Mert szamárnak neveznek engem,
egyáltalán nem haragszom. Miért is haragudnék, hisz az vagyok.
Sosem tiltakoztam ez ellen. Szamár vagyok és kész – vállalom
szamárságomat.
Önmagam felvállalása kötelességem.
Szamárnak teremtett engem Isten, áldott legyen Teremtőm ezért.
Külsőmben olyan vagyok, mint
őseim, mint családom: testem kicsi és erős. Testemhez viszonyítva
kissé nagy a fejem, de épp azért van ez így, hogy a hozzá illő
füleimet méltósággal viselni tudjam. Szép nagy füleim vannak. Jó a
nagy fül, sok mindent meghallok vele, de minden mendemonda után
nem indulok el. A színem is egyszerű, szürke, miként a hétköznapok
nagy része. Így szürkeségemmel alig tűnök fel az életben.
Színemmel könnyen tudok alkalmazkodni környezetemhez: a pusztához,
az út porához, rétek-mezők fűtengeréhez. Úgy érzem, fontos az
alkalmazkodás, ahol és ameddig lehet. Utána, hát Istenem, végül is
én szamár vagyok, és természetemnek megfelelően viselkedem,
No még erről kell szólnom, a
természetemről. Ez a bensőmben van, ami engem szamárrá tesz, az
lényegében láthatatlan. Igénytelen vagyok. Én igazán nem
válogatok, amit elém tesznek, mindent elfogadok és elfogyasztok.
Ráadásul nem is kell sokat ennem. Szeretnek is engem ezért. Én
pedig azt szeretném, hogy olyannak szeressenek, amilyen vagyok, jó
és még jobb tulajdonságaimmal együtt. Ha megterhelnek, terhemet
hűséggel hordozom. Sokszor elviselhetetlenül nehéznek tűnik az
életem. De nem panaszkodom. Ugyan ki segítene rajtam?! Úgysem
tudja az én gondjaimat megoldani senki rajtam kívül. Hát akkor
érdemes panaszkodni, hogy kikacagjanak? Ritkán és keveset
beszélek. Hangom színe nem is megnyerő, de amit mondok, az
kifejező: iá, iá, iá…Istenemet áldom…Istenemet áldom…Istenemet
áldom… Hogyne áldanám és magasztalnám őt, hisz azzal tüntetett ki,
hogy Jeruzsálembe vonulásakor engem választott ki. Kimondhatatlan
öröm az Úr hordozójának lenni és közben egyszerű szürkeségben
élni. Ha erre gondolok, mindig öröm és boldogság tölti el
szívemet-lelkemet.
Ám sokszor nem ismerek magamra.
Bár mindig törekszem szelídnek és szolgálatkésznek lenni, időnként
valami makacs csökönyösség száll meg. Ilyenkor kivetkőzöm
szamárságomból (miként az emberek), nem is hasonlítok önmagamhoz.
Egy ilyen alkalommal dobtam le Bileámot is magamról. Hát mindent
ne akarjanak elhitetni, megparancsolni rám erőszakolni,
megcsináltatni velem, csupán azért, mert szelíd szamár vagyok.
Kérem, tartsák tiszteletbe szamár egyéniségemből származó
önérzetemet, és ne akarjanak minden áron lóvá tenni engem… Ilyet
gondolok csökönyösségem idején, amikor megvetem a lábam vagy
toporzékolok, de utána mindig megbánom, hisz engem jámbor
szamárnak teremtett az Isten…
Talán soha nem beszéltem ennyit
magamról, de jó, ha megismernek engem, hogy ne várjanak többet
tőlem, mint ami szamár-voltomból kitelik. De azt örömmel és
hűséggel teszem. Örülök, hogy mindezt elmondhattam, már úgy érzem,
a bennem összegyűlt keserűség elszállt belőlem. Így már ismét
tudom csendben vállalni önmagamat és környezetemet, és közben
iázom, nyerítem, bőgöm: iá…iá…iá.
