„1974-ben Löwenben az egyetem rendezésében nemzetközi kollokviumot tartottak Kínáról. 90 szakember kapott meghívást és jelent meg az öt kontinensről. (…) A kollokviumon az egyik előadás után az egyik résztvevő megkérdezte az előadót, mit gondol, az Egyház mikor térhet vissza Kínába?

            Az előadó kérdésre kérdéssel válaszolt: Mikor lesz az Egyház felkészült és alkalmas arra, hogy visszatérjen Kínába?

            És én kérdezlek titeket, fel vagytok-e készülve lelkileg, hogy Isten népét megértsétek és szolgáljátok úgy, ahogy szolgálni kell a mostani körülmények között? Ismeritek-e a hívek életkörülményeit, mai gondjait, fájdalmait, céljait?

… Ismeritek-e, hogy jövendő híveitek milyen munkafegyelem alatt vannak és munkájukért mekkora fizetést kapnak? Tudjátok-e, hogy a megélhetés, a család fenntartása, a gyermekek nevelése és jövője milyen gondot okoz nekik? Tudjátok-e, hogy legtöbbször munkába jár férj és feleség, s amikor fáradtan hazaérnek, otthon várja őket a második vagy a harmadik műszak, a házimunka és a család gondja?

            Nem elég egyszerűen tudomásul venni a dolgozó ember külső életkörülményeit. Ismerni kell a gondolkozását és a lelkületét.

(…) Gondoljátok el ti, milyen érzelmekkel nézik a dolgozó emberek a papot, a papok jövés-menését, búcsús összejöveteleit, vendéglői megjelenését? Milyen megjegyzéseket csal ki belőlük a rendszerint jóltáplált papnak a látása?”

            Püspök atyánk idézett beszéde előtt már lefordította, magyarázattal ellátta a II. vatikáni zsinat legterjedelmesebb és talán legnagyobb érdeklődéssel várt, a legtöbb új eszmét tartalmazó okmányát, a Gaudium et Spes-t, amit a teológia stencilgépén sokszorosítva került a kezünkhöz.

            Az Egyház és a világ kapcsolatának problematikája lényegében teológiai probléma. Mióta az Ige a világ üdvösségéért testet öltött, azóta elméleti tisztázás és gyakorlati megvalósítás tárgya az isteni és emberi elem helyes viszonya, kapcsolata.

            A kérdés az, hogy az egyháznak, mint isteni tényezőnek mi a szerepe, küldetése a világban, hogyan viszonylik az evilági valóságokhoz, feladatokhoz, az államhoz, a társadalomhoz, a gazdasági élethez, a kultúrához, az evilági törekvésekhez.

            Az egyház maga is a fejlődő világ része, ezért történelmi útján állandóan felül kellett vizsgálnia kapcsolatát az evilági valóságokkal, küzdve azért, hogy el ne sodródjék a könnyebb megoldások felé.

            Az egyháznak nem ma először kihívása, hogy felismerje és éljen a külső társadalmi lehetőségekkel (netán megváltoztassa azokat), hanem történelme folyamán mindig meg kellett tennie ezt.

                                                                       I.

            Kihívások, amikkel megküzdött az Egyház:

          -     Gondoljunk arra, hogy maga Krisztus hogyan volt jelen korának társadalmában, hogyan használata ki a lehetőségeket (pl. nyilvánosan szólt tömegekhez, mert valószínűleg ez akkor ismert és elfogadott közlési mód volt, ma azonban sokkal természetesebben lehet médiákon keresztül szólni a tömeghez.). Elfogadta-e és ha igen milyen mértékben korának társadalmi normáit, szokásait, erkölcsét, min és hogyan változtatott? Mindez nagy kihívás ma is...

-         Az apostoli időben elsőrendű követelményként jelentkezett annak a kérdésnek a megoldása, hogyan „viszonylik” a keresztény ember a világi hatalmasságokhoz. Szent Pál a Római levélben (13, 1-2) nyújt irányelveket azoknak, akik már négy éve Néró császár hatalmát nyögték. Pál szavaiból az derül ki, hogy a hívő embernek a hatalom rendelkezéseit, törvényeit keresztény lelkiismeretből, a közjó érdekében be kell tartania, amíg azok nem ellenkeznek Isten akaratával.

-         A rabszolgatartó társadalommal szembe a krisztusi eszményt állították, melynek érvényesülése szükségképpen megszünteti a rabszolgatartó struktúrát, mintegy belülről kívánja a változást előidézni. (Filemonhoz írt levélből látszik, hogy Pál a kor jogrendjét és törvényeit tiszteletben tartva, nem akarja gazdája beleegyezése nélkül magánál tartani. Ajánló soraiban arra kéri a kolosszei Filemont, hogy ne büntesse meg hűtlen szolgáját, hanem szabadítsa fel, hiszen hitben már testvére.)

-         A zsidó köntösbe öltöztetett kinyilatkoztatás és a pogány hellén kultúra összebékítése, a keresztény vallás kiszabadulása az ószövetség szorító kötelékeiből. Az első lépések szakadáshoz vezettek, de az „átállást” végrehajtották.

-         Az egyház és a világ kapcsolatában döntő fordulatot hozott az üldözés megszüntetését kimondó Milánói Türelmi Rendelet (313). Az egyház eddigi elnyomott helyzetéből a kivételezett és kiváltságos státusba került. Ugyanakkor az állampolitika telepedett rá.

-         A tridenti zsinat (1545-1563) alig vitte előre az egyház és az evilági valóságok helyes viszonyát, sőt a papság sajátos természetfeletti hivatását és kiváltságos helyzetét egyoldalúan hangsúlyozta. Az egyház gettó-magatartása és a mindent jobban tudás hamis gloriolája, miatt a szellemi fejlődés peremére szorult.

-         A francia forradalom nyomán előretört a polgári burzsoázia. Az egyház támasza lett és ezzel elveszítette a munkásréteget.

-         Az egyházi állam (1870) megszüntetése elhárította azt az akadályt, ami mindeddig gátolta az evilági dolgok helyes értékelését.

-         XIII. Leó pápa messzemenő tekintettel rajzolta meg az egyház és a világ kapcsolatát (a francia katolikusokat arra utasítja, hogy ismerjék el az állam és az államforma törvényességét). A Rerum Novarum (1891) enciklikájában az egyház tudomásul veszi a társadalom elsőrendű evilági problémáit, és azon van, hogy megoldást nyújtson az örök eszmék fényében, de mégis a valóság törvényeinek figyelembevételével.

-         Boldog XXIII. János pápa - aki az idők jeleire és a Szentlélek indítására figyelt -, 1959. január 8-án jelentette be először, hogy zsinatot kíván egybehívni, mert az I. vatikáni zsinaton felvetett kérdések körében – a modern ember hitproblémái, az egyháznak a fejlődő világhoz való viszonya -, akart tovább lépni. A pápa a zsinat hármas célkitűzését ebben jelölte meg: hogyan szolgálhat az egyház jobban Istennek, az embereknek és a világnak. „A zsinatnak arra kell törekednie, hogy úgy mélyítse el és úgy adja elő az egyház tanítását, hogy az megfeleljen korunk követelményének. Az egyház meg akar szabadulni mindattól, ami benne elévült és történelmi múlt, hogy ezáltal önmaga valódi mivoltára találva eredményesebben tudja teljesíteni korszerű küldetését.”

-         1960 pünkösdjétől - a különböző előkészítő bizottságoknál szétszórva megtaláljuk a pasztorális konstitúció témáit.

Ötévi kálváriát kellett megjárnia ennek a lelkipásztori konstitúciónak, melyet a zsinati atyák a zsinat bezárása előtt két nappal 1965. december 6-án fogadtak el. A zsinat négyesztendős munkája 16 zsinati dokumentumot produkált (4 konstitúció – nagyobb elméleti kérdéseket foglalnak össze -, 9 dekrétum v. határozat – gyakorlati vonatkozású -, 3 deklaráció v. nyilatkozat – kisebb kérdések körüli állásfoglalások.), melyből egy az egyház önfeltárása, 11 az egyház belső életéről és 4 a kifelé való küldetéséről szól.

            Ezelőtt 40 évvel történt, hogy a GS konstitúcióban az egyház meghatározta a világban elfoglalt helyét, tisztázta viszonyát a világhoz, feladatát és hivatását. E zsinati okmány talán az összes közt az egyház legnagyobb nyeresége. Hatásában még csak kibontakozóban van. Európa szerte ezzel a dokumentummal foglalkoznak a legtöbbet. Pl. Schmochtitz-ban (Németország) szeptember 4-8. között megtartott Európai Katolikus Férfiszövetségek Konferenciájának témája: Gaudium et Spes, amelyet aligha olvashatunk lelkesedés, egyre fokozódó belső tűz nélkül.

                                                                       II.

            Néhány szó a GS dokumentumról, amely megbeszélésünk tárgyát képező, „Jelenlét a társadalomban” című főegyházmegyei okmányunk alapja.

            A GS szerkesztői az induktív módszert választották:

- a valóság leíró elemzéséből indultak ki,

- az értékelést az emberi és keresztény nézőpontból végezték el,

- az iránymutatás pedig a kinyilatkoztatásból fakad és a krisztusi eszmény felé mutat.

            A konstitúció két nagy részből áll, 93 pontban. A GS tengelyét képező 46. pont így summázza az első részt: „A Zsinat, miután kifejtette, milyen nagy az emberi személy méltósága, s hogy milyen feladatok betöltésére hivatott az ember a világon egyéni és társadalmi síkon egyaránt; most korunk néhány sürgető és az emberi nemet mélységesen érintő problémájára irányítja a figyelmet, az evangélium és az emberi tapasztalat fényénél.”

            E második rész témáit így vezeti be:  „A ma mindenkit nyugtalanító sok kérdés közül mindenekelőtt a következők érdemelnek megfontolást: a házasság és a család (47-52), az emberi kultúra (53-62), a gazdasági (63-72), társadalmi és a politikai élet (74-76), a népek családjának kapcsolatai és a béke (77-90). Vetítsük rájuk sorban a Krisztustól kapott alapelvek fényét; ez a fény vezesse Krisztus híveit, ez adjon világosságot minden embernek, akik erre a sok és bonyolult kérdésre választ keresnek.”

            A GS befejezésében rámutat az egyes keresztények és a részegyházak feladataira. „Mindaz, amit ez a Szent Zsinat az Egyház tanításának kincstárából előad, segíteni akarja korunk valamennyi emberét - akár hisznek Istenben, akár nem ismerik el Őt kifejezetten -, hogy világosabban fölfogván teljes hivatásukat, az ember kimagasló méltóságának megfelelően alakítsák a világot, egyetemes és mélyebben megalapozott testvériségre vágyakozzanak, és szeretettől indítva, nagylelkű és együttes törekvéssel válaszoljanak korunk sürgető kihívásaira.

            Igaz, hogy a világban tapasztalható tények és kultúrák mérhetetlen változatosságára való tekintettel e zsinati nyilatkozat sok részében általánosságban fogalmaz, s bár az Egyházban már rég elfogadott tanítást ismétel, további folytatást és kiegészítést igényel, mivel nemritkán szüntelen fejlődésben lévő dolgokról van szó; mégis bízunk abban, hogy sok dolog, amit Isten igéjére és az evangélium lelkületére támaszkodva elmondtunk, mindenkinek hathatós segítséget nyújthat, főként miután a Krisztus-hívők pásztoraik vezetésével az egyes népek szellemiségéhez alkalmazták (91.).

            Párbeszédet kell folytatni mindenkivel. Az Egyház küldetése folytán jelévé válik annak a testvériségnek, mely lehetővé teszi és erősíti az őszinte párbeszédet. Ez azonban megkívánja, hogy legelőször az Egyházon belül segítsük elő a kölcsönös megbecsülést, tiszteletet és egyetértést minden jogos különbség elismerése mellett; hogy egyre termékenyebb párbeszéd alakuljon az Isten egy népét alkotó lelkipásztorok és hívek között. Jóval erősebbek ugyanis azok a tényezők, melyek egyesítik a hívőket, mint amelyek megosztják őket: legyen egység a szükséges dolgokban, szabadság a kétségesekben, és szeretet mindenben (vö. 2 Kor 6, 2).”

                                                                       III.

            Gyulafehérvári Főegyházmegye Zsinata 1997 tavaszán beindult. Négy éven keresztül minden esperesi kerületben, közösen megbeszéltük a Vasárnap katolikus hetilap mellékleteként megjelent 22 zsinati dokumentum-tervezetet. Csak ezután került sor a plébániai zsinati napra, ahol a plébános a helyi munkatársaival és a hívekkel közösen beszélték meg a dokumentum-tervezetet a benne előforduló kérdések alapján. A hozzászólásokat és javaslatokat jegyzőkönyvbe foglalták és megküldték az illetékes szakbizottságnak.  Közös hozzáállással kerülhetett sor 2000. szeptember 24-29. közt Csíksomlyón - Gyulafehérváron megtartott főegyházmegyei Zsinatra, melyen 111 zsinati meghívott, 74 pap és 37 világi munkatárs vett részt.

            Zárt ajtó, nyitott ablak? – Dr. Czirják Árpád zsinati megbízott nyitó beszédében XXIII. János pápa ablaknyitására utalva mondta: „Azóta ez a nyitott ablak több mint a II. vatikáni zsinat jelképe, egész keresztény életünk szimbólumává vált. Félreérthetetlenül jelzi, hogy az egyház nem akar többé gettóba zárkózni, szemet hunyni a világ problémái és korunk kihívásai előtt. Nem fél szembesülni a világgal.” Rámutatott arra, hogy a világegyház a részegyházban újul meg. A zsinatról ezt mondta: „A főegyházmegyei zsinat egy szerény képet elénk vetít, amit tovább kellene tökéletesíteni.(…) A megújuló egyházban mindenkinek önállóan kell döntenie. Nem a születés, a környezet, hanem a Krisztus melletti döntés különbözteti meg a keresztényt a nem kereszténytől.”

A helynök úr így folytatta: „Ránk, a zsinatot megtartó és annak elveit elfogadó keresztényekre vár a feladat, hogy az öreg pápához hasonlóan kinyissuk a részegyházak ablakát. A friss levegőre azért van szükség, hogy a bentlévők jól érezzék magukat.”

            Lendüljünk munkába! – bíztatott Csiszér Albert -,  a nekünk adott kegyelemmel Krisztus titokzatos testének, az egyháznak javára, hogy életünk legyen s egyre inkább bőségben legyen!

            Érsek Atyánk a bőséges élet reményében a Gyulafehérvári Főegyházmegyei ZSINATI KÖNYVET az Egyházi Törvénykönyv 466. kánonja értelmében jóváhagyta és kihirdetését elrendelte 2001. szeptember 29-én, a Főegyházmegyei Zsinat bezárása első évfordulóján.

                                                                       IV.

            Főegyházmegyénk ma történetének minden szempontból új korszakát éli át. Az átalakult helyzet természetesen ennek megfelelő, megújult lelkipásztorkodást követel. Tamás József püspök úr mondta: A keret meg van, és az úgy szép, ha kép is van benne. Töltsük meg élettel.

            Mit tettünk a zsinat óta, hogy jelen legyünk a Csík-i társadalomban?

            Mielőtt tettekről, vagy inkább próbálkozásokról szólnék, egy-két mondat erejéig a Zsinati Könyv témáinál időzök. Úgy vélem, öt év távlatából beláthatjuk, hogy tömöríteni kellett volna témáinkat, és akkor elkerülhettük volna a dokumentumok közti sok átfedést. A II. vatikáni zsinat GS konstitúció „mindenkit nyugtalanító kérdéseket” 5 témakörben tárgyalta. Ennek a beosztását próbálta követni a Jelenét a társadalomban c. dokumentum-tervezetünk: Gazdasági helyzet, Egyház és kultúra, Az egyház és a politika, Az egyház és a kisebbségi intézmények.

            Mint érdekességet említem meg, hogy a főegyházmegyei zsinat asztalára letett dokumentumban már csak három téma szerepel: A gazdasági élet, A politikai élet, A közösségépítés és a kisebbségek, az Egyház és a kultúra kimaradt.

            Mindnyájan 1997 óta tárgyaltuk, most is készültünk a megadott témából, ezért nézzük meg, hogy sikerült-e és hogyan „a sekrestyéből” kimenni a társadalomba. Ezúttal tekintsünk azokra az időszerű közös feladatokra, amelyek ránk várnak.

            Az Egyház négy alapfeladatát - (1. tanúságtétel/igehirdetés – martyria, 2. istentisztelet/szentségkiszolgáltatás – liturgia, 3. szeretetszolgálat – diakónia, 4. közösségformálás – koinonia) – a plébánián, a pap és a világiak, egyazon test különböző tagjaiként, azonos felelősségtudattal, de különböző módon valósítják meg.

            Ez olyan skála, amelybe mindenféle jelenlét belefér. Ha itt-ott utalás lesz más dokumentumok témáira, azt csak érintve és a jelenlét kiemelése végett tesszük.

Hol vagyunk jelen 1989 és a főegyházmegyei zsinat óta?

1. Tanúságtétel/igehirdetés – martyria.

A legfontosabb jelenlét az igehirdetés Jézus Krisztus feltámadásáról és megdicsőüléséről: -            Vasár- és ünnepnap, házasságkötéskor, keresztség kiszolgáltatásakor, temetésen.

-         Plébániai hitoktatás: elemi és középiskolásoknak.

-         Ifjak és felnőttek katekézise: házasságra és keresztelésre készülőknek.

-         Oktatás két formája: - a) iskolai rendszerben: Segítő Mária Líceum és az Árpádházi Szt. Erzsébet Líceum.

                                       - b) nem formális oktatás, ami a templom és plébánia körül zajlik. -       Iskolák látogatása, kapcsolat a hitoktatókkal.

-         Tanúságtevő evangélizáció: lelkiségi csoportok bevonása (Mária Légió, Karizmatikus Közösség, Cursillo, Nőszövetség, Férfiszövetség, Mária Műve, Hit és fény, Isteni Irgalmasság Apostolai, VÉK, Világban élő ferencesek, stb. Tanúságtétel: Dánél József

-         Írott és elektronikus médiában történő igehirdetés.

      2. Istentisztelet/szentségkiszolgáltatás – liturgia. Isten dicsőítése.

      -    Gregorián, népének és kórus a szentmisén.

      -    Szentség-kiszolgáltatás szentmisében.

      -    Ministránsok.

      -    Búcsúk és körmenetek. Eukarisztia évében megtartottuk az Úrnapi körmenetet.

      -    Szentelmények: barka- és húsvéti ételszentelés.

      -    Zarándoklás

      3. Szeretetszolgálat – diakónia.

      -    Karitatív tevékenység: Hargita megye 26 községközpontjában működik Szociális-karitatív beteggondozó.

      -    Öregotthon: Árpádházi Szent Erzsébet – Gyergyószentmiklóson.

      -    Kórházlelkész. Kórházban 2 lelkipásztori asszisztensünk dolgozik.

      -    Két diákbentlakás a katolikus líceumok keretében.

      -    Ösztöndíjak, alapítványok katolikus diákok számára.

      4. Közösségformálás – koinonia. Isten országának reprezentálása az egész földön.

      -    Közösségépítés, az egyháztagok őrzése, tanítása, nevelése, ismeretterjesztő előadás, hogy eljussanak Krisztusban a teljes érettségre életük minden területén. Lelkiségek segítése.

      -    Közoktatás-köznevelés: megtartó, formáló ereje van. Gyímesbükk és Kóstelek plébánián, valamint szórványban ezzel jár a nemzet és hit kölcsönös megtartó ereje.

      -    Segédpüspöki hivatal, egyetemi lelkészség.

      -    Venczel József Vallásszociológiai Intézet.

      -    GYEPI-jelenlét.

      Társadalom, kultúra és művelődés fejlesztése:

      -  Reintegrálás a társadalomba, deviancia-pasztoráció: börtön, szenvedélybetegségek, különböző fogyatékosok, peremre szorultak segítése (Krisztus jelenléte a bűnösök, kivetettek között…)

      -   Társadalmi osztályok közötti szakadék enyhítése: az egyház egyaránt pasztorálja a gazdagokat, privilegizált társadalmi helyzetben levőket és szegényeket. Minden módon küzdenie kell azonban azért, hogy a két osztály közötti szakadék ollója ne nyíljon tovább…

      -  Előítélet és diszkrimináció elleni fölszólalás (Márton Áron példája…)

      -  A nagycsaládosokra jobban figyelni.

      -  Árva és elhagyott gyermekek gondozása és nevelése (Csibészek).

      -  Kisebbségek védelme, cigánypasztoráció, családpasztoráció.

      -  A béke hirdetése, katonai lelkészek…

      Nyelv megőrzése, a kulturális értékek védelme, műemlékvédelem

      -  Az egyház szerepe a kulturális identitás megőrzésében – Erdélyben nagyon fontos  szerep!

      - Konferenciák, szemináriumok, kiállítások – ahol megismerhetik kulturális örökségünket. Pl. Miseruha kiállítás.

      -  Ének- és zenecsoportok. Kórustalálkozók.

      - Művészet segítségével a transzcendensre irányítani az emberek figyelmét. Az egyház a művészet mecénása volt. Tehetségeseket érdemes támogatni, mert lelki haszonnal jár. Pl. Az angyalos templom, freskók bemutatása – egy órás felnőtt katekézisnek felel meg.

      -  Templomok, egyházi épületek javítása és építése.

      -  Havi és hetilapok: Kr. világossága, Ker. szó, Vasárnap, Új Ember. Ker. élet, stb.

      -  Plébániai értesítők. pl. Egyházközségi Apostol (1947) 2004. okt. 17-től hetilapként újraindítva. Szerkeszti és kiadja a Szent Kereszt Főplébánia. Pünkösd óta két megyejogú városban, Csíkszerdában és Gyergyószentmiklóson hallható katolikus rádióműsor:

      -  „Katolikus óra” címen a Fun FM 87,6 rádióban minden vasárnap 11-12 óráig. 

      -  „Csíki Harangszó” műsora az Astral Tv-ben. Összefogással sikerült az adást megtartani 2000 decemberétől, amit a Csúcs házaspár egyházi megbízásból, díjtalanul szerkeszt.

      A fenti tevékenységek nem a pénztől függnek elsősorban, hanem az odaadó lelkülettől.

   Most vessünk néhány pillantást hiányosságainkra:

    -  Ifjúsági pasztoráció: CSTIT felkarolta az ifjúságot, egyelőre jó irányba viszi. Az egészséges ifjak az éjszakai mulatókban tanyáznak, a züllés útjára léptek.

   -     Cserkészet nem tudott kibontakozni.

   -       Gazdasági szféra: Agro-Caritas alig működik.

   -       A munkáltatók idejében fizessék ki a béreket.

   -       A vállalkozók legyenek tekintettel a keresztény ünnepekre.

   -       A helyi egyház legyen összekötő kapocs a vállalkozók és a munkanélküliek között.

            A gazdaság terén tehetetlenek vagyunk!

   -       A visszakapott földek megműveléséről, az erdők jövedelmezőségéről még elképzelésünk sincs.          

   -       Állami és EU-s pályázatokat kellene írni, s nem tudunk pályázni.

            Tanúságtétel: Rafain Zoltán a Csíki Közbirtokosságok (Unió) elnöke

   -       A közjószolgálatban (politika): vegyes helyi képviselet van.

            A „M. Á. Férfiszövetség” 2004-ben helyi, megyei és országos választásokra jelölteket indított. Akik bejutottak tettek is valamit a közért, az egyházért és érezhető az igazságosság.

   -       A papok beszéljenek többet a világiak közéleti szerepéről vallott egyházi tanításról.

   -       Csíknak 1 parlamenti képviselete van a törvényhozó testületben! Miért?

   -       A tanügyben alig vagyunk képviselve.

   -       Az írott médiában szinte sehol nem jelenünk meg. Ft. Szirmai Béla és néhai Jakab László kanonok urak, ahogy lehetett, az Romániai Magyar Szóban, a Hargita Népében védték a keresztény hitet. Mostanság a hitünket támadó újságcikkekre sem reflektálunk. Pedig mindnyájunknak, papoknak és világiaknak egyaránt állást kell foglalnunk úgy a sajtóban, mint más fórumokon a társadalmi, hiterkölcsi- és politikai kérdésekkel kapcsolatban.

            - Papok és egyházközségek szolidaritása elhalványult. Aki nem verítékezik a lelkipásztori szolgálatban, veszélybe kerül, mert benne a béres legyőzi a pásztort.

V.

            Akkor tudunk jelen lenni a társadalomban, ha a nap 24 órájában mindig és mindenhol keresztényként élünk. Bármilyen külső nehézség, politikai-gazdasági válság, természeti csapások stb. ellenére fontos a krisztusi REMÉNY hirdetése a szolidaritásra, összefogásra, egymás és Isten iránti szeretetre, és nem csak a vallásgyakorló, templombajáró emberek számára, hanem világi fórumokon is, minden jóakaratú embernek…

            Imakönyvünk lapjáról szóljon újra Isten Szolgája Márton Áron: „A kereszténynek tudnia kell, hogy a munkája Isten-szolgálat. Istentől talentumokat kapott, s azokat nem áshatja el, mint a hűtlen szolga. Nem érheti be a jószándékkal, de a középszerűséggel sem. A jámborság önmagában nem elég. A vallás nem pótolja a szaktudást és a lelkiismeretes munkát. Mesterségét mindenkinek meg kell tanulnia, képességeit ki kell művelnie, és lelkiismeretesnek kell lennie. Ha képességeit kifejleszti, s az emberi tevékenység bármely területén szakértelemmel, lelki függetlenséggel, igazságszeretettel, felelősségtudattal dolgozik, valóságos apostoli munkát végez a világban.

            Az emberi élet minden szektora lehet az üdvösség akadálya vagy előmozdítója. A keresztény magatartása ezért jelentős. A keresztény ember a világban él, a világ dolgaival foglalkozik, s ott a világban, foglalkozása által és állapotbeli kötelességeinek lehető legjobb teljesítésével kell Isten országának építésén dolgoznia.”

            Befejezésül egy levélíró kérdését idézem, amit Isten Szolgája Márton Áron halálának 25. évfordulói ünnepsége után kérdezett: „Vajon papjaink Márton Áronként látják-e a hívek hétköznapi nehézségekkel teli életét?”

            Ha látunk, akkor nem fogunk unatkozni.