|
VII. évfolyam 26. szám |
2002. június 28- július 4. |
Köztudott, hogy Kovászna megyében két, egyenrangú területi RMDSZ-szervezet működik, a(z) (alsó)háromszéki és a felsőháromszéki. Azóta, hogy pár évvel ezelőtt a felsőháromszékiek "kivívták" önállóságukat, többször is szóba került, különösen a sepsiszentgyörgyi politikusok részéről, hogy vissza kellene állítani az egységet. A Háromszéki Képviselők Tanácsa hétvégi, baróti ülésén a jelenlévők újra megfogalmazták ezen igényüket.
Olosz Gergely alprefektus számára érthetetlen, hogy miért kell Kovászna megyében két külön szervezet, lévén, hogy az érdekek közösek, mert ha valamelyik csoport egy jó kezdeményezéssel áll elő, akkor az RMDSZ úgy is együttesen támogatja az elképzelést.
Demeter János kifejtette, a protokollum kapcsán végbement egyezkedések azt bizonyítják, hogy a két háromszéki RMDSZ-szervezet politikailag képes ugyan együttműködni, de bebizonyosodott, hogy indokolt az egységes, erős RMDSZ-t érvényesíteni. "Ki kell nőni a szemétdombos politikából, és egy tisztességes, koherens RMDSZ-politikát kell kovácsolni" tette hozzá a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
Albert Álmos, az alsóháromszéki RMDSZ elnöke lapunknak elmondta: "Furcsálltam, mikor a megyei szervezet kettévált, de akkor mint egyszerű tag szemléltem a dolgokat. Nem biztos, hogy szükség van két szervezetre. Én személy szerint a széki szervezeti rendszert tartottam jónak, amikor volt egy Kovászna megyei elnök, és most is egy ilyen megoldást látok jónak. Személyhez kötött dolog az, hogy jelenleg a Megyei Tanács alelnöke, Baka Mátyás egyben a felsőháromszéki RMDSZ elnöke is, és ezáltal ellenőrző szerepet is be tud tölteni, azonban a Megyei Tanács az egész megyére kiterjedő tevékenységet folytat, a területi szervezetek pedig csak egy bizonyos régiót ölelnek fel. A jelenlegi felgyorsult politikai életben gyakran adódik, hogy sürgősen állást kell foglalni, nyilatkoznia kell az RMDSZ-nek, és a kettőség néha megnehezíti az azonnali cselekvést. Az egyeztetésre gyakran nincs lehetőség, és ez vitára ad okot. Eddig sikerült megszervezni a heti találkozókat, oly módon, hogy legalább a parlamenti képviselők, szenátorok, a megyei tanács képviselői jelen voltak, és most ezek a beszélgetések áttevődnek hétfőre. Úgy látom, az információcsere jobb lett az elmúlt időszakban, és lehet, hogy ezek a hét eleji találkozások szülnek majd elfogadható megoldást, de kitartok azon álláspontom mellett, hogy sokkal eredményesebb munkát lehetne végrehajtani, ha a két szervezet egy vezetőséggel működne". A baróti ülésen egyetlen felsőháromszéki RMDSZ politikus sem vett részt azon egyszerű oknál fogva, hogy nem kaptak meghívót.
Kiss Edit
Emberközelben Csinta Samu újságíró, a Krónika főmunkatársa, a Nemzeti Sport tudósítója
Névjegykártya:
1960. augusztus 21-én született Sepsiszentgyörgyön. 1979-ben érettségizett a volt 2-es Számú Ipari Líceumban (a mai Mikes Kelemen Líceum), 1992-ben szerez újságírói diplomát a budapesti Bálint György Főiskolán. Pályafutását 1990-ben a csíkszeredai Új Sport napilapnál kezdte, majd a magyarországi Pesti Hírlap, az Új Magyarország, az Esti Hírlap, a Magyar Hírlap és a Sportissimo munkatársa. 1999-től "átigazolt" a Krónika közéleti napilaphoz, melynek jelenleg a főmunkatársa, a magyarországi Nemzeti Sport romániai tudósítója, az STV helyi televízió Sportzóna című adásának szerkesztő-producere. Nős, három gyermek édesapja.
Érettségi után egy sikertelen felvételi következett. Bár már akkor újságíró akart lenni, mégis elment dolgozni egy gyárba.
Igen. Fémforgácsoló szakismeretekről szóló papirost kaptam az érettségi után. Fogalmam nem volt semmiről, de amikor nem jutottam be a kolozsvári főiskola filozófia karára, elmentem az ISAMA-ba, ahol palást- és furatcsiszoló gépen dolgoztam. Engem ez a szakma nem érdekelt egy pillanatig sem, szerintem sokat nyert a gyár, amikor én onnan eljöttem. Aztán katonaság után mondtam apámnak, hogy elegem van abból, hogy utánam bezárják a kaput, és hogy kötöttségmentes munkahelyet keresek magamnak. Voltam helyettesítő tanító bácsi Zoltán-Étfalván. Szép volt, csak rájöttem, hogy ez sem az igazi, majd a Fa-Fém Szövetkezetnél voltam beszerző-üzletkötő. Itt ért az 1989-es változás. Az az igazság, egy kicsit megviselt, hogy ráment 10 év az életemből, ami alatt olyasmit csináltam, amit nem szerettem, és aminek nem láttam értelmét. Én mindig újságíró akartam lenni.
Ha újságíró akart lenni, miért vesztegetett el 10 évet? A sikertelen kolozsvári felvételi után miért nem próbálkozott újra?
Az az időszak nem volt ideális az újságírás szempontjából sem. Én nem mindenáron akartam ezt a szakmát űzni. Abban az érában a Stefan Gheorghiu Főiskolát végzett személyek lehettek újságírók, vagy azok, akik filológiát végeztek. Ez utóbbi nem volt meg nekem, az előbbire pedig nem akartam én menni. Illetve egy adott pillanatban kacérkodtam vele, de aztán felvilágosítottak, hogy ha nem muszáj, ezt ne erőltessem.
A rendszerváltás után egyre több újságot hoztak létre, és akkor alkalma nyílt valóra váltani álmát.
1990-ben alakult meg Csíkszeredában az Új Sport. Azonnal jelentkeztem, felvettek, de ez nem volt olyan nagy teljesítmény, hiszen olyan csapat volt, melyben csupán két igazi újságíró volt, Botos Laci (aki jelenleg a Székely Hírmondónak is dolgozik), valamint Péter László, aki a lapot alapította, a többiek mind hályogkovács-efektussal csinálták az újságírást, úgy ahogy ők jónak látták. Ilyen mezőnyben nem volt ne-héz kitűnni. Egyre jobban megérlelődött bennem, hogy ez egy szakma, melyet meg kell tanulni. Akkor mentem ki Budapestre, mint a szegény ember legkisebb fia. Elmentem a Bálint György Főiskolára, és a titkárságon mondtam, hogy azért jöttem, mert ki akarom tanulni az újságírás mesterségét. Ez 1990 májusában történt. A titkárnővel folytatott beszélgetés közben kijött a főiskola dékánja, egy jóságos arcú, fehér hajú, bajszos ember, és kérdezte, hogy mi a baj. Mondtam, hogy miért jöttem, behívott és beszélgettünk jó két órát. Faggatott az itteni helyzetről, a márciusi ma-rosvásárhelyi véres eseményekről. Mint utólag kiderült, ez volt a felvételi beszélgetés.
Felvették a főiskolára?
Felvettek, mégpedig teljes ösztöndíjjal. 1992-ben végeztem el, és szereztem újságírói diplomát.
A diploma kézbevétele után rögtön a Pesti Hírlaphoz került.
Igen. Szerencsés embernek mondhatom magam. Ezen a főiskolán voltak olyanok is, akik már újságnál dolgoztak. Egyetlen erdélyi révén a főiskolán különböző témákat ajánlottam, hogy nem akarnak-e erről nagyobb anyagot közölni az újságban. Számomra ez egy pénzszerzési lehetőség volt. Elkezdtem írogatni, és meg is jelentek cikkeim a Pesti Hírlapban. Amikor végeztem, felajánlották, hogy nem akarok-e ott dolgozni. Én meg elfogadtam. Az az igazság, hogy ez egy olyan szakma, ahol nagyon nagy szerencse kell ahhoz, hogy bekerüljél egy nagy országos napilaphoz. Komoly hátszél kell vagy szerencse. Nos, nekem az előbbi nem volt, de az utóbbi igen. Két olyan emberrel találkoztam a Pesti Hírlapnál, akik elindítottak az úton. Utána már csak rajtam múlott, hogy eleget tudok-e tenni a követelményeknek, talpon tudok-e maradni. És sikerült. De ez a kezdeti segítség nagyon fontos volt számomra.
Azzal a gondolattal ment ki a főiskolára, hogy Magyarországon marad?
Nem. Én 1990-ben úgy mentem ki, hogy elvégzem a főiskolát, aztán meg hazajövök. Milyen alapon gondoltam volna arra, hogy munkát ajánlanak fel? De így alakult. Megismerték a nevem, aztán hívtak más újságokhoz, és ott ragadtam egészen 1999 szeptemberéig. Elsősorban családi okok miatt, de mindig volt bennünk egy ilyen indíttatás, hogy hazatérünk. Igazából soha nem szoktuk meg ott. Például mentem Zalaegerszeg felé autóval, gyönyörű a táj, hasonlít a háromszékihez, és feltettem magamnak a kérdést: mit keresek én itt miközben Magyarország második legnagyobb napilapjának megbecsült és jól fizetett belső munkatársa voltam.
Ez azt jelenti, hogy a pénz nem minden?
Igen, a pénz nem minden. Én olyan szerencsés embernek mondhatom magam, aki az újságírás által bejárhatta a világot. 47 országban jártam. Nagyon sokan kérdezték csodálkozva, hogy miért adtam mindezt fel. A pénz nem az életem legfontosabb eleme, de tudom azt is, hogy szükség van rá. Van három gyermekem, költségek vannak. Én is megszoktam egy életszínvonalat, amit megpróbálok fenntartani, magyarán pénzre van szükségem. Nagy tartalékokat nem tudtam felhalmoz-ni, de nagy a munkabírásom, és szeretem azt, amit csinálok.
Megmarad az újságírásnál, vagy irodalmi ambíciói is vannak?
Szeretnék könyvet írni, de ez csak terv. Annyi pénzem nincs, hogy most egy évre elvonuljak, és megírjam a memoárjaimat. Remélem, hogy egyszer majd sikerül megvalósítani ezt az álmomat is. Ilyen önéletrajzi vagy legalábbis a szűkebb környezetemből származó emlékekből kiinduló regényben gondolkodom.
A barátait mi alapján válogatja meg?
Olyan ember vagyok, aki majdnem mindenkivel tud kommunikálni egy szintig, anélkül, hogy fontos lenne az, hogy jó benyomást alakítsak ki magamról. Felnőtt korban kezdődő ismeretség nem fejlődhet igazi, mély barátsággá. Ennek kialakulásához nemcsak idő kell, hanem közös emlékek, közös célok, és ehhez legtöbbször gyermekkorban adottak a körülmények. Nagyon sok emberrel jó kapcsolatban vagyok, de kevés az igazi jó barátom. Én minden emberhez teljes hittel közeledem.
Hogyan viseli a kritikát?
Azt vallom, hogy inkább kritizáljanak és irigyeljenek, minthogy sajnáljanak. Ha az ember ilyen közszereplést vállal, akkor el kell viselnie a kritikát is, és maximális korrektségre kell törekedni. De nem kapom fel a vizet, ha valaki egy-egy írásom kapcsán sértve érzi magát, és elkezd szidni. Nemigen volt erre példa. Úgy érzem, hogy a szakmai kritikát jól viselem, és helyén kezelem, az érzelmi, meg az emberi mivoltamat érintők egy kicsit jobban fájnak.
Milyen apának tartja magát?
Szigorú vagyok. Időnként magam is rájövök, hogy nem kellett volna egy bizonyos szituációban olyan következetes legyek. Úgy hiszem, hogy az ember életében valamiféle rend kell legyen, és erre próbálom rávezetni a gyermekeimet is. Mindig arra ösztönzöm őket, hogy érveljenek az elveik mellett. Van olyan is, hogy sikerül meggyőzzenek.
Milyen helyet foglal el életében az újságírás?
Az életem 60 százalékát ez tölti ki. Én olyan szerencsés ember vagyok, akit azért fizetnek, amit szeret csinálni. Ennél szerencsésebb helyzet nem lehet. Volt olyan, hogy egy nap alatt 10-12 flekket megírtam különböző témában, műfajban. A stresszhelyzet engem kimondottan motivál, ihlet. Attól, hogy közeledik a lapzárta, nem esem pánikba, hanem felgyorsulok.
Fél az öregedéstől?
Nem foglalkoztat a korom. Az öltözködés szempontjából igényes vagyok. Szeretem a jó minőségű cuccokat. Az orosz piacon nem sznobizmusból nem vásárolok, hanem azért, mert tudom, hogy ott nincs minőség.
Elégedett ember?
Igen. Van három szép gyermekem. Mondhatni, majdnem minden vágyam teljesült. Tisztában vagyok önmagammal, azzal, hogy mit érek. Tudom, hogy már nem leszek Pulitzer-díjas újságíró. Egy átlagnál jobban képzett, újság-előállítói szakiparosnak tartom magamat.
Némethi Katalin
Az analógia módszere nem mindig célravezető, és arányait tekintve is sántít kissé, azzal együtt nehéz ellenállni a kísértésnek. Tekintsük a Medgyessy-botrány és a Közművek contra MTS Rt. ügyeket. Vegyük alapul a "legjobb védekezés a támadás" elméletét, valamint ennek a folyamodványát: ha összeesküvéstől félsz, szervezz magadnak egyet. Itt van a kutya (analógia) elásva.
Ha attól félünk, hogy kiszivároghat valamely, a múltból származó, de a jelenlegi pozíciónkat veszélyeztető bűn, ezt kivédendő legjobb, ha magunk szivárogtatjuk ki. Lehetőleg úgy, hogy az ellenség portája felől csordogáljon a hírforrás, hadd legyen minden mást elsöprő hírözön belőle. Ily mó-don elérhető, hogy a felfedett bűn maga a forrás miatt lesz kétségbevonható. Aztán vádoljuk az ellenséget összeesküvéssel, a hírforrást célzatossággal, tudományosan kifejezve transzponáljuk a fekáliát a térelválasztó túlsó oldalára.
Így lesz a titkosügynökből magyar érdekeket védő kémelhárító, fizetésükért sztrájkoló alkalmazottak vezérigazgatójából (nem is oly régen Gosp-Com vezérigazgató) a Közműveket hibáztató, s munkásai elmaradt bérét a valamikor általa vezetett állami vállalat csődjén kereső igazság bajnoka, a magántulajdon szószólója, egyszóval áldozat.
Sajnos, az analógia nem mindig célravezető eljárás. Ez esetben is csak idáig tart a párhuzam. Mert egyrészt, Medgyessy Péter, ha késve is, de beismerte, hogy ha nem is hazudott, de későn tájékoztatta a közvéleményt az igazságról, s ezt legalább elismerte tévedésnek. A Gosp-Com valamikori vezetője, ma az MTS Rt. vezérigazgatója, ezt a lépést állás-, illetve köpönyegváltásakor tehette volna meg.
Másrészt, D 209 ide vagy oda, a magyar kormány miniszterelnökét mégis csak fogadja a pápa, így ő akár feloldozást is nyerhet bűnei alól. Esetünkben a sajtó ugyan betöltheti a gyóntatófülke szerepét, csak hát a feloldozás
De hát ez együtt jár az analógia arányaival. S egyébként, van még egy elmélet: higgy szilárdan és vétkezz erősen.
Ferencz Éva
Egyelőre szó sincs gazdasági fellendülésről
Az elmúlt egy hónap leforgása alatt megyénkben közel 5 százalékkal csökkent a munkanélküli személyek száma, derült ki a Megyei Munkaerőügynökség csütörtöki sajtótájékoztatóján. Amint azt Kelemen Tibor igazgató elmondta, míg májusban 14,4 százalék volt a nem dolgozók aránya, júniusra ez a mutató 10,75 százalékra csökkent. Ez szerint a Háromszéken nyilvántartásban levő 101 400 dolgozóképes személy közül 10 902 nincs elhelyezkedve semmilyen munkakörben. Ezek közül 910 személy az új, 76-os törvény alapján került elbocsátásra, 4766-an részesülnek az egy évig tartó segélyben, 76 személy a 98-as kormányrendelet szerinti végkielégítésben részesül, míg 5150 személy semmilyen segélyt nem kap.
Kelemen Tibor igazgatató azt is elmondta, hogy a közel öt százalékos csökkenés nem mutatja a reális helyzetet, ugyanis a legtöbb munkahelyet azok a cégek biztosították, amelyek az építkezési, illetve a közélelmezési iparban tevékenykednek. Ezen vállalkozások évente alkalmaznak a szezon idejére munkaerőt, azonban esetükben legkésőbb ősszel nagyszámú elbocsátásra lehet számítani. Éppen ezért Kelemen Tibor úgynevezett "virtuális" csökkenésnek nevezte a 10,75 százalékos munkanélküliségi arányt. A csaknem 11 000 állástalan nagy része férfi, és ami elkeserítő hangsúlyozta az igazgató , hogy közel 1500 személy 25 év alatti. Az elmúlt egy hónap során mindössze 730 munkahelyet kínáltak Háromszéken, ezek közül a legtöbbet 478-at Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen százat, Kovásznán harmincat, Bodzafordulón ötvenet és Baróton hatvanat.
Bardócz Szilárd
Több mint 1000 diák ismétel osztályt Háromszéken
A háromszéki diákok 3,2 százalékát bukatták osztályismétlőre a tanítók, tanárok. A tanulók 9,97 százaléka pedig az őszi pótvizsgán javíthat a jegyein. Az előírások szerint azok az iskolások, akik több mint két tantárgyból nem érték el az átmenő jegyet, nem léphetnek magasabb osztályba. Háromszéken a 2001-2002-es tanévben a 33 047-es diáklétszámból 1058-an maradtak osztályismétlésre: 647 elemi iskolás, 356 öt-nyolc osztályos, 38 középiskolás (31 nappali és 7 esti tagozatos), valamint 16 szakiskolás. 3295 diák kapott még egy esélyt. Ha a vakációt nemcsak pihenésre, hanem tanulásra is használják, és a szeptember 2-11. között sorra kerülő pótvizsgán átmenő jegyet kapnak, akkor folytathatják tanulmányaikat. Keresztély Irma háromszéki főtanfelügyelő számára is megmagyarázhatatlan az a tény, hogy 299 első osztályos tanuló szerepel a pótvizsgázók listáján. Egyébként az elemista tanulók 7,9 százalékát buktatták pótvizsgára a tanítók. A legrosszabb tanulmányi eredményeket az öt-nyolc osztályosok értek el, 12,67 százalékuk kell javítson az általánosán még az iskolakezdés előtt.
Némethi Katalin
A Kovászna Megyei Közegészségügyi Hivatal ezúton hívja fel mindenki figyelmét arra, hogy a túlzott hőségben nagyobb odafigyeléssel fogyasszunk különböző élelmiszereket az ételmérgezések és különféle gyomorbántalmak elkerülése érdekében.
Kerüljük az utcai árusok által kínált gyorsételeket, fagylaltot, ne készítsük el az élelmiszereket csupán fogyasztásuk előtt 2-3 órával, ellenkező esetben biztosítsuk azoknak a megfelelő, 4-8 Celsius fokos hőmérsékletet. Csecsemők táplálékát ne tartsuk hűtőszekrényben, és bármilyen ételt óvjunk a különböző rovaroktól, biztosítva a maximális higiéniát. A főtt és nyers ételeket jól különítsünk el egymástól. Kerüljük azon élelmiszerek fogyasztását, amelyeket kézsérüléses személyek készítettek. Főzéshez csak biztosan fogyasztható vizet használjunk, amennyiben ez nem lehetséges, forraljuk fel. Ugyanígy járjunk el a tejjel is.
(nagy)
Kézdivásárhelyen három líceumban rendezték meg az idei érettségit. Összesen 379 diák izgult az elmúlt hét folyamán a román nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom, valamint az idegen nyelv szóbelik során. A 24-25-én lezajlott román szóbeli próbatételen városszinten 4 diákot vágtak el, és 4 diák nem jelent meg a vizsgán. 26-27-én sorra került idegen nyelv szóbeli vizsgát mindenki sikeresen tette le, de a 28-29-i magyar nyelv és irodalom próbán sem akadtak nehézségi problémák, a diákok több mint fele 9-10-es osztályzatot ért el.
Lapzártakor fejeződött be a román nyelv és irodalom írásbelije. Július 2-án magyar nyelv és irodalom, 3-án a kötelező szaktantárgy, 4-én a választott tantárgy, 5-én pedig a más szakterületi választott tantárgy vizsgája következik. Vasárnap, július 7-én függesztik ki az eredményeket, a fellebbezések leadási napja hétfő, a végleges eredményhirdetés július 11-én lesz.
(D. Á.)
A Lipták Béla nevével fémjelzett, Magyar Lobby néven közismert akciócsoport, amelynek a világ minden részén vannak tagjai, védelmébe vette Albert Álmos polgármestert a számára kirótt 100 millió lejes büntetetés miatt. Az ügyről tudósítást küldtek az ismertebb nyugati lapoknak, s felhívást tettek közzé, melynek értelmében kérik mindazon ügyvédeket, akik vállalnák a polgármester jogi védelmét, jelentkezzenek a vizsla_00@yahoo.com e-mail címen.
Miniszterek Sepsiszentgyörgyön
Igénylista, támogatáskérés ezek jellemezték azt az elmúlt heti megbeszélést, amely Octav Cozmâncã közigazgatási miniszter, Leonard Cazan fejlesztési- és előrejelzési miniszter, valamint a Kovászna megyei önkormányzatok, állami intézmények vezetői között zajlott le. Rövid háromszéki látogatásuk során a két miniszter a Kovászna megyei Konzultatív Tanács ülésén vett részt.
Az ülésen Demeter János tanácselnök egy tízpontos igénylistát terjesztett elő, felkérve a közigazgatási minisztert, hogy sürgesse ezek mielőbbi megoldását. Többek között kifejtette, a megyének 2002-re leosztott 498,4 milliárd lej nem fedezi az önkormányzatok minimális költségeit sem, egyesek működésképtelenné váltak, nem tudják fizetni a közvilágítást, az alkalmazottak béreit, a telefonszolgáltatást stb. Demeter fontosnak tartja, hogy a költségvetés-kiegészítéskor Háromszék legalább 114,5 milliárd lejben részesüljön, ugyanakkor Cozmâncã támogatását kérte abban is, hogy a speciális alapból megígért 7 milliárd lej vízhálózat-bővítésre, 7,5 milliárd lej útépítésre és 6,8 milliárd lej lakásépítésre megvalósuljon. Az elnök szerint ahhoz, hogy az elkövetkező évben is ne merüljenek fel hasonló gondok, a 2003-ra szóló büdzsé legalább 60 százalékkal kellene nagyobb legyen, mint az idei. Demeter felkérte a szaktárca vezetőjét, hogy támogassa őket több probléma megoldásában, mint például a Lábasház, illetve a Gábor Áron 16. szám alatti ingatlan tulajdonjogának rendezése, vagy egy telek megszerzése Baróton, ipari park létrehozására. Ugyanakkor segítségét kérte a baróti vízhálózat mielőbbi modernizálásában, valamint a nagypataki polgármesteri hivatal épületének feljavításához szükséges pénzalap biztosításában is.
A közigazgatási miniszter megígérte ugyan, hogy közbenjár a kérések megoldásában, kivételt képez a jövő évi költségvetés, amelynél véleménye szerint 60 százalékos növekedésre nem lehet számítani.
Leonard Cazan, fejlesztési- és előrejelzési miniszter elé-gedetlenségét fejtette ki azzal kapcsolatosan, hogy a háromszéki vállalkozók, valamint az önkormányzatok nem hasz-nálják ki az Európai Unió által indított programokat, az országos átlaghoz viszonyítva Háromszékre kevés pénz jött be ezen támogatási alapokból. Cazan közölte, rövidesen egy 15 millió euró értékű, a szociális rendszer fejlesztését célzó program indul, és pályázatot kizárólag a hátrányossá nyilvánított vidékek önkormányzatai nyújthatnak be, így Háromszékről Kovászna, Bodzaforduló és Barót igényelhet támogatást. Egyetlen kikötés az, hogy a benyújtott pályázat értékének tíz százalékát az önkormányzat kell fedezze.
Kiss Edit
Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál Sepsiszentgyörgyön
] Június 30 - július 6. között Nemzetközi Gyermekbarát Fesztiválra kerül sor Sepsiszentgyörgyön a magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma, valamint a Nemzetközi Sólyom Mozgalom szervezésében. A rendezvényen több mint nyolcvan, 12-16 éves magyar, román és osztrák gyermek vesz részt, akik "őszinte nyitottsággal és szeretettel gyakorolják az egymásra való odafigyelést, a másság elfogadását, különböző nyelvek, kultúrák, szokások megismerését".
A fesztivál megnyitóján részt vett Szabó Vilmos, a magyarországi Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarok ügyéért felelős államtitkára, aki beszédében kifejtette, hogy egy éve merült fel a fesztivál gondolatának megszervezése, majd hozzátette, "remélem, hogy később úgy fogunk emlékezni erre az eseményre, hogy Sepsiszentgyörgyön született valami, ami magyar, román, osztrák és európai is".
Markó Béla, az RMDSZ elnöke felszólalásában a gyermekek jogairól beszélt. Markó szerint minden emberi jog megilleti a gyermekeket, de mindezek mellett joguk van a szeretethez, tudáshoz, neveléshez. A szövetségi elnök egy Tamási Áron idézettel zárta beszédét: "azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne".
Hanti Vilmos, a Magyarországi Gyermekbarát Mozgalom elnöke kiemelte, hogy sajnos most is, amikor ezen fesztivál a gyerekekről szól, inkább a felnőttekre figyelünk oda, ezek nyilatkozataira, felszólalásaira, ahelyett, hogy a kiskorúak jogairól szólnánk. Ezt követően Hanti elmondta, a rendezvény végén közös zárónyilatkozatot fogalmaznak meg, amelyet egyaránt eljuttatnak a magyar és a román miniszterelnöknek.
Kiss Edit
Felügyelő lesz vagy sem Lacatusu?
A hét elején Ioan Lacatusut, az Astra HargitaKovászna elnevezésű román civil szervezet elnökét, a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetének alelnökét nevezték ki kormányfelügyelővé jelentette be Adrian-Vlad Cãsunean, a kormánypárt Kovászna megyei elnöke. Cãsunean szerint a kinevezés az RMDSZ egyetértésével történik, és ennek megbeszélésére a bukaresti RMDSZSzDP egyeztetéseken került sor. A kormánypárti képviselő közölte: Lacatusu Romeo Postelnicu, a közigazgatási minisztérium államtitkárának osztályán fog tevékenykedni, és hatáskörébe tartozik majd a Hargita és Kovászna megyei önkormányzatok felügyelete. "A Kovászna megyei hét román polgármester is kell érezze, hogy kormányon vagyunk, ez okból tartom nagyon fontosnak az elnök kinevezését. Ugyanakkor igényeltem, hogy a mi polgármestereink is támogatva legyenek, és ezt a segítséget Lacatusu tisztségéből kifolyólag biztosítani tudja" tette hozza Cãsunean. Az SzDP-s politikus tájékoztatásából az is kiderült, hogy a kinevezésre az RMDSZ egyeztető bizottsága rábólintott.
Azonban Cãsunean kijelentésének ellentmondanak a szövetség helyi szervezetének azon képviselői, akik részt vettek a fővárosi megbeszélésen. Mind Márton Árpád képviselő és Puskás Bálint szenátor, mind Demeter János, a Megyei Tanács elnöke cáfolják azt, miszerint Lacatusu a tisztséget az ők beleegyezésével kapta volna meg.
Kiss Edit
Kézdivásárhely municípium tanácsának rendkívüli ülésén, csütörtökön a városatyák a helyi költségvetés módosításáról döntöttek. Ferencz Attila alpolgármester négy módosító javaslatot terjesztett elő.
A tanügyben dolgozók fizetésének átcsoportosításával kapcsolatos módosítás során az ÁFÁ-ból visszaosztott, a IV. negyedévi fizetésekre beütemezett pénzösszegből utaltak át a III. negyedévre, hogy a pedagógusok nyári fizetését fedezni tudják.
Az Egyesült Államok által támogatott program keretén belül létrehozott turisztikai iroda beindítására kapott háromezer dolláros pénzösszeget is belefoglalták a költségvetésbe. Ugyanakkor a RICOP-program által az ingyenkonyha működtetésére szánt 129 ezer euró egy bizonyos része, az élelmezési költségre szánt, ám megspórolt 219 millió lej a minorita rendház épülete, a leendő étkezde felújítására ütemeződik át. Végül százmillió lejt különítettek el a dr. Sinkovits-stadion modernizálására. Az előterjesztett költségmódosítási javaslatokat egyhangúan elfogadták.
(dimény)
Elfajult a dolog a közművek és a csavargyár között
A csavargyár és a kézdivásárhelyi közművek csődeljárási pere kapcsán kirobbant vita már-már a két igazgató személyes harcává kezdett alakulni. A múlt lapszámban Hajdu Antal, a MTS Rt. vezérigazgatója vádolta Slezinger Lászlót, a Gosp-Com Kft. közszolgáltató cég igazgatóját, hogy nem a valós tényeket ismertette a lapunkon keresztül olvasóinkkal, és kérte ismertessük saját verzióját is. Ezúttal Slezinger igazgató döntött úgy, hogy feltárja a tényeket, s állításait hivatalos aktákkal is igazolta.
"Hajdu igazgató úr 2000. dec. 14.-én ment el a Gosp-Com Rt. éléről, amikor a tartozás a Csavargyár felé 1,310 milliárd lej volt, tehát nem igaz az az állítása, hogy távozásakor nem volt semmi tartozás olvasható Slezinger Lászlónak lapunkhoz eljuttatott közleményében (számokat kerekítettük a szerk.). Ugyanakkor csupán két adatból meg lehet állapítani, hogy akkor sem volt rózsás állapotban a cég, amelyet irányított, hiszen csak a betegsegélyző (CAS) irányába a tartozás 1,397 milliárd lej volt, a kintlevőség szinte 13 milliárd lejre rúgott. Még meg kell említsem a több mint 800 millió lejt, a pénzügyi szervek által 2000 áprilisában kirótt büntetést, amit még a mai napig is havi részletekben törlesztünk. Az elévült, már nem létező gazdasági egységek (64 ilyen egység van) tartozása szinte 200 millió lej. Ha Hajdu úr azt állítja, hogy a céget zéróban hagyta, akkor való igaz, hogy zéró munkát fejtett ki."
Visszatérve a csavargyár irányában fennálló tartozásra, Slezinger úr megjegyezi, hogy a valós összeg a Gosp-Com nyilvántartása szerint 1,822 milliárd, amiből az alaptartozás 1,027 milliárd lej, a késedelmi kamat pedig 794 millió és nem 2,21 milliárd. Hajdu igazgató úr állítása nem helyes, miszerint a kompenzálás nem számít fizetésnek, ezt pénzügyminisztériumi rendelet szabályozza, és akkor alkalmazzák, amikor kölcsönös tartozások merülnek fel.
Slezinger szerint, ha ezt a módszert nem használták volna, a csavargyár tartozása a Gosp-Com felé ez idáig a havi 45-50 milliós szolgáltatási számlákkal szép összegre nőtt volna. A Közművek igazgatója a csődeljárással kapcsolatosan ismételten kijelentette, hogy nincs jogerős végzés, mert minden hónapban, ahogy azt a cég pénzügyi lehetőségei megengedték, fizettek.
(dimény)
A legfrissebb adatok szerint Kézdivásárhelyen mindeddig 7 ezer magyarigazolvány-igénylés került nyilvántartásba. A különféle kedvezményeket nyújtó igazolványok közül jelenleg 2500 átvehető. Azon 1400 személy közül, akik február folyamán adták be igénylésüket, és akiknek nem elektronikus úton továbbítódtak adataik, valamint a kérelmezésük, 400-an vehetik át a címeres okmányt.
Molnár Endre irodavezető elmondta, hogy az ügyfélfogadás programja nem változik a nyári szezonban sem. A Maasluis Nyugdíjasklubban működő helyi iroda hétfőtől csütörtökig, 7-18 óra között, pénteken 7-től 15 óráig áll az ügyfelek rendelkezésére. A központi iroda nyitvatartási ideje: hétfőtől péntekig, 8-16 óra között.
Ami a másik területi szervezet "teljesítményét" illeti, Albert Álmos, az RMDSZ alsóháromszéki szervezetének elnöke a múlt szombati HKT-ülésen mondta el, hogy február óta csökkent a kérvényezők száma, és a magyarországi kormányváltás után még kevesebben kérik a magyar igazolványt. Június 26-ig 19679-en folyamodtak igazolványért, 1372-en diák-, 307-en pedig pedagógusi igazolványt kértek.
Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala értesíti az érdekelteket, hogy július 2-től változik a magyar igazolvány kiadásának ügyfélfogadási rendje. Eszerint a program hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön 8-tól 16 óráig, pénteken 8-tól 13.30 óráig tart. Telefonszámok: 00-36-4830093; 3183934 / 192-es mellék; 3183936 / 192-es mellék. Érdeklődni telefonon kedden és csütörtökön lehet. Faxszám: 2665841. Ügyfélfogadás helye: Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala, Budapest, V. kerület, Váci utca 62-64, 9-10-es szoba. Változik a program a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatalban (Debrecenben) is az alábbiak szerint: hétfő, szerda: 8-tól 12 óráig, kedd, csütörtök: 8-tól 12-ig, illetve 13 és 16 óra között.
(dimi)
A győztes csatákra is emlékezzünk!
Háromszéken kezdődött és Beszterce-Naszód megyében ért véget a harmadik Lármafa-találkozó. A Székelyföldi Magyarok Társasága és a Julianus Alapítvány által szervezetett találkozón 51 felvidéki, magyarországi és erdélyi település képviselői vettek részt. A négynapos rendezvény során a résztvevők 15 olyan erdélyi helységet kerestek fel, melyek kapcsolatban álltak Szent Lászlóval, és még ma is őrzik a magyar király emlékét.
A történelmi zarándoklat kiinduló pontja a háromszéki Kökös község volt, ahol a XIX. században épült unitárius templomban Szent Lászlót ábrázoló falfestmény található, bár Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató szerint a megkopott kép akár az utolsó ítélet napját is jelképezheti. A magyarságtudat erősítését szolgáló rendezvény több emlékhely megtekintése után a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelkén, az 1066-os cserhalmi győztes csatára való megemlékezéssel zárult. A harmadik Lármafa-találkozónak a magyarságtudat erősítésén túl két üzenete van, az egyik a Kárpát-medencei magyarságot összetartó anyanyelv védelme, a másik meg a jövőbe vetett hit.
Beder Tibor, a Székelyföldi Magyarok Társaságának elnöke elmondta, hogy a mostani Európában a másság az értéket jelenti, és ide tartozik az anyanyelv is. Ha ez érték Európának, érték kell legyen Romániának és a Kárpát-medence minden utódállamának fogalmazott az elnök. A második üzenet a csatákhoz kapcsolódik. "Mi magyarok általában mindig a vesztes csatákra emlékezünk. Én azt szeretném, ha mostantól egy győztes csatát is ünnepelnénk, hiszen az 1066-os cserhalmi csata ilyen volt. Mi arra hívjuk fel a magyarságot, hogy igenis nekünk a következő században, ebben a században csak győzni szabad, veszteni nem lehet. Ez a lényege a találkozónak" foglalta össze Beder Tibor.
Némethi Katalin
Július 1-jétől a dollár/lej, illetve euró/lej árfolyam változása miatt literenként 1500 lejjel drágult a benzin és 750 lejjel a gázolaj. Az árdrágításról az elmúlt napokban az iparügyi, a pénzügyminisztériumi és a hazai olajtársaságok képviselői döntöttek. A határozatot nemcsak a Petrom, hanem a külföldi tulajdonban lévő olajtársaságok is alkalmazni fogják. Az üzemanyagok árának emelkedése újabb általános árdrágítási hullám elindítójának ígérkezik. Még szerencse, hogy Nãstase kiflit ígért az iskolásoknak!
Apropó, benzindrágulás! A szóbeszéd szerint a kézdivásárhelyi töltőállomás modernizálására egymillió dollárt irányzott elő a Petrom, s az átadás azért késik, mert még nem sikerült az egész pénzt elkölteni
Miközben azon töprengek, hogy a Fidesz, illetve az MDF miért nem tudott a választási kampány alatt egy ilyen súlyos adut előkotorni, mint Medgyessy spicli múltja, mellyel minden bizonnyal sikeresen fordított volna a kudarcos első fordulós választási eredményén, bizonyos mértékig meggyőző választ kaptam politológusoktól, elemzőktől a tévécsatornák vitáin.
Szerintük, bár bizonyítékuk nincs rá egyelőre, a miniszterelnök körül kirobbant, III/2-es titkosszolgálati múltját feltáró botrány éppen az MSZP berkeiből indult, s nyilvánosságra hozója nem más, mint Kovács László pártelnök, kinek nagyravágyó tervei közt szerepel a miniszterelnöki szék "lenyúlása". Ezt igazolja az SZDSZ első reakciója is, ahol 17-3 arányban megszavazták a kormányfőtől való bizalommegvonást.
Kovács kijelentette, hogy a féltve őrzött titokról az MSZP tudott, de nem tartotta fontosnak annak közzétételét! Medgyessy viszont előre nem tudott róla, orcátlanul tagadta, majd később mégis igenlő vallomást tett megtoldva egy olyan arcpirító fából vaskarikával, miszerint a KGB ellen ügyködve készítette elő még 89 előtt Magyarország felzárkózását az akkor még nem is létező EU monetáris politikája irányába.
A politológusok szerint az, hogy D 209-es fedőnévvel egy titkos szolgálati ügynök áll a kormány élén, a magyar történelem legnagyobb politikai botránya, valóságos politikai és morális válságba sodorta az országot. Miközben az NDK-ban a spicliknek a kormányból mennie kellett, szintúgy Csehszlovákiában, majd Csehországban, Lengyelországban és még Bulgáriában is, Magyarország miniszterelnöke továbbra is egy felháborító múlttal rendelkező ügynök, aki a titkos szolgálatban dolgozók előrehaladási módját ismerve, nem arra az öt évre csöppent oda be, mint mandula a tortára, ő ezt a "nemes" megbízatást ki kellett érdemelje, s azt pedig alulról kezdve, a szovjet elvtársak számára bíztatóan haladó besúgással kellett indítsa. Arról most nem is beszélek, hogy ha valaki ilyen magasra jutott az ügynöklistán, az 5 év leteltével ezt a múltat nem tudja úgy elvágni maga után, mint szabó a cérnát. Azt folytatni kell, s ebből a bandából titoktudóként egyetlen menekítő csak a halál lehet.
Most értettem meg igazából, a komcsik miért hajtogatták unos-untalan, hogy ne a múltról beszéljünk, hanem a jövőről. Ők indokoltan akarták eltussolni szégyenteljes múltjukat.
Pirul az arcunk, nekünk, határon túli magyaroknak, föld alá dugnánk a fejünk, mert tudjuk, hogy ki ellenébe indult ez a spicli, s lett Magyarország miniszterelnöke csekélyke többségi szavazattal.
Végezetül megkockáztatom, hogy így a választások igen szoros eredménye sem korrekt, mert egy meghatározó erejű lényeges dolgot titkoltak el a szavazópolgárok elől.
Gazda Zoltán
Hetven éven felüli vidéki lakosok vagyunk, és örömmel fogadtuk mi is, akárcsak más nyugdíjasok az Economat-üzleteket, hiszen a kis nyugdíjak mellett jól jönnek a kedvezményes árak. Eddig is igyekeztünk egy héten legalább egyszer Kézdivásárhelyen megkeresni azokat az üzleteket, ahol olcsóbban lehetett alapélelmiszereket megvásárolni, de sajnos nagyon sok esetben csak a fölöslegesen megtett fárasztó gyaloglással maradtunk, mert már elfogyott az akciós árú.
A falusi embernek nagyon fárasztó a város zaja, a csomagokkal végiggyalogolni a városon sem valami kellemes dolog. Az autóbuszra felülve egy nagy sóhaj kívánkozik ki az emberből: vajon megéri-e annyit fáradozni cipelődni, ha a buszjegy árát kifizetve semmi kedvezményt nem kaptunk, mi falusiak.
Nem voltak gondok, amíg a RO-D Trans Kft. ingyenjegyeket biztosított a nyugdíjasoknak. Most miért nem kaphatunk utazási kedvezményeket, csak ígéreteket vagy még azt sem? Pedig az autóbuszok nem egyszer teljesen üresek, mert mindenki sokallja a jegy árát. A nyugdíjasok így abba a megalázó helyzetbe kerülnek, hogy inkább stopra állnak a város végén, vagy lemondanak arról, hogy a nehezen összegyűjtögetett pénzükre kedvezményesen bevásárolhassanak. Arra nem is mernek gondolni, hogy a városba meg tudják látogatni a gyermekeiket, unokákat, mert két személy egy 13 km-es útszakaszon 64 000 lejt fizet az utazásért. Arra van a magas árak miatt ítélve a nyugdíjas, hogy sehová ne utazzon, zárkózzon el a világtól.
Mondhatnák sokan, hogy nem olyan fontos az öregeknek utazgatni, de gondoltak-e arra, hogy gyógyszert is csak a városban lehet megvenni? Ha még maradt pénz rá a buszozás után. Nagyon sok falusi kistermelő szeretné a zöldséget, gyümölcsöt a városi piacon értékesíteni. El lehet képzelni, mennyire éri meg beutazni egy héten egyszer-kétszer a városba a drága autóbusszal. Ezért csak azt szeretnénk, hogy ha már kedvezményeket adnak a nyugdíjasoknak, akkor az tényleg legyen érezhető, hasznavehető és mindenkinek megfelelő, különben csak a kivételezés elve érvényesül.
Tisztelettel: O. G., Lemhény (teljes név és cím a szerkesztőségben).
Bukaresti tudósítónk jelenti Amerikából
Az Erie tavat az Ontario tóval összekötő Niagara folyón van a világ egyik legszebb vízesése. Pontosabban a folyócska két részre szakad, így két vízesést is láthat az ide kiránduló. A híres-nevezetes a kettő közül a Patkó-vízesés, mely félkör alakban dübörög alá egy kőtömbről, permettel töltve meg a környék levegőjét. S pont a vízesés közepén az Amerikai Egyesült Államok és Kanada közötti határ.
Szép a vidék, bár lassan a folyó mindkét felén semmi sem természetes már, az alázuhanó víztömegen kívül. Mindkét oldalon a Niagara Falls nevezetű városka húzódik a vízhez, ott egyesült államokbeli, itt kanadai polgárok lakják, a kettőt pedig híd köti össze, amely egy szurdokvölgyön ível keresztül. Arrébb, a dombokon szőlősök terpeszkednek, meg gyümölcsös-kertek sorjáznak, szinte katonás rendben.
A szőlőtermesztés, kertészet csak kisegítő foglalkozás itt, a helybeliek többsége a turiszti-kában, a vendéglátásban dolgozik. A szőlő, bor, gyümölcs többsége is a vendéglők, étkezdék asztalára kerül. Mert itt minden az errefelé járó és látniakaró-ember kiszolgálására teremtődött. A hotelek, a motelek, az "inn"-eknek nevezett fogadók szinte egymásnak adják át a helyet, de utcahosszán keresztül csak boltokkal, szórakoztató helyiségekkel találkozik az ember. Üzlet itt az egész világ.
Igaz, minden dollárodért igyekeznek a legjobban kiszolgálni, érzed, hogy itt a "kedves vásárló" az úr. Egy helybeli taxis ezt így fogalmazta meg: "Uram, nekem az a feladatom, hogy időben és biztonságosan a megadott címre vigyem. Úgy kell viselkednem, hogy máskor is engem hívjon, ha szüksége lesz taxira. Mert én az Ön öt-tíz dollárjából élek.""Itt nincs sok mese, szociális érzékenység, hogy idős, esetleg sokgyerekes az ember. Mindez magánügy. Itt csak az számít, hogy milyen gyorsan és ügyesen tudod kiszolgálni a vásárlót. Ezt értékelik, mert ez hoz profitot a tulajnak" mesélte egy idekerült kolozsvári atyafi. Erdélyben is a szakmában dolgoztam, de ég és föld a különbség." Mesélte, hogy nagy dohányos lévén, eleinte el-elbújt egy mellékhelyiségbe cigarettázni. Egy nagyon rövid ideig ment ez, de aztán a tulaj magához hívta, és egy szabadnapot adott arra, hogy vizsgáltassa meg a veséjét. Amikor az orvos kimondta, hogy ezzel semmi baja, akkor egyszerűen azt mondták neki, hogy vagy ledolgozza a munkaidejét, vagy távozik.
Barátja, aki cukrász, egy vakációzókat szállító tengerjáró hajóra szerződött. "A hajó bejárta a világ legszebb tájait, de én csak a fedélzetről láthattam". Most néhány hónapra hazamegy, aztán újból következik a hajón való cukrászkodás. Reggel hattól este tízig, rövid szünetekkel.
És még néhány szót a szórakozóhelyekről. Van itt sok dinoszaurusz-barlang, Drakulával ijesztgető labirintus, meg Frankensteint felelevenítő terem. De ha a világ legnagyobb gengsztereit, filmszínészeit, sportolóit akarod látni, azt is megtekintheted. Filmen, képen, viaszalakban, esetleg csak egy-két ruhadarabjukra vethetsz pillantást. De itt is, ott is hagysz egy-egy dollárt. És ha éppen nem megy az ipar, bezár a bolt. Senki sem sír utánuk. Helyébe másvalaki lép, s új üzletet nyit. Ennyi az egész.
Román Győző
A kézdivásárhelyi rendőrség tájékoztatása szerint az 1991/61-es törvény előírásai a 2002/169-es jogszabály értelmében módosultak. Eszerint pontosabban körül vannak határolva mindazok a cselekedetek, helyzetek, amelyek büntetést vonnak maguk után.
A 2002/169-es, közbiztonságra vonatkozó törvény 1. cikkelye értelmében bűnténynek minősül bármely olyan tárgy engedély nélküli forgalmazása vagy viselése, amelyek veszélyeztethetik az emberek testi épségét: 3 hónaptól 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Abban az esetben, ha valakinél ilyen tárgyat találnak hivatalos közintézmény épületében, akár 5 évre is "leültethetik".
A 2. cikkely tartalmazza azokat a szabálysértéseket, amelyek a nyilvánosság előtti viselkedésre vonatkoznak. Eszerint büntetendő a fizikai mellett a verbális agresszió, vulgáris, sértő beszéd és a csoportos csendzavarás. 400 ezertől 20 millió lej az "ára" a koldulásnak is, vagy az erre való biztatásnak, ugyanennyivel büntethető az, aki bárminemű tárggyal dobál egy épületet vagy egy személyt. Tiltott a szerencsejátékok űzése, a közszemérem sértése, a prostitúció, ami 16 hónapnyi fegyházzal is járhat. Sürgősségi eseteket jelző hamis riasztásért pénzbüntetést kell fizetni. Másféltől 100 millió lej a bírság a hivatalos intézményekbe való jogtalan behatolásért, 3 hónap börtönbüntetés jár az elektromos áram megszakításáért nyilvános helyeken vagy intézményekben. Tilos épületek falaira rajzolni, elmozdítani eredeti helyükről a közlekedési táblákat, vagy olyan állatokat tartani, amelyek veszélyeztethetik az emberek testi épségét. Aki alkoholt fogyaszt egy szórakozóhelyen zárás után, vagy olyan helyen, ahol ez tilos, pénzbírsággal vagy szabadságvesztéssel számolhat. Szintén szabálysértésnek számít, ha egy családban egy eltartott személyt vagy gyereket az utcára tesznek, valamint az is, ha egy értelmi fogyatékos személyt megfelelő felvigyázat nélkül hagynak azok, akik felelősek érte.
A felsoroltak bizonyos esetekben akár bűntényként is értelmezhetők.
(nagy)
A számvevőszék elnöke elégedetlen az adóbehajtókkal
Meg kell gátolni az államkasszába való adósságok átütemezését jelentette ki sepsiszentgyörgyi tartózkodása alkalmából Dan Drosu Saguna, az Állami Számvevőszék országos elnöke. Az önkormányzatok és állami intézmények vezetőivel való találkozáson az elnök kifejtette: a számvevőszék a közpénz felügyelője, és ez okból egy új munkakoncepcióra van szükség, hogy ezáltal a közpénz a közösséget és ne egyes érdekcsoportokat szolgáljon. Saguna szerint az alárendeltjei mindenképpen politikától mentes tevékenységet kötelesek folytatni, és munkájukat átláthatóvá kell tegyék a nyilvánosság előtt. "A számvevőszék félelmet kelt mindenkiben, ezért elvárom minden alkalmazottól, hogy civilizált, de határozott hozzáállást nyilvánítson meg" mondta az elnök.
Saguna ugyanakkor elégedetlenségét fejtette ki egyes közpénzbehajtó intézmények munkájával kapcsolatosan, véleménye szerint főleg a pénzügyi igazgatóság túlságosan elnézőek az adófizetőkkel. "Az elmúlt 12 évben rengeteg adósságot ütemeztek át vagy töröltek, és mindezt az állami költségvetés kárára. Több esetben nem léteztek nyomós okok, mégis nagy elmaradással rendelkező, de nyereséges cégek részesültek ezen kedvezményben. Persze, mire eljött az idő és fizetni kellett volna, már nem igazán volt honnan behajtani az adósságot, mivel időközben fiktív cégeknek eladták az illető vállalatot, s tették mindezt pénzügyi szakemberek bűnrészességével" magyarázta Drosu Saguna.
Az elnök határozott azon szándékában, hogy meggátolja a hosszú időszakra és megalapozatlanul nyújtott átütemezéseket. Ez okból ősztől minden fiókegység számítógép-hálózattal lesz felszerelve, és egy program segítségével rendszeresen felügyelhetik a hatáskörükbe tartozó intézmények adatbázisát. "Ha az általunk vizsgált intézmény vezetősége tudja, hogy bármikor beléphetünk adatbázisába, akkor sokkal visszafogottabb lesz, ami a törvénytelen akciókat illeti" hívta fel a figyelmet.
Demeter János, a Kovászna megyei tanács elnöke azzal a kéréssel fordult a számvevőszék vezetőségéhez, hogy ne felkérésre vizsgálódjanak, utalva Adrian Vad Cãsunean SzDP-s képviselő azon fenyegetőzésére, miszerint utasítására a számvevőszék felül fogja vizsgálni a megyei, valamint a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tevékenységét. Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere pedig azon reményének adott hangot, hogy az említett hivatal partnerként, nem pedig "kivizsgáló bíróként" fog együttműködni az önkormányzatokkal.
Kiss Edit
Negatív irányba mozdult el a rendőrség bűnügyi mérlege, ami a csecsemőgyilkosságokat illeti. Az elmúlt évben elhanyagolható volt azon anyáknak a száma, akik miután megszülték gyereküket, kioltották azok életét. Ilyen szempontból eseménytelenül telt el az idei év első fele is. Júniusban azonban két ilyen szörnyű esetre került sor Háromszéken. A dálnoki ügyről lapunk már többször beszámolt, de sajnos, pár napra rá a megyeszékhelyen is történt egy hasonló bűneset.
A sepsiszentgyörgyi rendőr-séget június 22-én, 14 órakor értesítették a megyei kórház dolgozói, hogy a nőgyógyászati osztályra beutalták a 22 éves H. I.-t, akin a szülés jelei mutatkoztak, azonban a csecsemő nem volt vele. Mivel fennállt a gyermekgyilkosság gyanúja, a rendőrök azonnali nyomozást indítottak. A vizsgálatokból kiderült, hogy az illető egy megyeszékhelyi bárban dolgozott pincérként. Ezt követően a nyomozók átfogó ellenőrzést tartottak a kocsmában, és még aznap este 21 órakor megtalálták az újszülöttet a kocsma egyik szekrényében elrejtve. A csecsemőt egy műanyag tasakba tették, amelyben megfulladt. A holttestet azonnal a törvényszéki orvoshoz szállították, aki megállapította, hogy a gyermek élve született, és életképes lett volna, a halál oka pedig fulladás.
A Kovászna megyei ügyészség további vizsgálatokat folytat gyermekgyilkosság alapos gyanújával. A fiatalasszonyt a sepsiszentgyörgyi kórházban kezelik, rendőrségi felügyelet alatt.
Kovács Zsolt
Kikezdte a rozsda a radarral felszerelt gépkocsit
Mindnyájunk biztonságos közlekedése érdekében, de bosszúsága ellenére is, továbbra is elég intenzíven mérik a rendőrök, elsősorban az országos jelentőségű utakon, gépkocsijaink sebességét. Nálunk bevett szokás, hogy az autót elrejtik, de a leleményes gépkocsivezetők hamar észreveszik és fényjelzéssel adják a szembejövők tudtára a "vészt". A Mix Rádió jó ideje naponta közli, milyen útszakaszokon radaroznak a rendőrök. Ez már egy lépés a nyitottság irányába.
Nemrég hallottam, hogy Angliában tábla jelzi, hol van elhelyezve radar, s büntetik, ha ez vaklármának minősül. Így a gépkocsivezetőt idejében figyelmeztetik biztonsága érdekében, hogy hajtson a megengedett sebesség alatt. Igen ám, de mi nem élünk Angliában, s nálunk talán a hangsúly is inkább a minél több büntetés behajtására tevődik.
A napokban alkalmam volt közelről huzamosabb ideig megbámulni a háromszéki rendőrök egyetlen, radarral felszerelt fehér Dacia gépkocsiját, a CV 01 XLL rendszámút. Ami a külalakját illeti, igencsak kikezdte a rozsda, halandó embernek ilyen állapotú gépkocsit át sem engednének a műszaki vizsgán. Az anyósülésen elhelyezett építményen éppen olyan lepattant állapotban lévő, kopott, poros fényképezőgép van. Nem is tudom, ez a felszerelés még megbízható módon tud-e mérni, de sebaj, mert rendőrségi közleményből tudjuk, hogy új készüléket is fognak kapni az idén, s akkor már nem hajthatunk tovább lelki nyugalommal, ha egy radar mellett elhaladtunk, mert könyen beleakadhatunk a következőbe, mely az ígéretek szerint sokkal modernebb lesz, s nagyobb távolságról is be fogja mérni a gépkocsi sebességét.
(gézé)
Nem kell különösebb bűnügyi szakértőnek lenni ahhoz, hogy ismerjük azt a statisztikát, miszerint a gyilkosságok többségét az alkoholos italok hatása alatt követik el a háromszékiek (is). Így történt ez június 23-án is, amikor két férfi, miután együtt italoztak, összevesztek, verekedtek, majd egyikük leszúrta az ivócimboráját.
Tóth Zsigmond hadnagy, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője elmondta, az eset este 21 óra körül történt a megyeszékhelyen, egy Vasile Goldis utcai tömbházlakásban. A rendőrségi vizsgálatokból kiderült, hogy a 39 éves Bódi Antal sepsiszentgyörgyi lakos meghívta egyik ismerősét, a 47 éves Tóbiás Pált lakására, egy italra. Egy ideig poharaztak, majd miután mindketten felöntöttek a garatra, összeszólalkoztak, a szót pedig tett is követte. Tóbiás Pál előkapott egy kést, és mellen szúrta házigazdáját. Habár mindössze egyszer késelte meg az áldozatot, a szúrás halálos sebet ejtett rajta. Ezt követően értesítették a rendőrséget, és a megyeszékhelyi mentőket. A szóvivő elmondta, hogy amikor az orvosok az eset helyszínére érkeztek, Bódi Antal még életben volt, azonban útban a kórház felé belehalt sérülésébe. A Kovászna megyei ügyészség 30 napos előzetes letartóztatási parancsot adott ki Tóbiás Pál ellen, és gyilkosság vádjával indítottak ellene bűnvádi eljárást.
Kovács Zsolt
Július 22-én, nem sokkal éjfél előtt két illuminált állapotban leledző kézdivásárhelyi lakos, Opra-Bodi Eugen és Szá vuly Tibor az Óvoda utcai tömbházsor előtt egy hangos összeszólalkozás folyományaként harci kiáltások közepette estek egymásnak. A rendbontókat pénzbírsággal sújtották.
Csütörtökön délután három órakor a kézdisárfalvi letérőnél a törcsvári, 44 éves Dio Miron Ozsdola felől jövet nem adott elsőbbséget az útkereszteződésnél szabályosan közlekedő dévai kamionsofőrnek, Ion Paraschivnak. A becsapódás során az 1310-es Dacia 60 százalékban rongálódott meg, egyetlen utasa sem úszta meg sérülések nélkül. A brassói kórházba szállított sérültek közül ketten a sürgősségre kerültek, állapotuk azonnali sebészeti beavatkozást igényelt.
* Kedden délután értesítette a gidófalvi rendőrséget Mocsel Levente, hogy két borgőzös falubelije rátört otthonában. Román Sándor (33 éves) és Bódi Csaba (36), vasvillával kezükben, a Mocsel családdal függőben levő régebbi nézeteltérésük rendezését vették tervbe, s akciójuk során alaposan ellátták a baját a 43 éves Mocsel Annának. A bántalmazott asszonyt a szentgyörgyi kórházba szállították.
(dimi)
Sikeresnek bizonyult a motoros-találkozó
A fortyogófürdői kétnapos nemzetközi motoros buli, amit a Free Frogs Riders klub szervezett, várakozáson felüli sikert könyvelhetett el. Több mint háromszáz, többek között kanadai, francia, olasz és anyaországi motorrajongó érkezett nagyszabású parádéra.
A rendezvénysorozat pénteki három órakor vette kezdetét, az egyre inkább gyülekező motorosokat a baróti Kráter és a marosvásárhelyi Defender zenekarok szórakoztatták éjjelbe nyúló zenéjükkel. A szombati nap látványosságát a felvonuló több száz motorlovas adta, a tülkölő motorsor 11 órai kezdettel indult a strand mellől, hogy aztán végigvonuljon a céhes város macskaköves főterén, valamint a Petőfi, a Csernátoni, a December 1. és a Gyárak útvonalon. A megálló a Bem utcában volt, ahol a magyarországi streetfighter-bajnok, Szőlősi Péter motoros akrobatikáját tekinthették meg a kíváncsiskodók.
A vetélkedők díjazása után az Eazy Waters és Role együttes zenélt hajnal hasadtáig. A résztvevők véleménye szerint a kézdiszéki motoros találkozó legsikeresebbek egyike volt, úgy hogy jövőre szinte biztosra vehető a folytatás, ugyanitt, június utolsó hétvégéjén.
Persze, akadtak apróbb gondok, ami nem válik a "főszereplők" dicséretére. Például nézeteltérés támadt azon személyekkel, akik összetévesztették a motoros-találkozót egy sörfesztivállal, s botrányt rendeztek a túlságosan is borsosnak ítélt belépők miatt. A szervezők szerint hiányosságként róható fel az is, hogy a Gosp-Com a nemzetközi akcióra való tekintettel sem engedte meg a fürdőkomplexum számára a vízcsapot, de hát ezért azt a személyt lehet hibáztatni, aki elmulasztotta kifizetni a közművek eddigi szolgáltatását. Még egy ok arra, hogy Fortyogófürdő minél előbb visszakerüljön az önkormányzat felügyelete alá!
Mindezekért teljesen vétlenek a támogatók, akiknek ezúton is köszönet jár: Coca Cola, Primex, Exon, Dioda, Teilconf, Baróthi, Mituház, Kenguru, Shell, Uzon, Idol, Euro GSM, Smode, Secuiana, valamint az Illés testvérek; külön köszönet Cseh Lászlónak és a Renel munkaközösségének.
(dimi)
Új alapokon a kézdivásárhelyi labdarúgás
Kézdivásárhely felnőtt labdarúgócsapatának a megyei bajnokság elmúlt idényben nem sikerült kiharcolnia ugyan a felsőbb osztályba jutást jelentő első két hely valamelyikét, de úgy néz ki, hogy a szerencse egészen pontosan a kézdiszentlélekiek bravúrja folytán ősztől talán mégis a D-osztályban bizonyíthatnak a fiúk. (A szóbeszéd szerint Szentlélek 50 millió lejért "eladta" a C-osztályos jogosultságát Adjudnak, s Komandótól "vásárolt" helyet a D-osztályban, ahová így a megyei bajnokság 3. helyezettje, azaz a KSE is felkerülhet. Mindez még nem nyert hivatalos megerősítést.) Az új helyzetnek megfelelően a KSE vezetősége már meg is tette az első lépéseket annak érdekében, hogy az esetleges új környezetben se valljon szégyent a csapat, sőt amennyiben a felsőháromszéki vállalkozók is úgy akarják , akár a C-osztályt is meg lehessen célozni.
Hétfőtől már Csegezi Gyula irányítja a felnőtt csapatot, akinek segéde az az ifjú Demkó Sándor lett, aki az elmúlt időszakban a városi labdarúgósport legállhatatosabb kritikusának bizonyult, különösképpen a sajtó hasábjain; így most lehetőséget kapott arra, hogy gyakorlatba ültesse elvi meglátásait. A kapusokat Bálint Sándor fogja edzeni, az ifikkel továbbra is Fazakas Lajos foglalkozik majd.
Szombat délután az eddigi teljesítményhez képest szokatlanul színvonalas találkozóra került sor a Sinkovits-stadionban, ahol nem is annyira az eredmény számított, hanem a csapat teljesítőképességének, gyenge pontjainak a számbavétele. A KSE jelenlegi kerete mérte össze tudását azon kézdivásárhelyi illetőségű, de más, környékbeli csapatoknál (vagy sehol sem) játszó játékosokból álló "válogatottal", akik többnyire a KSE színeiben szeretnék folytatni pályafutásukat. Szükség is van a játéktudásukra, amit főleg a javukra írandó 6-3-as végeredmény igazol!
Persze, gondot jelenthetnek még az átigazolások, ami elébe az eddigi tapasztalatokból ítélve főleg Kovács Attila emelhet akadályokat, aki annak ellenére ragaszkodik a cége tulajdonának tekintett játékosokhoz, hogy csapata, az FC Fortyogó gyakorlatilag mintha nem is létezne. Szerintünk a megyei szövetségnek is nyomást kellene gyakorolnia annak érdekében, hogy a focit kedvelő, tehetséges fiatalok játéklehetőséghez jussanak, s ilyen-olyan, némi túlzással szerződéseknek nevezett formaságok miatt ne kényszerüljenek a stadionok lelátóira!
Végezetül még egy jó hír: a város önkormányzata, illetve Bokor Tibor iskolaigazgató azért "lobbyzik", hogy a Nagy Mózes Gimnázium keretében újrainduljon a foci-szakosztály. Ha ezt is figyelembe vesszük, van némi esély arra, hogy ismét felfelé íveljen a kézdivásárhelyi labdarúgás csillaga.
(csikar)
Eldőlt, hogy ki ért igazán a focihoz
A világbajnokság véget ért, következhet a helyes tippszelvényeket beküldők közti sorsolás, amelyre ígéretünkhöz hűen július 5-én, pénteken du. 4 órakor kerül sor a sepsiszentgyörgyi Kolcza vendéglő nyárikertjében. Az eseményre szeretettel várjuk a sajtó képviselőit, no meg természetesen az érdeklődőket is.
Annyit már most előrebocsátunk, hogy mindössze két személy találta el pontosan a vb dobogós rangsorát (a sepsiszentgyörgyi Ferencz István és a kézdivásárhelyi Istvánfi Tibor), kettőjük közt dől el tehát, hogy ki utazik a Balatonra és ki nyeri a focilabdát.
A további díjakért pontosan húszan "versenyeznek", ők ugyanis eltalálták, hogy Brazília fog végezni az első, Németország pedig a második helyen. Pénteken majd eldől ugyancsak sorsolás révén , hogy kik a szerencsés nyertesek!
A labdarúgás történetének talán legfurább világbajnoksága volt az ázsiai. És mégis: a brazil arany a világon a legtermészetesebb dolog. Ez a brazil válogatott csapatjátékban és egyéniségeinek játéktudásában is a világ legjobbja pillanatnyilag. Hogy nem legyőzhetetlen, s hogy a német csapat is lehetett volna aranyérmes, az más kérdés. Az aranyérem szempontjából gazdagodhatnak a fogadóirodák, mert brazil győzelemre alig-alig kell(ett) valamit fizetni. A brazil R-betűs világsztárok megtették a kötelességüket, Ronaldo például úgy, hogy sokan már leírták a sok sérülés miatt. Visszatért és jubilált. A zseni nem tűnik el, a Ronaldo tudása a kényszerpihenők alatt sem kopott...
Az aranyéremtől lefelé? No, ott van amitől hüledezni, ámuldozni. A német válogatott nem annyira jó, hogy ne örülhetne az ezüstéremnek. Ők maguk mondták májusban, hogy esélytelenek a dobogóra. Hát mégis felmásztak valameddig. Rutinból. A törökök? Jó kérdés. Százszor lehetne újrajátszani a világbajnokságot, és nem valószínű, hogy még egyszer harmadikok lennének. Noha igaz: egyetlen válogatott, amely mindkét házigazdát legyőzte. Nem kis dolog a "játékvezetők világbajnokságán".
Soha annyi feltűnő, orcátlan, ráadásul sorsdöntő csalás, téves bírói ítélet nem volt, mint idén. Túlzás nélkül megállapítható, hogy legalább 5-6 jó képességű csapatot a bírák ütöttek el a továbbjutástól...
Tudom: sokan azt mondják, hogy a bronzmérkőzés tiszta volt, a törököket nem sújtotta játékvezetői ítélet. Így van. És lett is eredménye. Különben a mérkőzés kuvaiti játékvezetőjét nézve az volt az érésem, hogy a FIFA rászólt a mosolygós úriemberre: aztán semmi részrehajlás. Elég volt, négy között vannak, innen boldoguljanak, ahogy tudnak. És mintha-mintha az arab sípmester időnként rálicitált volna erre a figyelmeztetése, mintha időnként a dél-koreaiak ellen fújt volna. Képzelődöm?
Botos László
Szombaton került sor Medgyesen az újonc Top 12 elnevezésű versenyre, ahol a kézdivásárhelyi ISK asztalitenisz szakosztályát két fiúversenyző képviselte. A megmérettetésen Turóczy András a 6., Barti Loránd pedig a 9. helyen végzett. A VI. osztályos Turóczy viszonylag gyengébb eredménye azzal magyarázható, hogy betegen állt asztalhoz. Barti Loránd helyezése ellenére bravúros, korszerű játékot mutatott. A következő hétvégén Veres Zoltán versenyezik a 8-10 éves korosztály Konstancán megszervezendő Top 12 küzdelmén.
(dimi)
A múlt hét végén mintegy nyolcvan ifjúsági lány és fiúsportoló mellett négy kézdivásárhelyi tekéző is részt a Marosvásárhelyen megrendezett országos bajnokságon. A KSE-t Fejér Ferenc (14), Péter Gábor (15) Bálint Zoltán (16) és Péter László (17) képviselték, akik párosban indultak a 18 éven aluli tekézők számára megrendezett vetélkedőn, mégpedig sikerül, mert Fejér Ferenc (383 ütött fával) és Péter Gábor (378) bejutott a döntőbe. Végül Fejér országos 15., Péter Gábor pedig 18. helyezést ért el.
Várdó Olivér, a teke-szakosztály elnöke ezúton is köszöni a szülőknek, hogy engedélyezték a gyerekeiknek az edzéseken való részvételt, ugyanúgy Péter Istvánnak és Harai Jánosnak, akik tanították és felkészítették a sportolókat. Dicséret illeti a négy játékost, akik a legkomolyabban készültek és mindent megtettek a babérok learatása érdekében. Így tovább, fiúk!
(dimi)
Nagyvásár és falunapok Az elmúlt hétvégén második alkalommal rendezték meg a falunapokat és azzal egybekötött Szent-László napi vásárt Gelencén. A négynapos ünnepség a falu polgármesteri hivatala, az RMDSZ helyi szervezete és a római katolikus egyházközösség együttműködésének volt a gyümölcse.
Csütörtökön, a községnapokat megnyitó, Szent László tiszteletére tartott ünnepi szentmisét Vargha Béla plébános celebrálta. Ha Szakács Tibor polgármester 13 órai köszöntő beszédét még nem is találták eléggé szórakoztatónak a falu lakói, a délutáni órák fülledt melege már nagy számú mulatni vágyót odavonzott a sörsátrakhoz, illetve a sörivó-versenyhez. Az első nap igazi sikerét azonban a Bodor György Művelődési Otthonban fellépő Dancsisszimo Karaván biztosította, a közkedvelt Dancs Annamari mellett még szerepeltek a Magic Club és az Insect együttesek is.
A pénteki nap tábori hangulatát a falut felcsengető hétórai zenés ébresztő adta, a szórakozásra mozgósított községlakók különböző ügyességi vetélkedőken vehettek részt már a délelőtti órákban. A Jancsó Benedek Általános Iskola tanulóinak a művelődési otthonban bemutatott kulturális műsorára déli két órakor került sor. A mulatság második napját dínomdánom és utcabál zárta. A szombati rossz idő ellenére sem maradt el a dáridó, a délutáni öregfiúk kontra ifjúsági csapat futballmérkőzést követően kakas-ütés, szaladó verseny, rúdmászás volt műsoron. A táncolni vágyó ifjúság viszont a kultúrotthonban tartott diszkó-partin rázhatta magát.
Vasárnap két szentmisével áldották a községünnep utolsó napját a gelenceiek. Délben, a kultúrház előterében népművészeti tárgyak bemutatására és könyvvásárra gyűltek az érdeklődők. A négynapos községünnep este kilenc órára időzített búcsúbállal ért véget.
(dimény)
Építészeti műalkotás készül az Árpád-kori alapra
Az eszement gyarmatosítás legvisszataszítóbb képét Erdővidékén látjuk. A férfiakat becsalogatták a szénbányákba. Mára munkanélküliek. Barótot és környékét hátrányos helyzetű zónának nyilvánította Bukarest. Meglepne, ha nem jelentek volna meg itt is a balkáni fantomcégek, melyek a kínálkozó adócsalás reményében, emberek százait alkalmazzák, és azonnal fizetés nélküli szabadságra küldik, hogy a becsapottak még munkanélküli segélyben se részesüljenek. Az utak karbantartásával senki sem törődik. Sok helyen meg sem építették.
Azonban a fanarióta kizsákmányolás nem tudta megtörni az erdővidékiek lelkét. Az emberek nyíltak, barátságosak. A férfiak magasak, erősek, a nők nagyon csinosak. Erdővidék őrizte meg leginkább a klasszikus magyar típust. A falusiak nagyon büszkék, hogy ők alkalmazták Magyarország-szerte először a hármas illetve négyes vetésforgót. Államosítás és kollektivizálás leple alatt kizsigerelték, tönkretették termőföldjüket, elrabolták állataikat, szerszámaikat. A gazdák nem csüggedtek, nem panaszkodnak, művelik, ahogy lehet, gépek és tőke nélkül, dimbes-dombos földjeiket.
Nagy gondot fordítanak gyermekeik iskoláztatására. Meg is van az eredménye. Lakosságához képest, Erdővidék büszkélkedhet a legnagyobb számú diplomás emberrel egész Székelyföldön. Nincs olyan erdővidéki település, mely ne adott volna legalább egy kimagasló személyiséget a magyar kultúrának. Keserves munkájuk gyümölcséből templomépítésre, feljavításra is áldoznak. Erőfeszítésüket az anyaország is támogatja, anyagi lehetőségei szerint. Miklósváron tatarozzák a római katolikus templomot. Vargyason református templomot építenek Makovecz Imre, a hírneves anyaországi műépítész tervei szerint, egy Árpád-kori templom alapjára. Az ősi templom fejedelmi adományként került a református egyház birtokába, majd a közösség megfogyatkozása folytán tönkrement. A romok között rovásírásos kegytárgyakat is találtak. Okkal büszke tehát egész nemzetünk a különlegesen ízes tájszólású, kedves, nyíltszívű, hangyaszorgalmú erdővidékiekre.
Kedves György
Vámszedő áll a Rétyi Nyír kapujában, s elég kemény összeget kér a fürdőzőktől és sátorozóktól. Igaz, a tulajdonos, a Petrom Rt. valamicske befektetést is eszközölt, a napozóhelyre homokot szállított, tisztaság, rend van. A sátortábort az évtizedes, hagyományos fák alatti helyéről elköltöztette a motel háta mögé. A gépkocsikért hétközben 30 ezer, hétvégén 50 ezer lejt kell fizetni, a fürdésért 20 ezer, illetve 30 ezer lejt, s a sátorozásért 60 ezer, illetve 100 ezer lejt kell lepengetni éjszakánként. A gyermekek számára nincs kedvezmény. Természetesen lehet a motelben is lakni, de itt az árak lényegesen borsosabbak.
Tehát miközben a tengerparton nem kell a napozásért, fürdésért fizetni, Rétyen erre is vámot szednek. Van mégis egy kiskapu: ha az ember azt mondja, a vendéglőbe megy, akkor ingyen is beengedik. Elvégre nem egy kategóriába sorolható a sör, a flekken, vagy az enyhén zavaros, eléggé algás pocsolyavíz.
(gézé)
Immár harmadik éve annak, hogy június utolsó szombatján, Kézdiszentlélektől nem messze ahol 702 évvel ezelőtt egy Szent Jánosról elnevezett kis székely falu állt megemlékező szentmisét tartanak.
Az elmúlt két évben a megemlékezés különböző kulturális és sportrendezvényekkel volt egybekötve, ám az egyre szűkösebb helyi költségvetés miatt idén, június 29-én ezek elmaradtak.
A hét évszázada még virágzó székely falu helyén ma csupán egy, "a kézdiszentkereszti hívők által emelt" emlékkereszt áll, az előtte levő téren pedig feltehetően az egykori falu templomának romjai dacolnak az idő vasfogával. 2000 óta ide gyűlnek össze a környékbeli emberek, hogy tisztelegjenek ezen "őseink által megszentelt helyen".
Az egybegyűlteket idén Pap Antal felsőtorjai római katolikus plébános köszöntötte. Néhány Szent János-zsoltár eléneklése után Gábor Zoltán altorjai plébános mondott igét, melyben az egykori falu névadó szentjének életét méltatta. Megemlítette, hogy Keresztelő Szent János az egyetlen a szentek közül, akinek nemcsak halálát, de a születésnapját is ünnepeljük.
(nagy)
A sorompó forgalombiztonság vagy közúti akadály?
Mintha az utak kétségbeejtő állapota nem nehezítené, lassítaná eléggé a gépkocsiforgalmat, a vasút is hadat üzent az autósoknak.
Jóllehet a vasút személyforgalma az előző idők egyharmadát sem éri el, a teherforgalom pedig teljesen elhanyagolható, még mindig szokatlanul sokat kell várnunk a sorompóknál. Egy jó ideig arra gondoltam, hogy kizárólag a sorompóőrök szórakoznak az autósokkal, ahol tehetik, mintegy furcsa bosszút állván a vasutat egyre inkább leváltó gumiabroncsos járműtulajdonosokon. De csalódtam a fénysorompóknál is, félórákat kell várakozni, pedig a fénysorompókat a forgalmi irodák vezérlőpultjai automatikusan kezelik.
Ha a sorompó-zárvatartást valaki díjazná, minden pálmát Málnásfalu sorompója vinne el. Tapasztalataim szerint ott a minimális zárvatartás 18 perc, de az átlag bőven meghaladja a 25 percet! Tanúja voltam olyan esetnek is, amikor a Málnásfalu sorompóját lezárták bő negyedórára anélkül hogy bármiféle vasúti jármű elhaladt volna a síneken. Bizony nem ártana a vasút önkényeskedésének gátat vetni, titokzatos szabályzatát felülbírálni, de lehet elegendő lenne néhány dolgozóját szigorúbban felügyelni, esetleg komolyabb pszichológiai vizsgálatnak alávetni.
K. Gy.
Hasznosítani kellene a fűrészport
Zabolán is gond a szeméttelep. A Haraly felé vezető út mellett nagy területet foglal el. Ádám Attila polgármester tervbe vette a többnyire fűrészport tartalmazó hulladék földgyaluval való átrendezését. Szóba került egy öko-szeméttelep létesítése is ezen a területen.
A Környezetvédelmi Felügyelőség főfelügyelője, Octavian Vasilescu szerint erre már előtanulmányt is készítettek. Ide hordanák Kézdiszék, Orbaiszék és a Bodza-vidék hulladékát, de erről dönteni a helyi önkormányzat és a Megyei Tanács hatásköre. A főfelügyelő jelentős gondnak tartja a megyében igen nagy mennyiségben, pata-kok partján, vagy a leglehetetlenebb helyeken tárolt fűrészpor létét, ugyanis a korábbi évek széldöntései óta Háromszéken több mint 300 gatter működik. A 2001/426-os törvény a hulladékok begyűjtéséről szól, s megszabja, hogy minden település tervet kell készítsen a szemete tárolásáról. Ideális helyzetben Háromszéken három, az ökológiai normáknak megfelelő szeméttelep létesítése lenne szükséges, a zabolai mellett Sepsiszentgyörgyön és Erdővidéken. A lényeg az, hogy minél nagyobb létszámú lakosságot szolgáljon ki, mert csak úgy lehet vonzó a külföldi befektetők számára.
A terv elől Ádám Attila sem zárkózik el, újabb munkahelyek létesítésének lehetőségét látja benne. A polgármester a fűrészport hasznosítani szeretné, Binder-típusú kazánokban égetné el, s ezzel megoldaná a középületek, templomok fűtését.
Természetesen ez még csak igen távoli terv.
Gazda Zoltán
Hiába van nyár, vakáció, szabadság, a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban nincs szünet. A kultúrának ugyanis nincs szabadnapja mondja Salamon Ferenc igazgató.
Júliusban és augusztusban is, minden csütörtökön nyitva áll a hobbi-cserebere klub ajtaja, péntekenként viszont a Live-Art társulat társasági-táncestjein lehet részt venni. Július 4-én a szatmárnémeti színház Harag György Társulata mutatja be az Anconai szerelmesek című zenés vígjátékát. A július 18-22. között megrendezendő Csernátoni Kulturális Napokra meghívást kapott németbólyi (Magyarország) vegyeskórus is, amely ez alkalomból a Vigadó előadótermében, valamint a római katolikus templomban is fel fog lépni; ugyancsak ekkor esedékes egy németországi kórus előadása is.
Július végén és augusztus elején a zabolai Csipkésben kerül sor a Vigadó szervezte nyári olvasótáborra, majd kétnapos nemzetközi sakkversenynek lesz házigazdája városunk kultúrháza, amelyet a csernátoni származású, jelenleg Magyarországon élő FIDE-mester, Kertész Ferenc "celebrál".
Az igazgató optimizmusának és kitartásának eredményeként ősztől folytatódik a táncház, a sakk- és a balett-tanfolyam. Ugyanakkor indulni fog egy bútorfestő képzés is, a Vigadó szakembere, István Sámuel irá-nyítása alatt. Merészebb terveik egyike a népszínház beindítása, illetve egy, az erdélyi művészek munkáiból összeállított állandó képzőművészeti kiállítás. A Vi-gadó emeleti előcsarnokában kiállított Bálványos-fotóklub bővítése is kilátásban van.
(brassai)
Moyses drámája magunkfajták kálváriája
"Most ideje van a szólásnak, véget kell vetni a hallgatásnak" ezzel a gondolattal kezdett neki Benkő Levente legújabb könyvének a megírásához. És a Bűn volt a szó című riportkötet készítésekor egyre több dokumentum, iratcsomó, megemlékezés került elő, végül az elmúlt héten a sepsiszentgyörgyi Corvina Könyvesboltban bemutatták a Moyses Márton egyszemélyes forradalmáról szóló könyvet.
Arról a Moyses Mártonról szól a kötet, aki 1970. február 13-án Brassóban, a Román Kommunista Párt székháza előtt benzinnel leöntötte, majd meggyújtotta magát; a szerző azt a sepsiszentgyörgyi születésű embert mutatja be, akinek az igazságérzete a halálát jelentette.
Benkő Levente írja: " Erdélyben, a Trianon utáni Kárpát-medencében született magunkfajta ember mindenikének megvan ugyan a maga kálváriája, születésétől elhunytáig, de a Moyses Mártoné egy kicsit más. Sőt egészen más Mártíromságát nem lehet eltitkolni, sem feledni. Sem hatalomnak, sem az utókornak."
Mindezen gondolatok mellett a szerzőt egyéb kötődések is ösztönözték arra, hogy megírja ezt a könyvet: "Noha itt született Sepsiszentgyörgyön, a család Nagyajtán élt, és én is ott születtem. Szüleimtől hallottam először, hogy milyen szörnyű tragédia történt Moyses Mártonnal" mondta Benkő Levente. A továbbiakban a szerző kifejtette: "Makacsul hiszek abban, hogy a múlttal igenis kell foglalkozni. Gyakran hangoztatják egyesek, hogy a múltat le kell zárni, de én annyit mondhatok, először meg kell ismerni". A Moyses Mártonnal kapcsolatos anyagot a szerző 1993-tól kezdte gyűjteni, de az írásnak alig két éve kezdett neki. Időközben sikerült hozzáférnie a kolozsvári Katonai Törvényszéken található, 500 oldalas Moyses-perirathoz is, amelyben a vádiratok, a kihallgatási jegyzőkönyvek mellett megtalálhatók a Moyses börtönéveiről szóló jelentések, valamint a bűntárgyaknak nyilvánított versei, kéziratai is. Benkő szerint a dosszié hiányos, ezt bizonyítja az oldalak újraszámozása.
A könyv azonban teljes képet nyújt nekünk a tragikus körülmények között elhunyt Moysesről. Az oldalakat átlapozva interjúkat olvashatunk volt osztálytársakkal, családtagokkal, ismerősökkel, ugyan-akkor a kötet részleteket közöl Moyses kézirataiból is. Moyses Márton több verse, balladagyűjteményének egy része az idő során eltűnt, de a megmaradt írásokból is kitűnik felfogása, gondolkodásmódja, zsenialitása. Emléke megmaradt, fennmarad, ezt bizonyítja ez a könyv is.
Kiss Edit
XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem
Július 21-én este kezdődik és 27-ig tart a tusnádfürdői kempingben a XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség idén is a szejkei Erdélyi Diáktalálkozó utáni héten tartja a több mint egy évtizedes múltú rendezvényt, amely a legnagyobb nyári társadalmi és politikai fórumnak számít, annál is inkább, mert számos honi és anyaországi politikus mellett Orbán Viktor már jelezte részvételi szándékát.
A rendezvényen a hetijegy előreláthatólag mintegy 150 ezer lejbe fog kerülni, a fiatalságot minden este zenekarok, előadók szórakoztatják. A programtervezet szerint vasárnap este a Role tartja majd a nyitóbulit, hétfőn este 9-kor a Nightloosers lép színpadra, kedden a Knock Out vagy Jack Cole. Szerdán este népzenei koncert lesz (Berecz András, Zurgó, Hegedős, Hargita Néptáncegyüttes), utána táncház, csütörtökön Miguel Montanaro, szombaton pedig Cseh Tamás lesz az est fénypontja.
"Ott fenn, az erdélyi hegyek között él egy nép, a székely, kiről álmodom. Tartja a viseletét emberemlékezet óta. És őt is ez fogja megtartani. Ez a nép nem hevert soha. Dolgozik látástól-vakulásig nap-nap mellett, s mégis szép és egészséges. Miért? Mert ésszel élt, mióta csak van" írta Zsindelyné Tüdös Klára 1938-ban. Vallomása ma is helytálló. Ezt bizonyítják a múlt héten első alkalommal az anyaország határain kívül átadott Magyar Örökség Díjak is. A Nagyváradon megrendezett ünnepségen hét díjat nyújtottak át, valamint ítéltek oda olyan élő és ma már nem élő személyeknek, akik életük során cselekedeteikkel a magyar nemzetet szolgálták, illetve segítették annak erkölcsi, közösségi, szellemi építkezését. A rendhagyó ünnepségen jeles háromszéki születésű magyarokat is díjaztak.
Egyikük az uzoni származású Beke György író, műfordító, szociográfus, számos halhatatlan értékű mű szerzője, az erdélyi magyarság "nagy őre". Ugyancsak a jeles kitüntetésben részesült a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház világszerte ismert, berecki születésű művésznője, Illyés Kinga, a "bennünk fénylő csillag". Végül, de nem utolsó sorban az erdővidéki dr. Egyed Ákos akadémikus, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke az egyesületnek és alapítójának, a gróf Mikó Imrének járó díjat vehette át.
A díjakhoz társulnak a magunk, illetve olvasóink gratulációi is!
Timár Alpár László
Grósz-Ceausescu, Horn-Iliescu, Medgyessy-Nãstase. Micsoda hármas párhuzam! Csak a korok mások, csak a nevek mások. És a rímek. Talán az érdekek is? A július 6-i, kolozsvári baloldali csúcs baljós előjelei már megmutatkoztak. Az újabb román-magyar kiegyezés már körvonalazódik A kedvezménytörvény és a tavaly decemberi Orbán-Nãstase egyetértési nyilatkozat újratárgyalása nagyon valószínű.
A módosítások igényeinek háromszögében egyelőre sejteni sem lehet, hogy milyen lesz az "újszülött". Nyugati fórumok, valamint a román és a magyarországi baloldal is változtatni óhajt. Csak éppen az nem biztos, sőt nem is valószínű, hogy ugyanazt és ugyanúgy szeretnék megváltoztatni. Erős román érdekek vannak a háttérben, s félős, hogy ezek fognak leginkább érvényesülni. Hiszen a nyugat-európai bírálatok is a bukaresti vagy pozsonyi sirámok láttán-hallatán kezdődtek és erősödtek fel...
A két baloldali miniszterelnök kolozsvári megbeszélései előtt felvetődik a kérdés: a színhely véletlen? Szimbolikus jellegű? Vagy tényeket nyomatékosít? Történetesen azt, hogy a két kormányfő tárgyalásainak némelyik lényeges témájában szavuk van az erdélyi magyaroknak is. Tényleg: lesz szava, van szava az RMDSZ-nek, az erdélyi, romániai magyarság érdekképviseleti szervezetének, amikor a román "húzd meg, ereszd meg" politikával is szembesülni kell, az új magyar kormány tarolási szándékát is tudomásul kell venni.
Tarolási szándékot említettem, és itt arra utaltam, hogy az MSZP-SZDSZ kormány több téren is felülvizsgálja a leváltott polgári kormány döntéseit, módosítja az elkezdett stratégiákat, semmissé nyilvánít néhány tervet. Ezek között vannak olyanok is, amelyek közvetve vagy közvetlenül érintik a romániai, erdélyi magyarságot. Változnak (csökkennek?) a támogatások is. Valószínű, hogy ez nemcsak a támogatások módozataira, hanem mértékére is vonatkozik. Magyarán: kevesebb pénz jut a külhoni magyaroknak. Ésszerűbb elosztást, átláthatóbb támogatási rendszert ígérnek. Ez önmagában nem aggasztó. Az apasztás viszont nagyon károsan érintené a határon túli magyar közösségeket.
Gálfalvi Csaba
Az MSZP meglehetős sietséget mutat az ügynökkérdés törvényi szabályozása területén. Annál is inkább, hogy a Fidesznek is megvan a maga ellenjavaslata, mely koherensebb és inkább szolgálná a közélet megtisztítását. Szakít ugyanis a jelenlegi szemlélettel (amit az MSZP-s javaslat tovább visz), mely a volt rendszer fenntartóinak körét az ügynökökre szorítja, s azok esetében is csak a közéletben résztvevőket érinti, ráadásul semmiféle szankcióval nem sújtja a vissza nem lépő érintetteket. (Így történhetett, hogy Horn Gyula vagy Csehák Judit csak megvonta a vállát, amikor lemondásra szólította fel őket az átvilágító bizottság.) A Fidesz szerint rendszerfenntartók közé sorolandók az MSZMP Központi Bizottságának, valamint értelemszerűen a Politikai Bizottságnak a tagjai is, továbbá a törvény kötelezné az érintetteket a közéletből való visszavonulásra.
E javaslat igen közel áll a legendás, 1990. március 13-án kihirdetett Temesvári Kiáltványhoz, mely a román rendszerváltásnak lehetett volna a betetőzője. (E kezdeményezés tíz évre tiltotta volna el a volt pártaktíva s a volt Szekuritate tagjait a politizálástól.) Mint tudjuk, a Kiáltvány pár hónap alatt hamvába holt. A volt nomenklatúra erősebbnek bizonyult s ráadásul maga mellett tudott olyan szabadelvű értelmiségieket, akik a non-diszkrimináció elvére, ártatlanság vélelmére s egyéb mellesleg szép és nemes elvekre hivatkoztak. Ma már megállapíthatjuk, nem tettek jó szolgálatot közösségüknek.
A magyarországi magyar, az erdélyi magyar s a romániai román közéletnek egyaránt jót tett volna a múlttal való szembenézés. Erdélyi magyar viszonylatban talán tiszta emberekkel előrébb lehetett volna jutni 12 esztendő alatt, s nem az lenne ma a vitatéma a román féllel, hogy joga van-e az erdélyi magyarságnak állami magyar egyetemre, hanem hogy a befizetett adó hány százaléka felett rendelkezhet az erdélyi magyar nemzeti közösség saját oktatási rendszerének megszervezésében.
S Magyarországon sem lennénk tanúi olyan jeleneteknek, amikor köztéren ismételten kifütyülik a köztársaság egyébként szabadon megválasztott miniszterelnökét (akit újra egyre többen emlegetnek csak D 209-esként), s egyáltalában nem kerülne sor olyan perverz helyzetekre, mikor a volt karhatalmista, a tulajdonképpeni ellenforradalmár tiszteleg saját áldozatainak emléke előtt. De fogalmazhatok úgy is: akkor talán jobb érzés lenne ma magyarnak lenni.
Borbély Zsolt Attila
Copyright (c) Székely Hírmondó - 2002