Írta:
Whit Criswell
11 évig
dolgoztam a bankszakmában. Láttam embereket hitelt felvenni,
találkoztam olyanokkal, akik befektették a pénzüket. Láttam nagy
jövedelmű embereket, akik bölcsen fektettek be és olyanokat is,
akik a jövedelmüket ostobán eltékozolták. Embereket hitelkártya
nélkül, és olyanokat is, akik 15 félével rendelkeztek. Voltak
azonban sokan, akik fizetéstől fizetésig éltek. Sok könyvet
elolvastam, tanultam a bankárképzőben és rengeteg szemináriumon
részt vettem, de a pénzügyekre vonatkozó legjobb képzést mégis a
Bibliából kaptam.
Hiszel
Istenben? Bízol benne? Gondolod, hogy Ő hazudik? Ha engem
kérdezel, elmondhatom, hogy hiszek és bízom benne és azt is tudom,
hogy nem hazudik. A Bibliában többször beszél a pénzről, mint
bármi másról. Miért? Mivel fontosak vagyunk a számára, ezt a témát
is fontosnak tartja. Tudja, hogy ,,ahol a mi szívünk van, ott
lesznek a kincseink is”. És azt is tudja, hogy a pénz szeretete
minden rossznak a gyökere. Aki szereti a pénzt, sohasem fog
eléggel rendelkezni, és aki szeretne a vagyonában gyönyörködni,
soha nem lesz elégedett a jövedelmével.
A filmbéli
Forrest Gump a kővetkezőt mondta: ,,Sok mindent megtudhatsz
valakiről a cipője alapján.” Én ezt úgy mondanám, hogy sok mindent
megtudhatsz valakiről, ha belepillantasz a csekkfüzetébe.
Gondoljuk
most: végig isteni szemszögből a pénzügyeket:
Ř
Isten mindennek a
tulajdonosa! ,,Az
Úré a föld és ami betölti.”
(Zsolt 24,1). Az Ő sáfárai és
menedzserei vagyunk. Így aztán felelősek vagyunk azért,
hogy hogyan gazdálkodunk az erőforrásaival, a bankszámlájával;
hogyan vigyázunk az Ő házára, autójára és ruháira. A sáfárság
jelentése a következő: az Isten által adott erőforrások használata
a tőle kapott célok elérése érdekében. Mi azt mondjuk, ,,Én
dolgoztam meg érte, úgy költöm el, ahogy akarom. Ez az én pénzem.”
De álljunk meg egy pillanatra: Isten nélkül nem kapnál levegőt,
nem lennének adottságaid, sem erőd, hogy reggel felkelj és elmenj
dolgozni. Minden Istené; én pedig csak a ,,menedzser” vagyok!
Ř
Isten beíratott
bennünket egy Személyiség Fejlesztő Iskolába.
Az időnk rövid ezen a földön.
Isten a pénzt személyiségfejlesztésre használja. Pusztán eszköz a
kezében. Anyagi lehetőségeink formálják az értelmünket, testünket,
magatartásunkat, a céljainkat, beleérző képességünket,
nagylelkűséget. Kérdezd meg rendszeresen Istentől: ,,Mit akarsz
megváltoztatni az életemben, hogy tovább csiszold a
személyiségemet?”
Ř
Isten a pénzt
arra is használja, hogy megvizsgálja indítékainkat, képességeinket
és integritásunkat.
Körbe vagyunk véve kísértésekkel. A gazdagsággal együtt járhat a
mohóság, érzéketlenség, önteltség és önzés. A különböző
gyűjtéseken általában kevesebbet adakoznak azok, akiknek az éves
jövedelme meghaladja a 100.000,- USD-t mint azok, akik évente
30.000,USD-t, vagy kevesebbet keresnek!
Egy lelkész
a buszon fizetett a jegyéért. A sofőr túl sok pénzt adott neki
vissza. „Maga többet adott vissza,” mondta. „Igen, tudom.”
Válaszolta a sofőr. „Jártam a templomában és kíváncsi voltam rá,
hogy azt teszi-e, amit prédikál!” A pénz fantasztikus eszköz és
próba, valamint lehetőség a hitvallásra. Megmutatja azt, hogy mit
is szeretünk igazán. Jézus mondta: „Ahol a kincsed, ott a
szíved is.” (Mát 6,21)
De
mi nem szívesen járunk ebbe a bizonyos Személyiség Fejlesztő
Iskolába, igaz? Szeretnénk osztályokat átugrani vagy elkerülni
az iskolát - akkor azonban kárára lehetünk magunknak és
családunknak is. Emlékezz a következőre: Nincsen módszer a gyors
meggazdagodásra; Isten malmai talán lassan őrölnek, de akkor is a
legjobbak!