Áldásos volt a Búzamag közösség adventi lelkinapja – Beszámoló
Áldásos volt a Búzamag közösség adventi lelkinapja december 15-én, amely a Millenniumi templomban került megszervezésre. A mottója a következő volt : „Íme, én újat cselekszem, most sarjad, talán nem tudjátok?” Iz 43,18
A közös dicsőítés után Arthur ferences atya tartotta az elmélkedést, amelyben kifejtette: „Isten képes valami olyan újat cselekedni az életünkben, ami korábban egyáltalán nem volt. Amiről még álmodni sem mertünk. Ő nem hagy magunkra régi helyzetünkben, hanem szüntelenül új megoldást talál. Mert ő szüntelenül cselekszik. Kisiklott életünket új vágányra tudja helyezni. Emberileg reménytelennek hitt helyzetekben ő meglepően új megoldást tud hozni. Isten szava teremtő szó. Neki nincs szükség anyagra. A semmiből teremtette a világmindenséget... olyan hatalmas a mi Istenünk, hogy a mi semminek látszó életünket meg tudja tölteni csordultig tartalommal.
Keresztény közösség nem eszménykép, hanem valóság!!! Másrészt a keresztény közösség nem pszichikus izgalom, hanem szentlelkes valóság. Dietrich Bonhoeffer (evangélikus lelkész, teológus) ír a közösségről: ’Számtalanszor előfordult, hogy egész keresztény közösségek felbomlottak, mert létük egy eszményből táplálkozott. Éppen a komoly kereszténnyel eshet meg igen könnyen, hogy amikor első ízben lép közösségre testvérekkel, már határozott elképzelése van arról, miképp kell a keresztényeknek együtt élniük, s ezt az elképzelést szeretné megvalósítani. Isten kegyelme azonban nem sokáig engedi, hogy vágyálmokkal áltassuk magunkat. Isten a valódi keresztény közösség ismeretére akar bennünket elvezetni – ezért kell keservesen csalódnunk a többiekben, általában a keresztényekben, s ha minden jól megy, saját magunkban is. Isten merő irgalomból nem engedi meg, hogy akár csak hetekig is ábrándok között éljünk, nem engedi, hogy a lelkesítő élmények öröme elbódítson. Mert nem a lelki izgalmak istene ő, hanem az igazság Istene. A keresztény közösségben becsempészett mindennemű emberi ábránd a valódi közösség útjában áll, s össze kell törnie ahhoz, hogy a valódi közösség megmaradjon.’
A keresztény közösségeknek meg kell mérettetnie a csalódásban, a csalódás minden keserűségében, hogy azzá lehessen, aminek Isten előtt lenni kell. Ám a közösség, amely a csalódást nem viseli el, amely a pusztulásra ítélt eszményképekhez ragaszkodik, előbb-utóbb fel fog bomlani. A keresztény közösség napvilága ott ragyog fel, ahol az álomképek szertefoszlanak. Azt a közösséget kell szeressem, amelyik van, nem azt, amelyiket megálmodtam. Nem fogom soha igazán szeretni a testvért, a közösséget, hogy ha az ideálisnak a foglya vagyok. Sem magamat, sem a másikat, sem egy közösséget. Szeressem azt, aki most vagyok, aki most a másik, és amilyen most a közösségem. Erre csak az ingyenes szeretet képes. Nem a bűnt, a hibát, hanem az embert kell szeressem. Mi sokszor a másikban egy jó tulajdonságot szeretünk, s nem a másikat. A közösségben sokszor a jó hangulatot szeretjük, de nem azt a közösséget magát, amely nemcsak jó hangulat, hanem kiábrándítóan emberi is. Nem lehet megerőszakolni a dolgokat. Nagyon fontos a fokozatosság. Hiszünk abban, hogy ha Krisztusban elmélyül a közösségem, van előrehaladás, mert Krisztusban minden féltékenység, minden versengés, minden lenézés, minden türelmetlenkedés megszűnik.
Isten újat akar cselekedni az életünkben. Egészen újat. Hinnünk kell abban, hogy ami eddig nem sikerült a lelkiéletben, az ezután fog sikerülni, mert Isten minket is meg akar újítani. Életre kel a hitünk a Szentlélek ereje által, de ehhez állandó kapcsolatot kell fenntartani a szőlőtővel.”
A szentségimádás alatt sokan elvégezték gyónásukat. Köszönjük az atyáknak, akik ebben segítettek. Egy közös szentmisével és agapéval zártuk a napot. Sokan válaszoltak Isten meghívására és bekapcsolódtak a lelkinap programjába.
Hisszük, ez a lelkinap is hozzájárult ahhoz, hogy a szívünk méginkább nyitott legyen arra, hogy befogadja a megváltó Jézus Krisztust.
Minden dicsőség legyen az Úré!!!