Webvidék: elindult az első próba
Csütörtökön 12 órakor megkapták az első feladatot a települések közti internetes verseny, a Webvidék versenyzői – jelentették be a szervezők az indítás időpontjára szervezett kolozsvári sajtótájékoztatójukon. A próba keretében egy hét áll a csapatok rendelkezésére, hogy felkutassák a településükön található legrégebbi fényképet, feltöltsék a Webvidek.ro oldalra, és írják meg a kép történetét.
A Webvidék.ro oldalon nyomon követhető versenybe eddig 35 erdélyi település csapata nevezett be – ez összesen 239 személyt jelent, de a jelentkezés nem zárult le: egészen a verseny utolsó fordulójáig várjuk az újabb csapatokat – számolt be Balázsi-Pál Előd, a Transindex helyettes felelős szerkesztője. A 12 egyhetes próbából álló verseny célja a vidéken élők rávezetése az internet aktív használatára, a tartalomgyártásra, illetve az, hogy segítségükkel egy új, őszinte kép alakuljon ki a résztvevő településekről – magyarázta el.
“Négy éve kezdtük el a hálózat kialakítását és bővítését. A továbbiakban arra kell figyelmet, energiát és erőforrásokat fordítsunk, hogy az eTransylvania Pontokat a közösségek szolgálatába állítsuk. Nagyon jó példa erre a Webvidék kezdeményezés, amely lehetőséget ad arra, hogy a helyi lakosok megmutassák településüket az interneten olyan formában, ahogy azt ők látják. A projekt partnerségre épülő jellege, az, hogy a Transindex és az eTransylvania Egyesület közösen valósítják meg a Webvidéket, azt húzza alá, hogy ezt a hálózatot más szervezetekkel, intézményekkel közösen kívánjuk használni” – mondta az eTransylvania tanácsadó testületének elnöke, Nagy Zsolt volt távközlési miniszter. Jelenleg 157 eTransylvania pont működik, és további tíz pont beindítása van előkészületben – fűzte hozzá Farkas András programkoordinátor. “A Webvidék mellett olyan - egyéb profilú - projekteket kívánunk találni, amelyek révén a helyi közösségek fejlődését segíthetjük elő. Ezek szolgáltatások, közösségi tevékenységek formájában egyaránt elképzelhetők. Fontosnak tartjuk, hogy a helyi közösség igényeinek megfelelően alakuljanak ki ilyen kezdeményezések, mi pedig segítséget, tanácsot, eszközöket, erőforrásokat nyújtsunk ezek valóra váltásában” – fogalmazott.
A benevezett települések megyei oszlása a következő: Szilágyerked, Kémer, Kraszna, Szilágybagos, Szilágylompért, Varsolc
2008. április 30. | Közérdekű