Nem is akarták bizonyítani…

Interjú Bálint-Pataki Józseffel, a HTMH volt elnökével

A lényeg az volt, hogy kabátlopási ügybe keverjenek, sajnos, a vasszékely városából többen papírszékelynek bizonyultak.
Jogerősen sajtópert nyert a Magyar Nemzet napilap ellen Bálint-Pataki József. Az elmúlt évben megszüntetett Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) korábbi elnöke a történtek hátteréről, illetve a nemzetpolitika változásainak utóbbi egy esztendejéről nyilatkozott.
— Lapozgatja-e mostanság a Magyar Nemzetet, keres-e benne egy bizonyos szöveget?
— Természetesen. S akkor gyorsan magyarázattal is szolgálok. A Fővárosi Ítélőtábla egy perben jogerős ítéletet hirdetett, ebben megerősítve azt a tavaly szeptemberi elsőfokú döntést, aminek értelmében a napilapnak belső oldalon, ahol korábban engem is súlyosan érintő, rágalmazó cikk jelent meg, annak állításait meg kell cáfolnia, és tőlem bocsánatot kell kérnie.
— Mennyi ideje van erre a lapnak?
— Az ítélet kézbesítését követően tizennégy napon belül meg kell tennie, közölnie azt, hogy velem kapcsolatosan valótlan állítást tett közzé, megsértve a jó híremhez való jogaimat. Azaz közönségesen rágalmazott és hazudott. Emellett kártérítést is kell fizetnie a lap kiadójának ebben az időtartamban.
— Arra kérem, avassa be az Erdélyi Riport olvasóit a per részleteibe. Milyen érvek, ellenérvek, bizonyítékok hangzottak el?
— Én azért pereltem be a Magyar Nemzetet, mert másfél éve olyan cikkeket jelentettek meg, amelyek hírbe hoztak egy munkatársnőmmel, illetve azt állították ezek az írások, hogy én nemzetbiztonsági szempontból megbízhatatlan vagyok. Az eljárás során kiderült, hogy ezek a súlyos, morális és szakmai vádak valójában névtelen levelekre, manipulált iratokra, meg nem nevezett informátorokra támaszkodtak.
Ezeknek a valóságtartalmát semmilyen formában nem ellenőrizte a lap, kisebbségi szakértőként bizonyos Lukács Csaba nevezetű urat nevezett meg tanúként, aki semmilyen formában nem tudta bizonyítani a korábbi állításokat, tehát nem volt kétséges, hogy a bíróságnak nem lehetett egyéb dolga, mint hogy elmarasztalja az alperest.
- Mit gondol most visszatekintve az ügyre, mire volt jó, kinek volt jó ez az egész?
- Az ügy hátterében sok minden meghúzódhat, azt is mondhatnám, hogy bizonyos szempontból a forgatókönyvet s akár a tettestársakat is nemcsak itt Budapesten, hanem Székelyudvarhelyen is lehet keresni. Rendkívül egyszerű volt a maga módján, valamit állítottak, amit nem tudtak, nem is akartak bizonyítani. A lényeg az volt, hogy kabátlopási ügybe keverjenek, sajnos, a vasszékely városából többen papírszékelynek bizonyultak.
— A bocsánatkérés, a pénzbeli jóvátétel mire elég? Valóban helyrehozhat valamit mindabból a kárból, amit ez idő alatt szakmailag, emberileg elszenvedni volt kénytelen?
— Jogi szempontból az ember elégtételt kap, de az a kár, amit ezzel a rágalmazással sikerült okozni, nem csak engem érintett hátrányosan, hanem mindazokat, akik a Kárpát-medencében, a Felvidéktől a Délvidékig engem ismertek, ismernek. Márpedig nagyon sokan vannak ilyenek. Tizenvalahány évig voltam a Határon Túli Magyarok Hivatalának köztisztségviselője, az utóbbi három évben elnöke. Nyilván az ilyen bulvárízű, gyanús dolognak álcázott állítások sokkal inkább hatnak az emberekre, jobban megmaradnak az emlékezetükben, mint egy rövid, keretes írásban megjelenő bocsánatkérés.
Tudjuk, az a hír, amikor a postás harapja meg a kutyát, s nem fordítva. Félretéve a keserű iróniát, azt kell mondanom, hogy minden bizonnyal egész szakmai pályafutásomra rányomja a bélyegét ez a gátlástalan és aljas lejárató kampány, amelyet pontosan nem tudom, milyen megfontolásból indított a Magyar Nemzet. Bár sejtéseim azért vannak. Nem csak egy személy volt a célpont, hanem egy intézmény. A módszer egyszerű volt: hamis adatok alapján valamit állítani, majd egy jogi eljárás során, amelynek csupán néhány szereplője van egy bírósági tárgyalóteremben, beismerni, hogy igazából semmit sem tudunk.
— Említette a székelyföldi hátteret. Ha jól értem, akkor a történtek egyféle válaszként, bosszúként értelmezhetők azokra a korábbi budapesti vizsgálatokra, amelyek bizonyos székelyföldi ingatlanügyletekre, támogatásokkal való visszaélésekre vonatkoztak?
— Az, hogy a Magyar Nemzet kisebbségi szakértőjeként az alperes Lukács Csaba urat prezentálta, akiről bebizonyosodott, hogy valótlanságokat állít, számomra egyértelműen azt jelzi, hogy a forgatókönyvek ötletadói a Székelyföldön is keresendők.
- Sok minden változott a nemzetpolitika területén, mióta elköszönt a HTMH-tól. Hogyan vélekedik immár jobbára kívülállóként a fejleményekről?
- Érdeklődésem megmaradt, mindmáig nyomon kísérem, hogy mi minden történik. Egyrészt az Apáczai Közalapítványnak kuratóriumi tagja vagyok, illetve a Magyar Tudományos Akadémia határon túli elnöki bizottságának is a tagja. Elég sokat járok a határon túlra. Azt tapasztalom, hogy óriási várakozás érzékelhető ebben az új helyzetben, amikor az új szervezeti struktúra még mindig alakulóban van.
Én nyilván elfogult vagyok, hiszen 1990 óta egy olyan intézményben dolgoztam, amelynek elévülhetetlen érdemei voltak – a maga hibáival együtt – a magyar–magyar kapcsolatok ápolásában. Remélem, hogy ez az új struktúra választ fog tudni adni a mai kérdésekre, de azt sem hallgathatom el, hogy tele vagyok aggodalommal, tele vagyok kérdésekkel. Nem tudom, hogy mennyiben tudja az új struktúra pótolni a régit. Közben a hatalmas megosztottság pedig nem sok jót ígér. Lassan alakul ki ez az új intézményi keret, s nem tagadom, vannak kérdőjeleim a közalapítványi átalakulások kapcsán is.
Én hasznosnak tartottam hibáival együtt is az alkuratóriumi rendszert, sok szereplőnek szava lehetett. Ez most másképpen lesz, de hát a puding próbája az evés, ezért bízom benne, hogy azok járnak végül jól, akikért ez az egész van, tehát a határon túli magyar közösségek.
— Ha alkalma adódna rá, felkérés esetén e szakterületen vállalna-e újból akár tanácsadói, akár irányítói feladatot?
— Eddig egész életemben elkötelezetten a határon túli magyar közösségek támogatását, segítését céloztam. Nyilván más szerepkörben bármikor kész vagyok arra, hogy ezt a munkát folytassam. Az ember persze nem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, de az is biztos, hogy ez a terület mindig is életem meghatározó területe marad. Az volt és ez lesz.
Szűcs László (Erdélyi Riport)

2008. április 25. | Fórum