Nyakas Szilárd

Rádiós Dolgozók Tanácsa

Magyar Rádió Rt

1800 Budapest, Bródy Sándor utca 5-7.

 

 

 

Kedves Kollégánk!

 

 

 

2005. májusában a Rádiós Dolgozók Tanácsa vezetőségi tagja, Gecse Géza egy konkrét ügyben kérte szervezetünk tanácsát. Ezt követően egyetértésünkkel felkereste a többi rádiós szakszervezet képviselőit is.

 

A Magyar Rádió Rt Szervezeti és Működési Szabályzata szerint a Magyar Rádión belül a szakmai munka értékelése a vezetői posztot betöltők feladatai között szerepel.[1]

 

A szakszervezetek képviselőivel folytatott eddigi konzultáció alapján megállapítható, hogy ennél többre van szükség.

 

A rádió technikai adottságai miatt a leggyorsabban képes reagálni mindarra, ami körülöttünk történik, ezért jó, ha nemcsak hallgatóink, illetve az azzal a most érvényes Szervezeti Működési Szabályzat szerint megbízottak nyilvánítanak véleményt a rádióban elhangzott műsorokról, hanem a különböző műhelyekben dolgozó újságíró kollégáinknak is lehetőségük van erre.

 

A Magyar Rádióban nincs erre vonatkozó egységes gyakorlat, holott erre szükség lenne.

 

Számos ok miatt az utóbbi évtizedben az intézményen belül a műhelymunka visszaszorult.

 

Hiányoznak tehát az(ok) a fórum(ok), ahol a különböző szakmai észrevételek, tanácsok megszülethetnek, amelyeket a műsorkészítők hasznosíthatnának a mindennapi gyakorlatban.

 

Olyan fórumot szeretnénk teremteni, amely hatékony formában képes reagálni a hallgatói, újságírói és vezetői észrevételekre, elősegítve ezzel a műhelymunka felhasználását, illetve feltámasztását.

 

Arra kérünk benneteket, hogy vessétek papírra elképzeléseiteket, és vegyetek részt azon az előzetes szakmai konzultáción, amelynek témája, milyen legyen egy ilyen szakmai konzultatív testület?  Hogyan hasznosítsuk a meglévőműhelyek tapasztalatait? Hogyan, hol és miképpen érdemes kialakítani, megerősíteni a műhelymunkát?

 

Az előzetes szakmai konzultáció tervezett időpontja: 2005.június 22-e, szerda, 14.00

Helye: Magyar Rádió, (Pollack épület A/411-es) szobája.

 

 

 

 

                                                                                              Köszönettel:

Nyakas Szilárd

A Magyar Rádió Rádiós Dolgozók Tanácsának vezetőségi tagja

Budapest, 2005.június 15.


 

[1] A Magyar Rádió Részvénytársaság 2002.júniusi Szervezeti és Működési Szabályzata a Működési szabályzatok fejezetében a 10.oldal/2.1/h a főszerkesztő feladatai között, illetve a 14.oldal/4.2.1/d a szerkesztőségvezetők, szerkesztőségvezető-helyettesek és rovatvezetők általános feladatai között tárgyal ilyen jellegű tevékenységet a Kossuth adón.

A Petőfi Rádión belül a 19.oldal/2.1.g az adófőszerkesztő illetve a 21.oldal/4/d a szerkesztőségvezetők, szerkesztőségvezető-helyettesek és a rovatvezetők általános feladatai között határoz meg ilyen tevékenységet.

A Bartók Rádióban a 25.oldal/2.1/ g az adófőszerkesztő feladatai, illetve a 28.oldal/4.1.d a szerkesztőségvezetők általános feladatai között határoz meg ilyen tevékenységet.

A Művészeti Főszerkesztőségen belül a csoportvezetők általános feladatai között határoz meg ilyen tevékenységet. 35.oldal/3.c.