SZLOVÁKIAI MAGYAR HETILAP * 2003. március. * 12. szám
Szenc és környéke:
Horváth László, Baráth Péter, Ajpek Vendel, Vincze Gellért, Venchich József, Spila borbála, Letenai Júlia, Ajpek Márta, Rablánszky Adrien, Rablánszky Tibor, Vincze Ernő, Varga József, Jarabka Éva, Szalay, A., Szikhart Júlia, Szikhart József, Dr. Hamerlik Rudolf, Szigl László, Puss Sándor, Kelley Magda, Kelley István, Kelley István, Nagy Edit, Földes György, Scholt József, Blázsovics Imre, Mikóczi József, Kulacs István, Cséfalvay György, Kozmér József, Farkas Rozália, Jancosek Margit, Simonics Anna, Mészáros Irén, Vitálos Balázs, Saransky Lívia, Mózes Gábor, Méry Imre, Lépes László, Matus Gabriella, Valacsay Alajos, Nagy György, Méry Béla, Lieskovsky Zsuzsa, Valacsai Imre, Fekete Sándorné, Burger Lajos, Füle Mária, Nagy Cecília, Mária Lúcná, Machán Mária, Machán Gyula, Bugár Istvánné, Konrád Árpád, Szücs Teréz, Sándor Katalin, Tóth Magdaléna, Földes Emil, Lengyel A., Huszár Csaba, Szabó Pál, Mészáros Éva, Blahó Júli, Podobek Mária, Huszár Zsolt, Csaszny Alajos, Batyka János, Iró Mária, Lipka Mária, Lieszkovszky Péter, Lieskovsky Zsuzsa, Horváth Gyula, Németh György, Németh Katalin, Iró Péter, Füle Imre, Pies Tamás, Fekete Sándor, Kállay Győzőné, Pál Mária, Tomanovics Mihály, Tomanovics Erzsébet, sátor Károly, pogány Lajos, Pogány Mária, László Adél, Schnobl Rozália, Seregi Rozália, Nagy Irma,
Magyar Pedagógusok Énekkarának tagjai:
Kövesdi Krisztina, Mikóczi Zoltán, Nágel Erzsébet, Császár Magdolna, Kulacs Matild, Tóth János, Zárecky Magdolna, Orsovics Ivett, Gémesi Irén,
Duka - Zólyomi Emese, Híves István, Híres Mária, Tonkó István, Janda Lóránt, Németh Aladár, Németh Valéria, Koller Margit, Bozó Andrea, Fazekas István, Híves Veronika, tóth Henrik, Ficsza László, Krasznai gáspár, Mag Tamás, Kovács János, Katona Géza, Pócs Erzsébet, Lukovics Mária,
Pozsonyi polgárok:
Zilizi Tihamér, Zilizi Dezső, Béres Éva, Balogh Teréz, Kálmán Jenő, Pusztai Rezső, Enzsől Imre, Zilizi Áron, Zilizi Zoltán, Z. Ágh Aranka, Zilizi Zoltán, Hőrik Vilmos Baricza Viktor, Babiak László, Mikó jenő, Illés István, Molnár Jolán, Molnár László, Molnár Gyula, Lancz Attila, Dr. Koday György,
Rozsnyó környékéről
Tóth Etelka, Tóth Miklós, Séra Ján, Mixtaj Johanna, Rajkó Kálmán, Samu Katalin, Kovács Zoltán, Hegedűs István, Csobády Mária, Ragyina János, Farkas Gábor, Fazekas Júlia, Dobos Karolina, Maka Zoltán, Ligárt Márta, Ligárt Tomás, Tisza Hilda, Tisza Gyula, Pogány Irén, Pogány Attila, Bende Juraj, Domik Tamás, Németh Jozef, Erdődi Jozef, Jungová Andrea, Tóbisová Jana, Kováč Marian, Kováč Peter, Szanko Jozef, Szanková Jolana, Kovács Albert, Kovács Albertné, Mariasi Monika, Farkas Mária, Perekstová Jelizaveta, Máté Anikó, Nyéky Anna, Peniaško Jolán, Kovács Zoltánné, Kovács Zoltán, Varga Györgyné, Hajdu Erzsébet, Fábián Erika, Barát Melinda, Szabó Erika, Polyák Emília, Šilling Viktória, Lőrincz Kati, Csík Denisa, Vajda Iván, Vajda Márta, Babics Kinga, Babics Anita, Pataki Veronika, Pataki László, Krajlik Sándor, Tömöl Zsuzsa, Kovács Enikő, Kovács László, Kovács Éva, Bernáth Mária, Fazekas Ágnes, Kuchta József, Kovácsová Iveta, Vozár Brigita, Hudák Valéria, Hudák Gábor, Rusznyák István, Rusznyák Erika, Stanková Mária, Kiss Ladislav, Molnár Emma, Szabó Ágota, Keller Olga, Ištvánik E., Szabová Irena, Ambrúzs Margit, Rákay Ágnes, Szcsuka Edit, Kardos László
Királyhelmec környéke
Ifj.Keresztury Zoltán, id.Galgán László, id.Belász Gábor, Demeter Edmund, Dió László, Tóth Béla, Galgán Gyula, Rácz Imre, Prascsák József, Galgán Bertalan, Hanusovszky Károly, Kósik Sándor, ifj.Rácz Zoltán, Horváth Pál, Kovács László, Rácz Sándorné, Jaczko István, Horváth Pál, Gönczy Zoltán, Bellák Erzsébet, galgán László, Mokry József, Nagy András, Mátyás István, Mokry Zoltán, Máté Gábor, Rácz Sándor, Gergely Szilvia, Horovsky Kornélia, Gacs miklós, Balla Zsolt, Bocsárszky László, Galgán Béla, Hancsovszky Gábor, Szilva Ferenc, Galgán Ottó, Majernik János, Tóth Pál, Balla Pál, Galgán Zoltán, Rácz Erzsébet, Rácz György, Rajna Béla, Geri Éva, Geri Zoltán, Popália Mária, Popália István, Rácz Anikó, Rácz László, Berta Éva, Szászi Jolán, Rinkács Katalin, Pandi Júlia, Feterik Szilvia, Ing.Feterik Miklós, Rácz György, Gerenyi József, Kovác Péter, Kónya Péter, Dócs Péter, Tóth Kozma Péter, Karosi Roland, Kovács Péter, Bodnár János, Rajna Magdolna, Orosz Márta, Molnár Éva, Hám János, Czéhmester Bertalan, Bogoly János, Bogoly Ildikó, Bogoly Zoltán, Kelemen Mária, Kelemen Ferenc, Juhász Anna, Bányácski Gizella, Petrigán Mária, Berta Ludmilla, Pócsik Ilona, Dobos Erzsébet, Gönczy Erzsébet, Bányácski Margit, Jurtin Piroska, Varga Éva, Szabó Mária, Karosi Gyula, Sico István, Godzsák Klára, Leczo Tibor, Tolvaj Balázs, Tolvaj Bertalan, Tolvaj Ibolya
Komárom és környéke:
Blaho Zsuzsanna, Olgyai Erzsébet, Haris Regina, Németh Ernő, Benesi Vilmos, Takács Irén, Pálinkás, Dudák Ferenc, Dudák Julianna, Dobosi Gyula, Csémy Petra, Hulkó Éva, Dobosi Tamás, Keszi Iván, Haris Ferenc, Zsemlye B., György Gusztáv, Szuri András, Répás István, Korpás Lajos, Kiss Tamás, Keszegh Pál, Rákos Loránt, Szopó Ferenc, Kiss Miklós, Izsmán Jónás, Tatár István, Bodnár Noémi, Tömösközí Erzsébet, Brányik Károly, Bugár András, Dr. Nagy Ákos, Bögi László, Banai-Tóth Lívia, Gálfi Csaba, Gálfi Otília, Gálfi Imre, Gálfi Mária, Lajos Jenő, Gál László, Veres Ottó, Nagy Árpád, Csiba György, Németh Péter, Horváth Ervin, Antal József, Hegedűs Margit, Csízi László, Bereczné Éva, Tömösközi László, Simon Márta, Petőcz Móni, Borbély Károly,Varga Attila, Cséplő Péter, Gál Sándor, Mikus Sámdor, Csenger Ildikó, Fazekas László, Boross Kornél, György András, Fazekas Zsuzsa, Stevko Katalin, Langsadl István, Zácik Erzsébet, özv. Bedecs Gyuláné, Keszegh Pálné, Stevko Katalin, Bóna Katalin, Mácza Mihályné, Köles Józsefné, Gorócz Katalin, Szekeres Katalin, Lévai Adrián, Deák Márta, Ribarics Márta, Puskás Gizella, Lévayová Sarolta, Cselle Katalin, Lajos Jenőné, Matyus Hermina, Kassa Szabó Ferenc, Kassa Szabó Irén, Poulcsik János, Poulcsik Erzsébet, Kurucz Keve, Bahorecz Istvánné, Csintalan Miklósné, Bóna Amália, Bóna Pál, Mészáros Márta, Csiba Lajosné, Šišolín Olga, Vörös Mária, Vörös Vince, Cserepes Béláné, Virágh Lajosné, Magyarics Magda, Csécsi János, Kiss Ottóné, Fazekas Tímea, Dr. Körtvélyesiné, Kovácsné, Korpás Etelka, Szép Erzsébet, Borbély Krisztína, Zácsik Anikó, Zácsik Ernő, Vörös Mária, Kučera Ján, Michalik Erika, Dobay Gábor, Gubán Lajos, Virág László, Beke Péter, Kiss István, Beke Gábor, Szendi Ildikó, Marusinec Ágnes, Kiss Linda, Kiss Beáta, Jozefik Veronika, RnDr. Pallag Katalin, Tömösközi Erika, Vaszily Tímea, Kerekes József, Kerekes Józsefné, Gulyás Sándor, Fekete Vince, Fekete Tímea, Csóka Lajos, Fekésházy Gyula, Cséplő Bálintné, Icso Judit, Turányi Mária, Turányi József, Cséplő Balázs, Géhry János, Géhry Ida, Kecskés Anna, Őszi Eszter, Ferencz Erzsébet, Magyarics Bernadett, Fábry Katalin, Anyalai Emese, Koczka Géza, Madarász Róbert, Csizmadia Anikó, Nagy Andrea, Édes Ákos, Nagy Annamária, Nagy Katalin, Szabó Csongor, Szalai Zoltán, Pócsa Ágnes, Kurucz Érzsébet, Bodzsár Zsuzsanna, Benkó Zoltán, Berek Eleonóra, Tóth Edit, Levák Angéla, Menyhárt Adrianna, Horváth Virág, Pasztorális Tamás, Kovács Pál, Csámy Zsuzsanna, Bíróczi Krisztína, Fehér Júlia, Angyal Réka, Nagy Rozália, Sebő Beáta, Fonód Tibor, Kálazi Pál, Nagy Rita, Pintér Ildikó, Kiss Eszter, Kiss Katalin, Farkas Zita, Kiss Tamás, Mészáros Márta, Nagy Attila, Beseová Erika, Mészáros Jozef, Fintová Zuzana, Tücsök Zsanett, Kiss Anita, Kiss Tímea, Kravec Mária, Lelovics Teréz, Szórád Antal, Gajdos V., Pásztor Leonard, Keszegh Mária, Gálfiová Alšbeta, Haris Eugen, Szabó Anna, Gaál Teréz, Farkas Ilona, Pálinkás Krisztína, Nagy Ferenc, Bikó Mihály, Bilkó Mária, Tárnok Mária, Tárnok Ivan, Medza Zdenek, Medzová Irma, Nagy András, Nagyová Zuzana, Szabó Tamás, Markac Ferenc, Pék Árpád, Gerendás Beáta, Keszegh Márta, Fazekas Sándor, Fazekas Márta, Keszegh Ferenc, Németh Jolán, Gerendás Katalin, Balogh Irma, Keszegh Attila, Köles Vince, Stirber Lajos, Molnár Mária, Viola Jozef, Pogány Lígia, Radosiczky Tibor, Radosiczká Lucia, Varga Rózsa, Stubendek Attila, Nagy Péter JUDr. Ledeczká Mária, Lukáčová Mária, Honczová Angelika, Lukács František, Ujpál Árpád, Janek Zoltán, Rigó Artúr, Lukács Zsolt, Brúder Margit, Szalay E., Jancsó Anna, Pál Éva, Kürthy Irén, Jókai Lajos, Gálfi Mária, Gálfi Imre, Végh Erzsébet, Tarcsi Zsuzsa, Csicsai György, Kartai Erzsébet, Csicsó Gizella, Mgr. Fekete Irén, Fekete László, Fekete Nikolett, Csorba István,Csorba Nóra, Szloboda Gábor, Szloboda Ilona, Szloboda Jozsef, Sajkovics Klára, Kovács Marianna, Bott Irén, Bott Friderich, Németh Tibor Ing., Németh Iveta, Boros Szeréna,
Nagy Erzsébet, Jakab István, Jakab István id., Jakab Júlia, Kovácsy Erzsébet, Kovácsy Imre, Kúr Lídia, Győri Margit, Molnár Erzsébet, Illés Dénes, Kaky Gáspár, Laky Béla, Kovács Ildikó, Czirok Mária, Szabó László, Cseh Laura, Ferenczi Szidónia, Ferenczi Ernő, Czirók Terézia, Ferenczi Barnabás, Csuhás Dániel, Sajkovics Szilárd, Lakos Béla, Lakos Magdolna, Bognár Leone, Gáspár Erzsébet, Sméja Katalin, Pálfy Monika, Pálfy Mária, Pálfy Kálmán, Kovács Anikó, Kovács István,
Hetek óta gyűlik az amerikai sereg Irak körül, az acélgyűrű egyre fenyegetőbb és egyre szorongatóbb. Az óriási csapatösszevonásokat hangzatos fenyegetések és kemény felhívások kísérik. Háromszázezer katona sorakozott fel Kuvaitban, Szaúd-Arábiában, a tengeren anyahajók, csatahajók és rakétavető naszádok cirkálnak, a világszerte rettegett tengerészgyalogosok ezrei naponta gyakorlatoznak az iraki határok közvetlen közelében. Az erődemonstráció olyan méreteket öltött, hogy nagyságától a világ bármely országa felemelt kezekkel és fehér zászlóval vonulna az amerikai katonák elé mondván: "Fogjatok el, szálljátok meg az országot, csak ne lőjetek azokkal a rettenetes fegyvereitekkel". Közben Irak blokád alatt áll, fegyverzetellenőrök kutatják arzenáljait. Miért kell itt még háború? Hiszen a vereség már most nyilvánvaló. Minek kell kivárni a szuperbombákat, a lézerirányítású rakétákat, a szőnyegbombázásokat, a tankcsatákat, a cirkáló rakétákat, az ágyúk zárótüzét, a tengerészgyalogosok kíméletlen géppisztolysorozatait, a zsúfolt kórházak rémségeit, a tömegsírokba temetés borzalmait? Hát nem egyszerűbb kitűzni a fehér zászlót?
Az iraki rendszer azért nem választja az egyszerűbb és nyilvánvalóan humánusabb megoldást, mert talált egy szalmaszálat, amelybe belekapszkodhat, s amely némi reményt ad neki. Ez a szalmaszál nem az atomfegyver, nem az antrax, és nem is az ideggáz. Ez a szalmaszál az iraki diktatúrát ugyan mélységesen elítélő, ám ENSZ-felhatalmazás nélkül háborúba lépni nem akaró, vagy ezt jogtalannak tartó országok magatartása. Irak azzal, hogy nem tűzte ki az első fenyegetésre a fehér zászlót és kivárta, míg legfőbb ellenfele, az Egyesült Államok összezördül szövetségeseivel, időt nyert. Nem Huszein manipulálta a nyugati hatalmakat ebbe a helyzetbe. şk maguk, a nyugati demokráciák riadtak meg a harcra kész, háborúra éhes, dominanciáját Irak elleni csapással bizonyítani képes Amerikától. Ha ez az Amerika minden ellenkezés nélkül lerohanja Irakot, bebizonyítja, hogy akkor és ott indít háborút ahol és amikor akar, amerikai nemzeti érdekek veszélyeztetésének minősít bármely konfliktust bárhol a világon. És akkor a többiek másodhegedűsként zenélnek a világpolitika zenekarában. Ezért az utolsó percig az ENSZ-megbízatástól tették függővé az USA iraki háborúját. Az USA pedig egyértelműen megmutatta, hogy nem számít az ENSZ megbízatására, számára Amerika érdekei az elsődlegesek. Ez a presztízs-ellentét volt az a szalmaszál, amelybe Huszein belekapaszkodott és apró engedményekkel, a fegyverzetellőnőrök munkájának engedélyezésével, sőt még rakétáinak felszámolásával is ki próbálta várni, míg elmúlik a háborúhoz alkalmas időpont és beköszönt a forró évszak.
úgy tűnik, ha a nemzetközi közösség minden országa, a franciák, a németek, az oroszok és kínaiak, a chileiek és a többiek a Biztonsági Tanácsban, vagy legalább propagandájukban és politikai állásfoglalásaikban Amerika mellé álltak volna, Huszein már rég kitűzte volna a fehér zászlót, sőt talán be is hívta volna a nemzetközi seregeket. Mert nem lett volna meg az a szalmaszál, amelybe mindeddig oly sikeresen kapaszkodott. Nemzetközi összefogás esetén Huszeinnek semmi esélye nem lett volna. Most van. Nem a hadszíntéren, hanem a világ közvéleményének szemében. Az egységet legalább meg lehetett volna játszani és az iraki rendszer összeroppanhatott volna. Most már késő. A hadszíntéren -- sok áldozat, vér és kínszenvedés árán -- roppanthatják össze. Ha másképp nem, az amerikaiak egymagukban lehengerlik Irakot. Pedig lehet, hogy nemzetközi összefogás esetén díszmenetben besétálhattak volna ugyanoda. Iraki és amerikai áldozatok nélkül.
BÁTSY GÉZA
"Gyomorfájás" jeligére: Édesapám 82 éves és nyár óta fáj a gyomra. Étvágytalan, nem mer enni, sokat fogyott. Fiatalabb korában többször volt gyomorfekélye, ezért az orvosa elküldte gyomortükrözésre, de nem bírta lenyelni a "csövet". Most gyomorröntgenre küldték, hamarosan talán megtudjuk, mi is a baja. Jelenleg három féle gyógyszert szed. Miért nem múlik le a gyomorfájása, mint régen?
A gyomorfekély előfordulása fiatal korban gyakoribb. Idős korban meglehetősen ritkán fordul elő, de akkor is, ha időben elkezdik a kezelését, akkor a "szokványos" gyógyítás a legtöbb esetben sikerrel jár. Hogy az ön édesapja miért nem gyógyult még meg, annak bizonyára megvan a konkrét oka. Ez az "ok" azonban akkor lesz felderítve, amikor a vizsgálatok alapján felállítható lesz majd a pontos diagnózis. Az ön által felsorolt tünetek alapján ugyanis az édesapjának valóban lehet gyomorfekélye, azonban más, sokkal komolyabb diagnózis is számításba jöhet. Erre a feltételezésre a meglehetősen előrehaladott kora alapján is lehet következtetni. Nem másképpen azon tény alapján, hogy a panaszok többé-kevésbé változatlan alakban, már töb mint fél éve jelen vannak! Mindez óvatosságra ad okot!
A gyomorfekély szövettanilag a gyomor nyálkahártyájának a mély deffektusát jelenti gyulladásos jelenségek kíséretében. Szabad szemmel nézve amolyan kráter jellegű képződménnyel találkozunk, mely sok esetben a friss vérzés jeleit is mutatja. Ezért kitűnő a gyomorfekély diagnózisának a felállítására az ún. gyomortükrözés, mely manapság üvegszálas optika segítségével történik. Véleményem szerint elhamarkodott volt az a döntés, hogy ha nem sikerült a "csövet" lenyelni, akkor mindjárt gyomorröntgenhez kell folyamodni. A gyomorröntgen a diagnózis felállításához nem a legmegfelelőbb és legkorszerűbb módszer, valóban némileg elvault módszernek számít. S a statisztikák is egyértelműen bizonyítják, hogy sokszor nem látni a röntgenfelvételeken a gyomorfekélyt (pedig ott van!), pedig a páciens lenyelte a "kását", elkészültek a felvételek… Az üvegszáloptikával végigpásztázható a teljes gyomorbelső, annak minden "sarka" és hajlata. A tapasztalt szakember számára nem okoz gondot a diagnózis felállítása, hiszen szabad szemmel látja a sérült nyálkahártyát, úgy, mintha pl. a testfelszínen, a bőrön lenne valamiféle elváltozás. S ha kell, egyúttal levehető a gyomorfekély bármely részéből egy szövetdarab a szövettani vizsgálat elvégzése céljából. S főleg e konkrét esetben lett volna célszerű e vizsgálat elvégzése, mert hiszen a gyomorfekély mellett itt — a kor s a klinikai kép alapján is — egy komolyabb betegségre, mégpedig (nem szívesen írom le, de szükséges) gyomorrákra is gondolnunk kell.
Csak ha meg lesz a diagnózis, akkor kezdhető el a megfelelő gyógyítás. Addig azonban csupán találgathatunk. Ilyen szempontból a gyomorröntgen nem biztos, hogy célravezető lesz, s elképzelhető ezek után, hogy a "gyomortükrözést" mégis csak meg kell majd ismételnie, most már nagyobb odafigyeléssel és türelemmel az orvos s a beteg részéről egyaránt. Mindenképpen örülnék, ha ismertetné velem az eset fejleményeit.
Dr. Peťovský Pál
A kormány a múlt héten jóváhagyta a komáromi Selye János Egyetem létrehozásának szándéknyilatkozatát, valamint az alapítás ütemtervét. Eszerint a magyar egyetem 2004. január 1-jei hatállyal jönne létre, és az első hallgatók jövő év szeptemberében kezdenék meg tanulmányaikat a közgazdasági, a pedagógiai vagy a teológiai karon, ahol baccalaureátusi és magiszteri képesítést szerezhetnek.
Az eredeti, Csáky Pál miniszterelnök által benyújtott tervezettel szemben (amelyet Mikuláż Dzurinda korábban nem volt hajlandó felvenni a kormányülés programjába azzal az indokkal, hogy a betejesztésre Martin Fronc oktatási miniszter hivatott) az elfogadott tervezet néhány változtatást tartalmaz. ěgy pl. az anyag csak júliusban kerül jóváhagyásra a kormány elé, s nem pedig májusban, ahogy azt Csáky javasolta. Fronc szerint ugyanis a tervezetet ezt megelőzően az akkreditációs bizottságnak is véleményeznie kell. Amennyiben viszont a bizottság ragaszkodik a rendelkezésére álló 150 napos határidőhöz, az ütemterv veszélybe kerülhet, s az egyetem létrehozása elhúzódhat.
A miniszter reméli, hogy az akkreditációs bizottság június 10-ig véleményezi az anyagot.
A kormány jóváhagyása után a miniszterelnök-helyettes és a pénzügyminiszter július közepéig tesz javaslatot az egyetemalapításhoz szükséges 100 millió korona biztosítására, a védelmi miniszter pedig előkészíti a komáromi vár tulajdonjogának átruházását. Amennyiben július 20-áig Mikuláš Dzurinda kormányfő az egyetem létrehozásáról szóló törvénytervezetet a parlament elé terjeszti, s a parlament azt elfogadja, az alapítást követően az oktatási miniszter az egyetem rektorának kinevezéséig aláírási joggal felruházott ideiglenes vezetőt jelöl ki az intézmény élére.
Fronc szerint az egyetemen az államvizsgák és a teljes oktatás magyar nyelven folyik majd, ám a szakkifejezéseket a hallgatók szlovák és egy világnyelven is elsajátítják. Olyan elképzelés is felmerült, hogy szlovákból is legyen államvizsga, illetve, hogy a közgazdasági karon egy-két szaktárgyat világnyelven adjanak elő. (fé)
Jelige: "D. F."
Egy ismerősömnek 100 000 koronát adtam kölcsön azzal, hogy 2 hónapon belül visszaadja. Mivel ez nem történt meg, bírósághoz fordultam, ami úgy döntött, hogy 2001 decemberéig havi részletekben kell az adósnak törlesztenie a kölcsönt. Ő azonban nem fizetett semmit. Ezért végrehajtóhoz került az ügy. Ő lefoglalt néhány dolgot és 18 000 koronát visszakaptam. Az adós fizetéséből nem vonhatnak le semmit, mert 3 gyermeke van. Családi házban laknak, de az nincs az ő nevükön. A végrehajtó szerint az adós férjének a fizetéséhez nem lehet nyúlni, mert a feleség az adós. Hogyan járjak el tovább? Hogy lehet az, hogy az adós és családja vígan él, én pedig nem kapom vissza a pénzemet?
Sajnos, nagyon sok az önéhez hasonló eset. Ön jóhiszeműen járt el, amikor pénzt adott kölcsön. Hibát viszont azzal követett el, hogy nem előtte kért tanácsot. Ha tudott volna előre arról, hogy az adósa valójában nem rendelkezik olyan ingó vagy ingatlan vagyonnal, ami a törvény szerint sújtható végrehajtással, biztosan nem adott volna neki kölcsönt.
A leveléből nyilvánvaló, hogy az illetőnek egyáltalán nem állt szándékában a megadott határidő leteltével azonnal (és valószínűleg később sem) visszaadni a kölcsönt.
Ön jogszerűen járt el, amikor bírósághoz és végrehajtóhoz fordult. Tudni kell azonban, hogy az egzekúció kizárólag a 233/1995-ös számú egzekúciós törvény és annak módosításai által, meghatározott szabályok szerint történhet. A végrehajtás módját a végrehajtó szabja meg úgy, hogy az mielőbb sikeres legyen. Pénzbeli tartozás esetében a végrehajtást el lehet végezni a fizetésből történő levonásokkal, ingó és ingatlan vagyon, értékpapírok vagy cég eladásával. Az ön adósának nincs ingatlanja, értékpapírja, sem cége. Az adós fizetése valószínűleg csak annyi, amiből nem lehet jelentősebb összeget lefogni. Ilyen esetben a házastárs fizetéséhez valóban nem lehet nyúlni, és az is lényegtelen, hogy időközben munkaviszonyba lépett az adós férje.
Az ingó vagyontárgyak értékesítése sem korlátlan. A törvény szerint az egzekúció nem érintheti főleg a következő dolgokat: ruházat, fehérnemű, lábbeli, háztartási berendezések (bútor, hűtőszekrény, mosógép, rádió, fűtőtestek, tüzelő, ágynemű, párnák), háziállatok, jegygyűrűk, játékok, szakirodalom, 3000 koronáig terjedő készpénz. A felsoroltakból kitűnik, hogy egy átlagosan felszerelt háztartásból nem sok ingóság jöhet szóba a végrehajtásnál, főleg, hogy ezek használt tárgyak és nem képeznek nagy értéket.
Az ön esetében nincs mit tenni, bíznia kell a behajtóban. Ő a végrehajtást addig fogja folytatni (figyelni az adós jövedelmének és vagyonának esetleges növekedését), amíg annak értelmét látja, vagy amíg azt ön kéri (ez az időszak legfeljebb 10 év a bírósági határozat jogerősségétől és végrehajthatóságától számítva).
Az ezzel megbízott személynek szintén érdeke a minél sikeresebb végrehajtás, mert a munkadíja a behajtott összegtől függ.
Dr. Balla Éva
A pozsonyi felnőtt párbajtőr Világkupa-viadalon a szlovákiai versenyzők közül Érsek Attila szerepelt a legjobban. A fővárosi Slávia UK élsportolója a 132 "tőrmester" között az előkelő 25. helyen végzett. Pedig az "öreg vívórókák" mellett igencsak "tininek" számít, hisz még junior korú, nincs 19 éves sem!
Idestova kilenc éve vív. Somorján tőrrel kezdett, hat éve azonban, amióta Pozsonyba került, s az egyetemi klub tagja lett, párbajtőrözik.
-- A párbajtőr -- magyarázta a minap a fegyvernemváltás okát -- kicsit férfiasabb, keményebb, mint a tőrvívás.
Fiatal még, ám néhány rangos, figyelemfelkeltő helyezést már így is sikerült "elcsípnie". Junior Világkupa-versenyen például három ízben volt már második, ettől függetlenül azonban a két éve Keszthelyen szerzett junior csapat Európa-bajnoki bronzérmére a legbüszkébb.
-- A pozsonyi felnőtt Világkupán -- magyarázta "bizonyítványát" -- "csak" a huszonötödik lettem, szégyenkezésre azonban, szerénytelenség nélkül mondhatom, nincs okom, hisz, akárcsak tavaly, most is a rendkívül technikás, nálam tizenkét évvel idősebb, többek között háromszoros csapatvilágbajnok magyar Imre Gézától kaptam ki.
A(z egyelőre!?) jobbtól pedig soha nem szégyen kikapni!
Nyolcéves sportgimnáziumba jár, pár hónap múlva érettségizik. A közelgő vb-re, mivel Szlovákiában nincsenek kellő képességű edzőpartnerei, Budapesten készül: hetente négy napot a magyar fővárosban "tanul".
Évek óta keményen dolgozik. Szeretne ugyanis az ötkarikás versenyekre kijutni.
-- No nem legközelebb -- tette mindjárt hozzá --, hanem kicsit később, valamikor "két olimpia múlva". De nem sietek, az idő nekem dolgozik!
Álmai álma: egyéni olimpiai aranyérmet nyerni!
ZOLCZER LÁSZLÓ
A napihír szerint Mikloš pénzügyminiszter beperli Robert Fico képviselőt, mert megalapozatlanul és bizonyítatlanul korrupcióval vádolta a parlamentben. "Fico úrnak ne csak lehetősége, hanem kötelessége is legyen bizonyítani vádjait!" A korrupció vádja olyan bunkó, amivel bárki bárkit fejbe verhet! Ha igaz, akkor se történik semmi, s ha nem igaz, akkor se!… gondolja a polgár. S nem oktalanul. Szenvedélyes vita folyt a korrupcióról a parlamentben, már előkészítését is botrányok kísérték. Aztán a kialakult vita során a képviselők válogatott és megalázó sértéseket vághattak egymás és a miniszterek fejéhez. Volt már ilyen. Az ellenzék dolga, hogy támadjon, ki is használja derekasan. A koalíció pedig védekezik, mi mást is tehetne? Látszólag hát rendjén mennek a dolgok, mindenki teszi a magáét! Csakhát a polgár egyre lemondóbb, kiábrándultabb. Néha szinte már kétségbeesett!
A korrupció fogalmának az Értelmező szótár szerinti első jelentése: "Közéleti megvesztegethetőség." A másodlagos viszont: "Közéleti erkölcsi romlottság." A megvesztegetés személyes, tehát büntethető, a közéleti romlottság általában pusztít, mint a dühöngő influenzajárvány. Az anyagi kár hozzávetőlegesen talán kiszámítható is, hatalmas összeg lenne! Az erkölcsi romlottság azonban fertőzött és tovább fertőző közeget jelent, anyagilag kifejezhetetlen, mert az élet — életünk! — minőségét rombolja.
Pedig korrumpálni nem is kellemes! Szégyelli magát az ember közben, mintha olyat kérne, ami nem jár neki. A jóindulatot fizeti meg, hogy megkapja! Skizofrén helyzet, tudatosan vétkezünk, s restelkedünk miatta. Persze nem mindenki! Mert ha mindenki szégyenkezne, nem lehetne "népbetegség"! De az, többféle értelemben is társadalmi kór. A kisebb hivatali baksisok és orvosi hálapénzek, az ajándékkosarak, bonbonok és konyakosüvegek vándorlását azonban most ne kutassuk! Régi dolgok s nem a legveszélyesebbek. Ehelyett inkább a politikai szféra és gazdasági élet felső köreire figyelmezzünk! A magasba tehát, ahol — mint Olümposz ködeiben a görög istenek élete — a társadalmi életet irányító és az értékelosztás törvényeit meghatározó masinéria működik. Ahol a tételek nem néhány száz koronányi értékűek, hanem milliós — milliárdos nagyságrendűek.
Közhely, hogy az elmúlt évtizedben a magánosítás — privatizáció — során szinte a semmiből hatalmas vagyonok keletkeztek. A maga módján forradalmi értékelosztásról alig tudunk valamit. Apróbb részleteiben némileg ismerős, hírhedt botrányai a háttérbe is bepillantást engednek. A lényege azonban ismeretlen! A módozatokat talán soha nem tudjuk meg, következményei azonban annál inkább érintenek. Ahol a dolgok átláthatatlanok és a tettek titokban maradnak, ott pokoli homály uralkodik el, amely az egész közéletre árnyékot vet. Annál is inkább, mert a kifosztott, tönkretett vállalatok a miattuk keletkezett munkanélküliség, a behajthatatlan kölcsönök, elsüllyedt milliárdok, a gazdaság anyagi elszegényedése felmérhetetlen súllyal terheli a társadalmat. A háttérben működő erők titokzatossága a bizalom és a jóhiszeműség hiábavalóságának érzetével tölti el az embert. Kiszolgáltatottságának tudata Damoklesz karjadként függ a feje felett!
Mindezek köztudottak, mégis szólnom kellett róluk, mert következményeik félelmetesek. Olyan gazdasági struktúra és hatalmi mechanizmus alakult ki, amelynek nem kísérőjelensége, hanem már-már lényegi eleme a korrupció! S a klientelizmus. Ebben a szervezeteben bizonyos érdekrendszer stabilizálódott, kölcsönösségi viszonyok alakultak ki, s az egész rendszer a maga determinált mozgásában — dinamizmusában — már-már megingathatatlan, monolitszerű. Szinte azt mondanám, megváltoztatásához forradalmi akarat kellene! A választópolgár tehetetlen vele szemben! S a tehetetlenségét érző ember szorong és szkeptikus lesz. Felsőbb hatalmakhoz fordulna segítségért. Ez ügyben azonban nincsenek "felsőbb" hatalmak! Valamiféle öntörvényű pokoli gépzete működteti valóságunkat. A helyzetet súlyosbítja, hogy minden leleplezés — letartóztatás — ellenére a törvényes számonkérés és nyilvános felelősségre vonás elmarad. A tisztázatlan ügyek folytán minden, a kormány is (!) gyanúba kerül. Kénytelen jóhiszeműségét, törvényadta kötelességeit a mundér becsületét védeni! Egyre nehezebben. Minden átláthatatlanságban és bonyolult összetettségben a homály metafizikus erői gyürkőznek! A felelősségre vonás látványos "lehetetlensége", a gyanúsítások hallatlan méretei és a bizonyítékok — látszólagos — szükségtelensége demoralizálják a közgondolkodást. Egyre "feslettebb" társadalomban élünk! Amikor a bíróságok is elbizonytalanodnak és a kettősség vagy határozatlanság jegyeit mutatják, a jogbiztonság is lebegni kezd! Részben érthető, hogy a bíróságok "logikája" is alakul, és a jogszolgáltatás nehezen vajúdja minőségileg korszerűbb gyakorlatát. Ám a kétely egyre látványosabb! Néha úgy tűnik fel, már az igazság létében sem hihetünk, elillant, mint Maeterlinck kék madara. Az általános hiteltelenségben és hitetlenségben szőrén-szálán elvész a méltányosság!
A politikai harc, mint egykor az osztályharc! élesedik. A korrupció rombolása láthatóvá válik. Amikor a közösségi ítélőkészség és igazságérzet megadja magát, szárnyra kel a gátlástalan demagógia sasmadara. Vagy inkább keselyűje? Dölyfösnek és erősnek mutatkozik, innen népszerűsége! Szenvedélyesen rikoltoz, mintha igaza lenne, amit bizonyítani sem kell, annyira nyilvánvaló! Könnyű hinni neki, mert a látszat nem cáfolja állításait, a kételyeket pedig szenvedélyessége győzi le. Mihelyt azonban hetykeségét mélyebben átgondoljuk, rádöbbenünk, hogy nem vélt vagy valós igazságai, hanem inkább arroganciája és kényszerképzetei éltetik. Erkölcstelen bátorság vagy bátor erkölcstelenség?! Mindenesetre képtelen önmagában kételkedni! Nagy része van abban, hogy elsekélyesednek a hiteles értékek, a paragrafusok betűje elmosódik, és az emberi kapcsolatok kiszámíthatatlanná válnak!
Szodoma és Gomorra?! Semmiképp, így túl egyszerű lenne! Az élet egyre bonyolultabb a harmadik évezred elején. Mind nehezebb a tisztánlátás. A Markíza Rosta adásainak egyikében Mikloš miniszter alul maradt Boris Zalával szemben. Vitapartnere rámenőssége és a többnyire idősekből álló közönség elfogultsága ellenében esélye is alig volt. A miniszter védte a gazdasági és pénzügyi vezetés munkáját, a kormány intézkedéseit és döntéseit, magyarázta szükségszerűségüket és a gyakori, súlyos kényszerhelyzeteket. Közvetve a higgadt mérlegelés és tényszerű gondolkodás bástyáit is védelmezte volna, meg a józan igazságkeresés és belátás, a megegyezéskészség hitelét, a szavak komolyságát és méltóságát! Akkor és ott elveszítette a pert, egyetlen szavazatot sem kapott. Mit tegyen a kormány? Nem igaz, hogy tétlen a korrupció elleni küzdelemben, már cselekedett. Ám Európa is sürgeti az eredményesebb harcot, amíg a korrupció áthatja a társadalmat, lehetetlen a teremtő és töretlen fejlődés! Metaforával élve olyan ez, mint amikor egy titokzatos árnyékkormány uralja a társadalmat, a közérdek helyett az egyéni érdekeket juttatja érvényre, és ettől minden sejtelmessé, érthetetlenné válik, a tettek kiszámíthatatlanok lesznek, és a dolgok valahol a háttérben dőlnek el! A korrupció olyan, mint a rák! — mondja Robertson. S ahogy ezzel szembeszállni tudósok, a korrupció ellenébe értékközpontú politizálás és nagyformátumú politikusok kellenek. És még egyszer: tettek! A parlamenttől is ezt kapta a kormány feladatul. A hitevesztett polgár mindennel elégedetlen, ám a határozott, bátor tetteket elfogadja!
Duba Gyula
Lelesz — Királyhelmec mellett — a leggazdagabb történelmi múlttal rendelkező bodrogközi település. Magaslatra épített temploma és kolostora már messziről jelzi az utazónak: a falu itt van a közelben. Nem véletlen, hogy magam is a plébánia felé vettem az utam, ahol Kis Róberttel, azaz Timoteus atyával, a Bodrogköz legfiatalabb lelkipásztorával találkoztam.
— 50 év után én vagyok itt az első premontrei szerzetes — kezdi mondanivalóját. — 2000-ben szenteltek pappá, s 2001-ben már itt töltöttem a civil katonai szolgálatomat. 2002. júliusától bíztak meg a helyi plébánia vezetésével, miután a kassai érsek úgy döntött, Leleszt ismét átengedi rendünknek. Bár továbbra is érseki fennhatóság marad, ellátása, a hívek lelkipásztori gondozása ezentúl a premontreiek feladata. A leleszi plébánia mellett a battyányit is megörököltem, amelyhez újabb két település, Ágcsernyő és Bacska is hozzátartozik. Egyszerre tehát három emberre való feladatot végzek, hiszen csak a kolostornak magának külön papra lenne szüksége. Bár a szerzetesi küldetésnek nem feltétele a lelkipásztori munka, egy magyarok lakta területen felelőtlenség lenne ettől elzárkózni. Egyébként a kolostorban lakom, amelyből csak 1996-ban költözött ki a mezőgazdasági szakiskola. Hadd ne minősítsem költözésük kultúráját!… Tény viszont, hogy a kolostor épületében elavultak a víz- és villanyvezetékek, nincs központi fűtés, az épület megérett a teljes felújításra.
Hogyan fogadtak a helyi keresztények egy huszonéves szerzetest?
— Királyhelmecen születtem, sőt középiskolai tanulmányaim végéig ott is éltem, a lelesziek cserkészként már korábban is ismerhettek. Néhány idős bácsi még jól emlékszik az egykori premontreiekre, bennük kellemes emlékeket idéztem fel jelenlétemmel. Többen anyagi segítséget, tanulási lehetőséget köszönhetnek elődeimnek.
A középgenerációból azonban hiányoznak már ezek az érzések, ők kevésbé tudatosítják, hogy a templom, a kápolna és a kolostor mekkora értéket is képviselnek. A XIV. századból származó gótikus kápolna pl. olyan királyi freskókat mondhat a magáénak, amelyek egyedülállóak, hiszen a gótikára nem jellemző kék színt is alkalmazták készítésükkor. Egy országos restauráló csoport épp most próbálja a jövő számára megmenti őket. A szakiskola egyébként a kápolnát műtrágya-, illetve szerszámraktárként használta, így amit 600 éven át sikerült épségben megőrizni, azt ők 40 év alatt alaposan tönkretették. Ez a generáció nem igazán tudatosítja, mi a valódi történelmi érték. A kolostort ma is előszeretettel nevezik kastélynak, nem győzöm őket javítani. A politikai változások óta formálódó nemzedék ismét közelebb került az egyházhoz, bennük az értékek tudatosítása is kialakulóban van. Hál' Istennek egyre gyakrabban fordul elő, hogy osztálykirándulások keretén belül hazai és magyarországi csoportok — a borsi Rákóczi-kastély mellett — bennünket is meglátogatnak. Örömmel tölt el, hogy bizonyos szinten Lelesz benne él a magyar köztudatban.
A kolostorral kapcsolatban talán még azt szeretném elmondani, hogy itt nagy szerzetesi közösség kialakítására már nem lehet gondolni, a jövőben maximum 2-4 ember fog itt tudományos vagy lelkigondozói munkát folytatni.
Várható-e, hogy az itt élő szerzetesek kultúraszervező feladatokat is ellátnak majd?
— Az egyháznak feladata a kultúra megőrzése és továbbadása. Bennem is él ez a szándék, egyelőre azonban szükségem van arra, hogy liturgikus szempontból tapasztaljam egy teljes esztendő lefolyását, mert csak így tudok érdemben tervezni. Az érsek úr a Bodrogköz és az Ung-vidék ifjúsági referensévé is kinevezett. Az ezzel kapcsolatos munkáról is megvannak az elképzeléseim. A fiatalokból már kialakult körülöttem egy csoport, de a 20-as, 30-as korosztály jó része is ismer még gyermekkoromból.
Mennyire gyakorolják vallásukat az itt élő római katolikusok?
— Az 1900 lakosból Leleszen 1500 a római katolikus. Ezeknek mintegy egyharmada aktívan gyakorolja a vallását. Az ünnepkörök pl. jelentősen megmozgatják a híveket, de újabbnál újabb lelki igények is felmerülnek. Van ifjúsági, felnőtt és idősebb felnőttekből álló hittancsoport.
* * *
Beszélgetésünk e pontján csatlakozik hozzánk Lelesz ifjú polgármestere, Zurbola Mihály, így a következő kérdésem már mindkettőjüknek szól:
Lelesz képéhez már szervesen hozzátartozik a nagyszámú helyi roma közösség is. Mit kell róluk tudnunk?
— Bár hivatalosan mindössze 217 romát tartunk számon, valójában az itt élő lakosságnak legalább az egyharmadát ők alkotják. Sajnos, nagyon megosztottak, ezért képtelenek kijelölni maguk közül egy vezéregyéniséget, aki megbeszélések során méltóképpen képviselhetné érdekeiket.
— Az utóbbi néhány évben különböző csoportok, "kasztok" alakultak ki közöttük — fűzi hozzá a lelkiatya —, mégpedig a tábori, az uzsorás, illetve az üzletelésből élő cigányok közösségei. A táboriak körülményei katasztrofálisak, nem csoda, ha életmódjukból adódóan rövid életűek, jó, ha megérik az 50-60 évet. Nemrég pl. egy orbáncban elhunyt testvérüket temettem. A másik két csoport tagjai viszont megpróbálnak megkapaszkodni, s a fehér lakossághoz hasonló életet élni. Házat vesznek, a templomba is eljárnak…
Polgármester úr, valaha Lelesz kis Párizsként élt a bodrogköziek tudatában. Volt óriási gépparkkal rendelkező szövetkezete, fodrászata, orvosi rendelője, voltak színvonalas üzletei. Kávéházában nagyszerű összejövetelek sorát tartották, ide járt a vidék apraja-nagyja. Mára ez a fénye alaposan megkopott…
— Az 50-es, 60-as években a munkalehetőségek állandó jó életszínvonalat biztosítottak az itt élőknek. Azóta viszont a szövetkezetet főnökei tönkretették, pedig Lelesz 3300 hektárt mondhat a magáénak. Ebből Priam József 1000, Halász József pedig ma 500 hektáron gazdálkodik, csakhogy egyikük sem leleszi. Az iparosok is kiöregedtek, az utánpótlás pedig nagyon gyér. Most épp egy kisvállalkozói centrum kialakításán gondolkodom, hogy a leleszieknek ne kelljen máshonnan hívniuk mesterembert, szerelőt, ha valami meghibásodik egy háztartásban. Amikor indultam a választásokon, nagyon optimista voltam, ám borzasztóan hamar kijózanodtam, mert gyorsan rájöttem, nálunk minden másképp működik, mint ahogy azt külföldön láttam. Ennek anyagi és mentalitásbeli oka egyaránt van. Az emberek elfásultak, passzívak, csak arra hajlandók, amiből hasznuk van. Meggyőződésem viszont, ha lenne munkájuk, mások lennének, jóval nyitottabbak, barátságosabbak. Tőlem várták a csodát, de csodára én sem vagyok képes. Itt szeretném megemlíteni, hogy Lelesz részét képezi egy még ősibb település, Kaponya is. Ma mindössze százharmincan lakják, túlnyomórészt idős emberek.
Milyen arányú önöknél a munkanélküliség?
— Nagyon magas, eléri az 53 százalékot, de a romák között ez az arány szinte 100 százalékos. Pedig ha le lennének kötve, s a gyomruk is megtelne, biztosan nem a lopás és a kárt okozás lenne a legfőbb gondjuk. Nálunk helyben alig akad munka, szinte minden alkalmazott vagy Tiszacsernyőbe, vagy Királyhelmecre, vagy Nagykaposra utazik dolgozni.
Van orvosi rendelő a faluban?
— Pillanatnyilag még nincs orvosunk, de ez a gondunk az év végéig megoldódik.
Úgy tudom, az iskolával kapcsolatban sem mennek simán a dolgok…
— Az iskola színvonala és üzemeltetése egyaránt gondot okoz. Önkormányzati felügyeletét nem készítették elő megfelelőképpen, félévnyi üzemeltetésére pedig az államtól annyi pénzt kaptunk, amennyi alig egy hónapra elég. A 22 tanerős iskola egy teljes felépítésű szlovák tannyelvű iskolát, egy összevont alsó tagozatos magyar, meg néhány kisegítő osztályt működtet. Az oktatás színvonala valóban nem azt nyújtja, amit magam is elvárnék.
— Leleszen a túlnyomó többségű magyarság szlovák tannyelvű iskolát tart fenn. Hogy mindezt kényelemből vagy közömbösségből teszi, azt még nem sikerült felderítenem. Mindenesetre sokan félnek attól, hogy gyermekeik helyben kevés szellemi tudásban részesülnek, ezért inkább Nagykaposra, Bolyba vagy Királyhelmecre járatják őket — teszi hozzá az elhangzottakhoz Timoteus atya.
Beszélhetünk kulturális életről Leleszen?
— Természetesen. Volt, aki már a szemünkre is vetette, hogy túl sokat költünk erre a célra. Nos, nemrégiben kezdtünk a kultúrház felújításába, méltóképpen megünnepeltük 870 éves községünket. A falunapokat, a majálist rendszeresen megtartjuk. Ha érdeklődés és igény lesz iránta, a mozit is azonnal beindítjuk. Volt itt ifjúsági klub is, de azt a roma fiatalok szétverték. Ha elkészül a felújított kultúrotthon, abban majd saját helyiséget kapnak a roma és a nem roma fiatalok. A nyugdíjasklub működése viszont már most példás. A kultúra minden területébe bekapcsolódnak, sőt, énekkart is kialakítottak.
Polgármester úr, a négyéves választási időszak elteltével mi lenne az, ami elégedettséggel töltené el?
— Hiszem és vallom: Lelesz, de az egész Bodrogköz igazi rákfenéje a munkanélküliség. Amíg nincsenek állandó munkahelyek, a változás szinte reménytelen. Ezért ha a mai 419 munkanélküliből legalább száznak állandó munkahelye lesz 2006-ban, már boldog leszek. Sajnos, mifelénk hiányoznak a gyorsforgalmi utak, megoldatlan még a csatornázás is, így viszont nehéz egy jól menő, munkahelyteremtő céget idecsalogatni. Pedig a mi Latorca-partunk csodálatos!…
Zsebik Ildikó
Múlt héten Komáromban járt Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök, aki védnökséget vállalt a Határok Nélkül címmel rendezett ifjúsági fesztivál felett. A fesztivál megnyitóját követően a sajtó képviselőinek kérdéseire válaszolt.
Elnök úr, miért tartotta fontosnak, hogy elvállalja egy ifjúsági fesztivál fővédnöki tisztét?
— Nem kötelességszerűen, de szívesen fogadtam a felkérést, mert szerintem ez az esemény egy kicsit szimbolikus is a magyar—szlovák kapcsolatok terén az európai egységesítési folyamatban. Egy konkrét közösségben, ennek a régiónak a közösségében, ahol mind a kultúra, mind a gazdaság, mind a politikai, társadalmi viszonyok területén komoly felelősséggel rendelkező értelmiségiek sokasága akarja a városát, a régiót szebbnek, jobbnak, fejlettebbnek látni. A két komáromi Határok Nélkül kezdeményezés egyik fő célja a magyar nyelvű oktatás fejlesztése, az oktatás területén való együttműködés. Dél-Komárom és Komárom együttműködése, illetve a kapcsolódó további régiók, magyar részről pedig a vállalkozásban részt vevő egyetemek, oktatók, valamint az itteni fiatalok együttműködése valóban példaértékű, szimbolikus és rendkívül fontos. Kicsit előképe, nagyon fontos és konkrét előképe annak, amit nemzetközi, országközi méretekben kívánnak megvalósítani egy olyan Európa létrehozásával, amely a határnélküliséget, annak erkölcsi, anyagi, emberi értékeit felnagyítja, lehetővé teszi és kibontakoztatja. Csak gratulálni tudok a komáromiaknak és mindenkinek, aki ebben részt vett, hogy ilyen szép névvel ilyen tartalmas fesztivált szerveztek.
Mennyiben más az ön számára fiatalokkal találkozni, mint az államfőkkel és a diplomáciai testületek tagjaival?
— Természetesen más egy ilyen találkozás, de el kell mondanom, sokszor nem is érzem magam igazán szigorú értelemben vett államfőnek. Én egyetemi oktató vagyok harminc vagy negyven éve, és az ifjúság között, a tudomány világában érzem igazán jól magam. Most is tanítok, minden héten egy napot az egyetemen töltök, egyszóval, számomra ez majdhogynem természetes közeg. Természetesen az államfői felelősséget teljes mértékben átélem, jogi, erkölcsi, politikai elemeit is átérzem és közvetítem, de az igazi világom az oktatás, amire itthon és külföldön egyaránt volt lehetőségem. A munkám döntő részét jelenleg az államelnöki teendők, feladatok jelentik, az oktatás hátrébb szorult, de a fiatalok között most is nagyon jól érzem magam.
Hogyan értékeli a fesztivál programját?
— Csak a legfelsőbb fokon tudok róla szólni. Elismerésem a szervezőknek. Maga a gondolat, hogy létrejöjjön, erősödjön a magyar nyelvű oktatás ebben a térségben, rendkívül fontos. És ezért nagyon sokat tettek nemcsak a magyarországi oktatók, egyetemek, hanem a felvidéki fiatalok serege is, akik most hallgatóként vannak jelen. Fontos, hogy azt a kultúrát, szellemiséget, ismeretanyagot közvetítsék, ami szükséges ahhoz, hogy ez a régió gazdaságilag komolyabban tovább fejlődjön. Itt van például a felépült Európa-udvar, amikor átadták, ugyancsak jelen voltam. De számtalan tennivaló van, hogy ha valami felépült, tovább is éljen. Remélem, él! Annak a szellemi életnek, amely az egyetemen magyar és szlovák nyelven megvalósul, nagyon komoly szerepe lesz a régió, sőt szerintem az egyes emberek életvitelében is. Így még inkább itthon érzik majd magukat, mint eddig. A fesztiválon a szellemi élet szinte minden területe előtérbe kerül — néptánc, próza, klasszikus és könnyűzene, szakmai előadás, legalább nyolc-tíz témakör. Számtalan lehetőség nyílik a megbeszélésre, együttműködésre, fejlődésre. Egy ilyen rendezvény megvalósítói megérdemlik, hogy megköszönjem az erőfeszítésüket.
Hernádi Anna
Az Állami Számvevőszék (NKÚ) jelentései az utóbbi években már nem keltenek sem meglepetést, sem feltűnést. Pedig egyáltalán nem szívderítő jelenségekről olvashatunk bennük. Sokkal inkább bűnös vagyonkezelésről, törvényszegésekről, az állam, tehát az adófizetők pénzének pazarlásáról. Ahány hivatal, ahány állami intézmény vagy vállalat, annyi elszomorító jelentés. És ami még ennél is lehangolóbb, a sok vizsgálódás, tényfeltárás után alig történik valami.
A külügyminisztérium például tataroztatta a meglehetősen elhanyagolt Palugyay-palotát, és a számvevőszék ellenőrei szerint annyi szabálysértést követett el, amennyit csak lehetett. A meghirdetett pályázat áttekinthetetlen volt, a helyreállítás tervét rosszul készítették el, a kivitelezőkkel kötött szerződések nem feleltek meg a követelményeknek, a tatarozó cégek megsértették a költségvetési fegyelmet.
A helyreállítás során az eredeti kivitelező csődbe ment, ezért új vállalkozó jelent meg a színen, aki alvállalkozókat fogadott fel. Elvégeztette a munkát, s árdrágítással számlázott a minisztériumnak. Az alvállalkozó például 550 ezer koronáért rekonstruált egy szobrot (oroszlánfejet), de a főszállító ezért 1,8 milliót kért a minisztériumtól. Az alszállító 240 ezerért rekonstruált egy homlokzatot, de a fővállalkozó több mint 700 ezret számlázott a külügyi hivatalnak.
A minisztérium azzal védekezik, hogy a problémák kilencven százalékát a kivitelezőcsere okozta. Az új cég 16 millióval többet kért az eredeti megállapodásnál. Kérdés, megalapozottan tette-e, vagy csak azért, mert tehette. Az iménti példákat látva a válasz nem okozhat különösebb fejtörést.
Lapértesülések szerint a Legfelsőbb Bíróság elnöke tavaly egyamillió korona jutalmat adott magának, a testület egyik bírájának pedig 685 ezer koronát. A harmadik a sorban 460 ezret kapott. A tizenegy megjutalmazott több mint három és fél milliót vett fel. Csakhogy ennek a magas intézménynek több mint 80 bírája van, akiknek nagy része semmiféle jutalmat nem kapott.
Arról, hogy Štefan Harabin elnökösködése alatt a Legfelsőbb Bíróságon hogyan osztogatták a jutalmakat, már a Legfőbb Ügyészség is többet szeretne tudni. Felkérte az Állami Számvevőszéket, nézzen utána a dolognak.
Sajnos, a költekezés és pazarlás címszó alatt nemcsak állami intézményeket, hanem állami vállalatokat, közszolgálati létesítményeket, közpénzekkel gazdálkodó szervezeteket és különféle cégeket is említhetünk.
A Szlovákiai Erdők állami vállalatban annyi volt a hatalommal és beosztással való visszaélés, hogy az illetékes tárcának büntetőeljárást kezdeményező feljelentést kellett tennie. A vezetők tudatosan csaltak a kimutatásokban, nem tartották be a közbeszerzési előírásokat, és nagyon előnytelen szerződéseket kötöttek az ügyfelekkel. Hogy miért saját cégük rovására, azt nem nehéz kitalálni. Az erdőgazdaság kimutatott ugyan ötmilliós nyereséget, de valójában vesztesége volt, kereken 180 millió korona. És a főnökök ennek ellenére képesek voltak 50 millió korona jutalmat kiosztani. Jó hír, hogy elődeitől eltérően Simon Zsolt miniszter kötelességének érezte a bűnszövetkezetként működő vállalatvezetés menesztését, és ügyük átadását a bűnüldöző szerveknek.
Nem lehet tagadni, a rendszerváltás kormányai és parlamentjei nem tudtak rendet tartani az anyagi javakat előállító, kezelő, azokért felelős szervezetekben, sem a rájuk felügyelő hatóságoknál.
Szlovákia közéletét ezért árasztották és árasztják el a botrányok, ezért hallhatunk szinte naponta vállalatok kifosztásáról, sikkasztásokról, pártok klientelizmusáról, törvénytelenségekről.
És ezért van az is, amit mindannyian tapasztalhatunk, a szociális megszorítás, a csaknem mindennapos áremelés.
Az Állami Számvevőszék végzi a dolgát, de abban a küzdelemben, amelyet a hivatali bűnözés ellen folytat, még túlságosan kevés a partnere. Mert nem mentes a korrumpálódástól a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás sem. Bizakodásra és derűre mégis okot ad egy-két ”nagymenő csaló” lefülelése és a számvevőszék embereinek tájékoztatása. Ha lassan is, de valamennyit csökkent a feltárt törvénysértések száma, és a hivatalvezetők kezdik komolyabban venni a vétkesek felelősségre vonását. Tehát vannak még (már?) ellenőrök, rendőrök, ügyészek, bírák és hivatalfőnökök, akiket nagy pénzzel sem lehet megvásárolni. Örüljünk, ha tudunk.
(SZG)
(A Szlovákiai Magyar Nótakedvelők Klubjának munkájáról)
Egy éve alakult meg Bősön a Szlovákiai Magyar Nótakedvelők Klubja, amelynek bölcsőjénél jól ismert nótaénekeseink, Bielikné Dóka Zsuzsa, Kosáry Judit és Bősi Szabó László állnak. A lassan az egész országra kiterjedő szervezet elnökét, Bielikné Dóka Zsuzsát kérdeztük:
-- Milyen megfontolásból alapították a szervezetet?
-- Az vezérelt minket, hogy ápoljuk és megóvjuk a későbbi nemzedékek számára a szép magyar nótát. Segítsük a jelentkező fiatal tehetségeket, énekeseket, zenekarokat, egyengessük a pályájukat, lehetőséget biztosítsunk nekik a szereplésre, tehetségük bizonyítására, a fejlődésre. Nem utolsósorban pedig arra vállalkoztunk, hogy eloszlassuk azokat a tévhiteket, félreértéseket, rosszhiszemű állításokat, amelyek a magyar nótával kapcsolatban keringenek, hogy a magyar nótának nincs művészi értéke, giccs, mesterkélt, meg ilyesmi. Nyugodt szívvel elmondhatom, hogy a közönség igényli a szép magyar nótát.
-- Mit sikerült az eltelt év alatt teljesíteniük a korábbi elképzelésekből?
-- A feladatokat a nehézségek ellenére sikerült megvalósítanunk. Mindenekelőtt megszerveztük Bősön az I. Szlovákiai Magyar Nótafesztivált, amelynek az elődöntőjébe harmincöten jelentkeztek az egész Szlovákiából. A májusi döntőbe tizenhatan jutottak be, akik közül a szigorú zsűri hatot díjazott. A zsűri elnöke, Papp Sándor, a Pátria Rádió főszerkesztője úgy látta: a résztvevők többsége kiváló hanganyaggal rendelkezik és előadásmódja is meglepően jó színvonalon mozgott. Erről nemcsak a fesztivál közönsége győződhetett meg, hanem a rádióhallgatók is, mert a fesztivál döntőjét a Pátria Rádió felvételről sugározta. Az ismert magyarországi szakemberek, Miszlóczy József, Ferkó István, Diószegi Irén, Lednicky Péter, Szabó Szilvia vagy B. Tóth Magda, akik a zsűri munkáját segítették, is ezen a véleményen voltak. A fesztivál résztvevőinek fellépési lehetőséget biztosítottunk. Nagy sikert arattak a Bős megalapításának 900. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozaton. A díjazottak eljutottak külföldre is -- a rangos Kispesti Vigadó nótaestjeire. Név szerint a győztes Ivány Árpád, Lajos András, Gőgh Mária, Borka Karolina, Kamocsai Gál László, Horsicza Tibor és a mindössze 11 éves Kovács Pistike. Sikerült felpezsdítenünk a nótamozgalmat, egymás után kapjuk a meghívásokat. Január végén mi hárman, az alapító tagok Győrben, a Határon Túli Magyarok Művészeti Fesztiválján is felléptünk Mezey Ernő zenekarával.
-- Helyénvaló a kérdés: hogyan tovább?
-- Természetesen terveink vannak a jövőt illetően is. Márciusban nótaesttel egybekötött bált rendezünk. Nótatábort is szervezünk, amelynek keretén belül a fiatal tehetségeket neves hazai és magyarországi szakemberek tanítanák énekre, mozgáskultúrára, színpadi fellépésre. A tábor nótaesttel zárulna. Költségeinek fedezésére megpályáztuk a Szlovák Kulturális Minisztérium támogatását. Remélem, nem járunk úgy, mint tavaly, amikor kérelmünket elutasították. Ennek ellenére sikerült megszerveznünk a nótafesztivált és életben tartani a mozgalmat. Örülnénk, ha nótaénekesek, zenészek és laikusok is kifejtenék véleményüket, ötleteiket a további munkákkal kapcsolatban. Szívesen látjuk az új tagokat, mert klubunk mindenki számára nyitott, aki műveli vagy egyszerűen csak kedveli a magyar nótát. Végül a sok tévhit és viszolygás eloszlatása érdekében szeretném idézni a magyar zenei élet kimagasló személyiségének, Bartók Bélának a szavait, amelyek a Magyar Néprajzi Társaság közgyűlésén hangzottak el 1931-ben Cigányzene? Magyar zene? címmel: "A magyar népies műzene sokkal értékesebb, mint a külföldi söpredékzene... Távol áll tőlünk, hogy... a cigányzenészekre pereatot /le vele! -- a szerző megjegyzése/ kiáltsunk. Sőt, ellenkezőleg, azt kívánjuk, tartsák meg még jó sokáig helyüket, régi repertoárjukat minél régiesebb színezetben, és ne keverjenek bele valcert, kuplét, jazzt, miegymást." Azt hiszem, a zeneóriás véleményével még a legrosszindulatúbb nótagyűlölő is csak nehezen tud perbe szállni. S minket ez a felismerés biztat a további munkára.
Palágyi Lajos
Hol sírjaink domborulnak...
Március 15--16-án Dél-Szlovákia-szerte, ahol csak egy maroknyi magyar él, apró falvakban, kicsi és nagy városokban egyaránt honvédsírt, kopjafát, szobrot, emléktáblát koszorúztak, s az 1848-as forradalomra és az azt követő szabadságharcra emlékeztek. Amatőr éneklő csoportok, helyi tehetségek és elismert, profi művészek, polgármesterek és illusztris szónokok tették emlékezetessé legbensőségesebb nemzeti ünnepünket.
Medgyessy Péter, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke március 15-e alkalmából üzenetet intézett a határon túli magyarokhoz, melyben többek között ez áll: A '48-as ifjak ránk hagyott öröksége történelmünk és kultúránk révén egy nemzetté kovácsolt bennünket, és megtanított arra is, hogy más nemzetekkel békében, megértésben, egymás javát és felemelkedését segítve kell élnünk. Az 1848--49-es magyar polgári forradalom és szabadságharc emlékezete évről évre új erőt ad a magyaroknak ahhoz, hogy emelt fővel tekintsenek saját jövőjükre, éljenek akár Magyarországon, akár valamely szomszédos állam terpületén...
Pozsony: Leleplezték Petőfi szobrát
"Isten hozott, Petőfi Sándor!" Ezekkel a szavakkal kezdte beszédét Duka Zólyomi Ĺrpád, a Petőfi Sándor Emlékmű Bizottság elnöke az 1848-49-es szabadságharcról való megemlékezések központi ünnepségén, Pozsonyban. Soha nem látott, többezres tömeg -- az ország távolabbi vidékeiről is -- gyűlt össze a Medikus-kertben, ahol ünnepélyesen leleplezték Petőfi Sándor felújított szobrát, amelyet az elmúlt évtizedekben többször is megrongáltak. A megemlékezésen jelent volt többek között Bugár Béla, a parlament alelnöke, Csáky Pál, miniszterelnök-helyettes, Kiss Péter, magyar kancelláriaminiszter és Győrffy Csaba, Magyarország szlovákiai nagykövete is, valamint Rudolf Chmel, szlovák kultuszminiszter és Peter Çiernik, Pozsony-ňváros polgármestere.
A szoboravatás az ünnepi szónokok szerint remélhetőleg egy új, békésebb korszak kezdetét jelenti, hiszen a magyar és szlovák nemzet számára nincs más út, mint az együttműködés, különösen most, az uniós csatlakozás küszöbén. (viju)
Komárom: Több ezren a Klapka téren
Jókai Mór szülővárosában március 15-én, 16.30-kor vette kezdetét az ünnepségsorozat Jókai Mór szobránál, a Múzeumkertben, ahol Bażtrnák Tibor polgármester mondott ünnepi beszédet. A nagy mesemondó szobrának ünnepélyes megkoszorúzása után az ünneplők átvonultak a Klapka térre, ahol több ezer ember várta a központi rendezvényt. Az ünnepi szónok Bugár Béla, az MKP elnöke volt, aki Klapka szállóigévé lett szavait idézte: Legyen Komárom a magyarok Mekkája! Hangsúlyozta, egyetemi városként Komárom a szlovákiai magyarság szellemi központja, a tudás fellegvára lesz.
Március 16-án a Széchenyi István Polgári Társulás és a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma közös rendezésében emlékeztek meg az 1848/49-es forradalom 155. évfordulójáról a múzeum épületében. Itt Boráros Imre olvasta fel Duray Miklós ünnepi beszédét, aki betegsége miatt nem tudott részt venni az ünnepségen. -t-
Rozsnyó: Csendes koszorúzás a fűtőházban
Rozsnyón március 15-e szokatlan ünnepséggel kezdődött: ideiglenes rajzműhely létesült a déli lakótelep fűtőházában található Kossuth Lajos-szobor körül. Rozsnyói, szepsi, pelsőci, sőt a városban tartózkodó budapesti diákok is rajzban örökíteték meg a hányatott sorsú, arccal a fal felé fordított szobrot, Róna József alkotását, amely 1907 májusában került leleplezésre a főtér északnyugati oldalán, és sok viszontagság után közel tíz éve áll restaurálva a fűtőházban. Az idén március 15-én délelőtt rajzok készültek a szoborról, majd egy taps nélküli, szomorú koszorúzási ünnepség következett.
Míg a fűtőházba, Kossuth Lajos szobrához kb. 40 ember jött el, a köztemetőben, Szörcsey Antal honvédszázados sírjánál már jóval többen voltak. Nagytiszteletű Molnár Ĺrpád rozsnyói református lelkész emlékezett az 1848/49-es eseményekre. 16 órakor 100-150 ember jött el Rozsnyó főterére a Petőfi-emléktáblához, ahol Tőkéczky László történész mondott ünnepi beszédet.
-pzs-
A kertjében szívesen munkálkodó ember számára kínosan hosszúnak tűnt a tél, de nincs okunk a panaszra, mert növényeink jól vészelték át a zimankós hónapokat. A kertekben a fagyra érzékeny őszibarack- és kajszibarackfák rügyei nem károsodtak, és — amennyire most meg lehet ítélni — a szőlővesszők is nagyobb baj nélkül teleltek át. Márciusban esedékes egy lemosó permetezés kénes, illetve rezes permettel. De csak melegebb napokon van értelme.
Itt az ideje a szobanövények átültetésének. A tél folyamán a szobában tartott virágok sokat szenvedtek a fűtött helyiség száraz levegőjétől, a portól és a füsttől. Ez az oka annak, hogy az érzékenyebbek alsó levelei megsárgulnak, barnulnak, lehullanak; esetleg a levél széle vagy a levél csúcsa kezdett elhalni, barnulni. Most már élénkebben asszimilálnak és növekednek a növények, tehát gondoskodni kell arról, hogy elegendő táplálékhoz jussanak. Minthogy a cserépben levő föld tápanyagkészletét kimerítették, új földbe kell őket ültetni.
Az átültetéshez válasszunk az eredetinél valamivel nagyobb cserepet, de az edény ne legyen túl nagy. A virágföldet legbiztonságosabb vásárolni, és nem a mezőn vagy az erdőben gyűjteni, mert az “összeszedett” földben olyan vegyszermaradványok, kórokozók lehetnek, amelyek a virágokra nézve életveszélyesek!
Ha a palántáknak egy-két lomblevelük fejlődött, célszerű őket egyenként földdel megtöltött műanyag pohárkába ültetni (tűzdelni), hogy megerősödhessenek. A palánták kiültetésére a fagyok elmúltával kerül majd sor.A biztonság kedvéért kéthetente be kell Polyversumal öntözni.
Újítsuk föl az átteleltetett kerti muskátlikat! Az elsárgult, elszáradt, esetleg penészes leveleket szedjük le, és az ágakat alaposan vágjuk oly módon vissza, hogy lehetőleg a fiatal hajtások maradjanak meg. A muskátli tápanyagigényes növény. A ládában levő vagy a cserépben tenyésző töveket ültessük át középkötött, tápanyagban gazdag, friss virágföldbe. Ahhoz, hogy minél előbb virágozzanak, meleg, napos helyre és rendszeres öntözésre, tápoldatra van szükségük. Ha csak átmenetileg is kiszáradnak, lehullatják a leveleik egy részét és a virágaik korcsok lesznek.
A futómuskátli-töveket még egy-két hétig a lakásban kellene nevelgetni, majd fokozatosan szoktatni a ridegebb szabadtéri körülményekhez.
Annyi azonban bizonyos, hogy fel kell készülni a növényvédelemre.
A levéltetvek minden évben jelentkeznek. Célszerű már akkor védekezni ellenük, amikor az első telepek megjelennek az őszibarackfákon, az almafákon, a rózsa levelein és a többi kedvenc gazdanövényeiken. A védekezés azonban nem föltétlenül jelent permetezést. A hatalmas cseresznyefákat például azért nem érdemes permetezni, mert néhány hajtás végén a fekete levéltetvek miatt a levelek összesodródtak Ilyenkor kielégítő védekezés az is, ha a tetves hajtásokat metszőollóval levágjuk és elégetjuk. Persze a tetvek elleni ragadós öveket is most kell a fákra erősíteni.
A fokhagymagerezdeket és dughagymát dugassuk (Polyversumba csávázva) 40 cm sortávolságra, egymástól 25 cm tőtávolságra. A kikelt hagymát kapálással vagy gyomlálással csupán a gyomoktól kell megszabadítani, májusban azonban föltétlenül vigyázni kell a hagymalégy megjelenésére is, s időben ki kell a fehér lapokat a póréhagyma fölé tenni.
Figyelem! A szilvalegyek megritkítására a fák kornájába még virágzás előtt tegyük ki a fehér lapokat, mert különben a szilvafánk csak virágozni fog, a termés azonban lehullik!
Tamašek Zoltán
Fel kell újra fedeznünk és meg kell ismernünk a természet e csodálatos ajándékát, hiszen a csírák olyan őserőt hordoznak, amely a növényvilágban egyedülálló! A csírák a kifejlett növény esszenciáját tartalmazzák, igen dúsak ásványokban, vitaminokban, enzimekben, ezért egészségvédő hatásuk kiemelkedő.
Hatásuk:
Ráadásul felhasználhatóságuk is rendkívül sokrétű, mert a különböző csírák más-más ízűek, így a belőlük készült ételek jól variálhatók. A választék igen széles, csak néhány példa a lehetőségekből: búzacsíra, kukoricacsíra, hajdinacsíra, rozscsíra, lucernacsíra, szójacsíra, babcsíra, csicseriborsó-csíra, mustárcsíra, zsázsacsíra, hagymacsíra, retekcsíra, brokkolicsíra. Ezen csírák jó része a kereskedelemben is kapható. Ne felejstük el azonban, hogy otthon is csíráztathatunk: az átöblített magokat tegyük tálba vagy befőttesüvegbe, és jól szellőző helyen tartsuk. Permetezzük meg a magvakat naponta többször is, így a csírázás 3-5 nap alatt végbemegy. E korszerű vitaminbombákat ízletességük és változatosságuk miatt igen könnyen beilleszthetjük táplálkozásunkba.Íme egy recept.
Hozzávalók: egy fej friss jégsaláta, egy marék búzacsíra, 2-3 szál sárgarépa, egy szép zöldalma, durvára vágott dióbél, extra szűz olívaolaj, balzsamecet.
Elkészítése: az almát mossuk és hámozzuk meg, vágjuk vékony karikákra, majd gyufaszálvékony hasábokra. Miután összevágtuk, csepegtessünk rá néhány csepp citromlevet, nehogy megbarnuljon, ez az ízét is kellemesebbé teszi. A sárgarépát is mossuk és tisztítsuk meg, vágjuk vékony csíkokra, és keverjük az almához. A jégsalátát tépkedjük apróbb darabokra, tegyük egy tálba, és keverjük hozzá a búzacsírát. Öntözzük meg egy kevés szűz olívaolajjal, néhány csepp balzsamecettel, és keverjük jól el. Tálaláskor a tányérra először a salátás-csírás keveréket tegyük, erre halmozzuk az almás-répás csíkokat, végül szórjuk meg a vágott friss dióbéllel.
Ezt a salátát fogyaszthatjuk egy üdítő reggeliként, könnyű ebédhez vagy akár laza-gyors vacsoraként is. A búzacsíra jelentős A-, C-, E-vitamin-tartalma, valamint kalciumtartalma mindenkor természetes katalizátorként hat szervezetünkre.
(Ideál)
Hosszú hónapok óta folyik az ádáz harc a Komáromi Jókai Színház körül, amely most kulminálódni látszik. A minőség helyett sokaknak inkább a teljes káosz lett a fontos, holott Kiss Péntek József megválasztása után sokan reménykedtek, hiszen véget ért a rövid, de mégis végtelennek tűnő Takáts Emőd-féle dicstelen korszak.
A korszak véget ért, de annak egyes közszereplői, sajnos, maradtak. Kiss Péntek József az amatőr mozgalomban szerzett elsősorban érdemeket magának, bár volt köze a profi színházhoz is, hiszen 1982-89 között már a színház alkalmazottja volt, amikor is saját szavai szerint száműzték. 1999-ben annál nagyobb elánnal és tervekkel tért vissza, s nyugodtan leírhatjuk, hogy összességében véve kitűnő munkát végzett. Elkövetett viszont egy akkor fel sem tűnő, de mára végzetessé vált hibát: nem szabadult meg a dilettánsoktól, hanem hagyta, hogy ezeket az embereket a rendezők felejtsék ki egy-egy produkcióból. Ez a felelősségáthárítás egy ideig még működött is. Meglep, hogy a mai lázadók között olyan nevek is találhatók, mint Mák Ildikó vagy Benes Ildikó (ez utóbbi kapott is lehetőséget, de csúfosan megbukott), akik jobb amatőr társulatokban sem igen kapnának komoly szerepet. S ahogy az lenni szokott, a kis tövis okozta karcolás az idők során elgennyesedett. Nem segített az sem a jelenlegi vezetésen, hogy határozott belső döntések helyett fölösleges adok-kapokba, sajtócsatározásokba menekült. Nem az igazgató dolga, hogy recenziókra válaszolgasson, s ő döntse el, hogy mikor hív meg egy újságírót egy bemutatóra. Egy idő után viszont már a saját ellenzékével is csak a sajtón keresztül értekezett, s így azok esetleg onnan tudhatták meg, hogy milyen szereplehetőség vár rájuk. Az utóbbi hetekben az előadások helyett teljes mértékben a sajtó, illetve a párt kapta a főszerepet, szinte nics olyan nap, hogy ne jelennének meg a vezetést megbélyegző vagy éppen dicsőítő közlemények, s a renitensek más megoldás híján ismét az MKP-hoz rohantak jogorvoslatért. Ez ugyanis eddig még mindig bevált. Nézzük hát a tényeket.
A színház Kiss Péntek József vezetése alatt 22 bemutatót tartott. Műfajilag a skála igen változatos, a magyar színházi életben magasan jegyzett rendezők tisztelték meg a színházat rendezéseikkel. (Gali László, Pinczés István, Tóth Miklós, Telihay Péter). A színház megpróbált lehetőséget biztosítani fiatal hazai rendezőinknek is, Czajlik József rendezése, az Amadeus fődíjat kapott Kisvárdán, játszotta a Duna Televízió, de a szlovákiai színházi szakma is nagy ovációval fogadta. Forgács Miklós olyan darabhoz nyúlt, amelynek a kudarca eleve látható volt, hiszen Molnár Ferenc kispolgári szellemisége bármilyen avantgard kísérletezést könnyedén elhárít magától. Hazai rendezőink közül két előadás erejéig lehetőséget kapott Gágyor Péter is, aki viszont nem igazolta régi, még Kassáról őrzött hírnevét, s elkövette azt a hibát, hogy a többi rendezővel ellentétben engedett az igazgatóság nyomásának a színészek megválogatásában, s végeredmény nem is lehetett kétséges. Több lehetőséget is kapott a fiatal magyarországi rendező, Tóth Miklós, akinek első rendezésével (Jó estét nyár, jó estét szerelem) indult útjára az új, progresszívabb, a kísérletezésre is hajlandó vezetés. Végignézve ezt a három évadot, meglepőnek tűnik, hogy mégis nem ezek az előadások, hanem a hagyományos, a Jókai társulatának veteránjait is felvonultató előadások buktak nagyot, gondoljunk csak a Kismadárra, A tizedes meg a többiekre vagy a Telihay által műfajnak el nem ismert, mégis általa színre vitt Fiatalság, bolondságra. De Telihay felejtette el megrendezni a Galóczát is. A színház szép számmal játszott mesejátékokat is, bár nagyon hiányolom a társulatból az 1999-ben nagy sikerrel bemutatkozott Kecskés Marikát. Az Amadeus mellett a Tartuffe és az idei évad szenzációja, a Sirály voltak a Kiss Péntek-időszak kiemelkedő előadásai, de volt még néhány olyan előadás, amiért érdemes volt elmenni Komáromba (Jó estét nyár, jó estét szerelem, Szerelem, A kőszívű ember fiai, A csizmás kandúr, Indul a bakterház, Csongor és Tünde, János vitéz és a viták kereszttüzébe került Szentivánéji álom). Nem kevés, de mint az ábra mutatja, ezek többsége az első két évre esik. Tavaly nem akadt említésre méltó produkció, bukás annál inkább. Az idei viszont ismét egy kiemelkedő évada a társulatnak, a belső háború mintha jót tenne a minőségnek.
Az idei két tavaszi előadás a régebbi gárda jeles tagjainak is lehetőséget nyújtott volna, hisz mind a Pirandello-darabban, mind az Imposztorban, melynek címszerepe pazar jutalomjáték is, végre bizonyíthattak volna. Hangsúlyozom: bizonyíthattak volna, ugyanis a színházban a régi dicsőségből nem lehet megélni. Ahelyett viszont, hogy az évadterv összeállításánál leültek volna velük a színház vezetői, üzengetésbe fogtak. Mindenki tudta, hogy az Imposztort Martin Huba rendezi majd, de azt is, hogy a szerepet nem Dráfi Mátyásnak vagy Boráros Imrének szánják, hanem Benedek Miklósnak.
Lapunkban több olyan olvasói levél is megjelent, amely az egyes produkciók minőségével foglalkozik. Ez akár saját vélemény, akár megrendelésre született eszmefuttatás legyen is, nem érdemes válaszra. Megjelent a lapban viszont Batta György nyílt levele is, aki négy pontban foglalja össze az ellentábor vádjait. Az első pont mindjárt az egyik legérzékenyebb gondra reagál, s teszi azt teljes joggal. A Jókai Színház ugyanis tényleg feladta a tájolást annak minden szépségével és reménytelenségével egyetemben. Ez azonban még a Beke Sándor-féle koncepció szerves része volt, bár lehetett volna rajta változtatni. Tudjuk, hogy a színház és a művészei nem dúskálnak anyagi javakban, de mégis visszatetsző, hogy a színház vezetése két lehetőség közül inkább a budapesti fellépést választja, s nem a rimaszombatit, ugyanis az előbbi jóval többet hoz a konyhára. A színjátszásnak a magyar nyelv megőrzésében igen fontos szerepe volt, gondoljunk csak Dérynére vagy Blaha Lujzára, ezért nem ártana visszatérni a régi hagyományokhoz is. (Nem elvetendő Soóky László ötlete egy tájolószínház létrehozását illetően.)
A Batta György által megfogalmazott többi vádpont viszont megalapozatlan és egy hatalmi harc szerves részét képezi. Tény, hogy tavaly többször is változott a bérletben meghirdetett előadások sora, de ez nem igazán unikum; a kassai Tháliában, de általam ismert budapesti színházakban is mindennapos gyakorlat. Az idei változtatás viszont egyedül azoknak a renitens színészeknek köszönhető, akik az utolsó pillanatban léptek vissza annak ellenére, hogy érvényes szerződés köti őket a színházhoz.
Néhány évvel ezelőtt radikális változások történtek Sepsiszentgyörgyön is, ahová a magyar rendezőgeneráció egyik legtehetségesebb tagja, Bocsárdi László syegúdéttel, s tett le a közönség elé igen meghökkentő előadásokat. De a színház nem feledkezett el a hagyományos előadásokhoz szokott s a kizárólag szórakozni vágyó közönségéről sem. Nemes egyszerűséggel: elkezdődött a párbeszéd. De nem a sajtóban, nem a pártban, hanem a – színházban. Valószínűleg ez az egyetlen kiút Komáromban is. Nagy kár lenne, ha a Kiss Péntek József és csapata által elért eredményeket egyetlen tollvonással semmissé nyilvánítanák. Nagy kár és megengedhetetlen hiba.
Juhász Dósa János
A fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Komáromi Jókai Színház nemcsak ünnepi bemutatókkal készült a jeles jubileumra, hanem egy drámapályázatot is meghirdetett, amelyet múlt év őszén értékeltek és már ismerjük a díjazottak nevét is. A társulat dramaturgját, Varga Emesét kérdeztük, milyennek találta a beérkezett pályamunkákat.
– Tizenegy pályamű érkezett be, de egyet nem vehettünk figyelembe, mert műfajilag nem felelt meg a pályázati kiírásnak, ugyanis nem drámai mű, hanem egy novella volt. Egyébként viszonylag elégedett vagyok, hiszen attól tartottam, hogy legfeljebb két-három darab érkezik majd. Némelyek szerint gyenge volt a propagálás, sokan nem tudtak róla, vagy csak későn értesültek erről a lehetőségről. Ezt cáfolnom kell. Időben közhírré tettük, a felhívás többször is megjelent az Új Szóban és az irodalmi lapokban, szó volt róla a rádió magyar adásában és a televízióban is. Okulva a tapasztalatokból, elképzelhető, hogy a jövőben felkérésre, “meghívásos” alapon írjuk ki a drámapályázatot, tehát megszólítunk szerzőket, jelezve, számítunk részvételükre a drámapályázaton. Lehet, hogy íróink így gyorsabban tollat fognak, hiszen akár a személyes megszólítás, odafigyelés, a “testreszabott” ösztönzés is motiváló lehet. Ennek ellenére azt gondolom, hogy az első pályázati felhívásra beérkezett tíz munka a jövőre nézve reménnyel tölthet el bennünket.
– Kérem, röviden jellemezze a beérkezett munkákat!
– Mivel jeligés pályázatról volt szó, az eredményhirdetés után bontottuk fel a borítékokat és kiderült, hogy talán legkevésbé a fiatalok reagáltak a felhívásra. Pedig rájuk is számítottunk. A lelkem csücskében reméltem, hogy több fiatal író küld majd be pályamunkát. Nem így történt. Persze voltak azért fiatal pályázók is, példának okáért Gazdag József, akinek Mire megkövülünk című munkája különdíjban részesült. A munka érdekes, értékes, csak sajnálni tudjuk, hiszen mint drámai mű a színház szempontjából nehezen “értékelhető”, nehezen mutatható be, de azt el kell ismerni, hogy mint irodalmi szöveg rendkívül érdekes. Már több ember figyelmébe ajánlottam. A jövőben szeretnénk felolvasó színházi sorozatot indítani, s ott az első művek egyike lesz, amelyet egy ilyen felolvasó színházi est keretében előadunk, elemzünk és beszélgetünk róla. Mint köztudott, (hiszen közreadtuk az eredményeket) az első és második díjat a bírálóbizottság nem ítélte oda senkinek. A harmadik díjat pedig megosztva kapta Gyüre Lajos Apáczai c. színműve és Tóth Mihály Ki fuserálta el a jubileumi drámát? című groteszk játéka. A szerzők neve nem ismeretlen, s mi is nagyon örültünk, hogy felbukkantak ezek a szerzők, bár bevallom meglepett bennünket, hogy a pályázók átlagéletkora 50 év fölötti, kivéve persze a már említett Gazdag Józsefet és másokat, de mondom, nem ez volt a jellemző.
– Hogyan történt a beérkezett pályaművek elbírálása, kik voltak a zsűri tagjai?
– Öttagú bizottság bírálta el a beérkezett műveket. Nánai István színikritikus, a Színház c. lap főszerkesztő-helyettese, Tóth László költő, Kiss Péntek József, a Komáromi Jókai Színház (lemondott) igazgatója,Telihay Péter művészeti vezető, főrendező, és jómagam olvastuk el a beérkezett műveket és beszélgettünk róluk. Október 15-e volt a beküldés határideje, novemberben, a borítékok felbontása előtt még egyszer találkoztunk és részletesen megbeszéltünk mindent, elmondtuk a véleményünket a pályaművekről, mindeki beszámolt olvasmányélményeiről. Azon kívül, hogy döntöttünk a díjakról, beszélgettünk arról is, mely művekkel lenne érdemes továbbra is foglalkozni, hogyan kellene a szerzőket a jövőben ösztönözni, a színház közelébe édesgetni, hogy a “találkozás” ne csak egyszeri alkalom legyen, hanem valahová fejlődhessen a kapcsolat. S miután megszületett a végeredmény, felbontottuk a borítékokat és “nevesítettük” a pályamunkákat. Mivel mi a kulturális minisztériumtól anyagi támogatást kaptunk a pályázatra és megszabadtak egy határidőt, gyorsan le kellett bonyolítani az eredményhirdetést, mivel a minisztériumtól jött egy kérelem, hogy gyorsan számoljunk el az anyagiakkal, így kevés időnk maradt, s nem volt lehetőség az ünnepélyes kihirdetésre, amit nagyon sajnálunk. Valóban szerettünk volna egy ünnepélyesebb díjátadást, de már nem volt rá mód.
– Íróink szinte közhelyként emlegették, emlegetik, hogy drámairodalmunk szinte egyáltalán nincs. Talán ha a színház minden évben meghirdetné drámapályázatát, az javítana a helyzeten... Persze arra is kíváncsi vagyok, vajon mi a terve a színháznak a díjazott pályaművekkel? Bemutatják-e majd ezeket a darabokat? Lesz-e rá pénz, igény?
– Ebben a pillanatban erre még sajnos nem tudok válaszolni, ezt még nem döntöttük el. A díjazott pályamunkákkal mindenképpen szeretnénk foglalkozni. Felolvasó színházi est keretében sorra kerülnek. A jövő évad dramaturgiai játékterve még nem készült el, nem tudjuk, műsorra tudjuk-e tűzni őket. Persze anyagi vonzata is van a dolognak.
– Ha már a színház az írókat, az esetleges jövőbeni színpadi szerzőket vonzáskörébe óhajtja kapcsolni... Nem gondolt-e a vezetőség arra, hogy közös összejövetelt kellene szervezni a Szlovákiai Magyar Írók Társaságával? Esetleg meg lehetne hívni az egész tagságot és megbeszélni az elképzeléseket, a lehetőségeket, azt, mit bír el a társulat anyagi és művészi vonatkozásban egyaránt, milyen irányban “tapogatózzanak” az írók, hogyan találkozhatna minél szerencsésebben a szerző, a színház és a közönség?
– Koncsol Lászlóval többször is beszéltem a szlovákiai magyar drámaírás újjáélesztésének az ügyében. Több lehetőség került szóba, például az,hogy az írók társaságában létre kellene hozni egy színházi céhet. Egy kritikusi, színházelméleti, esztéta céhet. Ez a kis szekció szorgalmazná, írná ki és intézné a drámapályázatokat, tartaná kézben az “ügyet”. Úgy hiszem, nagyon jó lépés volt a színház részéről a pályázat meghirdetése, kár lenne, ha nem lenne folytatás, ám fontos lenne az is, hogy ne csak a színházból jöjjön a kezdeményezés, hanem kívül is legyen egy szerv, pár ember, akik indítványoznák a dolgokat, megpróbálnák megszervezni és feltérképezni, kik azok az emberek, szerzők, akik a színház vonzáskörében alkotnának.
– Emlékszem, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának legutóbbi közgyülésén Koncsol László szót ejtett ennek a lehetőségéről és említette, hogy alakulóban van egy ilyen szekció. Reméljük, hogy létrejön és valami mozgás elkezdődik.
– Én is remélem, és ahogy az imént is említettem, a tíz pálymű első “nekifutásra” jó eredmény. Szeretném, ha lenne folytatás is, épülne a szlovákiai magyar dráma és nem csak úgy, hogy egy-egy szerző néha-néha tollat ragad, hanem mint élő műfaj állandóan létezne és újra beírná magát az irodalomkönyvekbe. A drámapályázat és a szekció lehetőségén túl más dolgokról is el kellene gondolkodni. Példának okáért arról, hogy a drámaírásnak, a drámának mint műfajnak vannak olyan szakmai, mesterségbeli ismérvei, amelyeket el kellene sajátítani, szükség lenne olyan műhelyekre, ahol a szerzők – fiatalok és idősebbek egyaránt – a színház közelébe kerülhetnének, s ez talán ösztönzően hatna. Hiszen közhely, hogy a világirodalom, a színháztörténet legjobb drámaírói mindig a színház vonzáskörében alkottak. Elég ha csak a legnagyobbak közül Shakespeare-t és Moliére-t említem, de nagyon sok más nevet is említhenénk. Inspirálta őket egy-egy adott színház, színész vagy színésznő, színházi helyzet. S én azt gondolom, hogy ez nem lehet ma sem másképp, tehát együtt kell dolgoznunk az irodalmárokkal, a szerzőkkel ahhoz, hogy ez a műfaj megújulhasson.
LACZA ÉVA
16. FORDULÓ: (március 8.) Nitra--Devín, Topoľčany--DAC, Humenné-B. Bystrica, (március 9.) Slovan B--Čaňa, (A Rim. Sobota--Podbrezová, Dubová--Senec, Senica—Ličartovce és Prešov--V. Leváre találkozókat elhalasztották.)
17. FORDULÓ: (március 15.) Devín--Slovan B, Humenné--Rim. Sobota, B. Bystrica--Dubová, Senec--Topoľčany, DAC--Senica, Ličartovče--Prešov, V. Leváre--Nitra, Čana--Podbrezová.
18. FORDULÓ: (március 22.) Rim. Sobota--Čaňa, Podbrezová--Devín, Nitra--Ličartovče, Prešov--DAC, Senica--Senec, Topoľčany--B. Bystrica, Dubová--Humenné, (március 23.) Slovan B--V. Leváre.
19. FORDULÓ: (április 5.) Devín--Čaňa, Dubová--Rim. Sobota, Humenné--Topoľčany, B. Bystrica--Senica, Senec--Prešov, DAC--Nitra, Ličartovce--Slovan B, V. Leváre--Podbrezová.
20. FORDULÓ: (április 12.) Rim. Sobota--Devín, Čaňa--V. Leváre, Podbrezová--Ličartovce, Nitra--Senec, Prešov--B. Bystrica, Senica--Humenné, Topoľčany--Dubová, (április 13.) Slovan B--DAC.
21. FORDULÓ: (április 19.) Topoľčany--Rim. Sobota, Dubová--Seniča, Humenné--Prešov, B. Bystrica--Nitra, Senec--Slovan B, DAC--Podbrezová, Ličartovce--Čaňa, V. Leváre--Devín.
22. FORDULÓ: (április 22.) Rim. Sobota--V. Leváre, Devín--Ličartovce, Čaňa--DAC, Podbrezová--Senec, Slovan B--B. Bystrica, Nitra--Humenné, Prešov--Dubová, Senica--Topoľčany.
23. FORDULÓ: (április 26.) Senica--Rim. Sobota, Topoľčany--Prešov, Dubová--Nitra, Humenné--Slovan B, B. Bystrica--Podbrezová, Senec--Čaňa, DAC--Devín, Ličartovče--V. Leváre.
24. FORDULÓ: (május 3.) Devín--Senec, Rim. Sobota--Ličartovce, V. Leváre--DAČ, Čaňa--B. Bystrica, Podbrezová--Humenné, Nitra--Topoľčany, Prešov--Senica, (május 4.) Slovan B--Dubová.
25. FORDULÓ: (május 10.) Prešov--Rim. Sobota, Senica--Nitra, Topoľčany--Slovan B, Dubová--Podbrezová, Humenné--Čaňa, B. Bystrica--Devín, Senec--V. Leváre, DAC--Ličartovce.
26. FORDULÓ: (május 17.) Devín--Humenné, Rim. Sobota--DAC, Ličartovce--Senec, V. Leváre--B. Bystrica, Čaňa--Dubová, Podbrezová--Topoľčany, Slovan B--Senica, Nitra--Prešov.
27. FORDULÓ: (május 24.) Nitra--Rim. Sobota, Prešov--Slovan B, Senica--Podbrezová, Topoľčany--Čaňa, Dubová--Devín, Humenné--V. Leváre, B. Bystrica--Ličartovce, Senec--DAC.
28. FORDULÓ: (május 31.) Rim. Sobota--Senec, DAC--B. Bystrica, Ličartovce--Humenné, V. Leváre--Dubová, Devín--Topoľčany, Čaňa--Senica, Podbrezová--Prešov, Slovan B--Nitra.
29. FORDULÓ: (június 14.) Slovan B--Rim. Sobota, Nitra--Podbrezová, Prešov--Čaňa, Senica--Devín, Topoľčany--V. Leváre, Dubová--Ličartovce, Humenné--DAC, B. Bystrica--Senec.
30. FORDULÓ: (június 17.) Rim. Sobota--B. Bystrica, Senec--Humenné, DAC--Dubová, Ličartovce--Topoľčany, V. Leváre--Senica, Devín--Prešov, Čaňa--Nitra, Podbrezová--Sovan B.
A cél az I. liga és a válogatottság?