EGYHÁZKÖZSÉGI APOSTOL
5/4 (2006. január 22.))
Isten országa
Az Istennel meglévő szövetség senkit sem jogosít fel arra, hogy elbizakodjék, és másokat lenézzen. Jónás könyve (Jón 3, 1–5, 10) példabeszédes történettel mondja el, hogy Isten irgalmas a pogányokhoz, elfogadja imájukat és vezeklésüket. A hatalmas Ninive, minden idők nagyvárosainak és a pogány világ jelképe. Amikor megkondult a lélekharang Ninive felett, Ninive lakói hittek az Istennek, bűnbánatot tartottak és ez szabadu-lásukra szolgált. Az idegenek és távol-lévők adnak leckét azoknak, akik Isten szövetségesei. A fari-zeizmusba gubózó hívő közösségek már annyi prófétát meg-hallgattak, és mégis folyton jeleket s cso-dákat kérnek; ellen-ben a pogányok Jónás egyszerű prédikáci-ójából, amely pusz-tulást hirdetett, a kevés szóból is min-dent megértettek. A lelki fejlődés az Istenben gyökerező hiten, bűnbánaton és cselekvésen alapszik és nem a csodaváráson. Izrael küldetése az igaz Isten előtti hódolat hirdetésére szól, nem öntetszelgésre. Az igaz hívő az, aki készségesen elfogadja Isten hívását, amely váratlanul felforgatja hétköznapi életét. Jézus abból indul ki, amit Keresztelő János hirdetett: „Közel van az Isten országa, térjetek meg és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1, 14–20). Jézus maga közvetíti ezt az országot, mert ő az Atya teljes üzenete, egész irgalma és minden kegyelme. Ez az Ország Jézus által valósul meg, de nem pusztán a tanítás meghallgatásában áll, mint ahogy az írástudók és tanítványaik hirdették, hanem életünk gyökeres megváltoztatásában és az Üdvözítőhöz való csatlakozásban. Isten országa életközösség Jézus Krisztussal. Ilyen egyszerűen hív meg: Jöjj, kövess engem! Ha Ő hív, nincs helye semmi-féle bizonytalanko-dásnak. Az emberek megértik hívását. A legelszántabbak Si-mon és András, Jakab és János mindenüket elhagyják, hogy egyedül az evangé-liumot szolgálhassák. Őseink példaadása és tanúságtétele által Jézus arra ösztönöz minket, hogy érte merjünk kockáztatni. Aki Isten országának tagja, az Istenen úgy csüng, mint szerelmes a szerelmén (1 Kor 7,29–31). Pál apostol arra int, hogy mindent úgy használjunk, hogy előbbre jussunk az üdvösség útján. Jézus óta ez a világ már meg van váltva, és az új világ születését közreműködésünkkel készíti elő. A mi mostani életünk, amely tele van örömökkel és gyötrelmekkel, még nem az igazi élet, amelynek eljövetelét várjuk. (Darvas-Kozma József)
Gyermekhangra - Könyvismertető
Darvas-Kozma József Gyermekhangra című verskötetét ajánlom az olvasók
szeretetébe. Mindenekelőtt köszönöm az esperes úrnak megtisztelő felkérését
e kedves, kívül, belül lélekmelegítő kis könyv bemutatására. A bátorító,
hófehér alapon, a szívdobogás irányában a Teremtő által alkotott világra
rácsodálkozó kisgyermeket látjuk, és ha végigolvassuk a verseket, a
kisgyerekekkel együtt ujjong fel a lelkünk: „Milyen nagy igazság!/ Isteni
igazság:/ Szent az élet mindig, / akkor is, ha parány!” (Májusi kiskertész)
A reménykeltő, számomra kottasort idéző zöld színű cím alatt a
kézdivá-sárhelyi Bod Péter Tanító-képző képzőművész tanárnő-jének, Szabó
Krisztának a nevét találjuk, akinek ötletes, a versek képi világát
megte-remtő versillusztrációi a gyer-mekeket is belekapcsolják az alkotó
munkába, hogy színes ceruzájukkal kiszínezzék a rajzotokat!
Amikor elolvastam az első verset, az Ajánlás címűt - „Tollamat,/ mint ekét,/
földünknek/ legszebbik/ nyelvébe/ akasztom,/ s egyszerű,/ felszíni,
porhanyó/ szavakból,/ gyerekek/ részére,/ mint élet/ barázdát,/ s benne az/
Ideált,/ szeretve/ átadom.” - a nagy meseíró Benedek Elek verssorai jutottak
eszembe: „Jézus tanítványa voltam, / Gyermekekhez lehajoltam, / A szívemhez
felemeltem, / Szeretetre így neveltem.”
Milyen csodálatos! Közel 100 év múltán Csíkszeredában Jézus tanítványa,
Jézus földi szószólója másként, más szavakkal, de ugyanolyan mélységes
szeretettel szól a gyerekekhez. De nem is szólhatna másképpen, ugyanis a
gyerekeknek írni, a gyerekeket nevelni, tanítani csak szeretetből
szeretettel lehet. És úgy cselekszik, épít lelkeket és templomot, hirdeti az
igét, ír gyermekeknek és felnőtteknek Kozma atya is.
Szép, magyaros, hangsúlyos verselésű sorokban szól a gyermekekhez és hozzánk
felnőttekhez is a költő pap bácsi.
Tiszta lélek, jó humor, játékos kedv, finom üzenet árad a kis kötet
verseiből, és késztet az együttolvasásra, a kisgyerekekkel, az unokával,
késztet a vers mondogatás-ára. Mert a vers, ahogyan egy kisgyerek mondta
Ká-nyádi Sándornak, a vers az, amit mondani kell.
Befejezésül, hadd álljon itt a népi mondókák ritmusában írt Családi kép című
vers, amelyben benne van múl-tunk, jelenünk és jöven-dőnk, és amelynek
üzenetét a szerzővel együtt szívből kívánom minden családnak.
Perzsaszőnyeg, kisgyerek,
Lovacskáznak emberek.
Felnőttek közt kis apród,
Diktálja az iramot.
Ugrabugra, nyihaha….
Most indul a csatába.
Apa hátán, vendégén,
Húszár lett a kislegény.
Széles mosoly, nevetés,
Csatát nyert a szeretés.
Borbáth Erzsébet
A hét szentje: Szent Timóteus és Titusz
Szent Pál két tanítványának,
Szent Timóteus és Szent Titusz égi születésnapja ismeretlen. Ünnepüket 1969
óta január 26-án tartjuk. Timóteus, Pál munkatársa a fogságban is vele volt.
Hogy mennyire becsülte őt Pál, kitűnik abból, hogy több levélben is
szerepel, mint munkatárs vagy címzett. Pál képviseletében Tesszalonikába (1
Tesz 3), Korintusba (1 Kor 4, 17; 16, 10) és Filippibe (Fil 2, 19-23)
utazik. Titusz, a pogány származású keresztény kíséri Pált Barnabással
együtt Jeruzsálembe (Gal 2,13). Pál annyira becsüli ,,testvérét'', Tituszt,
hogy még utazási terveit is hozzá igazítja (2Kor 2,13). Később egy kényes
üggyel kapcsolatban Korintusba megy, és jó hírekkel tér onnan vissza Pálhoz
(2Kor 7). Tituszt a Szentírás buzgó misszionáriusnak ábrázolja, aki nemcsak
Pál kéréseit teljesíti, hanem saját kezdeményezésre is cselekszik. Szent Pál
két hűséges tanítványához, munkatársához és barátjához szól három levél,
amelyet a nemzetek apostola nekik küldött. Később presbiter-püspökök lettek,
akik nagy tanítómesterük munkáját folytatták. A fiatal görög, Timóteus atyja
pogány volt, de a szülők az ószövetségi vallás szerint nevelték. A
kis-ázsiai Likaónia tartomány Lisztra nevű városából származik. Minden
igyekezete az, hogy Pál útjából elhárítson minden akadályt. A halálra
készülő Pál így ír róla:" Te követtél a tanításban, az életmódom és
életcélom tekintetében, a türelemben, az üldöztetésekben és a
szenvedésekben." A hagyomány szerint sok éven át az efezusi egyház élén
állt, és 97-ben egy pogány fölvonulás alkalmával agyonverték.
Titusz ugyancsak görög személyiség. Pogány szülők gyermeke. Valószínűleg az
apostol vezette a keresztény hitre. Pál követeként békét tudott teremteni a
viszálykodó korintusiak között. A népek apostola tövises munkaterületet
bízott rá a krétaiak között, ő lett Kréta szigetének főpásztora. Később
állítólag Titusz alapította meg Dalmáciában a kereszténység első sejtjeit.
Krétán fejezte be életét.
Istenünk, ki Szent Timóteust és Szent Tituszt apostoli erényekkel
ékesítetted, kérünk, kettőjük közbenjárására engedd, hogy igazul és jámboran
éljünk ebben a világban, és ezáltal kiérdemeljük, hogy eljussunk az égi
hazába. (Gáll Klára)
A galamb
A galamb a Szentlélek szimbóluma. Nincs benne semmi ragadozó vonás, szelíd,
ártalmatlan. Noé kora óta a béke jelvénye, ami szintén kapcsolódik a
Szentlélekhez, mert csak a béke birtokában vagyunk Isten gyermekei.
Szárnyal, hol itt, hol ott jelenik meg, ami a mindent betöltő Isteni Lélekre
mutat. A galamb A Szentlélek Isten személyes szeretetét, az Atya és Fiú
titokzatos ölelését fejezi ki. A galamb több erényt is szimbolizál: az
alázatot, a mértékletességet, az egyetértést. Az ókeresztény síremlékeken
látható galambok, amelyek koszorút, az élet fáját, vagy a keresztet
csípegetik, egy kútnál vizet isznak, vagy hajókon ülnek, a megholtak lelkét
jelképezik, akik Isten békéjében fognak nyugodni. A székely kapuk galambdúca
is ehhez kapcsolódik. A szentek ábrázolásain a galamb jelenti, hogy a
Szentlélektől eltelve prédikálnak, vagy ihletésre írnak. A gazdag, Istennek
szentelt lélek jele is a galamb. (Málnási Demeter)
Jöjj ki velem
Január van, jó fagyos hideggel. Lehangolt vagy? Jöjj csak ki velem a
tévé/számítógép elől a sípályára, bizonyára jót tesz majd egy kis séta és
még talán tanulhatunk is valamit.
Nézd csak a kezdő síelőket, akik most vannak először a pályán. Mekkorákat
esnek! Csak úgy porzik körülöttük minden. Rögtön fel is kelnek, pedig
tudják, hogy újabb pottyanások következnek, mégis kihúzatják magukat a
felvonóval és újra ereszkednek. Egy óra múlva már nem akadnak össze a
léceik, holnap pedig kanyarodni is tudnak, egy hét múlva magabiztosan
lejtenek a pályán, s mire eljön a tavasz már a legnehezebb terepen is
biztosan siklanak. Jövőre versenyt nyerhetnek.
Tudod hogyan?
... Akarattal és állhatatossággal! (Balázs Tünde)
Egészítsd ki a 5/2 lapszám alapján!
1. Te vagy az én szeretett fiam, …………….
2. Ahol csak járt, ……….........................
3. ……...….. bencés apát 628 körül született.
4. Kolostorai legyenek a jámborság és a …………………….
5. A Háromkirály: ………, …………, …….
6. A bölcsek ajándéka: ………, ………., ……….
Előző kérdéseinkre helyesen válaszoltak:
Adorján Márta, Adorján Tamás, Balázs Eszter, Bârsan Botond, Boga Ágota, Boga Botond, Csíki Zsolt, Csúcs Uwe, Erőss Erika, Farkas Bernadett, Kopacz Norbert, Kopacz Emőke, Nagy-Ladó Zsuzsanna,Palencsár Laura, Petres Kincső, Salló Attila, Salló Barna, Sánta Erika, Zajzon Szidónia.