SZLOVÁKIAI MAGYAR HETILAP * 2003. február. 12. * 7. szám
Szerdán rendkívüli ülést tartott az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amelyet amerikai
kérésre hívtak össze. Colin Powell amerikai külügyminiszter elôre beharangozott
fellépése során azzal a céllal terjesztette bizonyítékait a testület elé, hogy
meggyőzze a BT tagjait, Irak nem teljesíti az 1441-es BT-határozatot és jogos a
fegyveres fellépés ellene. "Irak nemcsak, hogy nem működik együtt az ENSZ
fegyverzetellenőreivel, de módszeresen munkájuk meghiúsítására is törekszik"
-- hangsúlyozta Colin Powell a kulcsfontosságúnak ítélt BT-ülésen. Irak nem tesz
eleget, és eleve nem is akart eleget tenni a BT 1441-es sz. határozatának. A
külügyminiszter vetítésekkel és hangfelvételekkel tarkított előadásában
lehallgatott beszélgetéseket, felderítő műholdak felvételeit és komputeres
grafikákat mutatott be. Ezzel bizonyította, hogy Irak kijátssza a
fegyverzetellenőröket és tiltott fegyvereket rejteget. Hangsúlyozta, hogy a
hírszerzési értesülések jellege miatt nem mutathat meg mindent, de amit a testület
elé tárhat, az aggasztó képet fest Irakról. Szavai szerint az ellenőrök
megtévesztésével különbizottság foglalkozik, amelyet Taha Jaszin Ramadan alelnök
irányít. A bemutatott műholdas felvételen vegyi fegyvereket tároló bunkereket
ürítenek ki, ballisztikus rakétákkal kapcsolatos létesítményből kamionok
szállítanak el alkatrészeket az ellenôrök érkezése előtt. Egy vegyifegyvert
tároló létesítményt eltüntetve még a felső talajréteget is kicserélték.
Komputeres grafikákon sínen, vagy kerekeken guruló, biológiai fegyverek
előállítására szolgáló mozgó laboratóriumokat mutatott be védett tanúként
kezelt iraki disszidensek beszámolói alapján. Powell szerint cáfolhatatlan és
tagadhatatlan a következtetés, hogy Irak tömegpusztító fegyvereket rejteget és
szándékosan félrevezeti az ellenőröket. Szerinte nem az a kérdés, hogy még mennyi
időt kapjanak a fegyverzetellenőrök, hanem, hogy a BT mikor mondja ki azt, hogy
"elég,elég!"
Az előadás hatására jellemző, hogy az ENSZ-főtitkár még most sem tartja
elkerülhetetlennek a háborút Irak ellen. Kofi Annan szavai szerint a BT ülésén az a
teljesen világos üzenet fogalmazódott meg, hogy az együttműködéssel kapcsolatos
kifogásokat Iraknak figyelembe kell vennie. Az ENSZ-főtitkár megjegyezte, hogy nem
utazik Bagdadba, hiszen a hét végén Irakba látogat Mohammed el-Baradei, a Nemzetközi
Atomenergia Ügynökség fôigazgatója és Hans Blix, a fegyverzetellenőrök vezetője,
s őket kell meghallgatni.
Huszein iraki elnök nyomban cáfolta, hogy országa tömegpusztító fegyvereket birtokolna, és azt is, hogy kapcsolatot tart fenn az al-Kaida terrorhálózattal (Powell ugyanis két olyan al-Kaida tagról beszélt, akik állítólag Irakban kaptak kiképzést a vegyi és biológiai fegyverek használatáról).
A fentiek alapján is nyilvánvaló, hogy Powell érvelése szép teljesítmény volt, de semmivel sem meggyôzôbb, mint a többi érv, amit az USA mindeddig az Irak-ellenes kampányban felsorakoztatott. Néhány hangfelvétel arról, hogy "elrejtettük, semmit sem fognak találni" a technika mai állása mellett nem "bomba érv". Az egyik bemutatott iraki repülőgép-felvételről a stockholmi Békekutató Intézet megállapította, hogy 1991-ből való. A szkeptikusok közé csütörtökön felsorakozott II. János Pál pápa is. Egy műholdas felvételen látszó teherautóról azt is el lehet mondani, hogy perzsaszőnyeget szállít, s azt is, hogy rakétaalkatrészeket, mert a ponyva alá a műhold sem lát be... Mindezek ellenére az amerikai Kongresszus óriási többséggel elfogadta a Powell-jelentést. A Kongresszust könnyebb volt meggyőzni, mint a világot. A NATO csütörtökön a Powell-beszéd után sem foglalt állást az iraki háború ügyében. Kiskaput talált ugyan, elkezdett haditervet kidolgozni egy NATO-tagállam -- Törökország -- védelmére, mert az bizony nagyon közel fekszik a leendő harctérhez.
Egy lehetősége van az USA-nak arra, hogy meggyőzze a BT-t a katonai beavatkozás szükségességéről: a február 14-én esedékes Blix-jelentés a fegyverzetellenőrök munkájáról. Ha Blixék találnak valamit, akkor az jó érv a háború megindításához. Ha nem találnak semmit, akkor az meggyőzi majd a világot, hogy biológiai és vegyifegyverek felkutatásában ellenőrök segítségével semmire sem lehet jutni. Ezt csak úgy lehet végérvényesen megállapítani, ha az országot megszállják. A Powell-jelentés a BT-ben csak csepp maradt az amerikai vádak tengerében. Ennek alapján a BT nem hoz Irak megtámadásáról határozatot.
BÁTSY GÉZA
"Fogyni szeretnék" jeligére: Jelenleg 56 éves vagyok. 38 évesen megműtöttek (kivették a méhemet, petefészkeket). Azelőtt sovány nő voltam, a hormonkezelés megtette a magáét: 56 kg eredeti súlyról mára 108 kg a testúlyom. Pedig csak 164 cm a magasságom. Másfél éve abbahagytam a "hormontabletták" szedését. Mindent megtennék, hogy legalább 20 kg-ot lefogyjak! De sajnos, sok betegséggel megajándékozott a sors, és családi gondjaim is vannak. Félek, hogy a súlyom miatt más nyavaly is előjön. Egy jó orvosra lenne szükségem, aki testileg-lelkileg segít.
Mindenképpen meg kell mondanom, hogy 52 kg súlyt 18 év alatt felszedni nem "kis
teljesítmény". Csupán a "hormonkezelést" ez ügyben nem lehet
hibáztatni. Mert hiszen minden ember attól hízik meg, amit megeszik, megiszik. Nem
beszélve a rendszeres mozgásról. S itt van az orvos feladata és kötelessége:
figyelmeztetni páciensét, amikor még csak 5-10-15 kg-os a túlsúlya. S egyúttal
beszélni a páciense "fejével", hogy ne csináljon bolondságot, ne hízzon
tovább, mert hiszen a túlsúly számtalan, életveszélyt magában rejtő kockázattal
jár!
Észre kell venni, hogy a kövérségnél, alkoholizálásnál, cigarettázásnál,
kábítószerezésnél, szenvedélyes kártyázásnál stb. a "bajt" mindig a
"páciens" maga idézi elő, elsősorban az ő fejében kell helyre tenni a
dolgokat. Modern nyelven szólva át kell programozni az egyén agyát, tudatát,
gondolkozását.
Az ön esetében az lenne a jó orvos, aki erre képes. Mert a többi csak arra képes,
hogy felírja receptre a tablettát, elvégezze a laboratóriumi vagy műszeres
vizsgálatokat, kiírja a "szakorvoshoz" a beutalót. Amíg az ön fejében nem
fog rend uralkodni, nem fog lefogyni egy kilót sem!
Ott, ahol nincs mit enni, ott lefogy mindenki. Ott, ahol van, ott egyre több a kövér
ember, függetlenül attól, hogy az orvosok szerint "kóros" vagy
"fiziológiás" kövérségről beszélnek nagy tudományossággal.
Nagy szerencséje, hogy nem dohányzik, nem fogyaszt alkoholt, s nem szereti az édességeket! Persze, beteg a hasnyálmirigye, és meglehetősen feltűnő a súlytöbblete, arra a feltételezésre hagy következtetni, hogy más ételféleségeket azért szeret: a húsra és a zsiradékokra gondolok, melyek így összekombinálva bizony könnyen súlytöbbletet okozhatnak néhány év leforgása alatt.
11 műtét, közülük 3 gerincműtét - nem kevés teher egy ember pszichéjére, nem csoda tehát, hogy nyugtatókat, fájdalomcsillapítókat is szed többé-kevésbé rendszeresen. Bizony, az ilyen túlsúly a nagy megterhelések miatt előbb-utóbb tönkreteszi a nagy ízületeket és a gerincet is. S hogy fájdalma minél kisebb legyen, inkább nem mozog, inkább "pihen" - amire az orvosnője is nagyon "taktikusan" biztatja önt - azonban mozgás nélkül nincs lehetőség a lefogyásra. Nézze: "régen" a nagygazda, aki sokat evett és dolgoztatott - az kövér volt, a szegény paraszt meg a béres pedig sovány, mert sokat dolgozott és keveset evett. De beteg is ritkábban volt - ezt is tegyük hozzá - mint kövérebb "kortársa"! Erről szól az élet. Ezek a természet törvényei, melyek örök érvényűek! Ha az ember ezeket a bölcs törvényeket ismeri és elfogadja, jól jár. Ha azt hiszi, hogy okosabb, akkor az "orvosoktól" várja a megoldást - de csalódni fog.
Hogy a szülei is "jó súlyban voltak" - ezt jó, ha tudjuk. Ebből ugyanis egyszerre két dolog derül ki: önnek úgy, mint a szüleinek ugyanazon veleszületett (genetikai) adottságai vannak, egyúttal ugyanaz az életfelfogásuk. Ez abból áll, hogy az élet értelmét egyrészt és nagyrészt az evésben látják! Nincsenek egyedül. Ma sok ilyen ember van. Ma sok a túlsúlyos, más szóval kifejezve: kövér ember. A különbség inkább abban van, hány kiló ez a túlsúly Azt írja levelében, hogy hiszi, hogy le lehet fogyni: egyszer sikerült! Mit számít az, hogy ez a gerincműtét előtt volt? Akkor hát nincs semmi akadálya, hogy rátérjen a helyes útra, s megfelelő kitartással, helyes étkezéssel, kellő mozgással, táplálékkiegészítőkkel, gyógyteákkal szabaduljon meg a felesleges zsiradéktól, mely a zsírsejtjeiben van! Egy nagy előnye van sok kövér emberrel szemben: szerencsére, a humorérzéke nem veszett el! Ne is hagyja elveszni!
Dr. Peovský Pál
Vissza a tartalomhoz
Kecs(ke)rímek
Téli örömök
Befagyva oly kopasz a tó!
Jegén térden száll a Kató.
Régi vágású hölgy
Nálam csak akkor jön
a foghatóság,
ha összeadott majd
a joghatóság!
Se szó, se beszéd
Aki egy ezrest ad
hegyibeszédül,
annak ô máris a
hegyibe szédül.
(t.gy.)
Vissza a tartalomhoz
Ötödik hónapja mozdulatlanságra ítélve várja az Illyés Gyula Közalapítvány, hogy végre eleget tehessen nemzetpolitikai feladatainak. Ezek a feladatok, pl. a magyar kisebbségi közösségek kulturális intézményeinek és szervezeteinek támogatása, nehezen halaszthatók a távoli jövőbe, minthogy éppen a közép-európai régió európai uniós integrációja (egyelőre Magyarország, Szlovákia és Szlovénia esetében, néhány esztendővel később Románia, tehát az erdélyi magyarság esetében is) halaszthatatlanná teszi a kisebbségi magyar kultúrák és kulturális intézmények megerősítését. Ez a megerősítés és a vele járó teljesebb működőképesség a feltétele annak, hogy az európai uniós keretben majd megindulhasson a magyar nemzeti integráció, tekintettel arra, hogy az unió gyakorlatilag fel fogja számolni a közép-európai államhatárokat. Mindez olyan stratégiai, méghozzá nemzetstratégiai feladatokat jelöl meg, amelyeket nem lenne szabad a politikai taktikázás vagy a jogászi csűrés-csavarás napi érdekeinek alárendelni.
Az alapítvány jogi helyzetét a Magyar Országgyűlés törvénye határozta meg. Ennek előírásai szerint a közalapítvány munkáját a Budapesten székelő - magyarországi állampolgárokból: a parlamenti pártok képviselőiből, a kormányzati főhatóságok (jelenleg: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az Oktatási Minisztérium és a Határon Túli Magyarok Hivatala) küldötteiből és néhány független értelmiségi személyiségből felállított - kuratórium irányítja, ennek tevékenységét pedig (a közalapítványok felállítását szabályozó törvény értelmében) felügyelőbizottság ellenőrzi. A kuratórium mandátuma négy esztendőre szól, és a kuratórium tagjait, illetve ennek elnökét az alapító, vagyis a Magyar Köztársaság kormánya kéri fel. Az alapító nevében jelenleg a miniszterelnöki hivatal politikai államtitkára intézkedik.
A közalapítvány korábbi, 1998-ban felállított, Halzl József által vezetett kuratóriuma a múlt esztendő szeptemberének utolsó napján befejezte tevékenységét, és az alapító (jelen esetben a Miniszterelnöki Hivatal illetékes politikai államtitkára: Szabó Vilmos) bemutatta a felkért új kuratóriumot a sajtó képviselőinek. Akkor még nem gondoltunk arra, hogy tevékenységünket - különféle jogászi mulasztások és bűvészmutatványok következtében - még az ünnepélyes bemutatkozást követő ötödik hónapban sem kezdhetjük meg. Mintha valaki packázna velünk, pontosabban packázna a kisebbségi magyar közösségekkel és intézményekkel, amelyekhez úgy tetszik, még hosszú időn át nem juthat el a magyarországi támogatás.
Az új kuratórium felállítása nem ment végbe zökkenők nélkül, ez szélesebb körben ismeretes, ennek ellenére az új testület végül is a békülékenység és az egyetértés szellemében vette (volna) át az ügyek intézését. Arra számítottunk, hogy az alapítvány tevékenysége legkésőbb november végéig újra megindulhat, hiszen az idő sürgetett, előttünk volt a határokon túli regionális alkuratóriumok újjászervezése és az új pályázatok kiírása (erre ugyancsak a törvény kötelezi az új testületet), valamint a támogatási stratégia bizonyos mértékű átalakítása (ennek meggyőződésem szerint mindenekelőtt a kisebbségi magyar közösségek kulturális intézményeit kell megfelelő helyzetbe hoznia, következésképp ezeknek a közösségeknek a nemzeti identitását kell erősítenie).
Az érdemi munkára mindazonáltal máig sem kerülhetett sor, jóllehet az új kuratórium tartott három "informális" tanácskozást, ezeknek azonban, tekintettel a bírósági bejegyzés késlekedésére, nem volt döntéshozatali joga. Az új kuratórium következésképp máig is az egyre kínosabb helyzetben lévő várományosok gyülekezete. Tizenegy jó szándékú ember gondolkodik azon, hogy az Illyés Közalapítvány tevékenységét miként lehetne hatékonyabbá és eredményesebbé tenni, a döntéshozatal megkezdése azonban a Fővárosi Bíróság hivatalos bejegyzési határozatától függ, a kuratórium ilyen módon
Közben az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági (és így tovább) magyar intézmények, egyházak, kulturális szervezetek vagy éppen magánszemélyek pályázatokkal, kérelmekkel, levelekkel ostromolnak engem, mint a kuratórium kijelölt (de még minden jogosultság híján lévő) elnökét, ismeretlen emberek állítanak meg a kolozsvári vagy kassai utcákon, és sürgetik pályázatuk kedvező elintézését. Máris vannak olyan intézmények, amelyek a korábban megkezdett beruházásokat - a támogatási program leállítása miatt - képtelenek folytatni, olyan épületről is tudok, amelyet félig tönkretettek a téli havazások, minthogy a falak már álltak, a tető befedéséhez azonban nem érkezhetett meg a támogatás.
A nem mindennapi késlekedés - és a támogatási rendszer már-már bekövetkező
hitelvesztésének - hétkönapi magyarázata abban van, hogy a Fővárosi Bíróságnak
az a bírónője, aki az új kuratórium bejegyzéséért felelős, először is két és
fél hónapot várakozott, és csak október 18-án jegyezte be a kuratóriumot,
másodszor pedig a közalapítványi törvényben rögzített követelményeket kerülte
medg, midőn nem jegyezte be egyidejűleg a közalapítvány új felügyelő
bizottságát, illetve elmulasztotta megjelölni a kuratórium mandátumának kezdetét
és végét. Mindezek miatt késett az új kuratórium bejegyzése, és egyelőre csak
találgatni lehet, hogy az illetékes bíróság mikortól fogja lehetővé tenni azt,
hogy az Illyés Gyula Közalapítvány megfeleljen azoknak az elvárásoknak, amelyeket a
határon túl élő magyar közösségek és maga az egyetemes magyar szolidaritás
jelölt meg. Éppen ezért, midőn legutóbb a Duna Televízióban kérdéseket tettek fel
nekem az alapítványi munka megindításának késlekedése ügyében, javasoltam, hogy a
televízió az illetékes bírónőt kérdezze meg eljárásának indokai felől.
A bíróságnak és az Illyés Közalapítvány bejegyzését ilyen módon végző
bírónőnek is természetesen
Ez a függetlenség mindazonáltal nem jelentheti azt, hogy valaki közömbösségből, felületességből vagy egyszerűen csak személyes fontosságának túlzott átélése következtében (arra nem is szeretnék gondolni, hogy valamiféle politikai hátsó szándék miatt) ilyen módon tegye lehetetlenné egy igen fontos nemzeti (összmagyar) intézmény működését. A függetlenség ugyanis nem felelőtlenséget jelent. Az Illyés Gyuláról elnevezett közalapítvány tevékenysége egyrészt a Magyar Alkotmánynak arra a kijelentésére épül, miszerint a köztársaság "felelősséget érez" (magam is egyetértek azokkal, akik szerint ezt így kellene deklarálni: "vállal") a kisebbségi magyarságért, másrészt arra a nemzeti szolidaritársa, amelyet a minden írott jogszabálynál erősebb erkölcsi parancs jelöl meg. Ezt az erkölcsi posztulátumot még egy jogi aktusokat végző bírónak sem szabadna elkerülnie.
Mindezt, amit most elmondottam, a kisebbségi magyar közösségek és intézmények felvilágosításának érdekében mondottam el. Az Illyés Gyula Közalapítvány felkért, de még nem működő, mert jogszerű bírói bejegyzéshez nem jutott új kuratóriumában megvan az az elszántság, hogy minél hasznosabban, minél hatékonyabban végezze munkáját, és ezzel segítse a kisebbségi magyarság nemzeti identitásának védelmét, fennmaradását, megerősödését. A helyzet kulcsa azonban nem a mi kezünkben van: dolgozni szeretnénk, ehhez a jogi lehetőséget az illetékes bíróságnak kell megadnia.
Pomogáts Béla
Vissza a tartalomhoz
Munkaképtelen rokkantnyugdíjas vagyok. A nyugdíjamból nem tudok a lakásomba gázt vagy más tüzelőt biztosítani. Kérhetek-e segítséget az önkormányzattól vagy más szervtől?
Levele nem tartalmazza azokat a fontos adatokat, amelyek szükségesek lennének a konkrét válaszadáshoz, ezért általánosságban felelhetek csupán.
Lényeges az életkora, hogy hol él (családi házban vagy lakásban), hányan laknak
együtt, valamint a nyugdíjának az összege.
A 195/1998-as számú, a szociális segítségről szóló törvény ad módot bizonyos
esetekben arra, hogy segítséget lehessen kérni a járási hivataltól (közismertebb
nevén ez a "szociális osztály"). Ez a törvény határozza meg, hogy ki az a
személy, aki anyagi vagy szociális szükségben van. Itt fontos tényező a
nyugdíjának az összege és az, hogy egyedül él-e. Az a személy van objektív okok
miatt anyagi szükségben, akinek a jövedelme nem éri el a létminimum összegét (pl.
ha ön egyedül él, a nyugdíja nincs 3930,- Sk és egészségi állapota miatt nem
képes munkavégzésre).
A szociális szükség olyan állapot, ha az ember nem tudja magát és háztartását,
jogainak védelmét egyedül ellátni.
Az ön helyzete véleményem szerint az anyagi szükség fogalmát meríti ki. Ha
teljesíti a törvény feltételeit, kérelmezhet bizonyos szociális juttatást a 48-as
paragrafus szerint az alapvető létfeltételek biztosítására. Ez a jutattás a
nyugdíj kiegészítését képezi és maximum 2900,- Sk lehet. Egészen pontos
tájékoztatást és útbaigazítást a járási hivatalnál kaphat, ezért forduljon
mielőbb hozzájuk. Az ott dolgozóknak nem érdekük félrevezetni az ügyfeleket.
Létezik még szociális kölcsön is, és szóba jöhet egyszeri szociális segély is. Ezek elbírálásához elengedhetetlen a kérelmező konkrét életkörülményeinek az ismerete.
Természetesen kérvénnyel fordulhat a községi hivatalhoz is, bár nem sok község
tud anyagi támogatást adni, még ha szeretne is.
Mivel nem ismerem a pontos helyzetét, konkrétabb választ sajnos nem tudok adni.
Végezetül még annyit, hogy január 1-jétől jelentősen módosították a szociális
juttatások elbírálását és annak összegeit, sajnos ez a rászorulókat érinti
hátrányosan.
Dr. Balla Éva
Jelige: "Egyedülálló nő"
Sokszor megírták, hogy a létminimum 3790,- Sk. Én egyedülálló nő vagyok, nincs
semmilyen jövedelmem és csak 3490,- Sk szociális segélyt kapok. Kitől kérhetem ennek
emelését?
A létminimumról és az állami szociális juttatások céljára megállapítandó
összegekről a 125/1998-as számú törvény rendelkezik.
A létminimum a társadalmilag elismert olyan minimális határa a fizikai személy
jövedelmének, amely alatt fellép az anyagi szükség állapota. Jelenleg egy
egyedülálló felnőtt személy esetében ez az összeg 3930,- Sk (2002. július 1-től).
A szociális juttatásokról a 195/1998-as számú, a szociális segítségről szóló törvény rendelkezik.
Nem szabad összetéveszteni a létminimum fogalmát és annak összegét a különféle módon meghatározott szociális juttatásokkal és azok összegével. A létminimum összege egyben kiindulópont az állami szociális juttatások összegének megállapításakor.
Az említett törvény 7-es paragrafusa szerint az anyagi szükség olyan állapot, amikor a személy jövedelme nem éri el a létminimum összegét. A személy anyagi szükséget szenvedhet objektív (tárgyi) vagy szubjektív (alanyi) okok miatt. Itt a törvény különbséget tesz a szociális juttatás összegének megszabásakor.
Objektív okok miatt akkor van valaki anyagi szükségben, ha nem tudja jövedelmét növelni főleg életkora vagy kedvezőtlen egészségi állapota miatt.
Alanyi okok miatt akkor van valaki anyagi szükségben, ha pl. nem keres munkahelyet, kitörölték a munkahelyet kereső munkanélküliek nyilvántartásából stb.
A törvény 48-as paragrafusa szerint a szociális segély olyan személynek
nyújtható, aki anyagi szükségben van. A 3-as bekezdés szerint annak a személynek,
aki objektív okok miatt került az anyagi szükség állapotába, max. 3490,- Sk segély
juttatható. Ez az ön esete. Ha szubjektív okok miatt lenne anyagi szükségben, a
segély csupán a létminimum 50%-a lenne.
Ez év január 1-jétől módosult a törvényt. Ennek értelmében a 3-as bekezdésben
megszabott összeg már csak 2900,- Sk egy egyedülálló felnőtt részére.
A 2-es bekezdésben (ezek a szubjektív okok) az összeg már csak 1450,- Sk.
A lényeg tehát az, hogy a szociális juttatás nem azonos a létminimum összegével,
hanem kiegészítő segély az egyéb jövedelmekhez, vagy pedig annak részleges
pótléka.
Dr. Balla Éva,Somorja
Vissza a tartalomhoz
A kertészkedőt a hideg, a hó szinte semmittevésre ítélte. De legalább jut idő a
művelődésre, a szakkönyvek tanulmányozására.
Gondoskodott olvasnivalóról a Kertészkedők Országos Tanácsa is, hisz a 2002 végén
megjelent Poradca záhradkára 26 című évkönyv a gyümölcstermelés, a
zöldségtermesztés, a szőlészet és a virágkertészet kérdéseivel egyaránt
foglalkozik.
Előfizetem a Kertészet és szőlészet című szlovákiai hetilapot is. A 49.
számban megjelent írások közül a Kis fák nagy gyökérzettel című szakcikkre
külön fel szeretném hívni a figyelmet. Dr. Sipos Lajos írása ugyanis a
szabadalmaztatott közbeoltásra alkalmas almaalanyokról ír.
Remélhetőleg azért a hónap folyamán már akad tennivaló a kertben is. Fagymentes
időben például el lehet végezni az őszibarack koratavaszi, tafrina (azaz
levélfodrosodás) elleni permetezését. A munkához 1 százalékos Kuprikol vagy
Kuprotix, Cuprocaffaro oldatot használjunk. (Az Efuzin is jó: 0,25 százalékos
töménységben alkalmazzuk.)
A hónap végén, Oleo-Ekalux vagy Oleoekol 1 százalékos, esetleg Sulka 5
százalékos oldatával az almafák lemosó-permetezéséhez is hozzá foghatunk. A bokrok
(ribiszke, egres) ápolása azonban sürgősebb! Persze, a permetezés előtt végezzük
el a fák tavaszi-téli metszését.
Ha tavasszal gyümölcsfákat szándékozunk ültetni, amennyiben az idő engedi,
nekikezdhetünk a gödrök ásásának. S elkezdhetjük az idôsebb almafák tavaszi
metszését és kéregápolását. Ha a talajfelszín megszárad, végezzük el az
áttelelt zöldségfélék és virágok fejtrágyázását is.
Az írás végére egy hasznos tanácsot tartogatok: fogyasszunk naponta almát, mert
ahogy a régi angol mondás is hirdeti "Naponta egy alma, a doktort távol
tartja."
Belucz János kertészmérnök
Vissza a tartalomhoz
Kossuth Lajosról a tavalyi Kossuth-év kapcsán sokszor és sokféleképpen megemlékeztek. Komáromban a hivatalos megemlékezéseken túl a közelmúltban az is kiderült, él a városban egy gyűjtő, akinek a személyes tulajdonában jónéhány Kossuth-emlék található. Hrala Gyulát afféle mindenes gyűjtőként ismerik a komáromiak, de mint mondta, ezekre a tárgyakra, fényképekre, dokumentumokra a legbüszkébb. Az emlékek Kossuth halála után az olaszországi Torinóból kerültek vissza, jónéhányon Kossuth saját kezű feljegyzései vannak, sőt alighanem ő a szerzője az egyik kéziratos versnek is. Hogyan jutott a komáromi gyűjtő ezekhez a tárgyakhoz?
Mint elmesélte, az efféle emlékekhez vásárlás vagy csere útján aligha juthat gyűjtő, hiszen egyik-másik teljesen egyedi, és aki megszerzi, nem szívesen válik meg tőle. Ő is családi kapcsolat révén jutott a tárgyak birtokába, ugyanis Kossuth fia, Ferenc sokat tartózkodott rokonainál a bagotai Ordódy-birtokon, és halálakor - mivel Kossuth Ferencnek nem volt egyenes ági utóda - a keresztlányai örökölték a vagyont és a tárgyakat. Ógyallai születésű lévén Hrala úr is ismerte a családot, többször megfordult náluk, ennek a családi kapcsolatnak köszönhetően kapta meg a Kossuth-emlékeket.
Aztán sorra előkerülnek a tárgyak, fényképek, dokumentumok, és mindegyikhez tartozik egy-egy aprócska történet is. Van például a gyűjteményben egy tányér a Kossuth család címerével...
- Egy alkalommal Marica néni, Kossuth Ferenc keresztlánya meghívott vacsorára, és ezen a tányéron tálalta fel a tűzdelt sült fácánt. Amikor megettem az ízletes falatokat, azt mondta " Gyula, a tányért is hazaviheti, magának ajándékozom." Mondanom sem kell, milyen nagy örömöt szerzett vele - meséli.
Néhány eredeti Kossuth-bankó is előkerül, és a lelkes gyűjtő felhívja a figyelmemet arra, hogy Kossuth már a saját korában közös Európáról álmodott.
- Kossuth volt az első államférfi, aki a szlovák nyelvet hivatalos, állami szinten elismerte, hiszen a bankókon öt nyelven szerepeltek a feliratok, többek közt szlovákul is. És ő kezdeményezte azt a törvényt, amely szerint a hadseregben halálbüntetés járt azért, ha a nemzeti vagy vallási hovatartozásáért valakiből csúfot űztek. A nagy államférfi zászlaja alatt húszezer szlovák legény harcolt, de a szlovák történészek ezt nem nagyon emlegetik.
Majd sorra vesszük a Kossuth család többi tagjaihoz fűződő dokumentumokat, képeket, és egyre inkább úgy gondolom, egy kiállítóteremben sokkal több érdeklődő számára elérhetővé válnának. Meg is kérdeztem Hrala Gyulát, nem tervez-e kiállítást vagy másféle bemutatót a tárgyakból.
- Megfordult már a fejemben, hogy jó lenne egy állandó kiállítást létrehozni, de anyagiak hiányában eddig nem sikerült összehozni. Nem igazán kapok anyagi támogatást, pedig szükséges, hogy a régi, egyre fakuló fényképeket valamilyen formában megőrizzük az utókornak, a rendezéshez, további kutatáshoz és kiállításhoz is anyagiakra volna szükség. Egy alkalommal a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet támogatta a legrégebbi dokumentumok másolásának költségét, de egyelőre többet nem kaptam. Igaz, a ceglédi Kossuth Múzeummal tartom a kapcsolatot, érdeklődnek az emlékek iránt, tavaly sokan megkerestek az emlékév alkalmából is, hogy megtekintsék a nálam lévő emlékeket. Én úgy gondolom, ezeknek a tárgyaknak, dokumentumoknak itt kellene maradniuk a Felvidéken, itt is érdemes lenne egy állandó kiállítást berendezni. Szentpéter polgármestere, Jobbágy József segítséget ígért hozzá, így lehetséges, hogy előbb-utóbb minden érdeklődő számára elérhetőek lesznek a Kossuth-emlékek. Örülnék, ha ez a kiállítás Komáromban lehetne.
Hernádi Anna
Kétszer ad, aki gyorsan ad. A kulturális minisztériumra eddig nem ez volt a
jellemző. Miért?
- Vannak a minisztériumban olyan bejáratott mechanizmusok, amelyek nagyon
kellemesek és kényelmesek egyes alkalmazottaknak, viszont elfogadhatatlanok az ügyfelek
többsége számára. Ezek a mechanizmusok ebben az évben még lehetetlenné teszik, hogy
a rendelkezésre álló pénzek gyorsan eljussanak a címzettekhez. A polgári
társulások, a kiadók és más, a minisztériumtól támogatásban részesülő
intézmények eddig rendszerint a már lezajlott akció után kapták csak meg a pénzt,
tehát rendezvényükre hitelt voltak kénytelenek igénybe venni, ami, mondanom sem kell,
elfogadhatatlan képlet. Sajnos, a mechanizmus annyira megcsontosodott, hogy
eltávolítása vagy áttörése, amiért igyekszem mindent elkövetni, nem megy egyik
napról a másikra.
Amit zokon lehet venni, az nemcsak a késlekedés, hanem az elosztás
igazságtalansága is. Ennek mi a háttere?
- Vegyük például a kisebbségi kultúrákra szánt pénzeket elosztó
bizottságot. A testület szervezési rendjét, sajnos, csak azután tudtam módosítani,
miután a miniszter úr már aláírta a bizottság összetételét. Ebben a bizottságban
minden kisebbséget, függetlenül attól, hogy az félmilliós vagy kétezres
lélekszámú, egy-egy személy képvisel. Az ilyen összetétel könnyen vezet
torzuláshoz.
Nem lehet mindegy az sem, hogy ki jelöli a bizottsági tagokat...
- A minisztériumi szekciók vezérigazgatói a bürokrácia természetének
megfelelően úgy gondolták, a legjobb, ha ők a jelölők. Az általam javasolt
módosítás értelmében a tagokat most már a kisebbségek jelölik, és a
meghatározatlan időtartam helyett csak két évre szól a megbízatás. Nem tudok
egyetérteni azzal a gyakorlattal sem, hogy nem foglalták bele a támogatások tervébe a
kisebbségek által meghatározott prioritásokat. És az igazságosság szenved csorbát
azáltal is, hogy míg egyes csoportok az utóbbi években ki tudtak építeni maguknak
olyan csatornákat, amelyeken a pénzek szinte garantáltan eljutnak hozzájuk, addig
mások hoppon maradnak. A hivatalosan deklarált kulturális autonómiához, mármint
ahhoz, hogy a kisebbségek maguk osztják el a pénzt, ennek semmi köze.
A kisebbségi kultúrákra szánt költségvetési összeg egyre inkább csak
alamizsna a szlovák kultúra állami szponzorálásához képest. Miért ilyen kevés?
- A minisztériumnak két hét múlva kell megmagyaráznia az Európa Tanács
előtt, hogy Szlovákia a bruttó hazai terméknek (GDP) miért csak 0,6 százalékát
fordítja a kultúrára, holott az európai átlag ennek a duplája. Az országos kevés a
kisebbségek asztalán még kevesebb, de elejét kell végre venni, hogy mindig mi
legyünk hátrányos helyzetben.
Akadnak a többségi nemzet térfelén is olyanok, akik szintén szükségesnek
tartják a kisebbségi hátrányok megszüntetését?
- Inkább azt tapasztalom, hogy azt is sokallják, amit a kisebbségek most
kapnak. Sokallták a tavalyi 86 milliót, és "túlméretezettnek" tartják az
idei 50 millióhoz csatolt 30 milliót is, amiről egyébként még nem dőlt el, honnan
teremthető elő.
Az teljességgel elképzelhetetlen, hogy a lakossági számarányoknak
megfelelően a kisebbségi kultúrák ne 80, hanem legalább 400 milliót kapjanak, hiszen
a minisztérium közel 4 milliárddal gazdálkodik?!
- Én nem tartom elképzelhetetlennek, de most gondot jelent az is, hogy a
minisztériumban sem látjuk tisztán, hol mennyi a pénz a kisebbségi kultúrára. Több
intézmény került, igaz, alulfinanszírozott állapotban, a megyék hatáskörébe. Az
uniós tagállamokban a megyék nagyjából ugyanannyit költenek a kultúrára, mint a
kormány. Nálunk majd az adórefom által dől el, mennyi pénz jut a kultúrára helyi,
megyei és központi szinten. Svájcban az adók harmadolva oszlanak meg, és a kultúrát
60%-ban a helyi, 30%-ban a megyei, 10%-ban pedig az állami költségvetés
finanszírozza. Nálunk a közigazgatási reform költségvetési pillére teljesen
hiányzik. Ezt kell megépíteni az adóreformmal. Meg kell jegyeznem, hogy míg
Magyarországon a helyi önkormányzatok "fejpénzt" kapnak a kultúrára a
belügyminisztérium költségvetéséből, nálunk legfeljebb annyit költhetnek
kulturális célokra, amennyit a maguk kigazdálkodta és az állam által visszaosztott,
nagyon szűkös eszközökből tudnak.
A magyar és a többi kisebbségi kultúra támogatását még mindig nem
garantálja törvény, pedig az MKP már másodszor tagja a kormánykoalíciónak. Mi az
oka a törvény meg nem születésének?
- Nyilvánvalóan az, hogy az elmúlt megbízatási időszakban
több olyan MKP-s prioritás is volt a kormányprogramban, amely nem valósult meg. Most
annyival vagyunk előbbre, hogy a kulturális tárca törvényalkotói programjában két
magyar vonatkozású jogszabály kidolgozása is idei feladatként szerepel, az egyik a
kisebbségek jogállásáról, a másik a kisebbségek kultúrájának
finanszírozásáról szóló törvény. Ezekben feltehetőleg már szó lesz azoknak a
testületeknek a létrehozásáról és tevékenységéről is, amelyek majd a kultúrára
szánt eszközök elosztásáról döntenek.
Az MKP nem kezdeményező e törvények megalkotásában?
- De igen, létrejött egy munkacsoport, amelynek vezetésével engem bíztak
meg, s most épp az alapkoncepció kidolgozásánál tartok.
A kisebbségi kultúráknak szánt támogatás a kilencvenes évek derekán
elérte a 120-140 millió koronát. Tavaly még 86 millió volt, idén már csak 50
millió. Hova tűnt a tetemes különbség, amikor a tárca költségvetése
kétmilliárdról majdnem négymilliárdra nőtt?
- Valamennyire befolyásolta az összeget a hatáskörök átadása, de a
csökkenést nem lehet csak ezzel magyarázni. A parlament az 50 milliót megtoldotta még
harminccal, de azt már nem mondta meg, ki és honnan teremti elő. A tárca a saját
költségvetéséből nem lesz rá képes. Már javasoltam, hogy oldja meg a problémát a
koalíciós tanács, mert a jelek szerint koalíciós egyezség és politikai akarat kell
hozzá.
A december 13-i osztozkodáson, ahol a lap- és könyvkiadás támogatásáról
döntöttek, még az aránytalanul kis összeget sem a beérkezett pályázatok, hanem az
előző két év juttatásai alapján porciózták. Miért?
- Az elmúlt évek pénzosztó mechanizmusát nem könnyű átalakítani. Az
általam megvalósított változtatások most még nem voltak érvényben, de jövőre
már hatni fognak. Azt kell mondanom, hogy most még a régi, jól kiépített, a hivatali
mozgást jól ismerő lobbik működtek.
Az elosztás bántó aránytalanságait, úgy gondolom, egyrész a kiadói csoportok önző érdekérvényesítése, másrészt a pályaműveket elbíráló független szakemberek kritikájának mellőzése idézi elő. Szándékozik-e a minisztérium változtatni e módszereken például a pályázatokat értékelő független testület létrehozásával?
- Igen. A pályázatok elbírálása nem történhet az érdekelt érintettek
lobbizásával, szövetkezésével, licitálásával. A kisebbségi kultúrák
finanszírozásáról szóló törvény kidolgozása során nagyon kell ügyelni a
pályázatokat értékelő testületek létrehozásának és működésének
szabályozására. Meg kell akadályozni, hogy e testületekben bizonyos csoportok
összefogással érdemtelen előnyökhöz jussanak mások rovására.
Nem lesz könnyű, de meg kell oldani a feladatot. A nyugati demokráciákban bizonyára
vannak pályázati rendszerek, amelyek példaképül szolgálhatnak. Szeretnénk elérni,
hogy a kulturális intézmények az adóreform után megyei és helyi szinten is sikerrel
pályázhassanak támogatásért. A csúfságok egy részének valószínűleg elejét
venné a valamivel nagyobb keretbőség és a több szponzor.
Az állami szponzorálás nemcsak kevés, rendszerint még késik is. Milyen
szakaszba jutott az idei támogatás, kinek a jóváhagyása hiányzik még, mikor látnak
végre koronát a kiadók?
- A hivatali szelekciónak úgy kell lezajlania, hogy a végleges döntés
február végéig megszülessen. Ekkor írja majd alá a miniszter is. A támogatás
megérkezése azonban nemcsak tőlünk, hanem a pénzügyminisztériumtól is függ.
Reméljük, ott sem lesz fennakadás. Úgy tervezzük, a jövőben minden támogatás
intézési idejét maximálisan lerövidítjük, és megpróbáljuk meghonosítani azt a
nyugati gyakorlatot, hogy bizonyos támogatások programszerűek, több éven át
folytatólagosak legyenek. A nagyobb anyagi biztonság mellett előnye ennek az is, hogy
az intézmények hosszabb távon tudják tervezni a munkájukat.
Államtitkár úr, köszönjük a biztatást.
SZABÓ GÉZA
Nyugdíjas korba érvén, amely egybeesett a rendszerváltozással, Mács is nekivágott, kortársához, Dubához hasonlatosan, életműve betetőzésének, s alig tíz év alatt immár a negyedik kötetnél tart az ekképp tetralógiává bővült önéletrajzi és családtörténeti ciklusa, az Öröködbe, Uram ! Hatalmas és elismerésre méltó teljesítmény, irodalmunkban alig akad párja, hisz a még tőle is többet termelő Duba nem egyetlen (legalábbis deklaráltan nem egyetlen) ciklust ír, noha sorra folytatódó és befejeződő trilógiái voltaképpen ugyanarról szólnak, mint Mács ciklusa.
Ámde lássuk Mácsot! Fantasztikus lehetőséget dobott keze ügyébe a sors, midőn rájött, hogy szokatlanul művelt kőművesmester apja otthonos a betűk világában is, s Mács rászedte őt, hogy írja meg az emlékeit. S ő megtette ezt. Így fiának már csak "irodalmasítania" kellett a nyilván túl földszagú "emlékiratokat" s kész volt a tetralógia. Ahogy azt Móricka elképzeli, persze. Ami az első két kötetet illeti, itt még, értelemszerűen az Apám regényéé a vezérszólam, hisz az első kötet még a századfordulón kezdődik, folytatódik az első világháborúval, Trianonnal, az országváltással, s mindez még az 1931-ben született író - Mács születése előtt történik. S a második kötet, a negyvenötig tartó rész is csak az Apám regénye, noha ebbe már beleszövődik a gyerek-Mács szólama is. Ki tudja, miért, lehet, hogy épp ezért aratta a nagyobb sikert a tetralógia első része. Tény, hogy a szigorú kritikus hírében álló Tőzsértől a vetélytárs Dubán át a magyarhoni Kiss Dénesig a diszkrét elismeréstől a hozsannáig (ki-ki vérmérséklete szerint) üdvözölték Mács vállalkozását. S ki tudja, miért, az ellentmondás ördöge okán-é, nekem pedig éppen az utolsó kötet, e sorok tárgya, tetszett a leginkább. Megmondom, miért. Tőzsér Gömör nagy regényét üdvözölte az első két kötetben, s ez így igaz. Gömörről nem írtak még ilyen terjedelmes epikus szöveget. De írtak más régiókról hasonlót. A népi írók szinte kiszipolyozták e témát, így Gömör ide, Bátka oda, számomra legalábbis túlságosan ismerősnek tűnt e terep, s a Puszták népéhez, Számadáshoz, Talpalatnyi földhöz viszonyítva vérszegénynek is.
Ellenben az utolsó kötet, Az üstökös visszatér, amely 1948 után kezdődik, a mi olvadásunk éveivel, s folytatódik az ötvenes-hatvanas évekkel (56, 68), a normalizációval, s befejeződik 87-ben, apja halálával. Mindebből, számomra legalábbis, s gondolom, a tőlem ifjabbak számára még inkább, épp ez a "senki földje" terület a legérdekesebb, nem is annyira a megelőző Hontalanság évei, mint inkább az ezt követő korszak, a semmiből valamit, közösséget, társadalmat teremtő évek. Paradoxon, de számunkra éppen ezek a sötét évek voltak az enyhülés évei. Az lenne a kor nagy regénye, ha valaki e fából vaskarikát le tudná képezni. Mács, értelemszerűen, ezt csak megpedzette. Az ő nemzedéke alig tíz évvel idősebb csak tőlünk, ötven éve együtt hadakozunk, vitázunk, veszekedünk egymással, s mi, Pozsonyba csak 56 után érkezők, alig tudunk valamit arról, mi történt itt 49 és 56 között. Mács kinyitotta Pandora szelencéjét, kiengedte a szellemet a palackból. S ez szerintem irodalomtörténeti tett. Máig nem értem, kortársai, akik pedig itt élnek közöttünk, miért nem követik a példáját. Hisz csak az marad meg, ami írva vagyon. S ha most összevetem a kétféle ízlést: azt, amely az első, s azt, amely az utolsó részt értékeli inkább, akkor megállapíthatjuk: esztétikai értékétől függetlenül, Mács tetralógiája irodalmunk jelentős fegyverténye marad.
Cselényi László
Tisztújító és évzáró közgyűlést tartott a Csallóköz-Mátyusföld Regionális Társulás, amelyen megjelent Pomothy László, a gazdasági minisztárium államtitkára és Keszegh Pál, a Nagyszombati Kerületi Hivatal elöljárója, akik korábban mint a Galántai, illetve Dunaszerdahelyi Járási Hivatal elöljárói alapító tagjai voltak a társulásnak. Pázmány Péter dunaszerdahelyi polgármester, a társulás elnöke, röviden értékelte a társulás múlt évi munkáját. Bírálóan szólt az egyes szakbizottságok munkájáról, amely sehogy sem akar elmozdulni a holtpontról. Pedig a bizottságok jó szakmai munkája lenne az alapja a társulás látványos elrugaszkodásának, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzatokkal kötött szerződés, a határon átnyúló Hármas Duna-vidék Eurorégió útján jobban bekapcsolódjunk a nemzetközi gazdasági együttműködés vérkeringésébe, és jobban kihasználjuk az Európai Unió által nyújtott támogatási lehetőségeket.
Horváth Ákos, a társulás titkára beszámolt arról, hogy elkészült a közös programozási dokumentum, amely három részből áll. Tájékoztatást nyújt a régió gazdasági, környezetvédelmi, kulturális és idegenforgalmi lehetőségeiről, elemzést tartalmaz erre vonatkozólag, és felsorolja a prioritásokat. A dokumentum, amely az interneten is olvasható, támpontot ad minden településnek a fejlesztési módokra.
A jelenlévők megismerkedtek a Dunaszerdahely-Galánta és környéke című színes kiadvánnyal, amely a régió nevezetességeit mutatja be, és szlovák, illetve angol nyelven is megjelenik. Majd a beszámolóból az is kiderült, hogy akárcsak eddig, továbbra is pályázatok útján próbál a társulás pénzt szerezni a különféle térségfejlesztő programokra, kerékpárutakra.
Pomothy László államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy agazdasági minisztérium is támogathatja hasonló idengenforgalmi kiadványok megjelentetését. A települések kisprojekteket nyújthatnak be. Márciusban jár le a például a "A falu megújhodásának projektje" nevű pályázat benyújtásának határideje.
A települések jelenlevő polgármesteri elfogadták a Csallóköz-Mátyusföld Regionális Társulás 2003-as költségvetését és Várkony község felvételi kérelmét. Ezzel 17-re emelkedett a társulás tagjainak száma. Statútuma értelmében lejárt Pázmány Péter kétéves mandátuma, és az alapszerződés szerint, Mátyusföld képviselőjét, Nádszeg polgármesterét, Juhos Ferencet választották a társulás soros elnökévé. Ezzel automatikusan a Hármas Duna-vidék Eurorégió társelnöke is lett. Az elnökségbe beválasztották még Galánta és Jóka új polgármesterét, Alexander Mézet és Farkas Imrét, illetve az ellenőrző bizottságba Nagymácséd új polgármesterét, Lancz Istvánt.
Juhos Ferenc, a társulás új elnöke a Szabad Újság kérdésére röviden így fogalmazta meg székfoglaló elképzeléseit: "Közeledik 2004, az Európai Uniós csatlakozás ideje, és erre kellőképpen fel kell készülni. Az unióban nagy szerephez jutnak a régiók. Egy ilyen jó földrajzi fekvésű régió, mint a miénk, sok vonatkozásban nagy eséllyel pályázhat uniós támogatásra. Fel kell éleszteni a szakbizottságok munkáját, mert a projektek kidolgozása az ő feladatuk. Elsősorban munkahelyteremtő projektekre gondolok. Mert térségünk lakossága akkor fogja igazán támogatni Szlovákia uniós csatlakozását, ha látja majd, hogy haszna van belőle."
Palágyi Lajos
Azt a történelem-szemléletet, amely a magyarság honfoglalás előtti európai betelepülését feltételezi, többen elutasítják. Ez azóta tart, mióta dr. László Gyula felvetette a kettős honfoglalás lehetőségét. Igaz, a nyolcvanas évek végén ő is módosított korábbi nézetén, és azt állította, hogy nem két magyar, hanem egy korábbi magyar és egy török (IX. századi) nép betelepülésérôl van szó.
Kettős honfoglalás című könyvében László Gyula többek között a következőket írja: "Sajnos őstörténetünk és honfoglalás-történetünk adattára ijesztôen szegény, természetes tehát, hogy a magyarázó elméletek sokfélék." A kilencvenes évek végén azonban egy leletre bukkantak, amely azt a nézetet erősíti meg, hogy valóban éltek magyarok a Kárpát-medencében a honfoglalást megelőzően is: az alsóbüi (Somogy megye) leletről van szó, amelyet Magyar Kálmán régész tárt fel, s Gömöri Jánossal, a Magyar Tudományos Akadémia iparrégészeti bizottságának elnökével, valamint Vékony Gáborral, az Eötvös Loránd Tudományegyetem régészeti tanszékének docensével, a rovásírás-kutatóval értékelt.
Magyar Kálmán, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum főtanácsosa egy honfoglaláskori vasolvasztó telep feltárásakor akadt rá arra az égetett agyagból készült, 4-5 cm-es fújtatófúvókára, amely feltehetőleg a X. századból származik, s amelyen négy jelből álló, székely rovásírásos felirat található.
A kuriózum az, hogy ilyen korai, X. századi eredetű székely rovásírással még nem találkoztunk. Ez a nyelvi emlék rendkívüli jelentőséggek bír, és módosíthatja a honfoglalásról alkotott történelemképünket, történelemszemléletünket.
A feliratot Vékony Gábor fejtette meg. Négy jelből áll a szó, s mivel az egyik jel két hangnak felel meg, a szó öt, esetleg -- mivel a szó elejére is lehet magánhangzót olvasni -- legfeljebb hat hangból állhat. Az olvasat egyértelmű: mivel a második jelet kétféleképpen lehet olvasni, ezért a "fo" vagy "fu" kezdetre gondolhatunk, míg a "na" és a "k" ligatúra egyértelmű. Így jön ki mai olvasatban a "fúnák" szó. A következô lépés az volt, hogy olyan kapcsolódási pontot, analógiát kell keresni, amelyik valamilyen formában összefüggést teremt magával a tárggyal.
A régi korokban a vasolvasztást fúvatásnak hívták. Így egy régi vaskohó fúvókájának peremén található feliratnál egészen egyértelmű jelentéssel bír a fúnák szó, sőt, ma is tudunk fújni, s fújnék, ha fújhatnék. A fúnák szó óhajtó, feltételes módú alak, s azért került oda, hogy segítse a szóban forgó tárggyal végzendő munkát.
A kilencvenes évek végén talált alsóbüi felirat körül az elmúlt három évben komoly szakmai vita folyt. A lelőhely, a lelet kora és a felirat értelmezési lehetôségei azonban teljesen egyértelműek. A felfedezés ténye és az értékelés folyamata mindannyiunkat örömmel tölthet el, hiszen a székely rovásírás eddig ismert legkorábbi emlékei a XIII. századból származnak, az alsóbüi felirat viszont visszavisz minket a X. századba. Ezek szerint élt itt akkoriban egy olyan nép, amely feltehetőleg már a VIII-IX. században ezen a tájon élő lakosság leszármazottja volt. şk használták ezt az írást, amely nyilván nem a vaskohó működésének idején, a X. században készült írásrendszerben íródott; hanem jóval korábbi, legalább IX. századi eredetű. Az, hogy a magyar nyelv hangjainak lejegyzésére alkalmas abécét készítettek, azt jelenti, hogy ez a nép magyarul beszélt. Vagyis a honfoglalás előtt is éltek magyarok a Kárpát-medencében.
Mindezek ismeretében és a történelmi hűség képviseletében mindenképpen a kettôs honfoglalás valamiféle módozatáról kell beszélnünk. Az, hogy Árpád előtt is élt magyar nyelvű népesség a Kárpát-medencében már akkor sem volt új keletű elmélet, amikor László Gyula megjelentette az errôl szóló könyvét, hiszen a magyar történettudományban többen, többféleképpen foglalkoztak ezzel a lehetőséggel 1945-46-ig, s csak utána tűnt el a süllyesztőben. Márki Sándor, Hóman Bálint és sok más, a két világháború között élt történész munkájában találni utalást erre a feltevésre. Fontos megjegyezni, hogy őket is, László Gyulát is az addig ismert tények, és nem holmi "nacionalista" érzelmek juttatták erre a következtetésre.
Az alsóbüi rovásírásos lelet mindenesetre biztosabb fogódzót ad ahhoz, hogy merre kell vizsgálódnunk a témát illetően.
Tarics Péter
A múlt heti rendkívüli parlamenti ülésen találkozott utoljára a HZDS parlamenti frakciója a régi felállásban. A legközelebbi parlamenti ülésen Vojtech Tkáč és csoportja, amennyiben a parlamenti többség rábólint, külön frakciót hoz létre. A formálódó klub másfajta felfogása már csütörtökön is megmutatkozott: a szlovák vegyi alakulat iraki missziója mellett szavaztak. Mint Vojtech Tkáč mondta, a HZDS programjából világosan következik a NATO és az EU irányába való törekvés.
Új parlamenti klubot legkevesebb nyolc képviselő hozhat létre, Tkáč csoportja ezt a létszámot egyesek szerint meg is haladja majd. A Viliam Veteka körül kialakult, úgynevezett trencséni csoport a HZDS-ben szeretne maradni, de Mečiar nélkül. şk a párt júniusi kongresszusán próbálják majd Mečiart megfosztani a trónjától.
A szlovák parlamentban jelenleg nyolc frakció működik: HZDS, SDKÚ, Smer, MKP, KDH,
ANO és KSS.
Tkáčék kiválása esetén Mečiarnak egy éven belül már másodízben kellene
szembesülnie pártja szétesésével. Tavaly júliusban távozott a pártból Ivan
Gaparovič, és létrehozta pártját, a HZD-t. Ezt megelőzően 1993-ban és 1994-ben
került sor szakadásra, amikor Milan Kňako, majd Jozef Moravčík fordult el
Mečiartól.
Mit vet Mečiar szemére Tkáč:
o Belföldön és külföldön egyaránt elszigeteli a pártot.
o Antidemokratikus a párt alapszabálya.
o A párt nem jól gazdálkodik a pénzzel.
o A parlamenti választások a párt számára sikertelenül végződtek, s hiányzott a
felelősségre vonás. A HZDS ellenzékbe kényszerült, több százezer választót
elveszített.
Vojtech Tkáč január közepén felszólította Mečiart, hogy mondjon le pártelnöki tisztéről
A HZDS-t elhagyják:
Vojtech Tkáč, Miroslav Abelovský, Jozef Brhel, Ján Gabriel, Ivan Kiňo, Ján Mikolaj,
Jozef Elsner, Gustáv Krajči
Tétováznak:
Ladislav Polka, Jaroslav Jadu, Gabriel Karlin, Karol Dupa, Igor Pinkava
(czy)
Vissza a tartalomhoz
Már tavaly megkezdte a jubileumi évad ünneplését a Komáromi Jókai Színház, de az első bemutatóhoz köthető tényleges 50. évforduló január 31-én volt, hiszen a színház jogelődje, a Magyar Területi Színház 1953-ban ezen a napon lépett először fel. Az akkori kor szellemének megfelelően gazdák, brigádvezetők, állatgondozók stb. vonultak fel Urbán Ernő Tűzkeresztség című darabjában, s minden bizonnyal (nagy baj lenne, ha nem így lenne!) hangulatában, stílusában is teljesen más volt az ő játékuk, mint a fél évszázaddal később, 2003. január 31-én bemutatott Shakespeare-darab, a Szentivánéji álom.
Ötven éve - feltételezem - zengzetes taps, üdvrivalgás fogadta a népszínművet,
lévén a magyar szó első "hivatalos színpadi megnyilvánulása" a háború
után, a véleménynyilvánítás szabadságától elszokott közönség pedig hálásan
fogadta a szinte még amatőr gárda szárnypróbálgatását.
Napjainkra kikopott ez a fajta lelkesedés: mára már nem elég "csak" a magyar
szó a színpadon, a közönség színházat, jó színházat akar. Ám szinte minden
korosztálynak mást jelent a "jó" fogalma, s lehetetlen egy színházon belül
a rétegelvárásokat kiszolgálni!
"Ha ilyen a színház, akkor nem bánom, hogy megöregedtem!" - mondja a Szentivánéji álom első felvonása után a színház egyik nyugdíjas színésze. "Nekem nem ilyenek az álmaim, de ha vannak is hasonlók, a színházban akkor is álomvilágot akarok!" - hangzik a másik észrevétel, hogy aztán a sarokban egy testékszerrel díszített fiatal lány rákontrázzon: "Ezeknek semmi sem jó, pedig frankón játszanak a gyerekek!" S ez a három mondat a két felvonás közti szünetben számomra "pontos vers volt az alkonyatról", híven tükrözte: ha az idősebbeknek tetszik a darab, a fiatalság fanyalog, és fordítva.
Tény, hogy a Forgács Péter által rendezett Álomnak nem sok köze volt Shakespeare-hez, bár Shakespeare a maga korában ugyanolyan kísérletező kedvű újító volt, mint a Jókai Színház jelenlegi gárdája. De azok csalódtak a leginkább, akik - ünnep lévén - valami bársonyosabbra, csillogóbbra, kommerszebbre, urambocsá! Shakespeare-közegűbb Shakespeare-re vágytak. Mert ebből valóban nem sok maradt. Az expresszionista színpadkép eleve nem varázsol álomvilágba, még akkor sem, ha az Álmoskönyv szerint az álmunkban megjelenő lépcső általában szerelmet jelent, a Szentivánéji álom pedig szerelem minden mennyiségben (sőt: ez alkalommal sok esetben naturalisztikus érzékeltetésben is). Az egész színpadot egy háromemeletnyi lépcsőrendszer uralja, helyettesítendő a Shakespeare megálmodta Oberon birodalmát képező erdőt, s még a hátsó körfüggönyt is lebontatta a díszlet- és jelmeztervező (Füzér Anni), hogy teret adjon a játéknak, a darabban manókká avanzsált tündérek szerepcserélő praktikáinak. Francia színházi szakemberek (pl. Patrice Kerbrat, Edouard Laug) alkalmaznak nagy előszeretettel ilyen lecsupaszított geometrikus talajt, díszletet, hogy a figyelem a lényegre irányulhasson, s ezek a fiatal, energikus színészek képesek is arra, hogy játékukkal magukra vonják a közönség figyelmét. A szeretőt cserélt, szeretőt vesztett két nő, a Hermiát alakító Vincze Emőke, illetve Heléna szerepében Bandor Éva például maga a nyüzsgés, s párjaikkal, Demetriusszal (Tóth Attila) és Lysanderrel (Bernáth Tamás) képesek bejátszani az egész teret.
Az eredeti Shakespeare-darab rendkívül hosszú, így szükség volt a dramaturg (Faragó Zsuzsa) szakértelmére, aki az első felvonásban még nem mert kellő bátorsággal és kellő mennyiséget húzni, de az első felvonás közepétől aztán élt a darab! Számomra a mesteremberek megjelenésével kapott lendületet az előadás, tisztázódott a Pukkot alakító Ollé Erik (nagyon energikus és látványos) szerepe, s Benkő Géza, aki a mesteremberek közt a színészet mestere, ismét bemutatta: nincs szerep, amit ne tudna kiemelkedően eljátszani. Az eredeti darabbal ellentétben a szamár "elkutyásodott" Faragó Zsuzsa olvasatában, s ebbe a kutyába (Benkő Géza játssza) szeret bele Titánia (Molnár Xénia), a nagy hatalmú Oberon (Fabó Tibor) felesége.
Az ifjú színészek szemmel láthatóan mindannyian jól érzik magukat a
szerepükben, érzik a színpadot, odafigyelésre kényszerítenek, s jelzik: ők nem
"csángóra" vágynak, még akkor is, ha a közönség sokszor megbotránkozik
natúr játékukon, mondván: az ő álmaik mások.
Csanaky Eleonóra
Vissza a tartalomhoz
Egy, a napokban született döntés értelmében nem nyílik határátkelő Tajti és Cered között, sőt a szlovák-magyar szakaszon a jövőben sehol sem várható új határátkelők megnyitása. Ez Vladimír Palko belügyminiszter Molnár Gyulának, Tajti polgármesterének küldött leveléből derül ki, amelyben a szlovák belügyminiszter a szlovák-magyar bizottság 2002 december 6-i határozatára hivatkozva közli a polgármesterrel, hogy mindez a magyar fél kérésére történik. Magyarország ugyanis fölöslegesnek tartja új átkelőhelyek építését, mivel szerinte a 2004 májusában történő EU-csatlakozás után a két ország állampolgárainak már sehol sem fog gondot okozni a határon való átkelés.
Tajti, Cered és ezenkívül még négy település közvetlenül a 670 méter magas
Medves-hegység lábánál fekszik. Ez egyben a Gortva és a Tarna patakok forrásvidéke
is. Ott nem kanyarog vasút, a környék tisztességes utat is csak a 20. század elején
kapott. A tágas völgyben fekvő falvak szinte egymásra épültek. A táj gyönyörű,
de az ott található községek soha nem tartoztak az ország legfejlettebb települései
közé. Mivel korábban a régiót gyakran érték negatív politikai és gazdasági
hatások, az ott élők a mostani döntés miatt is kissé szkeptikusak.
A Meleg-hegy és az Ördöngős a vidék vízválasztója: a Rimába ömlő Gortva észak
felé veszi az irányt, a Tarna néhány kilométer után fordul délnek, a Jászság
felé. Ugyanazon hegységben erednek, a Gortva mégis teljes hosszában szlovákiai, a
Tarna végig magyarországi patak marad. Tajti és Cered szélső házai között alig
nyolcszáz méter a távolság, de mivel a második világháború után (ismét) a két
település között húzták meg az országhatárt, ma százötven kilométert kell annak
megtennie, aki látogatóba indul Tajtiról Ceredre vagy fordítva. Aki nem
személyautóval teszi meg az utat, annak kora hajnalban kell elindulnia, hogy estére oda
érjen. A szállással ma sincsenek gondok, ezekben a falvakban ugyanis mindenkinek van
rokona a határon túli településeken.
A határmenti falvak polgármesterei éppen a rokoni kapcsolatok miatt döntöttek úgy 1993-ban, hogy határon átnyúló társulást hoznak létre, és közösen fogják kérni a határ megnyitását. Mivel a határ mindkét oldalán magas a munkanélküliek aránya, összejöveteleiken számos munkahelyteremtő javaslat is született. Közben Magyarország és Szlovákia aláírta a regionális együttműködésről szóló megállapodást, ezen belül új határátkelők megnyitásáról állapodtak meg. 1993. augusztus 12-én Komáromban kormányhatározat született, amelynek értelmében a két fél megállapodott, hogy a Tajti és Cered közötti határszakaszon megnyitják a határátkelőt, Szlovákia utat épít a határhoz, Magyarország pedig Cerednél emel fogadóállomást. Tajtinál 1996. szeptember 16-án megkezdődött a határon átívelő országút építése, a fogadóállomásé azonban a mai napig nem. Az azonban nem kétséges, hogy a tervet komolyan vették a határ túloldalán is, Cered polgármestere állítólag már évek óta ismeri a nemlétező fogadóállomás telefonszámát.
Szlovák oldalon az országút elkészült, mivel azonban a magyar fél nem tett lépéseket a fogadóállomás megépítésére, az érintett odaáti polgármesterek egyre türelmetlenebbek lettek, és 1997-ben levelet küldtek Medgyessy Péter akkori pénzügyminiszternek, amelyben különböző mérlegelések is helyet kaptak. Mivel úgymond beszállnának a költségekbe, számításaik szerint a minisztérium költségvetését mindössze 15 millió forint terhelné. "...nehéz elfogadni, hogy az anyaország ezt a feltételt nem tudja biztosítani. Az az érzésünk, hogy az átkelőhely megnyitását a háttérben valamilyen politikai erők akadályozzák" - állt egyebek között a levélben.
Tavaly, a magyarországi parlamenti választások után a nógrádi és hevesi
polgármesterek bizakodók voltak a határnyitással kapcsolatosan. Főleg Földi Gyula,
Erdőkövesd polgármestere, aki az MSZP képviselőjelöltjeinek, köztük Lamperth
Mónika belügyminiszternek és László Csaba pénzügyminiszternek az
észak-magyarországi kampányát szervezte. Augusztus 20-án találkozót hívtak össze
Cereden, ahol részletesen megtervezték a határnyitáshoz szükséges lépéseket. Az
ülésen, amelyen részt vettek az érintett szlovákiai polgármesterek is, Sós Tamás,
a Heves Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, javasolni fogja, hogy az autópályák
mellől leszerelt kapukból készüljön el Cereden a fogadóálomás. A konstrukcióval
egyébként sem tudnak mit kezdeni, másrészt a határnyitáshoz szükséges költségek
így valóban a minimálisra csökkenthetők. "Az ülésen egy nyilatkozatot
fogalmaztunk, és megállapodtunk abban, hogy a dokumentumot eljuttatjuk a két kormány
belügyminiszteréhez" - tájékoztatta lapunkat Molnár Gyula, Tajti polgármestere.
- "A parlamenti választások miatt mi a levél szlovák fordítását csak később
küldtük el, tehát már az új belügyminiszter kapta kézhez. A válasza meglepett,
Cered polgármesterével sajnos azóta nem beszéltem, arról, hogy a magyar
belügyminiszter mit válaszolt a levélre, nincsenek információim" - jegyezte meg
Molnár Gyula.
Egy biztos: a decemberi döntés értelmében a régió határ két oldalán élő
lakóinak továbbra is 150 kilométerre kell megtenniük az alig 1 kilométeres sétaút
helyett, ha látni akarják egymást.
Messze van még Európa!
Farkas Ottó
Vissza a tartalomhoz
A Szabad Újság múlt heti számában egy felhívást tettünk közzé a határon túli magyarokról szóló törvény támogatására, a státustörvény eredeti tartalmának megőrzése érdekében - nyolc prominens személyiség aláírásával:
Csoóri Sándor
Bugár Béla
Dobos László
Duba Gyula
Duray Miklós
Erdélyi Géza
Grendel Lajos
Koncsol László
Csatlakoztak:
Mács József
Szilvássy László
Csanaky Eleonóra
Kovács Alfonz
A beérkezett aláírók nevét folyamatosan közöljük.
Immár ötödik alkalommal került megrendezésre a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közművelődési Intézet szervezésében a Dialógusok elnevezésű konferencia, amelyre a megye, valamint a megyével határos felvidéki szervezetek kaptak meghívást. Szerencs után az idén a festői szépségű Tokajban adtak egymásnak randevút azok, akik ebben a mai kultúraellenes világban is megszállottjai a szakmájuknak.
Csáki Imre, a megyei önkormányzat főosztályvezetője büszkén újságolta, hogy a megye az ország legszebb, turisztikai szempontból is legkeresettebb területei közé tartozik, amely immár a Világörökség része. Többen is felvetették, hogy miért csak a vidék egy része, és nem az egész Tokaj került be az UNESCO védett övezetei közé. Csejtei István, a külügyminisztérium munkatársa az EU-csatlakozással kapcsolatosan kifejtette: nem volt könnyű a dolgunk, hisz az eredeti hat ország helyett végül is tíz kapott bizalmat, s ne feledjük, hogy a világgazdaság is leszálló ágban van. Történelmileg újraegyesítjük a vidéket - fűzte hozzá, de fontos részfeladat lesz, hogy Kelet-Balkánnak is lehetőséget adjunk a felzárkózásra, s nyitni kell Törökország és Ukrajna felé is. Ukrajna ugyanis hajlandóságot mutat, hogy hosszú távon szintén az EU tagja legyen. Mindez azért is fontos Magyarországnak, mert mind Szerbiában mind Ukrajnában jelentős számú magyar kisebbség él, akiket 2004-től a schengeni határok is elválasztanak majd az anyaországtól.
C. Tóth János, a Határon Túli Magyarok Hivatala nevében a kedvezménytörvény
körüli vitákról adott rövid áttekintést, s a törvénnyel kapcsolatos legfontosabb
prioritások közül kiemelte a szülőföldön való maradást, a kapcsolatok
kiépítését az anyaország és a határon túli közösségek között, a szomszédos
országokhoz való viszonyt s az európai integrációt.
Legtöbben a Vajdaságban és Ukrajnában kérvényezték a magyarigazolványt, míg
legkevesebben Szlovákiában, ahol alig hatvanezren éltek ezzel a lehetőséggel.
Keményen reagált Csejtei István és C. Tóth János szavaira Kozsár Miklós, a
Csemadok nagykaposi TV elnöke, aki szerint a jelenlegi magyar kormány is tudomásul
vehetné, hogy nem a Holdról jöttünk, s az EU-s csatlakozásból jelenleg csak azt
látjuk, hogy már Ukrajnába is csak vízummal tudunk eljutni, így a korábban kitűnő
kárpátaljai kapcsolatai is megszűntek a régiónak, hisz a legolcsóbb vízum is 30
dollár.
Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alapprogram elnöke bemutatta az immár a
határon túli magyarokkal is komolyan számoló alapítványt, s kiemelte, hogy amíg
1993-ban az NKA néhány száz millió Ft-tal gazdálkodott, addig 2003-ban már 7,5
milliárddal. Az NKA és a magyar pályázati rendszerek egyik nagy előnye, hogy minden
előfinanszírozott, míg az EU-ban minden utófinanszírozott. Harsányi szerint azon is
sürgősen változtatni kell, hogy eddig a határon túli pénzek kétharmada Romániába
vándorolt, amivel nem akarja megkérdőjelezni az ottani pályázatok jogosságát, de
lehetőséget kell adni a többi régiónak is a felzárkózásra. Ugyancsak változtatni
kell szerinte azon is, hogy a megítélt összegek domináns része az írott kultúrának
jutott, míg az iparművészet, a zene, a népművészet marginalizálódott. A
kormányoknak nincs határozott kulturális stratégiájuk, holott a kultúrának
pótolhatatlan szerepe van identitásunk megőrzésében - zárta előadását Harsányi.
A szervezők köszöntötték Gál Sándort születésnapja alkalmából, aki rövid
előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy ugyan üdvös a magyar állam
támogatása, de még üdvösebb lenne, ha a szlovákiai magyar adófizetők pénzéből
is visszajutna a saját oktatására és kultúrájára.
Őket követték a meghívott kulturális szervezetek bemutatkozásai. Rónavölgyi Endréné, Szerencs polgármestere elsősorban a Rozsnyóval kötött testvérvárosi kapcsolatokról beszélt, s kiemelte, hogy az utóbbi években igen intenzív lett a kapcsolat a két város között. A szerencsi cukorgyár kórusa rendszeresen szerepel a rozsnyói kulturális rendezvényeken, de beindult a csereüdülési program is. Megerősítette ezt a rozsnyói polgármester, Kardos Ferenc is. Boda Ferenc, a Csemadok Kassa-környéke TV-t mutatta be, s külön elnézést kért a Csemadok nevében, hogy annak elnöke ígéretei ellenére ezúttal sem tartotta fontosnak, hogy meg is jelenjen. Bogoly János a királyhelmeci lehetőségekről beszélt, s hogy Királyhelmec milyen fontosnak tartotta a rendezvényt, jelzi, hogy eljött a város új polgármestere, Nagy Dezső is. Szaszák György a kassai lehetőségekről számolt be, bár mondanivalója nem sikerült túl optimistára. 1945 után Kassa teljesen megváltozott, hisz amíg akkoriban 60 ezer magyar élt Kassán, a legutóbbi népszámlálás szerint már csak nyolcezren vállalták magyarságukat. Szaszák György szerint szomorú, hogy a pedagógusok nem kapcsolódnak be a város kulturális életébe, a magyarságnak Rimaszombattól keletre nincs magyar napilapja, s több mint botrányos, hogy a minap megalakult Kassai Figyelő már meg is szűnt, mivel a pozsonyi pénzosztó kuratórium szerint Komáromtól keletre nem él magyarság. (Csak példaként említem meg, hogy az immár évek óta működő Gömörország is csak 50 ezer Sk-t kapott).
A szervezők meghívták Mecenzéf városát is egy rövid bemutatkozás erejéig. Gedeon András tört magyarsággal vallott egy olyan városról, amelyet mánták laknak, de amely még őrzi magyar és szlovák gyökereit is. A mecenzéfi kovácsok legalább három nyelven beszéltek, ha el akarták adni az árujukat, s talán nem véletlen, hogy a város leghíresebb szülötte, Szlovákia jelenlegi köztársasági elnöke is büszkén vállalja ezt a hármas identitástudatot. A mecenzéfiek semmi mást nem akartak, csak meg akarták érteni egymást - üzente hallgatóságának Gedeon András.
Muzsnay Árpád Szatmárnémeti üzenetét hozta el, s mindenkit meghívott az idei Rákóczi ünnepségekre. Kárpátaljáról Dupka György, Horkay Sámuel és Szoboszlai István mutatott fel képeslapokat, üzenvén, hogy a helyzet kritikus, de nem reménytelen. Dupka szerint több olyan ruszin is akadt az elmúlt években, aki előbb a szlovák igazolványt kérvényezte, majd a magyart is, hisz büszkén vállalta fel gyökereit nem megvetvén az ebből adódó előnyöket sem. Szoboszlai István jóvoltából ellátogathattunk a Bereginfo c. hetilkap honlapjára is, amely a határok ellenére is összeköti az ottani magyarokat a határaikon túliakkal.
Máté László, a SZK budapesti nagykövetségének főtanácsosa beszámolt a Görgey Gábor és Rudolf Chmež kultuszminiszterek által aláírt kulturális egyezményről, amely többek között előírja a közös történelem "felülvizsgálatát" is.
A két nap alatt Tokajban igazi dialógus alakult ki a konferencia résztvevői között, amit oly nagyon hiányolunk az ún. nagypolitika színpadáról. Talán nem véletlen, hogy ezúttal is távolmaradtak mindazok, akiknek nem érdekük a közös párbeszéd. Így marad a kistérségi együttműködés, amely idővel talán mégis felváltja a ma uralkodó, egymás mellett elbeszélő, gőgös és közönyös magamutogatást.
-jdj-
Vissza a tartalomhoz
"A romániai magyarság a sorozatos veszteségek századát hagyta maga mögött... Ha ma visszatekintünk, láthatjuk, hogy ha nem is túlságosan sok, de valamennyi ismét a miénk" -- mondta Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ VII. kongresszusán a szövetség módosított programja kapcsán. "Az új században van esély új alapok lerakására Erdélyben a magyarság számára" -- tette hozzá. "Nem elég a szülôföldet visszaszerezni, azt meg is kell tartani. Működőképessé kell tenni a visszaszerzett anyagi és szellemi javakat. Ma már nem elég azt mondani, hogy közösségként akarunk integrálódni a romániai valóságba, és egyúttal a magyar nemzetbe is, hozzá kell tenni, nekünk romániai magyarként az európai integrációra kell felkészülnünk. Akkor leszünk nyertesei, és nem vesztesei a csatlakozásnak, ha tudomásul vesszük, hogy Erdélyt, a magyarságot modernizálni kell. Mindehhez olyan RMDSZ-re van szükség, amely képes nemcsak az érdekvédelemre, hanem az érdekegyeztetésre is" -- mondta Markó Béla. Az Európai Unióban a fiataloknak kell megtartani a magyarságot, hangsúlyozta a szövetségi elnök.
A kongresszus határozataiban kiemelten szerepel, hogy a célok között elôtérben az erdélyi térség fejlesztési elképzeléseinek támogatása áll. Ezért székelyföldi fejlesztési ügynökség létrehozására törekednek. Munkacsoporotot hoznak létre a népesedési helyzet javítására. Határozatba foglalták: az RMDSZ kiáll amellett, hogy a módosításra kerülô kedvezménytörvény új formájában is őrizze meg lényegét, minél több lehetőséget és támogatást biztosítson az önaznosság erôsítéséhez.
A kongresszust követő sajtóértekezleten elhangzott, rendkívül fontos, hogy megújuljon a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT), május 31-ig meg kell tartani a belső választásokat. A kongresszus eltörölte a tiszteletbeli elnök funkcióját azzal, hogy ezt a tisztséget nem egy személy, hanem az egyház, az értelmiség, a civil szervezetek képviselőiből álló testületnek kell ellátnia.
A szatmárnémeti kongresszuson Markó Bélát 326 igen, 68 nem és négy semmis szavazattal választották újra az RMDSZ elnökévé. Markó a kongresszus egyetlen jelöltje volt erre a tisztségre. Markó ezt a folyamatosság támogatásaként értékelte. Hangsúlyozta a szövetség sokszínűségének jelentőségét. A programmódosítás kapcsán a gazdasági cselekvési terveket emelte ki, pl. hitelprogramokat, lakás- és munkahelyteremtést, a gazdaságfejlesztést, ami a fiatalság szülőföldön maradásának feltétele. A visszakapott erdôket, mezôgazdasági területeket hasznosítani is kell. Kiemelte, hogy pl. Székelyföld elmaradott térségeinek iparosítása a hatvanas években a visszájára fordult, az etnikai arányok megváltoztatásához vezetett. Ennek elkerülése végett kell a gazdasági fejlesztést és modernizálást a magyarság közösségi ügyévé tenni.
A kongresszuson felszólalt Medgyessy Péter magyar, és Adrian Nastase román miniszterelnök is. Nastase elhatárolta magát az autonóm törekvésektôl. Kovács László magyar külügyminiszter szerint a határon túli magyarság támogatása elválaszthatatlan a szomszédságpolitikától és Magyarország euroatlanti integrációjától. A sokáig belügyként kezelt kisebbségi kérdés fokozatosan az emberi jogok nemzetközi védelmének részévé vált és most már ott is marad -- hangoztatta Kovács.
A kedvezménytörvénnyel kapcsolatban a kongresszus azt az álláspontot fogadta el, amely szerint az beilleszthető az Európai Unió gyakorlatába. Az RMDSZ nem egyezhet bele abba, hogy a kedvezménytörvény csonkuljon. Tőkés László és hívei megrendezték az Erdélyi Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlését. Itt felszólították a magyar kormányt, ne adjon hitelt az RMDSZ sikerpropagandájának, és a határon túli magyar politikában a történelmi egyházakat tekintse kiemelt partnerének. A rendezvény azonban nem jelentett szakadást az RMDSZ-ben, s Tőkés László is kijelentette, hogy a szövetség tagja marad.
(v.)
Vissza a tartalomhoz
"Puskával járok.
Ez a rend.
De vidám lelkem elmereng!"
(Mécs László)
Kevesen tudják, hogy Mécs László, a jeles papköltő ifjú korában lelkes "nimród", azaz vadász volt. A vadászat iránti tiszteletét bizonyítja Párizsban írott verse (1938. április 3-án) is, amely arról szól, hogy az Eiffel-toron láttán és a zengő utcák zajában is az otthoni, márciusi erdő, s a húzó szalonkák jutottak az eszébe...
Nyilván Mécs László számára a vadászat az erőgyűjtést, a felüdülést jelentette, s nyilván jó vadász volt. Ámde ahhoz, hogy valaki jó vadász legyen, bizonyos "szenvedély" is szükségeltetik. Mécs László vagy örökölte ezt a szenvedélyt, vagy sokat olvasgatta az akkori vadászirodalmat, és közben jó vadászok, emberséges vadölők közé került...
Mert a vadászat nem csupán a vad elejtéséből áll: a vad, az erdő és a mező
szeretetével szívében válik az ember igazi vadásszá.
Megfontolandók jeles vadászírónk, Jurán Vidor bölcsességei is. Még a múlt század
elején az alábbiakat vetette papírra: "Aki vadat akar lőni, az óvja, etesse is
azt télvíz és ínségek idején, mert a leromlott és kiéhezett vad a fehér halál
martaléka - vagy majd tavasszal, az első zöld idején hull el. A farkasdalokat
üvöltöző télnek ez a szomorú emlékeztetője. Aki ezt nem tudja, nem akarja tudni,
vagy nem akarja belátni, az nem méltó a zöld vadászruha viselésére. Azért újból
és mindig kérdem, ha a meleg szobába jóllakottan nyújtózkodol: hallod-e a szarmata
szél üvöltését odakünn? Most mutasd meg, hogy érző ember és igaz vadász
vagy!"
Ezek után felmerülhet a kérdés, hogy vajon mi, mai "nimródok" miként gazdálkodunk, hogyan teljesítettük a ránk háruló feladatokat az elmúlt esztendőben. A jól végzett munka mutatója lehet a teríték bősége, de elsősorban a minősége. Bevallom, nem szeretem a statisztikát, de azért a számok mégis tanúskodnak az elért eredményekről. A szlovákiai magyar vadászok zömében sík vidéken, apróvadas területeken élnek, ahol a vadgazdálkodást és hát a vadászatot is a fácán és a nyúlállomány jelenti számukra. A fácán manapság eléggé elszaporodott, jól alkalmazkodott. Az egykoron gazdag nyúlállomány viszont megcsappant, ámbár némi javulás is mutatkozik már. A fogollyal kapcsolatban pedig az a helyzet, hogy a védettség, az általános vadásztilalom ellenére sem beszélhetünk ugrásszerű szaporulatról.
A 2002-es esztendőben részt vettem néhány fácánvadászaton, és nem "broyler", azaz "nevelt", a vadászat reggelén kibocsátott fácánokra vadásztunk. Az eredmény, a teríték gazdag volt. Voltam néhány nyúlvadászaton is, de inkább a nyúlbefogás érdekelt. Kiscétényben 50 nyúl, Nagycétényben 35, a felsőszecsei nyúlbefogáson pedig 41 tapsifüles akadt a hálóba. A nyúlbefogás sikerét természetesen befolyásolja az időjárás, de az eredmény elsősoron a szervezésen, a hálók felállításán és természetesen az adott terület nyúlállományán múlik...
Ma már őzre és vaddisznóra is vadászunk, az ország déli részein szarvasra. Az
egykoron kimondottan az erdőkben vagy a hegységekben élő vad a civilizáció
terjeszkedése nyomán kénytelen volt új életteret, otthont keresni magának, és
leköltözött a Vág és a Garam völgyébe, a Duna mentére. Ma már az őzet a
fiatalabb vadászgeneráció szinte őshonos vadnak tekinti. A vaddisznónak kevésbé
örülünk, mivel az a tapasztalat - ezt Sókszelőcén mondták nekem -, hogy ott, ahol
megjelenik a vaddisznó, jaj a fácánszaporulatnak, mert feldúlja e fészkeket,
csámcsogva felzabálja a tojásokat, de még az apró fácáncsibéket sem kíméli.
Ennélfogva sok helyütt dúvadnak (is) tekintik.
2002-ben tartották a Szlovák Vadászszövetség országos kongresszusát. A vadászok
elnöke továbbra is Marián Lipka mérnök, az első alelnöke pedig a vágtornóci
Horváth József.
A parlamenti választások után, illetve a miniszterek kinevezését követően sokan megkérdezték - itthon és Magyarországon is -, hogy vajon a földművelési tárca vezetője, Komlós Zsolt vadászember-e? A válasz igen! A miniszter is a zöld kabátosok táborához tartozik.
Miért fontos az, hogy az agrárminiszter vadász legyen? Talán mert a vadászat mindig és mindenkoron a "mezőgazdaság" függvénye volt.
Motesiky Árpád
A vasutasok nem érték el követeléseiket
A vonatok új menetrend szerint közlekednek
Losoncról vonatpótló "kirándulóbuszok" indulnak
Az MKP tárgyal a közlekedési miniszterrel
A szakszervezetek bekeményítenek
A teljes vasúti közlekedést megbénító fordulat utáni legnagyobb szlovákiai
vasutassztrájk a fővárosi I. Járásbíróság sztrájkfelfüggesztést elrendelő
döntése után rövid időn belül helyreállt. A vasutasoknak nem sikerült elérniük
követeléseiket, vagyis a megszűnésre ítélt 200 járat és 25 szárnyvonal
közlekedésének fenntartását. A sztrájk után az összes személy- és gyorsvonat
már a vasút új, jelentős lefaragásokat tartalmazó menetrendje szerint indult. A
módosított menetrendhez a nagyobb vasútállomásokon juthatunk hozzá.
A Záhorská Ves és Zohoz közötti szárnyvonalon, amelyen egyébként megszűnt volna a
személyszállítás, Pozsony megye pénztámogatásának köszönhetôen, újraindult a
forgalom. Nem hozott viszont eredményt a Kassa Megyei Önkormányzat képviselőinek a
két megszűnésre ítélt szárnyvonal ügyében tett pozsonyi látogatása. Rudolf Bauer
megyeelnök átadta Pavol Kućmának, a vasúttársaság vezérigazgatójának a kassaiak
javaslatait a Nagykapos és Bánóc, valamint a Lőcse és Igló közti személyforgalom
fenntartásának módjáról. A megye kész az érintett önkormányazatokkal a járatok
üzemeltetésébôl származó veszteség egy részének a közös térítéséről
tárgyalni, ám a fennmaradó összeget, legalábbis elképzeléseik szerint, a vasút
köteles kifizetni. A megoldás azért is indokolt, mert a Nagykapos--Bánóc szakasz
valójában nem tekinthető szárnyvonalnak, hisz (mivel nemzetközi teherforgalmat is
bonyolít) nem regionális, hnem országos jelentőségű útvonalnak számít.
A szárnyvonalak jövője most már teljes mértékben a regionális önkormányzatok kezében van. A kerületi önkormányzatok illetékesei leszögezték: megvan ugyan bennük a szárnyvonalak fenntartásához az akarat, ám a szándék önmagában nem elég, az elsô lépést a törvényi háttér megteremtésével a közlekedési tárcának kellene megtennie.
Az egyes területi autóbusz-közlekedési vállalatok a kényszerhelyzetre különféleképpen reagáltak. A losonci SAD például, a régióban megszűnt 44 vasúti járat helyett, hivatalosan kirándulóbuszként, 37 járatot indított. A járatokat azért kell "kirándulóbuszként" nyilvántartani, mert a besztercebányai megyei önkormányzat még nem hagyta jóvá az új menetrendet. A járatok menetrendjét egyébként a megszűnt vasúti személyszállítás menetrendje, illetve a községi önkormányzatok kérései alapján határozták meg. A közlekedési vállalatnak a vasúti fővonalakon törölt járatok pótlása viszont külön gond. A cégnek ugyanis csupán a szárnyvonalak megszűnt személyforgalmának a pótlására mintegy 32 millió koronára lenne szüksége.
A megszüntetett szárnyvonalak, illetve a megszűnésre kárhoztatott vasúti járatok 34 százaléka Nyitra megye területén található. A vonalak üzemeltetése évente 152 millió koronát emésztene fel, sőt, ha a Párkány--Léva és Csata--Ipolyság vonalakat is hozzávesszük, melyek részben szintén a megyéhez tartoznak, a kiadások további 51 millióval emelkednének.
A Nagyszlabos és Pelsőc közt megszűnt vasúti személyforgalmat sem pótolták megfelelôen autóbuszjáratokkal. A rozsnyói SAD a megszűnt vasúti személyszállítás helyett a vonatokon mért utasszám, illetve a gazdaságosságról szóló tanulmányok alapján egyelőre csak 7 buszjáratot indított. A társaság az alacsony kihasználtság miatt azt sem tartotta gazdaságosnak, hogy a Pelsőcön keresztül közlekedő vonatokhoz csatlakozást biztosítson.
A Magyar Koalíció Pártja a vasúti közlekedés problémájáról tárgyalásokat
kezdett Pavol Prokopovič ágazati miniszterrel. Bugár Béla pártelnök, miután a párt
többi képviselőjével együtt tárgyalt a tárcavezetővel, elmondta: a tárgyalásokba
az érintett önkormányzatokat is szeretnék bevonni. S megjegyezte: az MKP a vasút
tisztességes reformjának a híve, s ha már takarékoskodni kell, ne az
utazóközönség szolgáltatásait nyirbálják meg. A tanácskozáson természetesen a
dél-szlovákiai szárnyvonalak kérdése is felmerült.
-- Szlovákia -- kommentálta a vasutassztrájk bírósági felfüggesztését Ivan
Saktor, a Szakszervezeti Szövetségek Konföderációjának az elnöke -- nem nevezhető
többé jogállamnak.
Szerint a sztrájk törvényes volt, s a határozat olyan veszélyes precedenst teremtett, amely a jövőben az összes szlovákiai munkabeszünetést ellehetetlenítheti. A szakszervezetek mindjárt a döntés megszületése után kijelentették: a bírósági döntés több formai hibát is tartalmaz, ezért a határozatot hamarosan megfellebbezik, s a parlamenti képviselőket is felkérik, hogy az ügyet terjesszék az alkotmánybíróság elé. Saktor nem fél attól, hogy a bíróság a tiltakozást esetleg törvénytelennek nyilvánítja, mert az akciót a Jozef Schmidt vezette központi sztrájkbizottság szervezte, s ha a munkabeszüntetést a taláros testület "elítéli", a költségeket a sztrájkbizottságnak kellene állnia.
ZOLCZER LÁSZLÓ