|
Tagok: Boldizsár Ágoston – titkár, Bogos Ernő, Csúcs
Mária, Eigel Tibor, Görbe Péter, György László, ifj. Imets László,
Lászlóffy Pál, Nagy Antal, Tamás Levente, Farkas Ibolya
Munkaterv
Fő
elv: Minőség és katolikus szellem!
Ennek értelmében a Bizottság a következőket tervezi:
-
A
hitoktatás kellő megszervezése minden iskolában az egyházközség
területén, az iskolákban és a plébánián.
-
Biztosítani a vallásoktatás minőségét képzett szakemberekkel,
segédanyagokkal, szemléltető eszközökkel, úgy hogy a tanulók a
kori sajátosságoknak megfelelően a vallási ismereteket ne a
kényszer szorongatásában, hanem meggyőződésből sajátítsák el.
Kerülni kell az elvtelen, drasztikus osztályzást, ami nem teszi
vonzóvá a tárgyat. Inkább a tárgy szellemének elsajátítása, a
hitélet kialakítása a fontosabb, mint teológiai tételek
boncolgatása.
-
A
vallást tanító tanárok számára a Pedagógusok Háza
társszervezésében találkozót tervezünk.
-
2011-re
a Katolikus Főgimnázium általános javítását tervezzük, az ehhez
szükséges anyagi támogatásra (kb. 21 milliárd Lejt) az
Önkormányzat és a hívek adományaira tervezzük.
-
Ennek
keretében a gimnázium kápolna ablakainak helyreállítását
javasoljuk.
-
A
vallástanulásban kitűnt diákok számára jutalomtevékenységeket,
kirándulást ajánlunk.
-
Javasoljuk, hogy a vallásoktatás a tárgyi tudás közvetítése
mellett, a tanulók érdeklődéséhez, lelki igényeihez igazodjon.
-
A
gimnáziumban szorgalmazzuk a katolikus szellemiség és igényesség
fenntartását. Az iskola nyitott és toleráns minden újra, ami
szolgálja az ifjúság szellemi-lelki fejlődését (Márton Áron és
Segítő Mária Gimnázium).
-
Javasoljuk olyan nevelő közösség formálását, amely nemcsak tanít,
hanem nevel is, abban a szellemben, amit az ősök az iskola
alapításakor elgondoltak és kőbe vésve hátra hagytak az újabb
tanuló és tanár nemzedékeknek.
-
A
Bizottság támogatja a Márton Áron Katolikus Férfiszövetség, a
Nőszövetség és a lelkiségi mozgalmak által szervezett népfőiskolai
programokat.
Alapmunkák
Főegyházmegyénk Zsinati Könyvéből:
-
Krisztusi közösség
a plébánián
-
Katekézis
-
Katolikus oktatás
és nevelés
-
Keresztény család
-
Ifjúság
-
Hivatásgondozás és
papképzés
-
Jelenlét a
társadalomban
-
Szórványpasztoráció
-
Lelkiségi
mozgalmak
-
A
szociális-karitatív tevékenység
-
Ökumenizmus
-
Erdélyi
sajátosságok
VISSZA |