet is ők kaszálják. A mintegy 20 szociális munkás is kap fizetést, tehát nem olyan rossz a helyzet.
A polgármester adatai szerint mintegy 1000 ház, 15 traktor, 6 kombájn 100 személygépkocsi után adóznak a község lakói. Az adóbevételt 2.700.000 lejre tervezték, ennek felét már be is fizette a lakosság. A hiányzó összeget a költségvetés kiegészítéstől várják.
– Varsolcon élénk kulturális élet folyik…
– Igen jó a kapcsolatunk az iskola pedagógusi közösségével, a lelkészekkel. Van egy művelődési egyesületünk, a Varsa Kulturális Egyesület, amelynek elnöke Bálint Sándor alpolgármester, tehát nincsenek kommunikációs gondjaink az egyesülettel, ő biztosítja a jó együttműködést. Nemrégen tartottuk a hagyományos Kányádi Sándor szavalóversenyt, amelyre megye minden iskolájába küldtünk meghívókat. Itt fogjuk tartani az idén a „Szilágysági gyerek vagyok” népdalvetélkedőt, majálisokat tartunk minden évben, most május 18-án a borospincéknél lesz az összejövetel, amelyen Szilágyi Pityu és zenekara biztsítja a jó hangulatot. Szeptember utolsó vasárnapján a Varsolci Napok ünnepségein mulat a falu népe. Most nemsokára tartjuk az országos néptánctalálkozót, amelyre nyolc megyébe küldtük el a meghívókat. Van miből válogatni.
– De azért gondok is maradtak…
– A legnagyobb gondunk most a nagy teherautók forgalma. A 40-50 tonnás teherautók szágoldoznak a falu utcáin annyira, hogy táncolnak a poharak az asztalon, repedeznek a házak. A polgármesteri hivatal fala is reped, pedig ez igazánm erős épület. Ezen kívül már tönkretették a falku útjait. Egyszer megszámoltattam: 24 óra alatt 270 teherautó száguldott végig a falun, éjszaka sem lehet tőlük nyugodni. Hordják a követ Poieni-ből az autópályához. Hiába tettük ki a teherautók számára kötelező 30km/órás sebességkorlátozási táblát, nem tartják be. A rendőr is tehetetlen, mert nincs radarja, nem büntethet bizonyíték nélkül, a megyei közlekedésrendészet pedig inkább a személygépkocsikat vadássza. Egy időben itt a templom mellet várakoztak, váltották egymást a sofőrök. Tönkretették a sáncot, benyomták a templom kerítését, kidöntöttek egy oszlopot, hiába tiltottam ezt meg. De csak addig, amíg néhány markos legénnyel meg nem fenyegettem őket, hogy kiszúratom az itt várakozó teherautók kerekeit. Ez végre hatott, de még vadabbul hajtanak át a falun. Szeretnék forgalomfigyelő kamerákat és radart is felszerelni az utakon, hogy lehessen büntetni őket. Ez is nagy bevételi forrást jelentene a falunak.
Megköszönöm az emberek bizalmát, és felkérek mindenkit, hogy menjen el szavazni, mert nem csak polgármester kell nekünk, de megyei tanácselnök is!
Lejegyezte: J.L.
Az RMDSZ varsolci tanácsosjelöltjei:
1. Bréda Lajos
2. Boros Miklós (Krasznarécse)
3. Fazakas Sándor
4. Nagy Éva
5. Dénes István
6. Dénes András
7. Kásza András
8. Bálint Béla
9. Dénes István
10. Nagy Rozália
11. Kádár András
12. Péter András
13. Péter Sándor
14. Bálint Sándor
Bréda Lajos
1955. szeptember 28-án született Varsolcon, ugyanitt jár általános iskolába.
- Szilágysomlyón tanul tovább, majd a katonatiszti iskolát 1977-ben Pitesti-en végzi.
- 1977-90 között a szilágysomlyói kaszárnyában dolgozik, majd almérnök a fonódában.
- 1994-96 között vállalkozó.
- 1996 június 13-tól (szerencsétlen szám) polgármester,
- közben elvégezte a közigazgatási egyetemet, két éve tette le a mestervizsgát, ősszel készül doktorálni.
- 1981-ben nősült, egy 25 és egy 21 éves lánya van.
2008. május 16. | Közéletünk