Támogatni kell a mezőgazdasági kistermelőket
Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője írott felszólalásában arra kérte a Strasbourgban ülésező plénumot, támogassák a mezőgazdasági kistermelőket, hogy ezek eleget tehessenek a magas élelmiszerárak kihívásainak. Románia lakosságának 40 százaléka vidéken él, legtöbbjüknek a mezőgazdaság az egyedüli jövedelemforrása.
“A mezőgazdasági termékek piacának változásai lehetőséget kínálnak a versenyképesség növelésére és az életszínvonal emelkedésére. Azonban szem előtt kell tartani, hogy ez az ágazat lassabban válaszol a világpiaci kihívásokra. A kistermelőknek meg kell küzdeniük a bürokráciával, és hátrányban vannak a nagy hálózatokkal szemben” – mutatott rá az EP-képviselő
Winkler Gyula írásos felszólásában kifejtette, a romániai kistermelők támogatása elengedhetetlen, mert az a cél, hogy emelkedjen az életszínvonal.
“Az uniós támogatás segítségével a hazai kistermelők nagyobb jövedelemre tehetnek szert. Meg kell könnyíteni, hogy a mezőgazdasági termelők is jelen lehessenek a piacon, a nagy hálózatok terjeszkedését pedig ellenőrizni kell, hogy megelőzhessük a tisztességtelen versenyt” – hangsúlyozta a képviselő.
Winkler Gyula írásos felszólása annak kapcsán született, hogy az Európai Parlamentben felmerült a mezőgazdasági termékek árának hirtelen emelkedése. (Hirek)
2008. április 30. | Fórum