SZLOVÁKIAI MAGYAR HETILAP * 2003. március 12. * 11. szám
Megy a politika szekere és gyalogolunk mellette, pedig helyzetünk és érdemeink okán a szekérdeszkán a helyünk. Érdekes s egyben felháborító állapot, hogy tapasztalataink egyenrangúak a mai szlovák politikával, erkölcsi arculatunk azonban tisztább vonású, mint a szlovák politikai elité. A politikai malomban őrölt lisztből sajnos nekünk mégis legfeljebb egy maréknyi jut. Pedig hát a hengereket a mi erőnk is hajtja. A kisebbségi magyar gondok megoldása nem azonos a múló idővel. A szlovákiai magyar nemzeti közösség gondjai nem tegnapiak. Nem esztendősek. Nem választási ciklusokról szólnak — évtizedesek! Létkérdéseink megoldását legtöbbször a jövőbe utalják és utaljuk. Más szóval, szlovák koalíciós társaink, magas tisztségeket viselő szlovák uraink a halasztgatások nagymesterei.
1968-ban, amikor Gustáv Husákkal, a csehszlovákiai magyar kisebbség helyzetéről szóló alkotmánytörvényért viaskodtunk Prágában, valahányszor dönteni kellett a javunkra, s valahányszor kényes ponthoz érve dönteni kellett, a válasz az volt, majd otthon Szlovákiában elintézzük, majd otthon... Így sepertük lépésről lépésre a jövő gödrébe a magyar autonómia nagy lehetőségeit.
A rendszerváltás után, amikor a parlament az első nyelvtörvénytervezetét tárgyalta, s ennek okán fellobbant a szlovák nacionalizmus, amikor több tízezres tömeg fonta körül a törvényhozás épületét, František Mikloško, a szlovák parlament akkori elnöke azzal rémisztette és puhította a magyar képviselőket, hogy a biztonsági szolgálat jelentése szerint a magyar hadsereg Szlovákia határaira vonult. S hogy szavazzuk meg, ezt a nyakunkra font kötelet. S ha majd csitul a szlovákok dühe, megoldjuk a magyar nyelv használatának kérdését is. Ez is a jövő gödre volt. Az ígéretek temetője. Tudjuk, az első nyelvtörvényt követte a második, meg a majd holnap. Mennyi ilyen jövő ígéretet éltünk meg!
Hasonló helyzetek tanúi lehettünk az elmúlt választási időszakban is. A földkérdés, a a közigazgatás átszervezése, az alkotmánymódosítás stb. Jól emlékszünk, hányszor volt kritikus helyzetben a koalíció. Talpon maradásáért mindig mi fizettünk. A nem teljesített ígéretekért erkölcsi magatartásunkkal fizettünk. A politikai honlap köddé vált ígéretek, ócska szemfényvesztések sora. S mit is kaptunk?
Kedvezőnek mondhatók a szlovák politika közelmúlt történései: Szlovákiát meghívták a NATO-ba, valamint az Európai Unióba, beindult az egészségügy reformja, jót ígér a nyugdíjreform, meggyengült Mečiar — azaz a demagógia erőszak-pozíciója — program lett az állam takarékoskodási igyekezete.
Ígéretes szándékok, időszerű célkitűzések. Érdekes s egyben megdöbbentő, hogy a koalíciós szerződés magyar vonatkozásai nem tűnnek elő. Egyedüli jó hír, hogy a kormány elé kerül a magyar egyetem ügye. Ez önmagában nagy tétel. Nagy gondolat. Hisz tudjuk, egyetlen nagy gondolat sem valósul meg egyik napról a másikra. S tudjuk azt is, ha katedrálist kezdenek építeni, a támasztó állványok tövében megjelennek az egerek, s elkezdődik a rágcsálás. Tisztelettel emelnék süveget az egyetem bejárata előtt.
Úgy érzem, hogy nemzetiségi létünk állandósult gondjait mintha befújta volna a tavalyi hó. A második kormányzati nekifutástól azt vártuk s várjuk, hogy megjelennek az MKP regionális nemzetségi (érdekvédelmi) politikájának programjai. Nagyon hasznos lenne tudni, hogy a Szlovákia egész lakosságát leterhelő szociális „programok“ kimunkálásakor és megszavazásakor miként voksolnak a kormány magyar tagjai és a képviselők, vannak-e alternatív javaslataik tekintettel a magyar lakosság különösen súlyos szociális helyzetére?
Ma már pontosan tudjuk — állandóan ismételve mondjuk és írjuk — a magyarlakta területek évtizedes tehertételeit: elmaradottságunkat a műveltségben, a munkanélküliséget, a beruházások hiányát, a hírközlés, a kultúra erkölcsöt és magatartást romboló elszegényedését. S az orvoslás? A kezelés? A változtató programok? A társadalmi és regionális érdekek megjelenítésénél pontosan kimutatható, hogyan érvényesül a nemzetállam „eszmeisége“! Tekintsük csak át a közelmúlt beruházásait vagy akár az autópályavitákat. Erős észérvek, meggyőző elvek ellenére a nagyút mégis csak a hegyek felé veszi az irányát. Ez alkalommal is közelebb az ing, mint a kabát. Vannak erőteljes politikai képviseleteink, ennek ellenére állandóan esélyhátrányban vagyunk. Az életet meghatározó területeken a szlovákiai magyarság megkövesült esélyhátrányban van.
Hányszor elmondtuk és leírtuk már, hogy Trianon óta iskoláinkban csak súgva-dugva lehet tanítani a magyar történelmet. Kis dolognak tűnik? Nemzedékek nőttek, nőnek a múlt hamis, hazug eltorzított tudatával...
A mai szlovákiai magyar valóság változtatások sorát sürgeti. Úgy érzem, újra kell értelmezni a szlovákiai magyar létet. Más közösségi formákat szükséges kialakítanunk, más létfeltételeket, más hatóerőket. Elemeznünk kell a magyarlakta területeken lejátszódó folyamatokat, újragondolni, hogyan tudunk ellenállni a népfogyatkozás, az asszimiláció, az elmenések folyamatának. Úgy érzem, hogy a közeljövőben a szociális és művelődési indíttatású távozások sokkal szélesebb területeket érintenek majd, mint ahogy azt a felületen látjuk. A szlovákiai magyar közösségek, a közösségi lét minősítésekor tudatosítanunk kell, hogy a morális ráhatás veszít erejéből.
A megélhetés, a művelődés új vonzásirányokat alakít Magyarország és a világ felé. Függvényállapot és függvényhelyzet minden területen. Nemzetiségi területeken közéleti szereplő a politika. Meghatározó erő, partner. Képviseletet teremtő erő. Ám egyre inkább az tűnik elő, hogy a politika ereje önmagában nem elég. Szerintem új, integráló rendszer szükségeltetik. Programmá integrálni a nemzetiségi lét meghatározó, megtartó területeit; a megélhetés, az oktatás, a kultúra, a népesedés s az információs rendszer érdekeit.
A kultúra közösséget, személyiséget formáló s teremtő erő, az emberi, nemzeti önkifejezés eszköze, amit nem lehet helyettesíteni semmivel.
Más politikai létfeltételeket kell teremteni. Kvarda József, a kulturális minisztérium államtitkára a Szabad Újság február 12-i számában többek közt ezt nyilatkozta: „A kulturális tárca törvényalkotói programjában két magyar vonatkozású jogszabály kidolgozása is idei feladatként szerepel. Az egyik a kisebbségek jogállásáról, a másik a kisebbségek kultúrájának támogatásáról szóló törvény.“ Hát igen, már az indulásakor is elkésett vonat, ha ehhez még csak most hegyezik a ceruzát. Egy évtizede időszerű ügy. Nehogy ez is az ígéret gödre maradjon. S egyáltalán jó lenne tudni, mit kíván rögzíteni ez a két jogszabály?
Hogy milyen a mai gyakorlat? Az elmúlt évben 80 milliót osztott kisebbségi kultúra céljaira a kulturális minisztérium. Soknak hangzik, de a jogos igényekhez képest alamizsna. Az MKP illetékesei elaludták az ez évi költségvetés időszámítását. A magyar kultúrára járó öszszeg kimaradt, elfelejtődött. Aztán lett 50 millió azzal az ígérettel, hogy biztosan lesz annyi, mint tavaly. Kvarda államtitkár úr azt nyilatkozta: „A tárca saját költségvetéséből nem lesz rá képes“, mármint a hiányzó 30 millió előteremtésére.
Itt tartunk. S kezdődik a dühöngés, a kérelmek, a kérvények körbeforgása. Legfőbb ideje megtudnunk, hogy a kulturális minisztérium milyen arányban, milyen kulcs szerint ítéli oda a költségvetési támogatásokat. Mert hát a magyar adófizetők pénzét is osztják. Itt is függvényheyzetek, függvényállapotok.
Tudnunk kell, hogy adófizetéseink arányában jogosan évenként milyen pénzösszeg illeti meg a szlovákiai magyar kultúra támogatását. Toldozás-foldozás, húzd meg, ereszd meg, körbekérvényezés, körbekalapozás. A cári Oroszországra emlékeztető mechanizmusok. Ehelyett az önállóság. Az önrendelkezés, az egyértelmű nemzetiségi érdekvédelem feltételeit kell megteremtenünk. Törvény által biztosított, nemzetiségi-regionális költségvetésre van szükség; törvény biztosítsa a magyar nemzetiségi oktatás, kultúra, információs rendszerünk számarányos költségvetését.
A kulturális minisztérium évi költségvetése 4 milliárd korona. Mennyi is ennek a 10,8 százaléka?
A szlovákiai magyar politika kultúránkkal kapcsolatos kiemelkedő tette a Kassai Márai Színház szinte újraépítése (sajnos az a hír járja, hogy nincs pénz az intézmény működtetésére). A többi — a jogos szükséglethez képest — odalökött adomány, apró-cseprő forgács.
A FIDESZ választásvesztésének egyik nagy oka volt, hogy nem tudott élő párbeszédet, kapcsolatot teremteni a magyar értelmiséggel és a mélyen alultáplált magyar irodalommal. Sajnos, ez a mi esetünkben is kísért.
A szlovákiai magyar kultúrát kis kultúraként tartják számon. Pedig rangos műveivel a nemzeti kultúrák szintjén alkot. Az irodalom, a képzőművészet, a színjátszás, a néprajzkutatás mind helyettesíthetetlen érték. Nem véletlen, hogy a Csemadokot egy író miniszter s Mečiar nagymester rombolták le. A szlovák nacionalizmus tudta s tudja a kultúra értékét. Tudta, hova kell irányozni a gyilkos ütést. A szlovákiai magyar kultúra anyagi támogatása a szlovák nacionalizmus mértékegysége szerint folyik ma is.
Meggyőződésem, hogy olyan rangú kultúrát, mint a szlovákiai magyar, olyan információszükséget, amit a szlovákiai magyar igényel, intézményesen kell támogatni. Mindezt nem lehet alkalmilag ad hoc elintézni. Meggyőződésem, hogy létre kell hozni a szlovákiai magyar önkormányzatot és anna keretében a kultúra és információs rendszer önkormányzati tanácsát, kormányhatározattal vagy parlamenti törvénnyel. Ha nem lesz intézményes, megszabott számarányos költségvetése a kultúrának s tájékoztatási rendszerünknek, életünk ezen területei a perifériára szorulnak. (Ha hamarabb gondoltunk volna erre, ilyen irányban lehetett volna formálni a Csemadokot is. Talán még nem késő.)
Nem lehet szó nélkül hagyni a szlovákiai magyar információs rendszert. Ősrégi igazság: a politikához sajtó kell. Szerintem meglévő hírközlő fórumaink nem fedik az igényeket. Kérdések sorát kell megválaszolnunk, milyen a szlovákiai magyar sajtó, milyen hatással van közösségi létünkre? Milyen erejű hírközlő fórumaink ráhatása közéletünkre? Hogy minősíthetnénk politikusaink s az őket megválasztottak közötti viszonyt? A szlovákiai magyar sajtó mennyire képes közvéleményt alakítani?
A határon kívüli magyar sajtó szemben találja magát a többségi, másnyelvi sajtó nagy erejével. Ezzel szemben látszik a nemzetiségi sajtó szegénysége. Kialakul a másodrendűség, egy másfajta ranglista. S pusztít a többségi magazinok tengere, százezres példányszámokkal perzselnek. A mai közízlés a magazinokon nevelkedik és hízik... A szlovákiai magyar újságírás nem valami divatos szakma. Alultáplált és kevésbé becsült, még a legmódosabb Új Szó sem kényeztet.
A szlovákiai magyar politika mit tett és tesz a sajtóért, a sajtónkért?... Szegénysége miatt kopik a szlovákiai magyar szó s írásbeli hírközlés felvevő közege.
Háborog a mai szlovák politika. Az elfogadott programok, a koalíciós elkötelezettség emészti hitelét. Szinte minden téma, mire a közös asztalra kerül, visszaolvasást provokál. Lehallgatás, a korrupció vitáinak hevéből tisztító tűz perzsel-e, avagy hatalmi torzsalkodás? És a közelmúlt, a politika anyagi kapzsiságának elvarratlan tételei? Nyilvános vetkőztetés... Igen, a tisztségek, a helyzetek, a hatalom adta lehetőségekkel való visszaélés esetei szinte a vízcsapból folynak. A parlament korrupcióról szóló ülése a rejtett hatalmi kapzsiság jele? A koalíció szinte feljelenti önmagát... Ugyanakkor érezni a rend és igazságtevő, igazságteremtő szándékot is. Úgy érzem, a magyar koalíció ezen a ponton áll. Ritka politikai helyzet — az MKP erkölcsi erővel s erkölcsi fölénnyel van jelen az erősödő zűrzavarban. Nincs élősködő visszaélés, nincs magyar tolvajlás, nincs magyar megvesztegetés. Szinte védjük a mundér (Szlovákia) becsületét. Ősi magyar szokás. Ám ebben a kuszaságban a szlovák nacionalizmus nyitott szemmel alszik. A magyar státustörvény okán a szlovák nacionalizmus verte s veri félre a harangot. A szlovák nacionalizmus csinált belőle európai ügyet. Az EU diadalkapuján a szlovák nacionalizmus izzadságcseppjei fénylenek. De itt már a magyar koalícióra is felelősség nehezedik. Ez a helyzet hasonlít arra a falusi futballmérkőzésre, amikor a bírót elkergetik, mert igazságosan fütyült.
Az MKP illetékesei miért tartják magukat távol a státustörvény vitáitól? Hol vannak a magyar politizálás ígért programjai? A szlovák politika táncparkettjén a vádlottak padjára valók is bokáznak. El kell ettől különülnünk. Jó érzést váltanak ki a szlovákiai magyar politikusok televízióban látható nyílt vitái. Érződik az igazságot kereső, igazságtevő magabiztosságunk. Ugyanakkor felmerül a kérdés — mindebből hol van politikai hasznunk? Ne engedjük, nem engedhetjük, hogy a választás utáni nagy elkötelezettségek az ígéretek gödrébe kerüljenek. Haszonelvű politizálásra kényszerít helyzetünk. Nézzünk szembe mindennapi gondjainkkal, a felelősséget viselő és vállaló emberekkel. S ne csak a Bonbon-bál parkettjén fogjuk egymás kezét.
Dobos László
„Féltem az otthonunkat“ jeligére: 40 éves, háromgyermekes takarítón139 vagyok. A férjem tavaly vállalkozásba kezdett — bútorokat készít. Egyel139re nem nagyon megy neki az üzlet és a gépekre is kölcsöne van. Attól félek, hogy nem fogja bírni a sok fizetnivalót és elveszítjük a nagy nehezen felépített családi házunkat. Mit tehetnék?
A Polgári Törvénykönyv 148a paragrafusa lehetővé teszi, hogy a házastársi osztatlan tulajdonközösséget (ami a házasság megkötésével keletkezett) a házasság tartama alatt is meg lehessen szüntetni.
A házastársak közös tulajdona minden, amit a házasság tartama alatt szereztek, a személyes dolgokon, ajándékba kapott, örökölt vagy kárpótlásként visszakapott dolgokon kívül. Nem tartoznak a közös tulajdonba azok a dolgok sem, amelyek valamelyik házastárs szakmájának (foglalkozásának) végzésére szolgálnak. A közös tulajdon lehet ingó és ingatlan vagyon, a vállalkozásból vagy más munkavégzésből származó jövedelem, szociális juttatások stb.
Mivel az ön férje iparengedélyt szerzett és van közös vagyonuk, ami miatt ön aggódik, ön keresetet (indítványt) adhat be a lakhelyük szerint illetékes járásbíróságra, hogy az szüntesse meg a házastársi hányadnélküli tulajdonközösséget. A bíróság köteles az ilyen esetben az ön indítványát jóváhagyni. Az ilyen módon (bírósági határozattal) megszüntetett tulajdonközösség esetében már nem fog fennállni a közös vagyon elvesztésének a veszélye. Hangsúlyozom, hogy a bírósági döntés elengedhetetlen feltétele, hogy a döntéshozatal idején a férjének még rendelkeznie kell az iparengedéllyel. Nem lehet tehát a közös vagyon megszüntetését kérni akkor, amikor a férje a rosszul alakuló vállalkozását megszünteti azzal, hogy visszaadja az engedélyét.
Fontos tudnivaló még, hogy a közös tulajdon felhasználásához vállalkozás céljából szükséges a másik házastárs beleegyezése mindjárt a vállalkozás megkezdésekor (ennek nincs hivatalos konkrét formája, vagyis ha nem tiltakozik, annyit jelent, hogy beleegyezik). A továbbiakban azonban a vállalkozó házastársnak már nincs szüksége a másik házastárs beleegyezésére azokhoz a jogügyletekhez, amelyek összefüggenek a vállalkozással.
Dr. Balla Éva
A Madách-Posonium és a Lilium Aurum Kiadó közös kiadásában látott napvilágot az Escorial avagy a CS-tartomány című, szép küllemű kötet, amelyet Pomogáts Béla irodalomtörténész állított össze. A könyv, illetve az „enciklopedikus karakterű” válogatás megjelenését a Cs-tartomány „tartományfőnöke”, Cselényi László születésének 65. évfordulójára időzítették. Tudjuk, hogy Cselényi költészetét – ezt az ízig-vérig avantgárd lírát, pontosabban ezt a sajátos aleatorikus költészetet – a szélesebb közönség soha nem fogadta túl nagy ovációval, bár mindig akadtak, s akadnak hívei. A szerzőt ez sokszor keserű kifakadásra késztette, ám mégsem adta fel. Nem véletlenül került az Escorial fedőlapjára tehát az az idézet sem Esterházy Pétertől, mely szerint „Cselényi következetes költészetépítése is több figyelmet érdemelne. Ő talán a legkitartóbb, legelszántabb avantgárd költőnk – mintha az ő esetében volna ennek a megjelölésnek értelme. Cselényi megy az útján ...” Szóval Cselényi megy a maga útján, hiszen erre tette fel az életét...
S most itt van ez a könyv, amely ha úgy tetszik egyfajta útikalauz a
Cselényi-tartományban bolyongó olvasóknak. S hogy kik az „idegenvezetők”?
Olyan személyiségek, mint Pomogáts Béla, Görömbei András, Bata Imre, Nagy Pál,
Papp Tibor, Határ Győző, és számosan a szlovákiai magyar pályatársak közül. A
kötetben nemcsak Cselényi költészetének mélyrégeteibe ásó tanulmányok, írások
találhatók, hanem pillanatfelvételek is, amelyek gyakran a sorok mögé, vagy a sorok
közé bújó emberről, a kozmoszban reszkető, vagy a csillagporos csizmájú
költőről árulnak el sok érdekes dolgot, amelyek aztán egy lépcsőfokkal talán
közelebb viszik az olvasót a Cs-tartományhoz.
Pomogáts Béla Cselényi-enciklopédiának nevezi a kötetet, amelyet — véleménye
szerint — egy teljes pályaképet felrajzoló irodalomtörténeti monográfiának
kellene követnie.
Kedves László, hogyan fogadtad a könyv megjelenését?
— Bármily furcsán hangzik, de én ezt a könyvet tartom a fő művemnek, noha nem én írtam. Hogy mi ennek a magyarázata? Talán az, hogy ezt a könyvet költészetemmel teljes egészében én inspiráltam. S itt rögtön felmerülhet a kérdés, hogy vajon az életművem megmarad-e, érdekes lesz-e az elkövetkező nemzedékek, vagy az eljövendő — más — világ számára. Az Escorial viszont mindenképpen érdekes lehet és főleg maradandó. Megtudhatja belőle az olvasó, hogy költészetem milyen gondolatokra késztette, eszszékre isnpirálta a vele foglalkozókat, Határ Győzőtől és Fábry Zoltántól Esterházy Péterig, Petőcz Andrásig és más olyan személyiségekig, akik a kortárs magyar irodalomnak igen jelentős alkotói. Bevallom, a kötet megjelenése örömmel tölt el, hiszen ez egyrészt tükör, költészetem tükre, másrészt a tanulmányokban, esszékben és más műfajú írásokban valamiképpen bele van "kódolva” az én lírám is, s az az eléggé szokatlan pálya, ami az enyém. Az utam fő állomásai: Gömör, Párizs, Pozsony. E három inspiráló életszakasz forrta ki magából azt az életművet, amelynek egyfajta szublimációja, lecsapódása ez a Pomogáts Béla összeállította kötet, amelynek nagyon örülök.
A könyvben Csanda Gábor tollából is megjelent egy rövid írás, amelynek a végén ezt olvashatjuk: “Kialakulóban van egy Cselényi-kép. Még néhány röpke év, évtized, évszázad, s tisztábban látunk mind. Sok sikert nekünk!” — írja a szerző biztatva Cselényit, s egyben bízva költészetének erejében, ám egy kis fricskával is megtoldva a mondandót, hogy bizony nem könnyű eligazodni a Cselényi-líra rengetegében, az Aleatória sokszólamú hangorgiájában. Idő kell hozzá. Nos, ez a kötet kétségtelenül út a „sikerhez”, költészeted felfedéséhez, mint ahogyan például Szászi Zoltán írja a könyvben: „Apokaliptikusan sodródó idő és tér, amiben minden kiszólás, oldalvágás, jelzés, utalás, szóhasználat, hangsúly és trópus személyes, az egyéni, a szabad megértést szolgálja, annak nyit kaput, időt, teret, lehetőséget. Por és hamu, hamu és gyémánt, gyémánt és hús és szellem, szellem és lélek, lélek és isteni egység és isteni szétszórtság szivárványívén korcsolyázhat az olvasó agy. Mert ahogy írva vagyon, kinek szeme van a látásra, az lát, akinek füle a hallásra, az hall. Itt az értelmezés: ha szeme van, láthat, ha füle van, hallhat!” Ez egy nagyon szép ajándék a születésnapodra... Minden lényegeset elmond rólad az indulástól, a Keselylábú csikókorom c. kötetedtől a Krétakor, az Acetilén ágyak, az Elvetélt szivárvány, Az eggyé vált sok/k c. köteteken át az Aleatóriáig és más munkákig.
— Fábry írása sok évvel ezelőtt jelent meg, és a többi is nehezen szerezhető be, hiszen itt-ott jelentek meg ezek az írások, különböző folyóiratokban, lapokban, különböző országokban. Az olvasó számára tehát lényegében elvesztek. És, bevallom, nekem is vágyam volt, hogy a kiadó ezeket az írásokat közzé tegye mindazok számára, akik a híveim, de azoknak is, akik úgy tesznek, mintha ez a költészet nem létezne. Hallottam olyan véleményt is, mely szerint az általam művelt líra a maga idejében izgalmas, újszerű volt, mára azonban elavulttá vált. De kérdezem én, ki az, aki előre meg tudná mondani, és miféle naprakész népszerűség kell ahhoz, hogy meg lehessen jósolni, hogy a hatalmas időben mi marad fenn, vagy mit érdemes majd az utánunk jövőknek újból a felszínre hozni? Számtalan példát lehetne a világirodalomból, de a magyar irodalomból is felhozni arra, hogy ez előre nem tudható. Bízom azonban abban, hogy az érték maradandó.
A te bonyolultnak tetsző költészeted egyfajta lenyomata a világnak, mai életünknek, ott kavarog benne mozaikokra hullva az egyéni, a közösségi sors, a múlt, a jelen és a megálmodott vagy rettegett jövő is, a 20. század vége emberének életérzése... Költészeted csak annyira ”bonyolult”, amennyire az emberi érzések és az emberi tudat „bonyolult” korunkban...
— Remélem, hogy így van. Voltaképpen arról van szó, hogy aki szokatlant, netán újat hoz, arra ráfogják: érthetetlen. Amiért szellemileg meg kell dolgozni, az nem mindig népszerű. Viszszatérve ismét az Escorialhoz, engem mindenképpen megnyugvással tölt el az, hogy a könyvben szereplő írókat ez az én ide-oda kanyargó életpályám és kísérletező hajlamom, egyszóval költészetem olyan nagyszerű gondolatokra vezette, amilyeneket a kötetben olvashatunk.
Korábbi beszélgetéseinkben is fel-felbukkant egy-egy olyan mondat, amely arra utalt, hogy tépelődsz. Megérte-e évtizedekig építeni azt a költészetet, amelyet sohasem lehet betetőzni, befejezni, ez a költészet mindig megíratlan marad. Merre tovább 65 évesen?
— Visszafelé, de ez mégsem azt jelenti, hogy visszafelé. Nem szeretnék szellemeskedni, mert nem ez az én műfajom, de tény, hogy már új dologba nem fogok. Pontosabban ezt a költészetet már nem érdemes továbbépíteni. Nincs ugyanis értelme addig, amíg valahogy meg nem emészti az irodalomtudat. Valójában ez az, ami sokszor gondolkodóba ejt, s magamnak is felteszem a kérdést, hogy érdemes volt-e ennyi évet szentelnem ennek a költészetnek. Az Escorialban jelentős, műértő irodalmárok visszhangozzák azt, amit csináltam, s ez a költészet viszont a primér olvasóközönséghez nem jutott el. Szóval, amíg be nem kerül ez a líra a köztudatba, nemigen van értelme folytatni az írást, még ha lenne is hozzá kedvem meg akaratom, hogy újabb kísérletekbe fogjak. Úgy látszik, ez az én sorsom, mert húsz-harminc éve legalább ennyire elítéltek és megítéltek. Úgy látszik, én mindig másfelé megyek, mint amit elvárnának tőlem.
Te mindig hadakoztál valakivel: másokkal, önmagaddal. De valamerre azonban mégiscsak továbbhaladsz...
— Kész van a következő kötetem, amely — úgy hírlik — a könyvhétre jelenik meg a Madách-Posonium Kiadó gondozásában. A címe utal a tartalomra: Kőország, szülőföld-montázs. Szinte minden írásom, versem, amely a szülőföldhöz, Gömörhöz, kötődik benne foglaltatik. A napokban adtam le, még bizonyos simítások váratnak magukra, ám reméljük hamarosan megjelenik. Negyven év gömöri tematikájú termése szublimálódik a kötetben, egyrészt versek még a Keselylábú csikókoromból, aztán egy-egy montázs a 70-es évekből, ezek valaha az Alföldben jelentek meg. Vannak benne riportok is, példának okáért a gombaszögi kőfejtőről egy írás. Innen a cím is, a Kőország. És ami talán a legérdekesebb: érzelmes utazás Gömörországban 2002 szeptemberében. Persze a kötetet az én megszokott stílusomban írtam meg, két szólamra. A régebbi és az új szövegek együtt, vagy egymás mellett egy harmadik — mondhatnám időntúli — dimenziót alkotnak. Ez egyébként az első része, kötete lesz egy elképzelt trilógiának. Tehát az első a Gömör, a gyermekkor, a második Pozsony s a Duna mítosza, a harmadik pedig a párizsi korszak és ami utána jött. Így képzelem el.
A kérdésedre válaszolva: hogyan tovább? Éppen az előbb emlegetett kötet bizonyítja, hogy nemcsak előre van járható út, hanem viszszafelé is. A mi korosztályunknak ma már nemcsak az életművet kell „betakarítani”, hanem szintézisbe kell hozni mindazt, amit összegyűjtöttünk és megírtunk, s így természetesen nem hagyható ki a szülőföld, Gömör, hisz onnan indultam, és tudvalévő, hogy az emberre az első tíz év hat a legjobban, amit, ugye, Gömörben éltem át.
LACZA ÉVA
A szlovákiai magyar oktatásügy múltjáról az 1989-es rendszerváltást követően számos cikk és tanulmány látott napvilágot, de az első alaposabb összefoglalás a Tóth László és Filep Tamás Gusztáv szerkesztette A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998 c. négykötetes mű második kötetében található. A két háború közötti időszak (1918–1945) történetét Popély Gyula írta meg, a második világháborút követő évtizedek tényeit és eseményeit pedig László Béla állította össze. Sajnos ez az impozáns, s nyilvánvaló hiányosságai ellenére is forrásértékű munka csak nagyon kis példányszámban került forgalomba Szlovákiában, és még az érintettek közül sem tanulmányozták sokan, pedig éppenséggel az oktatásüggyel foglalkozó fejezet nagyon tanulságos, hiszen egyértelműen rávilágít azokra a módszerekre, amelyek a mindenkori hatalomnak a kisebbségi iskolák kordába szorítását és elsorvasztását célozták. Ezért is fontos, hogy a sokat publikáló nyugdíjas pedagógus, Csicsay Alajos asztalunkra tette Iskolatörténet c. munkáját, amelyet a dunaszerdahelyi Lilium Aurum kiadó jelentetett meg. Ez a mű tulajdonképpen egyfajta olvasókönyv, hiszen közvetlen stílusban, a tudományos munkáknál szokásos jegyzetapparátust mellőzve tekinti át a szlovákiai magyar oktatásügy több mint nyolc évtizedes történetét. Mivel a könyv főszereplője a kisebbségi iskola, Csicsay röviden a történelmi Magyarországon és a Csehszlovákiában élő más nemzeti kisebbségek iskoláival is foglalkozik, s a bevezető részben felvázolja a magyarországi oktatásügy múltját is, de a kötet gerincét mégis a szlovákiai magyar iskolák története, fejlődése és helyzete képezi. Azt bizonyára senki sem kérdőjelezi meg, hogy Csicsay Alajosnak minden előfeltétele megvolt ahhoz, hogy egy ilyen munka megírásába fogjon. Tárgyismerete, négy évtizedes pedagógusi tapasztalata és íráskészsége eleve predesztinálta őt erre, s gondolom, ennek a könyvnek a terve már akkor megfogant benne, amikor megkezdte Embernevelők cím alatt megjelenő pedagógus-interjúinak a közreadását. Ezek a cikkek 1999-ben összegyűjtve is napvilágot láttak, úgy érzem azonban, hogy a kötet nem kapta meg azt az elismerést, amelyet pedig méltán megérdemelt volna. Persze akadtak, akik amiatt fanyalogtak, hogy kimaradtak belőle, mások viszont azt kifogásolták, hogy ez vagy az a személy miért kapott helyet benne. De ezek a kicsinyes kifogások mondjuk ötven év múlva teljesen nevetségesen hatnak majd, s az utánunk jövő kutatók (ha még lesznek itt Szlovákiában olyanok, akiket ez a téma érdekelni fog) nyilván hálásak lesznek Csicsaynak, hogy kifaggatta pályatársait. De hálásak lesznek Iskolatörténet c. könyvéért is, hiszen nemcsak a tényeket, hanem gyakran olyan szubjektív megállapításokat is papírra vet, amelyeket csakis a szemtanú, az események alakításában közreműködő ember tehet meg. Hiszen a közelmúlthoz és a jelenhez érkezve Csicsay Alajos már nem csupán krónikásként, hanem résztvevőként is tárgyalja a témát, s ez ad különösen sajátos koloritot munkájának. Mivel az Iskolatörténet — reményeim szerint — minden szlovákiai magyar iskolába és intézménybe eljut, nem érzem szükségét az egyes fejezetek részletesebb elemzésének, de még csak ismertetésének sem, viszont szerettem volna mindenképp felhívni rá a figyelmet, mert ennek a könyvnek a szlovákiai magyar pedagógusok házikönyvtárában van a helye, s hasznos lenne, ha a diákok, a leendő pedagógusok is gyakran forgatnák. (Lilium Aurum, 2002)
–lamér–
Van annak már tizenkét éve is, hogy a Magyar Televízió műsorában először került képernyőre egy irodalmi műsor, amely sajátos keveréke a csevegésnek, a színvonalas ismeretterjesztésnek és a játékos vetélkedőnek. A műsor címe – Lyukasóra – egyszerre találó és megtévesztő, hiszen a diákok számára a lyukasóra a lazítás, a fellélegzés ötven-hatvan perce, de a műsor ötletgazdájának, Mészöly Dezső jeles műfordítónak a felfogásában sokkal inkább a kellemes szellemi töltekezés ideje, amely alatt rendszerint sokkal többet tanulhatunk, mint egy hagyományos irodalomórán. A műsorban – amelyet időközben a Duna Televízió vett át – irodalmárok mellett rendszeresen közreműködnek színészek is, köztük Ráckevei Anna, aki nemcsak jó versmondó, hanem okos kérdező és feladványfejtő is. A művésznőt időnként a komáromi Jókai Színház közönsége is láthatja, hiszen vendégként játszik Csehov Sirály c. drámájában.
Hogyan került a Lyukasóra csapatába?
— A főiskola elvégzése után a Madách Színházhoz szerződtem és ott az első bemutatóm Shakespeare Szeget szeggel c. darabja volt, amelyet Mészöly Dezső fordított. Dezső bácsi ekkor ismert meg engem, hiszen bejárt a próbákra és a bemutatón is ott volt. Tetszett neki a színészi munkám. Néhány év múlva egyszercsak felhívott telefonom és elmondott egy versidézetet. Megkérdezte tőlem, ismerem-e, tudom-e, hogy melyik versből való. Én pedig rögtön rávágtam, hogy Petőfi Sándor Panyók Panni című verse. Dezső bácsi azt gondolta, hogy át tud verni vele, mert az a pár sor egészen különösen mai hangzású és érvényű volt. S bár Petőfit elég jól ismeri az ember, én ezt a verset azért tudtam csaknem kívülről, mert a főiskolán előadtam a megzenésített változatát és megragadt a fejemben szinte minden sora. Mészöly Dezső megörült annak, hogy nem sikerült átvernie, kitaláltam a feladványt és azonnal nagy szeretettel meghívott az akkor induló televíziós műsorába. Mint megtudtam később, rajtam kívül Mácsai Palit invitálta még Lukácsy Sándor, Lator László és Gyurkovics Tibor társaságába.
Hogyan fogadta ezt a kedves felkérést?
— Nagyon boldog voltam, rendkívül megtisztelőnek találtam, hogy egy ilyen műsorba kaptam meghívást. Talán mondanom sem kell, hogy a műsorban szereplő személyeket is nagyon imponálóknak találtam. A műsor ma már több mint tízesztendős. A Magyar Televízió 1-es csatornáján kezdték sugározni a Lyukasórát, amely nagy örömömre átkerült a Duna Televízióba, s így az országhatárokon túl is nagyon jól lehet fogni. Rengeteg visszajelzés érkezik a nézőktől. Írják, mondják, hogy szeretik, nézik a műsort és alakulnak Lyukasóra-körök, foglalkoznak az emberek a versekkel. Ami különös és ami az én tíz évi tapasztalatom: ha meghívtak bennünket és elmentünk valahová — hozzáteszem, nagyon sok helyre szól a meghívás ma is —, elsősorban a fiatalok és az idősebb generáció érdeklődik irántunk, pontosabban a versek iránt. Szinte minden helyen, minden összejövetelen ők voltak azok, akik a hallgatóságot alkották.
S mi ebből a tanulság az ön számára?
— Nem tanulság, inkább észrevétel. Lehet, hogy én sem foglalkoznék ma annyit a verssel, mint korábban, ha ez a műsor nem kényszerítene rá. Ugyanis az ember a fiatalság, a hamvasság elmúltával egyszerűen elhagyja a lírát, mert anynyi gondja-baja van és annyi más mindennel kell foglalkoznia, hogy nincs ideje a versekre, a különböző lírai önvallomásokra rácsodálkozni úgy, ahogy fiatalon tette. Aztán idősödvén az ember visszatér a versekhez. Én így látom ezt.
Hogyan készül fel egy-egy műsorra?
— Kezdetben rengeteg helyre nyúlhatott az ember. Ahogy teltek az évek, lassan úgy tetszett, minden „patront ellőttünk” már, s minden létező és általunk szeretett, de sokszor kevésbé szeretett költőtől is elmondtunk már mindent, számtalan ismeretlennek vélt verset elhoztunk és bemutattunk... S ekkor eljött számomra egy olyan időszak, amikor segítőtársaim lettek. Kaptam mindenféle leveleket, amelyekben jobbnál jobb feladványok voltak. Bevallom, egy ideig ezeket használtam. Aztán olyan szerencsém volt, hogy a rádióban verseket kellett felolvasnom. Akkor a rádiós versműsorokból merítettem az ötleteket. A jóisten mindig megsegített. Az utolsó pillanatban ma is mindig találok valami jó kis feladványt, de tíz év elteltével néha már bizony nekem is nehezemre esik furfangos feladványok után kutatni és vakargatom a fejem, mit vigyek a következő műsorba... Szerencsére a magyar líra olyan gazdag, hogy mindig ráakadok egy-egy érdekes, remekbe szabott versre, egy-egy jobb sorsra érdemes magyar költőre.
A tévénéző a közvetlen csevegésből, a szellemes eszmecseréből, a kellemes, baráti hangulatból arra következtethet, hogy önök a televízión kívül is gyakran találkoznak. S természetesen versekről, irodalomról folyik a szó és megbeszélik, milyen legyen a legközelebbi műsor. De lehet a Lyukasóra okos, kedves emberek alkalmi baráti összejövetele is, a közös szívügy, a műsor érdekében. Szóval a „magánéletben” is összejárnak, találkoznak?
— Szoros baráti kötelék nincs közöttünk. Egy nagyon jó, közvetlen és töretlen munkakapcsolatról van szó. Bár Lator tanár úrral találkoztunk már munkán kívül is. Közös szerelmünk ugyanis az Őrség és ott időnként összefutunk. Gyurkovics Tibornak van a egy „beszélgetős” műsora, amit a rádió rendszeresen felvesz és közvetít. Nagy örömömre már meghívott ide.
Nem szóltunk még arról, hogy van a Lyukasórának egy folyóirata is...
— Igen. Havonta van egy nyilvános bemutatója és oda többször is meghívtak, aminek örülök.
A műsort nézve úgy tűnik, ön szívesen mond verset, s ez talán azt is jelenti, hogy elvállal pódiumi fellépéseket is?
— Ha időben szólnak és föl tudok készülni, akkor nagyon szívesen vállalok versmondást különféle rendezvényeken, mert az egy egészen más szakmai megmérettetés, mint a színházban játszani. A pódiumműfajtól, a versmondástól nagyon sokan félnek. Úgy látszik én a kivételek közé tartozom, mert kifejezetten szeretek verset mondani, szeretem a színházi létnek ezt a formáját, az ilyen fellépéseket...
Kedves költői?
— Egy időben nagyon rácsodálkoztam Heltaira. Az a tapasztalatom, hogy
általában nem tudják az emberek, milyen sok verset írt, s nemcsak kuplékat,
sanzonokat, könnyedebb hangvételű verseket, hanem sok értékes, komoly verset is.
Szóval egy időben őt lapozgattam, olvasgattam. Szeretem természetesen a nagyokat:
Adyt, József Attilát, Tóth Árpádot. Baka Istvánt is nagyon megkedveltem. A neve, nem
tudom, mond-e valamit a szlovákiai magyar versszerető közönségnek... Fiatalon
meghalt. Meghívtak az emlékestjére és természetesen ezután vittem tőle verset a
Lyukasórába. Számomra is felfedezés volt és talán másoknak is az.
Az utóbbi időben volt-e valamilyen szép versmondói feladata?
— Utoljára éppen nyáron mondtam egy nagyon szép Ilylyés-verset Göcsejben. Felállítottak ott egy hatalmas keresztet, amely állítólag a legnagyobb az országban. Húsz méter magas, és tizenegy méter a fesztávolsága. Egy törökök által lerombolt falu helyén avatták fel, s nem is a mérete a lényeg, hanem az, ahogy összefogott az egész község. Ugyanis önerőből készítették el a keresztet. Mondhatom, igen megható volt ez az összefogás és ahogyan ünnepet csináltak maguknak az emberek. Nagyszerű, felemelő érzés volt részt venni az ünnepségben.
LACZA TIHAMÉR
Az amerikai haderő fölvonulóban, Szaddám Husszein megjátssza az ártatlant, a világ pedig a békéért demonstrál. Pikáns, visszás helyzet, szó, mi szó. Ha így védték volna a békét teszem azt 1914-ben, amikor Szerbia teljesíthetetlen ultimátumot kapott, vagy 1938-ban, amikor Hitlert megajándékozták a Szudéta-vidékkel, s hadd ne soroljam tovább, nyilván másképp forogna a történelem kereke.
A béke szép dolog, épeszű ember nem is kívánhat mást. De mivel az sincs ingyen, mint egyelőre a levegő, a kérdés az, mit vagyunk hajlandók fizetni érte. Amíg a vasfüggöny választotta el Európát és a világot, ez elég tekintélyes anyagi áldozattal járt. A pontot az i-re aztán Reagan elnök tette, mert csillagháború fedőnév alatt tönkrefegyverkezte a néhai Szovjetuniót, s az egész (európai) keleti tábor gazdaságilag (is) összeroppant. Németország is így egyesülhetett, hogy a nyugatnémet politika kitartott az egységes Németország eszméje mellett. Azt is látjuk most már, hogy mindez a következetesség gyümölcse, amelyből végső soron mi is profitálunk, illetve, hogy az 1914-ben, 1938-ban stb. történtek a következetlenség eredménye, amelynek árát máig nyögjük.
Azt már több okos római, például Cicero is emlegette, hogy si vis pacem, para bellum - ha békét akarsz, készülődj a háborúra. Igaz, az ókori rómaiak eléggé harcos népség volt, de ez nem csupán rájuk jellemző. A mindenkori diktátorokról annál inkább elmondható ugyanez. Hitler is békéről prédikált, miközben már a kezdetektől eszeveszett fegyverkezésbe kezdett. Sztálinról nem is beszélve. És azt tesziSzaddám Husszein is, sutyiban, alattomosan.
Persze vigasztalódhatunk, hogy az egész csak a kőolaj kérdése, tehát amerikai érdek. Na de azért a mi benzinünk is drágább, ugye. Azt is elmondhatjuk, semmi közünk a távoli Irakhoz, ám attól függetlenül a biológiai vagy vegyi fegyver, bárhol vetik be, minket is érinthet. Aki békés megoldást akar, annak föltételeznie, vagy talán inkább hinnie kell abban. De lehet-e hinni Szaddam Huszeinnek? Három évig oda dughatta fegyvereit, ahova csak akarta, szinte biztosra vehető, hogy a fegyverzetellenőrök nem találnak semmi érdemlegeset. A helyzet visszásságához tartozik, hogy aki most az iraki háború ellen tüntet, az tulajdonképpen egy beszámíthatatlan diktátor mellett áll ki, akinek szava bármi lehet, csak nem garancia. Mert akárhogy vesszük, kettőn áll a vásár. Egy ország belügyébe való be nem avatkozásnak ma már más íze van, a demokratikus világ immár fölismerte és politikai fölfogásává tette, hogy az ilyen érvelés az alattomos agressziókat, elnyomást és hatalmi ambíciókat álcázza. Legújabban ezt nemzetieskedő melldöngetéssel próbálják helyettesíteni, de ez sem vezet messzire és a lényegen sem változtat. Hiszen nem elég, ha látszatra demokratikus egy ország, az olyan "népszerűség" pedig, mint Szaddam Husszein száz százaléka, egyenesen égbekiáltó.
Aztán vannak más érvek is, például hogy az iraki háború destabilizálná a régiót. Az ilyen érvelés azt jelentené, hogy a diktátor Szaddam Husszein a stabilitást garantálja.? Ha tényleg így van, miféle stabilitás az? Vagy egy további érvelés, miszerint a háború következtében Irak szétesik, mint az egykori Jugoszlávia. Kérdés, vajon olyan nagy baj lenne ez?. Mert ott vannak a kurdok. Ha már olyan igazságosak vagyunk, nekik miért nem lehet saját országuk? Ez újfent hatalmi kérdés, a kisebbségi problémák szőnyeg alá söprése, amiről, ezt is tapasztaltuk már, aligha lehet okosan megegyezni. A legkomolyabb érvelés az, hogy rengeteg ártatlan ember halna meg. Erre csak cinikus válasz van: háborúban ez így szokott lenni. Sajnos, emberi tulajdonság, amíg szó szerint belé nem verik a rendes viselkedést, ritkán hajlik a jó szóra. Vajon lehet-e egy diktátort jó szóval rábírni, hogy mondjon le hatalmi ambícióiról? Mert az is nyilvánvaló, hogy Irak vonakodó együttműködése csakis a zajos kardcsörtetés következménye. Fölmerült tehát a megelőző háború problematikája. Nincs rá garancia, hogy egy adott helyzetben valóban szükség van rá. Szaddam Husszein, s a vele egyívású, csak más módszerrel ágáló bin Ládin-féle fundamentalisták mindenképpen veszélyt jelentenek, akik - Amerika ide, Bush elnök oda - mégiscsak a nyugati civilizációt veszélyeztetik, amelynek mi is része vagyunk. S ez már nem csupán a kőolaj, a politika, a hatalom kérdése, ez már a kultúrák harca. Vajon kibékíthetők-e békés egymás mellett élésre bírhatók-e?
Van egy mondás, amely szerint minden háború tárgyalással végződik. Miért nem tárgyalni mindjárt? A háború okozta károk, veszteségek, áldozatok nélkül! Csakhogy mi legyen, ha az egyik fél eleve nem hajlandó tárgyalni? Visszás helyzet ez, ha a békéért való tüntetés egyenlő azzal, hogy egy véres kezű diktátor mellett állunk ki. És nem csupán visszás helyzet, hanem valódi, a nagy görög drámákkal vetekedő tragédia.
Aich Péter
Súlyos belső gondokkal küzd mostanság a balközép cseh kormánykoalíció, különösen annak meghatározó tényezője, a Cseh Szociáldemokrata Párt. Az utóbbi hetek történései, a koalíció államfőjelöltjeinek kudarca minden eddiginél félreérthetetlenebbül felszínre hozta egyrészt a szociáldemokrata pártban dúló viszálykodást, másrészt az egész csehországi baloldal gyengeségét. Az államfőválasztás előzményei és lefolyása, a kormánykoalíció tehetetlensége a jobboldali Václav Klaus megválasztását elősegítő különös, alkalmi parlamenti szövetség létrejötte, többet árulkodik a cseh politikai színtéren uralkodó helyzetről és a lakosság hangulatáról, mint a politikai elemzők időszerű tanulmányai vagy a közvélemény-kutatók felmérései.
Az államfőválasztás után már nem a kormányzó szociáldemokraták és koalíciós partnereik, illetve a Polgári Demokrata Párt (ODS) közt folyik kíméletlen politikai küzdelem, hanem elsősorban az új államfő megválasztásában a mérleg nyelvének szerepét betöltő Cseh-Morva Kommunista Párt (KSČM) és Vladimír Špidla pártja között. A kommunisták önbizalma megerősödött, úgy érzik, velük ezek után komolyan számolni kell a politikai életben, s a leginkább útjukban álló, a hagyományos szociáldemokrata értékeket valló baloldali formációnak tekintett Cseh Szociáldemokrata Párttól elhódíthatják a legerősebb baloldali párt szerepkörét. Miroslav Grebeníček, a kommunista párt elnöke, levonva a szociáldemokrata párt aktuális politizálásának tanulságait, kijelentette: „Ez a párt megbecstelenítette a baloldalt, súlyos károkat okozott a baloldalnak. Ha nem változnának meg, nehezen kegyelmezhetnénk meg nekik.“ A kendőzetlenül fenyegetőző pártelnök szerint a szociáldemokraták, ha továbbra is elutasítják az együttműködést, a következő választásokon be sem jutnak a parlamentbe.
Az elnökválasztás előtt a szociáldemokrata pártban felerősödött a két párt közti együttműködést követelők hangja. Grebeníček nyilatkozta azonban olaj volt a tűzre. A felháborodott szociáldemokraták véleményét Libor Rouček képviselő vágta szemükbe: A kommunistáktól eltérően a szociáldemokraták kezéhez nem tapad vér. Hozzáfűzte, hogy kihívásnak tekinthetők a kommunista politikus szavai, s ezzel a szociáldemokratáknak szembe kell nézni. Mert fennáll a veszélye annak, hogy a kommunista párt elfoglalja a baloldalon az első helyet!
Elemzők szerint ahhoz, hogy a kommunista párt vezető erővé váljon a baloldalon, egyedül a szociáldemokrata párt széthullása lenne szükséges. Erre, jóllehet, az államfőválasztás kapcsán súlyos nézetkülönbségek rengették meg a pártegységet, nem számíthatnak Sztálin és Gottwald eszméinek, s Husák normalizációs politikájának mindmáig hűséges követői. A kommunista párt Klaus nyeregbe juttatásával kapcsolatban nyilvános gyűléseken és pártkonferenciákon kénytelen szembesülni az elöregedő tagság számottevő részének ellenérzésével. A pártvezetés azzal a „történelmi“ párhuzammal csitítgatja az elégedetlenkedőket, hogy 1935-ben is, éppúgy, mint most, háború fenyegette az emberiséget, s akkor a kommunisták, Gottwalddal az élen Edvard Benešt támogatták a köztársasági elnöki tisztség betöltését eldöntő szavazáson.
Ezzel szemben a történelmi cseh szociáldemokrácia fellegvárában, Špidla pártjában, jelenleg tűzszünet van, s úgy tűnik, a rebellis Zeman-híveknek sem tetszik, hogy egykori főnökük vidéki házából sajtónyilatkozatokkal kívánja befolyásolni őket. A nyugdíjba vonult pártelnök szerint mindazoknak távozniuk kellene a párt vezetéséből, akik jeleskedtek a párt felbomlasztásában, nevezetesen Vladimír Špidla pártelnöknek, Stanislav Gross alelnöknek és Lubomír Zaoráleknak, a képviselőház elnökének. Az említettek azonban úgy vélik, nyilatkozataival Zeman árt a legtöbbet a pártnak. „Nagy személyiség volt, de cselekedetei az utóbbi időben nem tükrözik régi formáját!“- mondta Gross. A szociáldemokrata pártban március végén esedékes tisztújító kongresszus csillapíthatja le a kedélyeket, mert nem valószínű, hogy bármilyen csoport nyíltan vállalná a felelősséget a pártszakadásért.
Előrehozott választások kiírása a felbolydult politikai kedélyek ellenére sem várható Csehországban, minthogy a kormány leváltása sem időszerű. A kabinet esetleges átalakítása, vagy a koalíciós kormányzás újragondolása sokban függ a szociáldemokraták kongresszusának döntéseitől. Most, amikor az Irak körüli háborús feszültség egyre fokozódik, s közeledik az Európai Unióhoz való csatlakozásról szóló népszavazás, a kormány megbuktatása súlyos következményeket vonna maga után az ország külpolitikai pozícióinak megtartását illetően. Ebből a szempontból figyelemre méltó Jan Zahradilnak, az ODS első elnökhelyettesének véleménye a kialakult helyzetről. Az ellenzéki politikus szerint sem az államfőválasztás kimenetele, sem a bizalmi szavazás eredménye nem értelmezhető a Cseh Szociáldemokrata Párt vereségének, legfeljebb egyes élvonalbeli kormánytényezők személyes kudarcának.
Amíg a csehországi politikai színtér baloldalán további öszszecsapások várhatók, a cseh közvélemény érdeklődéssel várja Václav Klaus első lépéseit és megnyilatkozásait államfői minőségében. Kíváncsian várják, mennyire őrzi meg „eurorealista" felfogását, végérvényesen elhatárolódik-e a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos, s a jövőben is várható vitáktól, s hogy milyen mértékben érvényesíti majd befolyását a belpolitika alakulására. Klaus államfői pályafutását nyilvánvalóan végigkíséri egykori politikai ellenfeleinek kritikája. Bírálói felemlegetik majd, hogy a kommunisták segítségével választották államfővé, de a közvélemény egy részét sem lehet majd eltéríteni a gondolattól, hogy a Klaus nevéhez fűződő privatizációt az állami vagyon szétlopkodásának minősítse. Még most, tíz évvel Csehszlovákia kettéválása után is, Csehországban sokan Klaust okolják a föderáció megszüntetéséért. Érdeklődéssel várják a csehek, hogy Klaus miként birkózik meg az ország előtt álló külpolitikai kihívásokkal, miként hozza összhangba e tekintetben nézeteit a kormányzati irányvonallal. S az új elnöknek azzal is számolnia kell, hogy a hazai közvélemény, de a külföld is, minden lépését unos untalan összehasonlítja majd elődje, Václav Havel államfői stílusával.
Somogyi Mátyás
Az Irak elleni háborús készülődés, a Biztonsági Tanács zsákutcába terelése, a NATO egy részének ódzkodása az új Öböl-háborútól, a kitartóan hangoztatott amerikai állítások, hogy Szaddam Husszein az orránál fogva vezeti a nemzetközi közösséget, az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló egyre ismételt állítások és az egész hónapok óta tartó zűrzavar az Irakról szóló tömegtájékoztatásban elhomályosítja a jelenlegi világhelyzet alapvető kiindulópontját - a terrorizmus elleni világméretű harc lényegét. Elvégre a terrorizmus ellen fogott öszsze az emlékezetes és tragikus szeptember 11 után a demokratikus világ, ezt a harcot akarta és akarja mindmáig végig vinni. Ehelyett Irak a főtéma, a nemzetközi terrorizmus sejtjei nyilván nyugodtan burjánoznak és gyarapodnak a felszínen zajló Irak elleni háború vagy nem háború dilemmájának árnyékában. De ezzel mintha ma már senki sem törődne igazán.
Az Egyesült Államok nagy igyekezettel, ám egyre halványabb eredménnyel próbálja összekötni az Irak elleni hadjárat célját a terrorizmus elleni harccal, de ez mind kevésbé meggyőző. Sehol egy szál, amely összekötné az al-Kaidát Husszeinnel, ha lenne ilyen, minden bizonnyal nagydobra vernék és tele lenne vele a világsajtó. A minap a pakisztáni Ravalpindiben elfogták az al-Kaida harmadik legfontosabb emberét, Hálid Sejk Mohamedet, akit átadtak az amerikaiaknak, akik nyilván valami világraszólót várnak kihallgatásától. Számítógépes adattárában vagy kétszáz terrorista listáját találták meg és különféle terrorcselekmények terveit, de a Husszein-kapcsolatra mindeddig nem derült fény. A világot behálózó terrorizmus agytrösztje kulcsfigurájának elfogása összesen két napig volt „élő hír“, azután pedig a címlapokra ismét az iraki kérdés került, ez volt és maradt a világpolitika központjában.
Az ifjabb George Bushról elnökké választása után az a szóbeszéd járta, hogy külpolitikai dilettáns. Erre a pletykára rövidesen a New Yorkot és Washingtont ért terrortámadás utáni magatartásával eredményesen rácáfolt, amikor villámgyorsan egy világméretű terrorizmus ellenes koalíciót sikerült összekovácsolnia. Az afganisztáni győzelem után - ámbár ott sem beszélhetünk végérvényesen betetőzött győzelemről - Bush problémája a továbblépés lett. A texasi olajmágnás mintha rábökött volna ujjával a térképen Irakra és azt mondta volna: itt van olaj gyerekek, itt kell folytatni a terrorizmus elleni harcot. Minden további lépés ezt a látszatot erősítette, ma már nem is kevés nemzetközi elemző ugyancsak ezt véli látni az USA Irak-politikájában.
Bush külpolitikája mégiscsak dilettáns lenne? Belpolitikáját a hírek szerint jól kormányozza, országa lakosságát iraki céljai érdekében sikerült mozgósítania, bár jelentősen megnőtt ellenzőinek tábora is. Belpolitikai helyzetét a jelek szerint látványos hadisikerrel akarja megerősíteni, s erre egy Irak-ellenes győzelem kétségtelenül alkalmas lehet. Kérdés azonban, nem rövidlátó politika-e ez? Az Irak elleni háború és az esetleges látványos győzelem következményei beláthatatlanok. Bush az egész közel-keleti térség stabilizálását és demokratizálását várja ettől. Bárcsak így lenne. A háborúban azonban ellenfél is van, s Husszein is tud bánni a politika fegyvereivel. Az arab világban Husszein ateistának számított mindig, rendszere egyértelműen világi. Most azonban bevetette az „iszlám fegyvert“, nyilvánosan és sokat jár mecsetekbe, beszédeiben egyre gyakrabban hallatszik az Allahra való hivatkozás, az esetleges amerikai inváziónak vallásháborús jelleget akar adni, amely az iszlám ellen irányul. Ez hatásos dolog az arab világban. Ha sikerül vallási síkra terelni az iraki-amerikai konfliktust, akkor nem a stabilitás, hanem a ziláltság lesz úrrá a Közel-Keleten. Az amerikai perspektíva hiánya abban is megmutatkozik, hogy az Irak elleni hadjárat a felszínre hozza a mindmáig „alvó“, rejtett terrorista csoportokat, s azok akcióba lépnek. Mégpedig nem az iraki-amerikai frontvonalon, hanem bárhol a világon. Nem véletlen a fokozott terrorista-ellenes intézkedéssorozat brit részről, amikor Gibraltártól a Földközi-tenger keleti és északkeleti partjáig rendkívüli biztonsági lépéseket tesznek. Ha Husszein nem tud viszszavágni a fronton, a fanatikusok más eszközökkel vágnak vissza másutt. A terrorizmus elleni háborúnak ezt a vonatkozását nem lett volna szabad figyelmen kívül hagyni már az iraki hadművelet tervezésénél sem. Ezért ma minden eddiginél erősebben hangzik világszerte a kérdés: miért éppen Irak? Ezt nem sikerült minden kétséget kizáróan megválaszolni mindmáig, pedig már karnyújtásnyira vagyunk a háború kirobbanásától.
BÁTSY GÉZA
Zdeněk Adamec 19 éves fiatalember „Fáklya 2003“ névre keresztelte öngyilkos tettét, amely során a prágai Vencel-téren a Nemzeti Múzeum előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta magát. A társadalomban és a politikában megnyilvánuló gonoszság ellen akart így tiltakozni, valamiféle „totális demokráciát“ akart és tettét Jan Palach 1969 évi áldozatához hasonlította. Ezt közölte búcsúlevelében, amelyet felvitt számítógépére is. A humpoleci diák korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, február óta a rendőrség is körözte egy bűncselekményért, amelyért legfeljebb két év szabadságvesztés jár. Az égő ember láttán az arrajárók megpróbálták eloltani a lángokat, majd a kihívott mentők küzdöttek életéért, de 40 percen belül meghalt, mert testét 100 százalékban harmadfokú égési sebek borították.
A múlt hét közepéig Irak 34 al-Szamud-2 rakétát semmisített meg. Az ENSZ megsemmisítési programja keretében elsősorban a katonai alakulatoknál már rendszerbe állított rakétákat szeretnék kiiktatni, amelyek száma diplomáciai források szerint 73. Szaddam Husszein iraki elnök trükknek nevezte a megsemmisítést előíró ENSZ-rendelkezést, mert az szerinte csak azt a célt szolgálja, hogy megtörje az irakiak harci szellemét az ellenséges támadás előtt.
A NATO főtitkára sajnálatát fejezte ki amiért a szövetség nem tud közös álláspontra jutni abban, hogy milyen szerepet vállaljon a szervezet az iraki válság megoldásában. George Robertson leszögezte: ahhoz, hogy a NATO bármilyen formában részt vegyen a válság megoldásában egyhangúlag elfogadott közös álláspontra lenne szükség. A NATO-ban eddig csak a Törökország megvédelmezéséről sikerült elfogadni egy határozatot - tette hozzá.
George Bush a Fehér Házban fogadta Laghi bíborost, aki átadta neki II.János Pál pápa levelét. A római katolikus egyházfő arra kérte az amerikai elnököt, hogy keressen békés megoldást az ENSZ keretében az iraki válságra. Kormányzati források szerint az elnök közölte a bíborossal, hogy az erő alkalmazását végső megoldásnak tekinti, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a világ biztonságosabb és jobb lesz, ha Irakot megfosztják tömegpusztító fegyvereitől.
Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet vezetője életben van és valahol az Afganisztán és Pakisztán közötti határvidéken bújkál. Legalábbis ezt állította az első kihallgatáson Hálid Sejk Mohamed, az al-Kaida 3.számú embere, akit nemrég fogtak el két cinkosával együtt a pakisztáni titkosszolgálat és a CIA ügynökei Ravalpindiben. A férfi néhány hete személyesen is találkozott bin Ladennel Pakisztánban. Azt azonban nem tudja, hogy a terrorista vezér pontosan hol rejtőzködik.
Kárpátalján a magyarigazolványt igénylők száma túllépte a százezret. A magyarigazolványok iránti fokozott érdeklődés alapvető oka abban keresendő, hogy Kárpátalja magyarsága a környező országokban élő magyarokhoz képest is elesettebb, rosszabb helyzetben van és így igyekszik mindenbe belekapaszkodni, ami sanyarú helyzetén enyhíthet - véli a helyi információs iroda vezetője. Gulácsy Géza közölte: a kérelmekből 97 ezer vonatkozott a magyar- és közel háromezer a hozzátartozói igazolványokra. A Kárpát-medencében Erdély után másodikként Kárpátalja lépte át a százezres határt.
Köhögés jeligére: Az utóbbi időben állandóan köhögök. Az antibiotikumos kezelés után 1-2 hétre mérséklődik a köhögés, azután azonban újra felerősödik. Voltam tüdőorvosnál is. Már többféle antibiotikumot szedtem. De hiába. Mi lenne a megoldás?
A mai szennyezett levegő egyre több embernél felső légúti megbetegedéseket okoz. A portól, füsttől, vegyszerektől — ezek belélegzésétől — ugyanis megrongálódik a felső légutakat borító nyálkahártya, amitől beindul a gyulladásos folyamat. A köhögés csupán ennek a folyamatnak az egyik tünete — nem önálló betegség. Ugyanakkor a nyálkahártyán letelepedő apró porszemcséktől és az agresszív vegyszerektől is igyekszik megszabadulni a szervezet, mégpedig váladékképződéssel, az apró cíliák mozgásával és köhögéssel. Ha ezeket a természetes mechanizmusokat tudatosan segítjük (pl. gyógyteákkal, inhalációval), akkor nagyobb esélyt adunk a szervezetnek az öngyógyításra.
Mondani sem kell, hogy a sérült nyálkahártyán lényegesen könnyebben megtelepednek a vírusok, baktériumok, gombák s más kórokozók is, és gyorsan szaporodni kezdenek. Ha jó az ember immunrendszere, akkor könnyedén elbánik a kórokozókkal, a nyálkahártya pedig regenerálódik.
Mi van azonban abban az esetben, ha a szervezetben az öngyógyító folyamatok s az immunrendszer is legyengült? Akkor bizony a gyengéd gyógymódok mellett meglehetősen agresszív beavatkozásra kényszerülünk: antibiotikumot kell szednünk. S hogy milyet? Mindenképpen olyat, amely a konkrét esetnek megfelel, a legkevésbé árt és egyúttal a legbiztonságosabban gyógyít. A megfelelő antibiotikum kiválasztása mindenképpen az orvos feladata: az ő tudásán, tapasztalatán és tájékozottságán múlik, milyen antibiotikumot ír fel! Ma már a világon gyártott bármelyik antibiotikumhoz hozzájuthat a beteg, ha nem a körzeti orvosa, akkor a specialista segítségével!
Mi tehát az ön esetében a megoldás? Írja ugyan, hogy járt tüdőszakorvosnál, s szedett többféle antibiotikumot is. Ám eddig egyik sem hatott. Itt mindenképpen két dologra kell gondolnunk. Egyrészt, hogy nem szűnt meg a kiváltó okok sorozata, amelyek a felső légúti gyulladást okozzák. Másrészt, önnek nem elég erős az immunrendszere. Van még egy harmadik, manapság eléggé elhanyagolt tényező: olyan kórokozók jelenléte a légutakban, amelyek a szokványos antibiotikumokkal szemben meglehetősen ellenállók. Ezek közül a legismertebb a Chlamídia, mely ellen csak bizonyos antibiotikumok hatásosak. Jelenlétük a szervezetben biztonságosan kimutatható: bakteriológiai és immunológiai módszerekkel. A megfelelő, „érzékenységi“ teszttel megállapított antibiotikum pedig felírható. Úgy gondolom, ha talál egy tapasztaltabb tüdőorvost vagy infektológust, a problémája megoldható lesz. Immunrendszerét pedig helyes életmóddal és táplálkozással minden ember megerősítheti. További kérdésekre a 0903/691 922-es telefonszámon válaszolok.
Dr. PeťovskÝ Pál
A mohi atomerőmű környékén a tavalyi év végétől fokozatosan történik a jódtabletták cseréje. A lakosoknak először 1997-98-ban osztották ki az atomerőmű esetleges baleseténél szükséges gyógyszert, melynek szavatossága öt év elteltével lejár. Az erőmű üzemeltetője törvényből eredően beszerezte az új tablettákat, melyeket a járási és kerületi hivatal polgárvédelmi osztályai osztottak szét az atomerőmű 20 km-es körzetében található háztartásokban. Az 5 és 10 km-es sávban élők 2003-as falinaptárt is kaptak, melynek mellékletéből megtudhatják, mi a teendő baleset esetén. Megelőző védekezésre a jódtablettákat a következőképpen kell adagolni: újszülöttek esetében egy hónapos korig negyed tabletta, 1 hónapos kortól 3 éves korig fél tabletta, 3-tól 12 éves korig egy, s ezen felül két tabletta. A jódkészítményekre allergiás egyének ill. a pajzsmirigybetegségben szenvedők esetében az óvintézkedésről a gyógyszerek mellett található tájékoztató nyújt információt.
Léván a városi hivatal 2. emeletén (64-es számú ajtó) és a környék községi hivatalaiban jelenleg is folyik a jódtabletták cseréje, ugyanis az új gyógyszerek kiadásakor le kell adni a régieket, melyeket az illetékesek megsemmisítenek majd. A tabletták következő cseréje 2007-ben esedékes. (vi)
Szaúd-Arábia, jelentette ki a minap az ország olajipari minisztere, képes az esetleges iraki háború okozta minden olajkínálati kiesést pótolni, s nem támogatja az olajfegyver bevetését. A miniszter kizárta, hogy háború esetén az iszlám olajtermelők ismét olajembargót hirdessenek a Nyugat ellen, a termelőknek ugyanis bevételre és piacra van szükségük. Szaúd-Arábia 2,5 millió hordóval tudná napi olajtermelését növelni.
A Fitch hitelminősítő, felemlegetve a Mikuláż Dzurinda vezette kormány gazdasági sikereit, a múlt hét elején felminősítette mind a hazai, mind a külföldi devizában jegyzett szlovák államadósságot. A Fitch a múlt szeptemberi választások óta már másodszor minősítette fel Szlovákiát. Ezúttal a hazai devizaadósságot BBB mínuszról BBB-re, a külföldi valutában denominált államadósságot pedig BBB pluszról A mínuszra húzta fel. A hitelminősítő cég szerint a szlovák kabinet ambiciózus pénzügyi és szerkezetváltási programot hajt végre.
Magyarországon megszülettek az első számítások arról, hogy miért előnyös az EU-csatlakozás. A gazdaságkutatók szerint a belépés gyorsabb GDP-növekedéssel és kisebb inflációval kecsegtet. A GKI Rt., a Kopint-Datorg és a Tárki által elkészített tanulmány kiemeli, hogy 2003-2006 között a GDP az unión belül éves átlagban 4 százalékkal nőne.
Az Agrárintervenciós Ügynökség (IPA) minap lezárult versenypályázatából, amely a szlovákiai sertéshúspiacon kialakult feszültség mérséklését szeretné elérni, három cég került ki győztesen. A földművelésügyi tárca 30 millió koronát különített el a feszültség enyhítésére. A pénzkeret, élősúlyban kilogrammonkénti 10 koronás kiviteli támogatást remélve, a fölös 5 ezer tonnából 3 ezer tonna sertéshús exportját teszi lehetővé. Marta Mečárová, az IPA igazgatónője reméli, hogy e húsmennyiség kivitele megszünteti vagy leglább jelentősen mérsékli a hazai sertéspiacon kialakult válságot. Ezzel ellentétben Stanislav Nemec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) szóvivője nem feltételezi, hogy ez jelentősebben emelkednének a felvásárlási árak.
A Szlovák Állat-egészségügyi és Élelmezési Felügyelet (SVPS) a klasszikus baromfipestis (más néven madárinfluenza) alapos gyanúja miatt azonnali hatállyal leállította a hollandiai eredetű baromfiimportot. Hasonló lépésre szánták magukat az élelmezést felügyelő szervek a többi EU-s és társult országokban is. A korlátozás meghatározatlan időre szól. A baromfipestis vírusos eredetű betegség, amely (súlyos gazdasági károkat okozva) a szárnyasok légzőszervi és emésztési rendszerét támadja meg. A betegség az emberre is veszélyes, ezért a mintegy 2 és félezer személyt, akik a fertőzött állatokkal kapcsolatba kerülhettek, azonnal megfigyelés alá helyezték.
A Quelle csomagküldő cég Quelle Slovensko néven 10 évvel ezelőtt jelent meg a szlovákiai piacon. A jelenleg 75 személyt alkalmazó társaság forgalma az 1993-ban elért 113 millió koronáról tavaly már összesen 720 millióra ugrott. A németországi Quelle-központ újabban már Szlovákiában gyártott különféle fogyasztási cikkeket is besorol egyre gazdagabb katalóguskínálatába. A múlt évben például az egyes szlovákiai gyártóktól 70 millió korona értékű terméket vásároltak meg. (ZL)
A gazdasági szakértők szerint nem kell elsietni a pénzügyi unióhoz való csatlakozást. A szlovákiai szakemberek azt javasolják, hogy 2011-nél előbb semmiképpen se lépjük át az eurózóna kapuját. Az Európai Központi Bank (EKB), állítja Ernst Welteke, a német jegybank elnöke, nem fogja az Európai Unió (EU) új tagjait a mielőbbi monetáris unióba lépésre kényszeríteni. A minőség ugyanis, jelentette ki az elnök, előbbre való az időnél.
A minap a témával kapcsolatban már Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is óvatosan nyilatkozott. A monetáris unióhoz való csatlakozással az országnak a szakember szerint legkorábban 2008-ban lehet számolnia. Magyarországnak ugyanis egyebek mellett gondjai lennének, ha az országot közvetlenül az EU csatlakozás után a háromszázalékos deficithatár betartására szorítanák.
Másként látja hazája pénzügyi csatlakozását az unióhoz a lengyel pénzügyminiszter. Grzegorz Kolodko szerint Lengyelország alapvető fontosságú feladta teljesíteni azokat az EU-s pénzügyi kritériumokat, amelyek az ország eurózónához való 2006-ban történő csatlakozásával kapcsolatosak. A költségvetés hiánya 2006-ra a GDP 2,9 százalékára fog mérséklődni, szögezte le, ez pedig alatta van a Maastricht-i szerződésben foglalt 3 százaléknak.
A szlovák jegybank a magyarhoz hasonlóan 2008-ban látja reálisnak a közös európai fizetőeszközt bevezetni, a részleteket azonban csak az év második felében teszik közzé. A független gazdasági szakértők még óvatosabbak, s azt javasolják, hogy Szlovákia 2011-nél előbb ne csatlakozzon az eurózónához. Érveléseik szerint ugyanis nagy kockázatot jelentene, ha az ország a jelenlegi elmaradott gazdasággal az Európai Pénzügyi Unió tagországává válna.
(ZOLCZER)