SZLOVÁKIAI MAGYAR HETILAP * 2000. január. 22. * 4. szám
— Érdekes helyzet alakult ki a magyar nemzetpolitikában, kissé bizánci állapotok uralkodnak. November közepén a Magyar Állandó Értekezlet csúcstalálkozóján ugyanis született egy megegyezés. Ezt megelőzően, november 11-én, szintén a MÁÉRT keretében volt egy egyeztető értekezlet, amelyen minden tagszervezet elmondta a véleményét a módosító javaslattal kapcsolatban. Ez a helyzet változott meg először november 17-én, a csúcsértekezleten, ugyanis akkor készült egy módosító indítvány, amelyben a 11-i egyeztetés anyagából szinte semmit nem használtak fel. Tulajdonképpen akkortól követhetetlen a státustörvény módosítási folyamat, aminek a kicsúcsosodása a Kovács László által Bukarestben közzétett hét új alaphelye, amelyet mindeddig semmilyen fórumon — nem tárgyaltak meg. Olyannyira nem, hogy a Medgyessy—Nastase találkozót követően arról volt szó, gyakorlatilag kész a megállapodás a MÁÉRT-csúcson elfogadottak értelmében, csak "technikai jellegű részleteket" kell tisztáznia a két külügyminiszternek. Végül decemberben kormányhatározat született az alapelvekről, s ezeket kapta meg Pozsony, illetve az alapelvek értékelésére kérte fel Medgyessy Péter Günther Verheugent. Ez tulajdonképpen felér egy politikai puccsal a státustörvény vonatkozásában, mert van egy politikailag kijelölt vonal, amelyet a MÁÉRT határozott meg, vagyis valamennyi magyarországi parlamenti párt és a határon túl élő magyarok legitim szervezeteinek képviselői, s van egy irány, amely ezzel szembe megy.
Mindezek ellenére a szlovák politikusok az alapelvekről sem hajlandók tárgyalni Budapesttel, amit már a szlovák sajtó is bírál, s "eltúlzott keménykedésnek" titulál több szemleíró is. Vajon mi lehet az oka ennek a szlovák magatartásnak?
— Sajnos, van ennek a magatartásnak logikája. Igaz, hogy ez a logika, illetve magatartás nem igazán egyeztethető össze az európai demokratikus normákkal, amelyek, ugye, a párbeszédre alapoznak, miközben a szlovák politika, illetve diplomácia magatartása egyfajta agresszivitásra emlékeztet, de mégis logikus. A szlovák politika a státustörvény kapcsán a magyar politikát nem partnernek, hanem ellenfélnek tekinti, s ha a vita során az ellenfél soraiban ellentétek tapasztalhatók, akkor ebből kell hasznot húzni. Gyakorlatilag ez történik a szlovák politikában, illetve ezt a célt követi a szlovák diplomácia.
A szlovák politika azonban diszkriminációról beszél a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban, mondván, nem engedheti meg, hogy állampolgárait etnikai alapon különböztesse meg egy másik ország. Ugyanakkor nem tiltakozik a sok tízmilliós támogatás ellen, amit Németország fizet az itteni német kisebbségnek, s nemcsak oktatási és kulturális, hanem társadalompolitikai célokra is. Arról nem is szólva, hogy a szlovákiai magyarok adóiból és egyéb járulékaiból támogatja a határon túl élő szlovákokat — egészségügyi, utazási, oktatási kedvezmények és külföldre eljuttatott kulturális támogatások formájában —, vagyis pontosan olyan előnyökhöz juttatja őket, amelyeket tőlünk megtagad. Hogyan lehetséges az, hogy ez a kettősség nem tűnik fel senkinek, hogyan lehet ilyen körülmények között diszkriminációról beszélni?
— Egyet kell érteni azzal, hogy senki nem hozhat diszkriminatív jellegű intézkedéseket — úgy általában. De ha megvizsgáljuk, mi a diszkrimináció és milyen formában nyilvánul meg, akkor lehet, hogy ellentétes megállapításokra kell jutnunk, mint amilyenre Mikuláš Dzurinda jutott. Elsősorban azt kell leszögezni, hogy a magyar kedvezménytörvény Szlovákiában senkitől nem vesz el semmit, tehát eleve nem diszkriminálhat. Ellenben támogatáshoz juttatja Szlovákia polgárainak egy részét, de csak annyiban, amennyire ők bizonyos területeken hátrányt szenvednek. Ha a szlovákiai magyarok egyenértékű polgárai az országnak, s mégis hátrányt szenvednek, akkor talán arról lehetne beszélni, hogy ebben az országban diszkriminálják őket. Dzurinda úr ugyan európai módon hirdeti, hogy nem szabad diszkriminálni, ellenben nem európai módon tagadja, hogy a kisebbségeket pozícióik erősítése, illetve az esélyegyenlőségük megteremtése érdekében pozitívan lehet diszkriminálni, azaz hozzásegíteni őket hátrányukat kiegészítő támogatásokhoz. A magyar kedvezménytörvény erről szól, ilyen támogatást szeretne nyújtani a szlovákiai magyarságnak.
A szlovák kormányfő és a diplomácia azonban arra is hivatkozik, hogy számára "elvből" elfogadhatatlan a kedvezménytörvény és a hozzá hasonló jogszabályok, mert nem európaiak, mert etnikai alapúak. A szlovák kedvezménytörvény azonban él, működik. A Magyar Koalíció Pártja, mint kormányzati tényező, miért nem veti fel ezt a kérdést akár itthon, akár nemzetközi vonatkozásban?
— Érdekes helyzet alakult ki a pártban a kérdéskört illetően. A Magyar Koalíció Pártjának mind a mai napig nincs hivatalos véleménye a kedvezménytörvényről, illetve a körülötte kialakult vitáról, nem születtek ezzel kapcsolatban döntések, nem hoztunk konkrét határozatot a párt szerveiben. Csak a tagságnak van véleménye, egyéni megítélése a kérdésről, s én úgy tapasztalom, a többség támogatja a jogszabályt. Ezért a helyzetért, bizony, saját sorainkba kell irányítani a bírálatot. De én azzal a sajtóban is megjelent véleménnyel sem tudok azonosulni, amely szerint az MKP eddig közvetített, ezután pedig nem fog. A nemzetközi életben ugyanis az a gyakorlat, hogy közvetíteni olyan valaki próbál, aki maga nem érintett az ügyben. Ez pedig a Magyar Koalíció Pártjáról nem mondható el, már csak azért sem, mert tagja a Magyar Állandó Értekezletnek, de azért sem, mert a szlovákiai magyarság által érintett a kérdésben. Közvetítésről tehát, szerintem, nem is lehet szó. Inkább arról kellene beszélni, milyennek minősítjük a kedvezménytörvényt. Nekem az a véleményem, hogy a kedvezménytörvény megfelel az európai normáknak és gyakorlatnak, nem mond ellent nemzetközi egyezményeknek, ezért a pártnak teljes mellszélességgel ki kellene állnia mellette, a szlovák politika által megfogalmazott vádakat pedig keményen vissza kellene vernie.
Neszméri Sándor
A kuratórium mandátuma szeptember 30-án a múlt és lejárt. Volt egy ünnepélyes, tisztelgő búcsúülés, ahol a régi és az új kuratórium megismerkedett egymással, ezt sajtótájékoztató követte. Ezután a Miniszterelnöki Hivatal beterjesztette a Fővárosi Bírósághoz az új kuratórium bejegyzését. Ez időigényes, de sokkal több időt emésztett fel a bejegyzési folyamat a megszokottnál. December 18-án jegyezték be az új kuratóriumot és ugyanakkor megállapították, hogy a korábbi kuratórium mandátuma nem határozatlan időre, hanem 4 évre szólt, tehát szeptember 30-án letelt. A régi kuratórium egyik tagja, Kávási Sándor fellebbezést adott be, mivel őt a Kisgazdapárt küldte be és csak a Kisgazdapárt válthatja le, név szerint Torgyán József. Ennek a fellebbezésnek nem volt tárgyi alapja, mert a Kisagazdapárt nem része a parlamentnek és csak parlamenti párt küldhet tagot a kuratóriumba. Ezenkívül Torgyán József nem elnöke a Kisgazdapárnak.
Ilyen előzmények után történt, hogy:
1. Sajnos a bíróság nem jegyezte be a felügyelőbizottságot, márpedig a kuratóriumot és a felügyelő bizottságot együtt kell bejegyezni.
2. Nem jelölte meg az okirat az új kuratórium mandátumának kezdetét és végét.
Ezért a bejegyzés nem volt szabályszerű és meg kell ismételni. Ennek az eljárása még további heteket vesz igénybe, emellett Kávási Sándor fellebbezését a Legfelsőbb Bíróságnak meg kell ítélnie és elutasítania. Mindezek következtében az új kuratórium működését csak valamikor februárban, márciusban kezdheti meg. Ez a helyzet súlyosan veszélyezteti a határontúli kisebbségi intézmények támogatásának rendszerét és aláássa az Illyés Közalapítvány hitelességét. A magyarországi politikai élet felelős azért, hogy a kisebbségi támogatások rendszere megtörik. A nemzet sérülése ez. Hihetetlen ez az idővesztés, öt hónap szükségeltetik ahhoz, míg az Illyés Közalapítvány új kuratóriuma talpra áll.
— Ha talpra áll.
A mai ügyintézés miatt az ügy a hivatalok útvesztőiben tévelyeg? Bántás, mellőzés, felelőtlenség, mulasztás és mindez együtt. "Politizálás" ez, "magyar nemzeti adminisztráció" — a határon túli magyar nemzeti közösségek rovására?
Ideje, hogy döntés szülessen, hogy felébredjenek az illetékes hivatalok, ügyintézők.
Dobos L.
A múlt hét keddjén megkezdődött a parlament 5. ülése. A tanácskozás napirendjén szerepelt többek közt a Szlovák Televízió (STV) új, 13. igazgatójának megválasztása. Az egyetlen jelölt Rychard Rybníček, a JOJ tévé eddigi főnöke volt. Az új igazgatót meglepően sokan támogatták. A 142 érvényes voksot leadott képviselők közül 125 rá szavazott.
Az egészségügyi ellátásról szóló törvény módosítását a parlament az általános vita után második olvasatba utalta. A jogszabály jóváhagyása valószínűleg már februárban megtörténik, így márciustól fizetni fogunk bizonyos egészségügyi szolgáltatásokért. Ennek egyelőre határozottan ellene van az ellenzék, amely azzal is fenyegetőzik, hogy amennyiben a koalíciós többség jóváhagyja a módosítást, az alkotmánybíróságon emel ellene panaszt. A Smer és a KSS azt állítja, az az elképzelés, hogy fizetni fogunk a rendelőben és a kórházban, ellenkezik az alkotmánnyal, amely ingyenes egészségügyi ellátást szavatol. Robert Fico, a Smer elnöke úgy gondolja, a kormánykoalíció addig, amíg az egészségügyben meg nem szüntetik meg a pazarlást, nem követelhet további pénzeket a polgároktól.
A kórházi kosztért és szállásért napi 60 koronát kellene fizetnie a betegnek. A pénzt vagy a kórházból való távozáskor, vagy tíz napon belül kell majd megfizetnie.
Alighanem fizetni fogunk akkor is, ha a körzeti orvost, a szakorvost, a nőgyógyászt vagy a fogorvost keressük fel. Minden alkalommal 20 koronát fognak kérni tőlünk. Nem lesz „ingyen" a mentő, a recept, az egészségügyi segédeszköz és a diétás étel sem. És a képviselők előterjesztése alapján fizetnünk kell majd az ügyeleti ellátásért is.
A díjak bevezetése Zajac egészségügyi miniszter szerint a fogyasztás korlátozását szolgálja. Az egészségbiztosítási járulékot fizető pácien azonban, állítják többen is, megkárosítva érezheti magát, ha befizetései még arra sem jogosítják fel, hogy felkeresse az orvost, és tanácsot kérjen tőle.
A jogszabály tervezete szerint fizetni csak azoknak a betegeknek nem fog kelleni, akik annyira súlyos állapotban kerülnek kórházba, hogy az intézményi kezeléshez nem kérhetik ki beleegyezésüket. Viszont miután jobban lesznek, és más osztályra helyezik át őket, fizetniük kell. Térítésmetes lesz a kórházi tartózkodás a nehéz szociális helyzetben levő betegek, a beteg csecsemővel érkező anya és a beteg anyjával érkező csecsemő számára is.
A szóban forgó díjak bevezetése Zajac miniszter szerint nem az egyszségügyi reformot, csupán a kiadások mérséklését jelentik. Több mint egymilliárd korona bevételt eredményeznek az egészségügyi intézeteknek és 1,6 milliárdot az egészségbiztosítóknak. Az ellenzéki képviselők rámutattak, hogy a díjak beszedése nem javít sem az orvosok, sem az egészségügyi intézetek helyzetén. Az egészségbiztosítók ugyanis a begyűjtött összeget leszámítják majd azokból a pénzekből, amelyeket az intézmények működtetésére utalnak át. Nem járnak jobban a gyógyszertárak sem, amelyek a begyűjtött pénz nagyobbik részét átadják a biztosítóknak.
Az MKP képviselői pontatlannak és a gyakorlatban nehezen kivitelezhetőnek tartják a szóban forgó módosítást. Azt szeretnék, ha a törvényből pontosan kiolvasható lenne, kinek mihez van joga, kinek miért kell fizetnie, s ezért mit kap. Technikailag is nehezen kivitelezhető az elképzelés, például a 20 korona beszedése egy influenzajárvány idején a betegekkel zsúfolt rendelőintézeti váróteremben. Nem pontos a fizetni nem köteles páciensek meghatározása, és nem tisztázott, kell-e fizetni az elsősegélyt nyújtó ügyeletes orvosnak is. A képviselők azt is szeretnék tudni, hogy a díjak beszedése konkrétan mit fog eredményezni az egészségügyi ellátásban.
Közel háromórás vita után a parlament elvetette a kommunisták kezdeményezését az ország NATO-tagságáról rendezendő népszavazásra. A referendum kiírását arra hivatkozva kérték, hogy a lakosság fele ellenzi a NATO-tagságot, s a velejáró kötelezettségeket hosszú távon terhesnek tartja. A javaslatot a vitában a kommunista párt képviselőin kívül senki sem támogatta. A 132 szavazó képviselő közül 11 volt mellette, 110 ellenezte, 11 pedig tartózkodott. A szavazással befejeződött az 5. ülés. (za)
Szerdai ülésén a kormány többek közt a bűnözés elleni harc komplex programjának időszerűsített változatával foglalkozott. A program prioritásai között szerepel az új büntető törvénykönyv és büntető perrendtartás kidolgozása. Palko belügyminiszter újságírók előtt elmondta, a jelenlegi büntető törvénykönyvet még 1961-ben hagyták jóvá, majd 1989 után többször módosították. A jelenlegi újítások között szerepel majd a koronatanú intézményének bevezetése, amely jelentősen növelheti a szervezett bűnözés elleni küzdelem eredményességét. A közeljövőben létrejön a bűnözés elleni harc nemzeti koordinációs központja, amely felöleli az ügyészséget, a bíróságokat és a rendőrséget. Még az idén létrehozzák a korrupció és a szervezett bűnözés ellen fellépő speciális ügyész és bíróság intézményét.
A kormány szerdán hat kerületi elöljárót nevezett ki.
A kormánykoalíció megegyezése alapján a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) jelölte a Pozsonyi, Kassai és Eperjesi, az MKP a Nyitrai és Nagyszombati, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) a Zsolnai és Trencséni, az Új Polgár Szövetsége (ANO) pedig a Besztercebányai Kerületi Hivatal elöljáróját.
Az SDKÚ Pozsonyban tisztségében hagyta Branislav Longauert, Eperjesen Jozef Polačkát. Kassai jelöltje Ján Dolný. Az MKP nyitrai embere Farkas István, a nagyszombati pedig Keszegh Pál. Zsolnán Juraj Marko, Trencsénben Daniel Gajdoš, Besztercebányán Milan Kepeňa lesz a kerületi elöljáró. A jelölteket a belügyminiszter által felállított szakbizottság választotta ki.
A kormány egyetértett a vasútnak azzal a javaslatával, hogy 25 szárnyvonalon meg kell szüntetni a vasúti személyszállítást. Az érintett vonalak többek közt Komárom és Gúta, Losonc és Kalonda, Pelsőc és Murány, Rozsnyó és Dobsina, Szepsi és Mecenzéf, Poltár és Rimaszombat, Tőketerebes és Varannó, Bánóc és Nagykapos, Léva és Párkány között találhatók. A sokakat kellemetlenül érintő intézkedés nyomán a vasút 468 millió koronával tudja csökkenteni évi veszteségét. A szárnyvonalak közlekedésének leállítása annak a következménye, hogy az állam az idén az eddiginél kisebb összeggel fogja támogatni a vasutat. A szóban forgó vonalak közlekedése már fölöttébb költséges volt, egy korona bevétel átlagosan 5,7 korona ráfordítást követelt. A kabinet döntését egyéb tényezők is befolyásolták, például van-e a szárnyvonalakkal párhuzamos közúti buszközlekedés, mennyien vették igénybe rendszeresen a naponta többször forduló szerelvényeket stb. Huszonkét vonallal párhuzamosan autóbuszok is szállítják az utasokat, három vonal mentén buszközlekedést létesítenek. (gz)
A 2003-as évre vonatkozó, már jóváhagyott vagy csak most készülő megszorító intézkedések lényegesen befolyásolják a lakosság nagy részének szociális körülményeit. Annak ellenére, hogy drágább lesz a lakás, az utazás, az élelmiszer és sok minden más, nagyobb jövedelemre nem nagyon számíthatunk.
A munkaügyi minisztérium az év folyamán úgy akarja módosítani a szociális segély rendszerét, hogy azok az objektív okok miatt rászorulók, akik akarnak dolgozni, többet kapjanak, mint a munkakerülők. A családi pótlékot az adóalapból kell majd levonni, ami a munkavállaló szülőknek lesz előnyösebb.
Módosítani fogják a lakhatási hozzájárulás feltételeit, hogy többen részesülhessenek ebben a juttatásban. Mindezt azonban nem az év elejétől, mert annyi pénze nincs az államnak.
A köztisztviselők fizetését öt százalékkal kellett volna emelni, de a költségvetés jóváhagyásakor ezt a tételt törölték. Sajnos, nem kapnak többet a rendőrök, katonák, tűzoltók és az egyéb egyenruhás alakulatok tagjai sem.
Júliustól hét százalékkal kellene emelni a közalkalmazottak, az önkormányzati dolgozók, a pedagógusok és állami orvosok fizetését. Az államnak azonban jelenleg annyi pénze sincs, hogy a magasabb jövedelmet garantáló új tarifa szerint jutalmazza az egyetemi oktatókat. És ha emelik is hét százalékkal a fizetéseket, ez a többlet nem ellensúlyozza egészen az ennél magasabb inflációt.
A keresetek bizonyára a magánszférában emelkednek majd, ott is főként a jól jövedelmező vállalatokban. A kevésbé jók vonakodnak a nagyobb keresetek ígéretétől. A gazdasági elemzők szerint nehezebb helyzetbe kerülnek azok a munkavállalók, akik az országos átlagnál kevesebbet keresnek. Ha fizetésüket nem növelik számottevően, nem reménykedhetnek életszínvonaluk emelkedésében. Akik még tehetik, spóroni fognak a kultúrán, a szabadságon és az étkezésen.
Az államkassza egyelőre a családok irányában sem nagyvonalú. 480 koronáról 270-re csökkent a családi pótlék, hogy több jusson a szegényebbeknek. Kisgyermekükre 410 korona plusz pótlékot kapnak például azok a szülők, akiknek együttes keresete nem haladja meg a 8837 koronát. Ha ennél többet keresnek, 210 korona plusz pótlékra tarthatnak igényt. De ha keresetük a 14 190 koronánál is több, gyermekükre csak az alapösszeget jelentő 270 koronát kapják.
Kevesebbet kapnak a szociális segélyből élők is. Némi előny, hogy a lakhatási hozzájárulás már nem befolyásolja a segély összegét. Ötszáz koronával kapnak kevesebbet azok, akik úgyszólván saját hibájuk miatt szorulnak segélyre, az eddigi 1965 korona helyett 1450 korona lesz a járandóságuk. 3490 korona helyett pedig 2900 koronát kapnak a nem önhibájuk miatt segélyre szorulók. A többgyermekes családok szociális segélye legfeljebb 10 500 korona lehet. Bár ez az összeg nem tertalmazza az egyéb juttatásokat (családi pótlék, lakhatási hozzájárulás, egy kétgyermekes család esetében ez kb. ezer korona), az alábbi táblázat arról győz meg bennünket, hogy más országok segélyeivel összevetve egyáltalán nem nevezhető túlzottnak.
A maximális szociális segély egy négytagú család esetében (koronára
átszámítva)
Csehország 20 673
Lengyelország 6 478
Franciaország 31 898
Spanyolország 21 566
Belgium 42 271
Luxemburg 58 680
Írország 35 260
Szlovákia 10 500
Forrás: Eurostat
Az év eleje óta érényes a családi pótlékról szóló módosított jogszabály. Rendelkezései szerint ha a gyermek nem jár iskolába, azaz igazolatlanul mulaszt órákat, szüleinek azzal kell számolniuk, hogy a családi pótlékot nem pénzbeni, hanem a községi hivtal közvetítésével természetbeni juttatáskét fogják megkapni. A törvény nem határozta meg azt az igazolatlanul mulasztott óraszámot, amely a családi pótlék ilyen juttatását vonja maga után. A végrehajtási rendelet előkészítése során az illetékes miniszterek megállapodtak abban, hogy a limit 15 mulasztott óra lesz. Ha az iskola arról értesíti a járási hivatalt, hogy a tanulónak 15 vagy több igazolatlanul mulasztott órája van, a hivatal leállítja a családi pótlék folyósítását.
A pénzt a községi hivatal kapja meg, amely ruhát, élelmiszert, tanszert vagy más
cikket vásárolhat rajta a gyermek számára.
Egyes polgármesterek felhozták, hogy a családi pótlék ilyen juttatása gondot okozhat
azokban a kisebb községekben, ahol sok roma család él. Ezekben a községi hivatal nem
győzi majd ezt az ügyintézést, ezért javasolják, hogy abban más szervezetek,
például alapítványok vagy jótékonysági egyesületek is vegyenek részt.
Arra a kérdésre, hogy a 15 óra sok-e vagy kevés, majd a gyakorlati tapasztalatok alapján lehet válaszolni. A statisztika szerint a tanulók azokban a járásokban mulasztanak legtöbbet, ahol aránylag nagy a segélyből élő lakosok száma.
A legtöbb igazolatlanul mulasztott óra
Járás Egy alapiskolai tanulóra számítva
Tőketerebesi 24,10
Kassa-környéki 17,89
Gölnicbányai 15,24
Rimaszombati 14,66
Nagymihályi 13,18
Rozsnyói 12,81
Nagyrőcei 12,34
Mezőlaborci 11,87
Forrás: ÚIPŠ
(Összeállította: szó)
Az etnikaiság fogalmához általában súlyos jelenségek és gyakran baljós vélekedések kötődnek. Például az etnikai tisztogatást akár rémálomnak is nevezhetnénk. Egyéb vonatkozásai sem kedvezőbbek. Legutóbb Fedor Gál szociológus mondta — az Új Szóban —, hogy a Magyar Koalíció Pártja létében jövő konfliktusok lehetőségét látja, tehát veszélyesnek érzi, "mert az etnikai elv nem a politikai vízió alapján tömörít politikusokat. Nagyon kellemetlen konfliktusok csírájának tartom, hogy van egy pártunk, amely esetében teljesen mindegy, liberális vagyok-e, konzervatív, kereszténydemokrata vagy baloldali, a lényeges az, tudok-e magyarul és magyar iskolába járnak-e a gyerekeim." Figyelemre méltó vélemény! Nem lehet véletlen, további vizsgálódást igényel. Bár a gyakorlat nem igazolja, mégis gyakran hallani hasonlót. S mintha igaz lenne, a kérdés tisztázása, netán cáfolata késik!
A vélemény legalább is problematikus. Mindenképpen árnyalni kellene. Természetesnek tűnő hitelessége mögött kényelmes beidegződést és felsőbbrendű igazságérzetet (is) érzünk. Az etnikai hovatartozás problémaköre általában a kisebbségekkel kapcsolatban merül fel. Mintha a többség nem etnikai egység lenne! Mintha a nemzet nem bírna etnikai méretekkel és tulajdonságokkal, mintha az etnikai elv kiteljesedése nem éppen a tiszta nemzetállam eszméje lenne! S végül mintha Európa — mind a múltban, mind a jövőben — nem is kisebb-nagyobb etnikai néptömegek és történelmi-nyelvi identitású államok, valamint számos etnikai kisebbség-nemzetiség tarka konglomerátuma lenne!
Maradjunk Európánál! Mára kialakította egységét és nemzetpolitikáját, gazdasági szervezettségét, amely néhány kivételtől eltekintve — írek, baszkok, korzikaiak — életképesen működik. Néha érezhető és látványos az egységen belül a nemzeti érdekek és hagyományok ütközése s látványossá válik a hatalmi stílusok különfélesége, ám a belső feszültség kiszámítható és kezelhető ellentétekben él. Az aránylag magas, nivellizált életszínvonal mindent elsimít. Földrészünk képes vigyázni békéjére. Jól tudja, hogy a drámai ütközések lehetősége már nem a szociális ellentmondásokban, hanem az esetleges etnikai viharokban gyökerezik. Igyekszik a rációra építeni és kizárni a metafizikát. A megrendítő balkáni tragédia nemcsak társadalmi nyugalmát és politikai presztízsét tépázta meg, hanem a nemzetbéke központi eszméjének és az etnikai tolerancia gyakorlatának nyugalmát is megkérdzőjelezte, amelyre Európa gazdasági és kulturális egysége, katonai ereje és nagyhatalmi pozíciója épülhetne. Márpedig ez létkérdés! Amennyiben nem kíván a világpolitika növekvő káoszának kiszolgáltatottja lenni. Indokolt óvatosságból borzong az etnikai konfliktusoktól!
Másrészt viszont, vagy éppen ezért a teljes polgári egyenjogúságot és etnikai egyenértékűséget vallja alapként. Jóhiszeműségében nincs okunk kételkedni, érdekei nagyvonalúságra késztetik. A közép-európai etnikumok történelmi együttélése s belső forrongása azonban minden bizonnyal dilemmát okoz. A magyar kedvezménytörvény körüli bizonytalanság is ezt tükrözi. Legutóbb, mint ugyancsak az Új Szóban egy fiatal politológus írja: "az EU előnyben részesítette… a diszkriminációmentesség elvét a pozitív diszkrimációval szemben." A szerző a Neue Züricher Zeitungból is idéz: nem igen képzelhető el, hogy a közép-európai országok integrációja után az EU változtatna "a nemzetállamilag meghatározott belpolitikán". Elénk rajzolódik a közeljövő etnikai dilemmája: a kisebbségi jogok optimális gyakorlatát nemzetállami keretben kell biztosítani! Kevés rémlátással is úgy vélhetjük, a jövő Európája alapos slamasztika előtt áll! (Persze azért a közismert EU-bürokráciát sem kell félteni!) A stabilitás mindennél fontosabb számára. Ám a fenyegető globalizmussal szembeni magatartás feltételezi a nemzeti történelemre és nyelvi kultúreszményre épülő önérzetet és identitást, míg a hatékony kisebbségvédelem és etnikai tolerancia legalább is igényli a pozitív diszkriminációt. Európa a legjobb úton halad, hogy vizet prédikáljon, miközben bort iszik! Mintha adott lenne a kettős mérce, a halogató sumákolás, a kenetteljes kétszínűség és álszent taktikázás lehetősége mindenben.
Földrészünk nem akármilyen világhelyzetben és adottságok mellett valósítja meg világhatalmi becsvágyát. Kevés szó esik róla: elhivatottsága nagymértékben szellemi és morális küldetésében gyökerezik. A nemzeti együttélés új formáját és tökéletesebb kollektív rendszerét valósítja meg. A történelemtudatnak és nyelvi identitástudatnak olyan új minőségét juttatja érvényre, melyben a népek az európai történelem közös hagyományai és kultúrájának legjobb értékei szellemében élhetnek. Ne feledjük, hogy földrészünkön születtek és állandó háborúk poklában fejlődtek azon erők, anyagi és szellemi vívmányok, amelyek a világcivilizációt létrehozták és ma is mozgatják. Nevezetesen a tudományos-műszaki forradalom és a technikai haladás létfontosságú erőrendszere s annak morális ellenőrző filozófiája: a humanizmus! A jövő Európája nem csak hatalmi erő, hanem erkölcsi példa és emberséges döntések intézménye is kellene, hogy legyen! Ez lényegi tett lehetne, minden más csupán alkalmazkodás és improvizáció.
Visszatérünk az MKP-hez. Elfogult vagy maradi gondolkodás láthatja veszélynek. Akkor lehetne konfliktuslehetőség, ha a többségi politizálás nem viselné el jelenlétét. Nem igaz, hogy "csak" a nemzetiségre és a magyar nyelvre összpontosítja figyelmét. Jobbközép konzervatív néppártnak tudja magát. Mind a keresztény eszmeiséget, mind a demokratikus toleranciát és szolidaritást gyakorolja. Azon vádak sem állják meg a helyüket, miszerint regionális volta folytán nem képes összállami politikát folytatni. Ennek a hiedelemnek a magyar miniszterek kulcsfontosságú pozíciói is ellentmondanak.
Az ellentmondás annál kirívóbb, amennyiben tudatosul, hogy a közeljövőben Európának új nemzeteszményt kell kialakítania. Ebben az értelemben az MKP — s tegyük hozzá, például az RMDSZ — a jövőnek dolgozik. Össztársadalmi értékekért vállal felelősséget s közben "etnikai" érdekeket véd! Nincs könnyű dolga.
A kérdésnek van egy sajátosan magyar aspektusa is. Európa nem érti — vagy nem akarja érteni! —, miért nyugtalanok és elégedetlenek a magyarok. Az EU bizonyos értelemben felszabadította a nemzeti identitásvágyat, ám annak gyakorlati megnyilvánulásaitól idegenkedik. Értetlenül szemléli a törekvést, hogy a trianoni döntés hátrányait egy új "Európa-eszmény" értelmében, minőségileg fejlettebb látomás jegyében lehetne orvosolni. A jelenlegi jogrend adottságai mellett. A fogalmak tisztázása és az új értékrend kimunkálása folyik. Az értékek a kisebbségvédelem terén is átcsoportosulnak. Változik az eredményes döntéshozás. Lefelé tolódik a tettek színhelye. Mintha fenn a kereteket munkálnák ki, míg alul a gyakorlat érdekében cselekszenek. Mintha a politikának nehezebb lenne nagy elvi döntéseket, látványos eredményeket elérni, ugyanakkor felerősödnek és megvalósulnak a közös akaratot kifejező, népi kezdeményezések.
A demokrácia — a népuralom! Nem vetkezhetjük le földrészünk kulturális sokszínűségét és etnikai gazdagságát, ezért kell ragaszkodnunk a demokrácia játékszabályaihoz és a szolidáris erkölcshöz. Akkor egy felelős és hiteles etnikai párt léte nem jelenthet veszélyt!
Duba Gyula
Váratlanul ért bennünket a szomorú hír, hogy élete 83. évében, az ipolysági kórházban január 13-án elhunyt Gyönyör József politológus,közíró, jogász és jogtörténész. A rendszerváltás követő években költözött Egegre, Lenke hugához, ahol lényegében önkéntes száműzetésben élt. Nehéz ezt az önkéntes száműzetést megérteni, hisz a rendszerváltást követően egymásután jelentek meg művei a Madách Kiadóban (Mi lesz velünk magyarokkal, 1990, Határok születtek, 1992, Közel a jog asztalához, 1992), majd a Madách-Posoniumban (Terhes örökség, 1994) Az államalkotó nemzetiségek című kötete volt az első a sorban, ezt -- sokéves gyötrődés után -- 1989-ben adták ki, ugyancsak a Madáchban.
A "menekülés" okairól soha nem beszélt. Ő, akinek publicisztikája a prágai tavaszt követő hónapokban, 1968-ban szinte szinte ízott a szenvedélyes igazságkeresétől, 1989-ben, a rendszerváltást követően, érthetelen módon a partvonalra került, és szinte írtózott a nyilvánosságtól. Még az ellen is tiltakozott, hogy az irodalmi lexikonban szócikk készüljön róla. Kiábrándultságában minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy -- úgy érezte -- nem méltányolják eléggé a munkásságát. Egyike volt azoknak, akik 1968 tavaszát követően az 1945-48-as években elszenvedett magyarüldözés sérelmeit feltárták, s tudós alapossággal keresték a szlovákiai magyarság jogegyenlősége megvalósításának a lehetőségeit.
A kormányhivatal főtisztviselőjeként ezt a feladatot a kondszolidációs években is szorgalmazta. Joggal sérelmezhette tehát azt a mellőzöttséget, mely az új politikai helyzetben őt -- oktalanul és érthetetlenül! -- körülvette. Ez is oka lehetett annak,hogy visszautasította a Magyar Tudományos Akadémia elnöke által neki ítélt Kemény Zsigmond-díj átvételét.
Az egyetlen kitüntetés, mely élete során érte, a szlovák kormány ezüst emlékérme (!) volt, melyet nyolcvanadik születésnapja alkalmából Csáky Pál adott át. Az sem kizárt, talán a magány késztette arra, hogy Pozsonyból elköltözzön, s idős korára igénybe vegye huga szerető gondoskodását. Feltehetően azonban a változások kiszámíthatatlan volta is reményvesztetté, csalódottá tette.
Két évvel ezelőtt döbbenetes volt az a helyzetjelentés, melyet nyolcvanadik születésnapjára Mács József írt le az Irodalmi Szemlében. Turczel Lajos kérdésére (melyet az Új Szóban tett fel): "hol él Gyönyör József, és miért hallgat", a válasz így szólt: "Egegen él, és készül a halálára. Ugyan olyan méltóságteljesen, ahogy élt, és ugyanolyan bátorsággal, ahogy élete legnehezebb helyzeteiben is viselkedett".
Ezekben az években Ady verse, a Közel a temetőhöz, foglalkoztatta leginkább.
A "nagy kísértő" most eljött érte. Mostantól már csak az emléke él bennünk, és a szlovákiai magyarság emlékezetében. És az a tisztelet és megbecsülés, mellyel élete során körülvették mindazok, akik felismerték értékeit,becsülték igazságkereső szenvedélyét, és segítették abban, hogy okos cikkei, tanulmányai, kötetei eljussanak a címzettekhez, a szlovákiai magyarsághoz. Ez lehet számára a jövőben is az igazi tanúságtétel az újabb nemzedékek előtt, ha majd érdeklődéssel keresik és forgatják műveit. Belőlük megismerhetik a kisebbségi sorsba került magyarság küzdelmes életét, szenvedéseit, megaláztatásait. Meg azt az igazságra vezérlő szándékot, hogy egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók.
Fájdalmas a veszteség, mely távozásával ért bennünket. A búcsú nehéz óráiban tisztelettel hajtunk fejet érdemdús munkássága s igaz embersége előtt!
Fónod Zoltán
A francia PSA Peugeot-Citroen autógyár közép-európai gyárát Nagyszombatba telepíti. A 710 millió eurós beruházás eredményeként legalább 3500 új munkahely születik.
A francia cég alapos megfontolás után döntött a felkínált terület mellett. Nagyszombat ugyanis kiváló földrajzi adottságokkal rendelkezik, emellett sok az olcsó, de képzett munkaerő, közel a nyugati piacok, no és persze az ország komoly gépipari hagyománya is minden bizonnyal sokat nyom(hat)ott a választáskor a latban.
A PSA Peugeot-Citroen eleinte csak "általánosságban a visegrádi négyek valamelyik országában" akarta új (autó)gyárát felépíteni. Később azonban szűkült a kör, s Magyarország és Csehország kiesett a versenyből. Csehország például azért bukott ki, mert a francia fél, mivel 2006-ra személygépkocsi gyártását a múlt évi 3,267 millió darabról 4 millióra szeretné felfuttatni, a Toyotával közösen a csehországi Kolínban is autógyárat épít.
A nagyszombati beruházás az utóbbi tíz esztendő legnagyobb szlovákiai invesztíciója. Az óriásberuházás már közvetlenül is mintegy három és félezer új munkahelyet teremt, másodlagosan pedig további 6000-7000 újabb munkalehetőséget biztosít.
A gyár 299 hektárnyi területen terpeszkedik majd. S építése és működése Dél-Szlovákia lakosai számára is előnyös lehet. A beruházás révén ugyanis sok mátyusföldi és csallóközi is munkához juthat. Galánta például mindössze 30 kilométerre fekszik Nagyszombattól. (De aránylag közel van Vágsellye és Dunaszerdahely is.) S a közlekedés sem lehet akadály, hisz az utak minden irányból jók.
A beruházáshoz a kormány 6,5 milliárd koronával járul hozzá. "Az összegből -- jelentette ki a hír bejelentésekor Ivan Mikloš pénzügyminiszter -- 2,2 milliárdot az idén kell befektetni."
-- A gyár a későbbeikben -- nyilatkozta Robert Nemcsics gazdasági miniszter --,
évi 100 milliárd koronával növeli az ország exportját.
A beruházás kihívást, s új (munka)lehetőségeket jelent a régióban élő és
tevékenykedő vállalkozók, beszállítók számára is. Azaz, a gyár építése
közvetve is további munkahelyeket, munkalehetőségeket teremt.
Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter szintén az építkezésből adódó kedvező hatásokat emelte ki.
-- Minden idők eddigi legnagyobb szlovákiai zöldmezős beruházása -- szögezte le -- jelentős térségre gyakorol kedvező hatást. Elég megnézni, hogy a pozsonyi Volkswagen parkolójában milyen távolságból érkező autók, buszok állnak, s láthatjuk, hogy a Peugeot-Citroen akár 100 kilométert meghaladó távolságból is vonzani fogja a munkavállalókat.
S akkor, tette hozzá, még az alvállalkozók kiterjedt köréről, s az általuk teremtett állásokról nem is ejtettünk szót.
A nagyszabású építkezés szeptemberben kezdődik, s a munkálatok 2006-ban fejeződnek be. A kész gyárból évente mintegy 300 ezer kis kategóriájú Citroen C3-as és kis Peugeot gépkocsi hagyja majd el a gyártószalagot. (A döntés hírére a korona az euróhoz képest azonnal 29 fillérrel (!) megerősödött, s 41,35 korona/euró szinten állapodott meg.)
A VW és a Peugeot-Citroen 2006-ban Szlovákiában együtt hozzávetőleg 750 ezer autót is előállíthat, s a gépkocsi-kivitel az ország exportjának a 40 százalékát is jelentheti.
(ZOLCZER)
Hány munkanélkülit tartanak nyilván, mekkora a munkanélküliség aránya, és milyen irányban történt elmozdulás a foglalkoztatottság terén az utóbbi évben?
-- Járásunkban október végén 9900 munkanélkülit tartottunk nyilván, ami a munkaképes lakosság 15,27 százalékának felel meg. De pozitív elmozdulásról beszélhetek, mert tavaly ilyenkor még 17,07 százalékos volt a munkanélküliek aránya. Csupán októberben 410 munkanélküli talált újra munkát. Persze a munkanélküliség arányának kimutatása nem lehet mindig pontos, mert a munkaképes, gazdaságilag aktív korban levő lakosság számából számítjuk ki, és ez a népesség alakulásának függvényében változik. Mindenképp örvendetes, s remélem, folyamatos marad a foglalkoztatottság növekedése.
Mire alapozza optimizmusát? Miben reménykedhetnek azok, akik eddig hiába vártak a megbízható kereseti lehetőségre?
-- Október végén 162 betöltetlen munkahelyet kínáltunk, ebből 39-et a csökkent munkaképességű személyek számára. Azonnal 30 személyt tudnánk elhelyezni őrző-védő szolgálatban. Mivel e munkakör speciális követelményeket támaszt, fegyverviselési engedély is kell hozzá, a rendőrség segítségével átképző tanfolyamot szerveztünk. Egy hegesztőtanfolyam is folyik, mert erre a munkára is van igény. A dunaszerdahelyi Schütt cég, amely kábelcsomagokat gyárt az Audi autókhoz, tavaly 300 alkalmazottal bővült. Idén bővül a hasonló munkát kínáló, külföldi érdekeltségű nagymegyeri Edscha és a dunaszerdahelyi Hefra is. A dunaszerdahelyi Wertheim cég idén 30--40 személy felvételére készül. November végén nyitották meg a járási székhelyen a Hypernova nagyáruházat, ahol 120-an, elsősorban nők találtak munkát. Nagyon jó az együttműködés a szomszédos magyarországi régiókkal. A győri Philips cégnél hatszázan dolgoznak a Csallóközből. Most kaptunk ajánlatot Máriakálnokról a Sampignon Kft.-től, amely gomba termesztésével és feldolgozásával foglalkozik. 15--20 személynek kínál 100 ezer forint körüli havi fizetést, utazási és étkezési költségtérítést.
Palágyi Lajos
Őseink életét évszázadokon át főleg a kívülről támadó járványok fenyegették, napjainkban viszont a betegségek kórokozói nagyrészt az élelmiszerekkel jutnak szervezetünkbe. A hormon- és génkezelt termékek mindenütt hódítanak, közben a természet nyújtotta táplálékok (hal, gomba, vadhús) értéke növekedett. Milyen utat járt be az emberiség addig, amíg eljutott a hamburgerek és a Coca-Cola koráig? Erről beszélgettem a debreceni Bődy Erzsébet néprajzkutató egyetemi tanárral.
-- A táplálkozás története nincs szinkronban a történelmi korokkal, ráadásul itt a folytonosság, illetve a visszatérés is nehezíti a korszakolást, ami ugyanakkor a nyersanyagtermesztésnek és a szociológiai viszonyoknak is függvénye. Mindenesetre a táplálkozási kultúráról már a mitológiák is említést tesznek. Igaz, konkrét írásos feljegyzések e tárgykörben csak az V--VI. századból maradtak fenn. A mediterrán civilizáció korából, amikor a földművelés értékteremtő modellnek számított, a földművelő ember pedig a társadalom elitjéhez tartozott. E kor legértékesebb termesztett növényének a búzát, a szőlőt és az olajfát tekintették. Ennek megfelelően táplálkozási rendszerük fő termékei a lepények, a bor, a szőlő és az olaj voltak. A kereszténység is ezeket szentesítette. A lepények továbbfejlesztett változataként születik majd meg a kenyér.
Amíg a mediterrán térséget elsősorban a vegetáriánus kultúra uralta, addig az
Észak- és Közép-Európában mozgó népcsoportok főleg vadászattal és halászattal,
valamint vadontermő növények gyűjtésével foglalkoztak. Körükben a marha
legelőjének mérete és a makkoltatott sertések száma volt a meghatározó érték,
ebből adódóan pedig a hústáplálék jutott főszerephez. Erjesztett kanca- és
tehéntejet is ittak, a vajat és a szalonnát pedig zsírzóként hasznosították.
Érdekes, hogy a lappok a táplálkozásnak ezt a módját egészen a XVIII. századig
megőrizték.
A két említett táplálkozási kultúra kiegyenlítődésének folyamata -- elsősorban
a kereszténységnek köszönhetően -- a VI. század végén veszi kezdetét. Végül az
európai étrendben a barbár népeknek köszönhetjük a hús-, a tej- és a ser
fogyasztásának meggyökeresedését, míg a kereszténység terjedésének
következménye a kenyér, a bor és az olaj népszerűsége.
Honfoglaló őseink hogyan illeszkednek ebbe a rendszerbe?
-- Állattartó eleink jól ismerték a tejfeldolgozást. Tudtak túrót, aludttejet készíteni, sajtot szárítani, sőt a húst is szárítással tartósították. Európának tehát a hús és a tészta szárítását, valamint a tej feldolgozásának különböző módjait ajándékozták. A köleskása meg egyenesen magyar találmány, később ennek továbbfejlesztett változataként alakul ki a húsos kása, a káposztás hús, illetve a töltött káposzta. Édesítőszerként őseink a mézből készült sert is ismerték. Állatállományukból viszont hiányzott a sertés. A kereszténység felvétele után, Szent László korában vált szokássá, hogy ünnepekkor kenyérlepényt vittek a templomba. A XII--XIII. században a kenyéradományról szóló egyházi rendelet is megszületett. És a kereszténység az étkezésre vonatkozó mértéktartást is hamarosan előírta. A magyar ember a XIV--XVI. században napjában kétszer fogyasztott meleg ételt. A reggeli munkák elvégzését követően úgy 9 óra tájban, illetve a napi feladatok elvégzése után. Ekkor még hiányzott a kenyérre alapozott étkezési mód, viszont sok tészta és kásaétel fogyott. A XVI. században végül a kenyér is megjelent az asztalon, sőt az ünnepi kenyér sütési módját is elsajátították. Ez idő tájt az egyház szerdára, péntekre és szombatra vonatkozóan böjtöt hirdetett, s ez a tény ugyancsak hozzájárult egy magyar specialitás, a lebbencs feltalálásához. Amíg a felső réteg tagjai ekkor már alacsony asztalok mellett étkeztek, addig a parasztság képviselői egyetlen tálból falatoztak ujjaik igénybevételével. Ez alól csupán a kanállal fogyasztott kása jelentett kivételt.
Mióta beszélhetünk szakácsművészetről?
-- Az európai szakácsművészet kialakulása a XVI. század tájára tehető, keletkezése Itáliához fűződik, ahonnan a sajtok és a tésztafélék indultak hódító útjukra. Egy évszázaddal később a franciák vették át tőlük a stafétabotot, ők főleg szószaikkal váltak világhírűvé. A levesek is akkor tájt váltak napi táplálékká, közülük a húsleves ünnepi étek lett. Kialakultak az étkezési fogások is. Mi ez idő tájt találtuk fel a csigatésztát.
Amerika felfedezése ugyancsak mérföldkő táplálkozási kultúránkban!
-- Így igaz. Az újvilágból exportált élelmiszernövények újítják meg az
európai étkezési kultúrát. A burgonya termesztése megállította kontinensünkön az
éhezést. Mi a Németalföldre vándorló magyar diákoknak köszönhetjük
megismerését. A németeknél lett talán a legnagyobb kultusza, hisz ők hamarosan
lisztet és szeszt is készítettek belőle.
Ugyancsak Amerikából kaptuk a kenyérgabona fontosságával vetekedő kukoricát, amely
nemcsak emberi táplálékul szolgált, hanem az állattartásban is szerepet játszott.
A magyar konyha szempontjából kiemelkedően fontos a paprika meghonosodása, hiszen felhasználásával új, magyaros ételek egész sora jön létre: a gulyás, a halászlé, a paprikás pörkölt. Ezek a mai napig a napi étkezés nemzeti szimbólumai. Hadd fűzzem azonnal hozzá: nemzeti jelképpé vált ételeink általában a parasztság konyhájáról kerültek ki. Első szakácskönyvünket pedig Misztótfalusi Kis Miklósnak köszönhetjük.
A XVIII--XIX. században a szakácsművészetnek még mindig Nyugat-Európa a
fellegvára, ott határozzák meg a magyar táplálkozáskultúrát is.
Ennek legfontosabb változása: a sertéshús (miután a disznók takarmányozása jóval
egyszerűbb) egyre inkább kiszorítja a marhahúst. A disznótorok egyenesen családi
összejövetelekké avanzsálnak. Általánosságban elterjed a magas asztal és a villa
mint evőeszköz használata.
Essék szó kedvenc italainkról is!
-- Az égetett szesz -- szláv hatásra -- előbb gabonából, majd gyümölcsből készült. Már a honfoglalás korában ismert volt, ám sokáig csak gyógyszerként használták. Tömeges elterjedése a török hódoltság idejére tehető. A babkávé ugyancsak ekkor honosodott meg nálunk. A bor kultúráját még a rómaiaktól vettük át, de a tokaji aszú csak a Rákócziak idejéből származik.
Hogyan jellemezné mai étkezési szokásainkat?
-- A házi főtt ételek elkészítése 2-3 órát is igénybe vesz, ugyanakkor a nők többségének ma már van saját munkahelye, ez az idő tehát nem biztos, hogy rendelkezésre áll. Törvényszerű, hogy ilyen esetben a gyorsételek egyre népszerűbbek lesznek. Ma a szendvicsek korát éljük, gyermekeink pedig előszeretettel fogyasztanak hamburgert, Coca-Colát. Miután egyhangú, egészségtelen ételekről van szó, az életmódváltozásnak feltétlenül be kell következnie.
Vidéken még hál' istennek élőbb a hagyományos konyha kultusza!
Egyetért-e azzal, hogy a magyaros konyha egészségtelen?
-- Valamikor a paraszt nyugodt volt jövőjét illetően, ha biztosítottnak látta a
kenyeret és a zsírzóanyagot. Mára már az is bizonyított, hogy a zsírosnak ítélt
mangalica húsa és szalonnája jóval kevesebb koleszterint tartalmazott, mint a mai
hússertéseké.
Azt tartom leginkább elfogadhatónak, ha mindenki maga választja ki a számára
legjobbat, hiszen ő tudja megítélni, mit bír el a gyomra. Nem árt persze
áttanulmányozni az ételek összetételét, a felhasznált tartósítószerek
jegyzékét. Házilag elkészített ételeinket mindenesetre értékeljük nagyra!
Zsebik Ildikó
Milyen tragikus ellentmondás feszíti ezt a kiáltást, amely két szerelmes száját hagyja el, amikor ifjú fejüket a guillotine alá hajtják. A két szerelmes pedig nem más, mint a francia költő, André Cheniér és imádottja, Madeleine grófkisasszony, a Coigny család gyermeke. Az olasz Umberto Giordano operája, az Andrea Cheniér, két történelmi személynek állít emléket és az az érdekessége, hogy más veristákhoz hasonlóan a szerző szorgalmasan sokat alkotott, nevét azonban csak ez a műve tette halhatatlanná.
Cselekménye mintegy fiaskója a francia forradalomnak, a forradalomnak, mely felfalja saját gyermekeit is.
A forradalom előestéjén a gróféknál estélyre készülnek. Gerald, a szolgasorsa ellen lázadó lakáj a vigasság kellős közepén rongyos csőcseléket vezet a pompás palotába. Tettéért azonnal menesztik, pedig lángoló vágy fűti Madeleine comtesse iránt. A vendégek között van a fiatal költő is, aki lángoló, de botrányt keltő szavakkal dicsőíti a szerelmet.
Évekkel később, mikor a forradalom már javában tombol, aggódó barátai menekülésre ösztökélik a költőt, akit azonban egy névtelen imádó — aki nem más mint Madeleine de Coigny — levelei maradásra kényszerítik. Találkozásuk után lángoló szerelem bontakozik ki közöttük. Az egykori lakájt, aki most a forradalmi törvényszék jelentős egyénisége, féltékenysége arra sarkallja, hogy árulóvá nyilvánítsa a költőt. Cheniér sorsa ezzel megpecsételődött, a guillotine vár rá, ahová "Éljen a halál!" felkiáltással Madeleine is követi…
Ez a valóságízű történet gyönyörű muzsikával van körítve, és mindhárom hősnek parádés énekelnivalót kínál.
Umberto Giordano operája, az Andrea Cheniér tehát az évad második bemutatója, melyet Rastislav Štúr tanított be, Guy Montavon, az erfurti operaigazgató rendezett, díszleteit Hank Irwin Kittel tervezte, a kosztümök Ľudmila Várossová ízlését dicsérik, az énekkart Naďa Raková tanította be, míg a koreográfiát id. Jozef Dolinský álmodta színpadra. Mielőtt azonban a részletekbe bocsátkoznék, örömmel állapítom meg, hogy — bár nem hibátlan, de az utóbbi idők legsikeresebb bemutatójának voltunk a tanúi.
A rendező — de vonatkozik ez az ügyes díszletekre és kosztümökre is — legnagyobb érdeme, hogy élettel tölti meg a cselekményt s plasztikusan domborítja ki a grófi estély hangulata és a forradalmi atmoszféra között tátongó ellentétet. Ugyanakkor a rendező az, aki elköveti a legsúlyosabb anakronizmust azzal, hogy anno 1794(!), amikor szinte szünet nélkül üzemel a guillotine — sortűzzel(!) löveti agyon a halálba induló szerelmeseket.
A három főszerepet három garnitúra tolmácsolja, melyből kettőt volt módomban meghallgatni. Az első bemutató fényét az izzította, hogy Peter Dvorský énekelte a költő szólamát. Atmoszférateremtő egyéniségének s jó hangbeli diszpozíciójának köszönhetően öröm volt művészetét élvezni. Sajnos, a sok vokális problémával küszködő Plamen Prokopie nem tudott felemelkedni erre a színvonalra.
Madeleine de Coigny szólamát két jeles primadonnánk Ľubica Rybárska és Iveta Matyášová énekelte egyaránt kitűnően. Számomra azonban árnyaltsága, színesebb egyéniség következtében Matyášová közelítette meg a komplexebb eszményi színvonalat.
A két Gerard — Martin Babjak és Ján Ďurčo — közül és az utóbbit
választom.
A helyszűke spanyolcsizmájának szorítása miatt a népes gárdáról "csak"
annyit, hogy méltó keretként övezték a protagonistákat. A betanító karmester
érdeme, hogy a komponista színpompás hangszerelése jól érvényesül, a produkciónak
van feszültsége, légköre és drámai izzása, amit a második előadáson az ifjonc
Martin Mázik is meg tudott valósítani.
Varga József
Sokféleképp lehet köszönteni valakit. Kézenfekvő, hogy egy író a hatvanötödik születésnapjára nem kaphat nagyobb ajándékot, mint egy könyvet — egy könyvet a saját verseivel, barátai bejegyzéseivel. Tudjuk, hogy ez csak a legkiváltságosabbaknak adatik meg, ám Gál Sándornak duplán is megadatott.
Gál Sándor par excellence író. Mégis Gál Sándor közéleti ember, színházcsináló, társadalmi erjedések részese. Közel harminc éve elnöke a Csemadok Kassa-környék Területi Választmányának, megalapítói között volt a kassai Thália Színháznak. Most az AB-ART Kiadó csokorba gyűjti Gál Sándor életművét, ami nem könnyű feladat, hisz Gál Sándort szinte egyetlen műfaj sem kerülte el. A líraibb műfajok mellett évtizedek hosszú során át művelte a publicisztikát is, de gondolkozott regényben és színpadban is.
Búcson született és nőtt fel, de ahogy Babits Esztergomban, Illyés Tihanyban, Fábry Stószon, Gál Sándor Buzitán lelt szellemi otthonra. A falu nemcsak vadásztanya lett számára, hanem maga az alfa és az omega.
December zúzmarás délutánján először a Csemadok Területi Választmánya
köszöntötte őt ünnepi ülésén, majd a helyi házasságkötő teremben folytatódott
az est, ahol barátok, munkatársak, falubéliek méltatták jó szóval, versekkel, vagy
csak egy csendes, huncutkás félmosollyal.
Az est kiötlője és megvalósítója Boda Ferenc volt, aki nem mindennapi társaságot
hívott egybe. Buzita — nemrég itt találkoztak a falusi színjátszók is —, ennyi
hírességet még egyszerre nem láthatott. Az ünnepeltet többek között Pomogáts
Béla, az Anyanyelvi Konferencia elnöke köszöntötte, aki szerint kisebbség van ugyan,
de kisebbségi író nincs, csak jó író. Az viszont attól függetlenül, hogy hol él,
része az egyetemes magyar irodalomnak. Mihályi Molnár László verssel járult hozzá
az ünnepi hangulathoz: „Hatvanöt elégett gyertyaszál!// — ez nem habostorta.//
Örökös izzó lobogás,// hatvanöt apró kicsi fáklya.// Hatvanöt konok// esztendőt
dobol a szíved,// közben az erek koszorútánca// egyre csak ugyanazt járja:// Éljen
ez a Sándor sokáig!?
Eljött Csörgits József is, a veresmarti költő és vadászcimbora, akit itt sem hazudtolt meg Közép-Európa — több határt is végiglátogatott, míg kies hazánkba bejutott. Gál Sándor mi mással is köszönhette volna meg ezt a varázslatos hangulatot, mint legújabb versével (Patetikus naplemente), amit Bendzsák Mónika olvasott fel. Hornyák Marek Gál Sándor-verseket zenésített meg (ha minden igaz, jövőre mindez CD-a is megjelenik), közülük hármat hallhattunk a zeneszerző és neje előadásában, s ekkor következett az igazi meglepetés. Boda Ferenc bemutatta az AB-ART Kiadó gondozásában megjelent 65 vers c. kötetet, s a Gál Sándor-igazolványt. Ez a vörös bőrkötéses könyvecske tartalmazza Gál Sándor első és utolsó versét, Hornyák Marek kottáit, Tóth József negyedéves egyetemi hallgató illusztrációit, Mihályi Molnár László és Pomogáts Béla köszöntőjét. Pomogáts Béla magyarul és franciául is idézte a hírhedt francia gyászhuszár, Clemenceau üzenetét, aki egy napra engedélyezte a GÁL SÁNDOR KÖZTÁRSASÁG megalakítását, ahová belépőül ez az igazolvány szolgál. De mintha már azt is üzente volna, hogy „madárszárnyakkal magasul a csend, az erdő készülődik a havazásra, álmában már éjszaka is fehér."
Aznap este Clemenceauval csak a vacsorára feltámadt malac álmodott.
Juhász Dósa János
Pozsonyban, az egykor háromnyelvű városban a magyarok száma mára alig 15 ezerre csökkent, s ezzel együtt a magyar iskolák is eltünedeztek, megfogyatkoztak az évek során.
A régmúlt századokban alapított líceumok, leányiskolák, reálgimnáziumok, a szegényebbeknek szánt utcai iskolák emlékét már talán az épületek sem őrzik. S az 1950 után indult legtöbb magyar iskola sorsa is sorban megpecsételődött.
A II. világháború után a ma Pozsonyhoz tartozó Oroszváron indult az ország (Csehszlovákia) első magyar tanítási nyelvű alapiskolája, a hatvanas években azonban megszűnt -- beolvadt a szlovák iskolába. Az oroszvári magyar gyerekek évtizedeken át a belvárosi Duna utcai iskolában tanultak, a kilencvenes évektől azonban már nem jár oroszvári gyerek magyar iskolába.
Az 1951-ben indult Ligetfalui Nemzeti és Középiskola felső tagozatát 1964-ben helyhiányra hivatkozva a kommunista hatalom megszüntette, ezt követően az osztályok és a gyerekek száma egy évtized alatt úgy elfogyott, hogy 1976-ban a maradék összevont osztály is megszűnt. A Főrévi Magyar Tannyelvű Nemzeti Iskolát (1951--1968) ugyancsak felszámolták, s erre a sorsra jutott a Vereknyén három összevont osztállyal indult magyar iskola is (1951--1975).
Maradt a Pozsonypüspöki Magyar Tannyelvű Alapiskola és a belvárosban, a Duna utcán a Pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium...
A belvárosi magyar iskola a Kalinčiak, a Podjavorinská és a Zoch utcát "megjárva" került 1959-ben a Duna utcára, abba az épületbe, ahol már a XIX. században is tanítóképző, leánygimnázium, majd 1950-től koedukált gimnázium, 1953-tól 1960-ig pedig magyar pedagógiai iskola, illetve főiskola működött.
A hetvenes években a tanulók létszáma a hétszázat is meghaladta, ma 510 diák
tanul itt az anyanyelvén, közülük 240 az alapfokon.
Az alapiskolások száma morzsolódik (két éve még 278, tavaly 267, idén 240),
párhuzamos osztály már csak az 1. és a 3. évfolyamban maradt, s fennáll a veszélye
annak, hogy jövőre már elsőben sem lesz...
Dávid Béla igazgató fontolgat, latolgat -- a pedagógusokkal és a szülői szövetséggel együtt rengeteg energiát fektet iskolája megtartására, sikeres működtetésére, a magyar szülők felkutatására, meggyőzésére. A pozsonyi magyar szervekhez is segítségért fordult -- nem anyagi támogatásért, hanem kézzel fogható segítségért a pozsonyi magyar családok megszólításában, mondhatnánk: visszahódításában. Mert ezúttal nem a felső szervek gördítenek akadályt a magyar osztályok nyitása elé -- a pozsonyi magyarok zöme egyszerűen nem vesz tudomást az anyanyelvi iskoláról. Elképzelhetetlen, hogy ne tudnának a Duna utcai létesítményről, még ha vidékről költöztek is a fővárosba... Az is csak nehezen hihető, hogy Európa felé tartva valaki a munkahelyi kellemetlenségek elkerülése érdekében döntsön a többségi nyelvű iskola mellett. A gyermekek iskolába való utaztatását is megoldották, Ligefaluból, Szunyogdiból iskolabusz hozza reggelenként a kicsiket, kedvükért a tanítást is csak fél kilenckor kezdik. S a tengernyi lehetőség, amit az iskola kínál! Első osztálytól hangszeres zeneoktatásra, külön angol órákra járhatnak a gyerekek, sőt, számítógépes oktatásra is jelentkezhetnek, ahol számítástechnikai alapműveleteket sajátítanak el. Nem kell már a tehetséges gyereket Ausztriába ingáztatni, angol vagy más elit iskolába járatni -- a szükséges nyelvtudást itt is megszerezheti, ráadásul itt alapos műveltséget szerez a többi (pl. természettudományi) tárgyból is -- az anyanyelvén. És szlovákul is megtanul! A tanulmányi sikerek, az országos eredmények, a nemzetközi kapcsolatok ismertetése külön cikket érdemelne!
Morvai Katalin, az alapiskola igazgatóhelyettese elmondja, hogy öt éve az iskola vezetése, a pedagógusok és a szülők közreműködésével beíratási programot dolgoztak ki. Azóta -- pályázatokon nyert pénzen -- ajándékot vesznek a leendő elsősöknek, s rendezvényekre invitálják őket. A belvárosi magyar óvodásokat karácsonykor (mint már az előző években is) ünnepségre hívták, ahol kultúrműsor, bábelőadás keretében a kicsik és az iskolások első ízben mutatkoztak be egymásnak. "Sulileső" címen nemrég nyílt napot is rendeztek (erről Pozsony valamennyi óvodájában kétnyelvű meghívót, illetve tájékoztatót függesztettek ki), az iskolát bemutaó fotókiállítással, a napközis szakkörök és a tanulók munkáiból készült tárlattal, bemutató tanítási órával, napköziben tett látogatással, játékkal. Nem sok, mindössze tizenöt leendő kis elsős vett részt ezen a kellemes, egész napos rendezvényen. Pedig sok családba érkezett rá meghívó -- kérdőívek segítségével ugyanis adatbázist hoztak létre a kisgyermekes pozsonyi magyar családok (cím)jegyzékével. Az adatokat állandóan aktualizálják, figyelik, névre szóló levélben, helyi szlovák lapok hasábjain fordulnak a magyarokhoz...
Országos jelenség, hogy a gyerekek száma csökken, de Pozsonyban nem csak erről van szó. Hanem arról, hogy az itt élő magyarok nagy része nem ragaszkodik ősi szellemi és nyelvi örökségéhez, közömbössé, kényelmessé válik, a könnyebb érvényesülés útját választja. Magyar újságot sem olvas, ez az írás sem jut el hozzá... Talán, ha a Blikk magyar billboardjai mellett Pozsony belvárosában és a lakótelepeken hatalmas táblaképeket helyeznénk el, ordító kérdőjelekkel: Pozsonyi magyarok! Vagytok vagy nem vagytok???
Ferenczy Éva
Szerdán zajlott le a cseh képviselőház és szenátus együttes ülése, amely feladata az új államfő megválasztása volt. Václav Havelnek, aki a rendszerváltás óta töltötte be Csehszlovákia, majd Csehország elnökének tisztségét, február 2-án jár le a mandátuma és többször már nem választható meg az alkotmány szerint. Havel nagy nemzetközi tekintélynek örvend, elismerték és nagyra becsülték mind Európában, mind a tengerentúlon. Utódlása ügyében talán éppen ezért nagyon nehéz a megállapodás.
Szerdán a Prágai Vár Spanyol Termében három fordulóban próbálkoztak az új elnök megválasztásával, de sikertelenül. Az új, ugyancsak három fordulós elnökválasztást két héten belül kell lebonyolítani, mert az ország nem maradhat államfő (és személyében a fegyveres erők főparancsnoka) nélkül, amikor cseh katonák készülnek iraki bevetésre az USA oldalán és oly sok a tennivaló az EU-csatlakozás ügyében. Ráadásul az elnökválasztás kudarca önbagában is igen bonyolult és zilált belpolitikai helyzetet teremtett és ennek elsimítására feltétlenül szükség van egy integráló személyiségre az államfői poszton.
Az elnökválasztáson négy jelölt indult: Petr Pithart (a kereszténydemokrata KDÚ--ČSL indítványára), Václav Klaus (ODS--Polgári Demokrata Párt), Jaroslav Bureż (ČSSD--Szociáldemokrata Párt) és Miroslav Kríženecky (KSČM--Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja). A szociáldemokrata és a kommunista jelölt már az első fordulóban simán kiesett és a második forduló Petr Pithart és Václav Klaus párharca lett. Az elnökválasztási szabályok szerint az első két fordulóban mind a jelenlévő szenátusi, mind a képviselőházi tagok többségének szavazatát kell elnyerni, tehát a 200 tagú parlamentben 101, a 81 tagú szenátusban 41 szavazatot. Már az első fordulóban nyilvánvaló volt, hogy a szociáldemokraták távolról sem egységesek, hiszen saját jelöltjük ellen is többen szavaztak. A második fordulóban Klaus a képviselőházban győzött 77:46 arányban, de a szenátusban alulmaradt Piharttal szemben 43:32 arányban. Mivel mindkét házban győzni kell, sor került a harmadik szavazásra is. Itt már nem számították külön a szenátus és külön a képviselőház szavazatait, hanem az összesített arányokat vették figyelembe. Klaus 113, Pithart 84 szavazatot szerzett, csakhogy több, mint nyolcvanan érvénytelen szavazatot adtak le, amivel megtorpedózták az eredményt, hiszen a jelenlevők felénél legalább eggyel több szavazata senkinek sem lett. A győztesnek 141 szavazatra lett volna szüksége, az előnyt szerzett Klausnak pedig csak 113 jutott.
Az így kialakult helyzet legfőképpen a hatalmon levő szociáldemokrácia szétziláltságát tükrözi. Špidla pártelnök képtelen volt egységes szavazásra bírni párthíveit, mert azok egy része a volt kormányfőt, Miloš Zemant szeretné látni az elnöki poszton. Zeman csak a megismételt választásokon vesz részt, ezért "kellett" az első választásokat meghiúsítani. Ez nemcsak a pártfegyelemről ad rossz bizonyítványt, hanem a pártban uralkodó érdekkülönbségekről is. Magatartásukkal olyan helyzetet teremtettek a képviselők, hogy a két héten belül esedékes új elnökválasztásokon a kommunisták a mérleg nyelvének szerepébe léphetnek elő. A kommunistáknak Zeman természetesen jobban megfelel, mint Klaus, vagy Pithart. Egy cseh elemző szerint a szociáldemokrácia ma a valóságban három pártból áll: Špidla híveiből, Zeman híveiből és az ún. ellenzéki szerződés híveiből, akik visszasírják kényelmes kisebbségi kormányzásukat az ellenzéki Klaus-féle ODS csendes támogatásával. Feltehető, hogy ez utóbbiak a mostani elnökválasztáson a régi ellenfélre, Klausra szavaztak.
Egy nyilvánvaló: a jelenlegi kormánykoalíciónak nem sikerült egyesítenie koalíciós partnereit, sőt magát a koalíció vezető pártját sem. Amennyiben az egységesítés az elkövetkező igen rövid idő alatt sem sikerül, Csehországban a politikai paletta felaprózódása, pártcsatározásokban kimerülő zűrzavar fenyeget. Ez nem jó előjel a közelgő EU-csatlakozás előtt.
BÁTSY GÉZA
Nehezen ocsúdunk az év eleji áremelkedések következtében elszenvedett kisebb-nagyobb sokkokból. Hiába harangozták be már jó előre, hogy szinte mindennek felmegy az ára, mégis, amikor a januári rezsiszámláinkat meghozták, meghűlt bennünk a vér. Akár 1000-1500 koronával is többet vasalnak be rajtunk. A hivatalos, átlagos statisztika természetesen félrevezetően csak pár száz koronás emelésről szól. Akinek háza van, az felkötheti azt a bizonyos alsóneműt. Nem is lehet csodálkozni azon, hogy az év elején égtek az energiaszolgáltatók telefonvonalai. Az emberek ugyanis nem akartak hinni a szemüknek, amikor az emelt számlákat meglátták.
Most egy másik "merénylet" készül pénztárcánk ellen. Talán még nehezebb lesz lenyelni ezt a békát. Az egészségügy nagy baján úgy kívánnak javítani, hogy tőlünk nagyobb anyagi hozzájárulást kérnek. A tárca minisztere szerint ez havonta csupán 53 koronával terhel meg bennünket, ám, mint az előbb is utaltam rá, ezek becsapós, átlagszámításos statisztikák. Mert ki ne tudná, hogy egy idősebb vagy krónikus beteg ember havonta több száz (lehet, hogy ezer?) koronát is kénytelen otthagyni a patikában, s többször kénytelen megjelenni az orvosnál is. S ha netán még kórházba is kerül, akkor az isten legyen hozzá irgalmas... Harminc koronát kell majd naponta fizetnünk a kórházi kosztért, harmincat az ottlétért (kevés kivételtől eltekintve). Húsz koronáért válthatjuk ki a receptet, és húsz koronát leszünk kénytelenek letenni az orvos asztalára egy-egy látogatáskor. Ja, és mentőt szinte egyáltalán nem igényelhetünk, az ingyenes betegszállítás is már a múlté. Ha valaki netán infarktust kap, az vessen magára...
Nemrég gyógyszerforgalmazók és egészségügyi szakemberek tartottak vitanapot az egészségügy reformjáról. Az egészségügyi miniszter is tartott egy előadást, ahol rámutatott arra, hogy az egészségügy olyan, mint egy lyukas kanna. Hiába öntünk bele akármennyi vizet, a lyukakon mind elfolyik. Nincs mese, először a lyukakat kell befoltozni.
A fentebb felsorolt stabilizációs intézkedések ezt szolgálják. Nagy kérdés persze, hogy mennyire lesznek hatékonyak. A miniszter azonban elszánt és további reformokat készít elő az egészségügyi rendszerben és a hálózatban is. Így előfordulhat, hogy nagyobb távolságra kell utaznunk egy-egy műtét vagy vizsgálat miatt. Azt már mondani sem kell, mindez saját költségeinket növeli. Egyes vélemények szerint a kis kórházak sorsa megpecsételődött, bezárják őket.
Horrorfilmbe illő történetek keringenek, szájról szájra járnak arról, hogy bánnak a betegekkel a kórházakban. Rutinműtétekbe bele lehet halni, egy törött lábból csonkítás lehet... Egyik orvos ismerősöm mesélte, hogy egy konzílium alkalmával nyomatékosan kérték, nehogy infúziót ajánljon a betegnek, mert egy adag sincs belőle a kórház gyógyszertárában... S az orvosok is mintha egyre fásultabbak lennének. Mással aligha lehet magyarázni olyan embertelen bánásmódot, ha egy idős, súlyosan beteg embert reggel kilenctől délután fél háromig várakoztatnak vizsgálatra. Ez ugyanis nem pénzkérdés! Ha a beteg magasabb kort elér, sok kórházban járja a mondás, kár belé a (drága) gyógyszer! S a hozzátartozót azzal nyugtatják meg, hisz már elég idős a bácsi, halál ellen nincs orvosság...
S az orvosság, a gyógyszer is egyre többe fog kerülni, s nincs kizárva, hogy sok külföldi modern gyógyszer helyett inkább a régebbi, kevésbé hatékony és főleg olcsóbb orvosságokat írják majd fel a betegnek. Mi ez, ha nem visszafejlődés? Jól mondta a miniszter, amikor úgy nyilatkozott, hogy a közvéleménynek meg kell magyarázni, ne várjon minőségi javulást az egészségügyi ellátásban annak fejében, hogy anyagilag most már ő is egyre inkább hozzájárul. Az egészségügyi biztosítás emelését csak akkor tartja elképzelhetőnek, ha pontosan meghatározzák, hogy ennek fejében mire jogosult a biztosított. Csak sejthetjük, hogy szinte a minimumra. Egy biztos, a meddő házaspárok művi megtermékenyítése átkerül az ún. luxuskategóriába, vagyis keményen kell fizetni érte. Pedig Európa más országaiban legalább néhány beavatkozást a biztosító térít. A felmérések szerint az országban kb. 50 ezer meddőséggel küszködő pár él, ami sikeres művi megtermékenyítés esetén legalább 50-60 ezer egészséges újszülöttet jelentene. Ám úgy látszik, ez senkit sem érdekel. A drogosokat, alkoholistákat viszont továbbra is ingyen kezelik, márpedig a statisztikák szerint főleg a drogosoknál a gyógyulás esélye nagyon kicsi. Szóval anomáliák akadnak bőven, s melléfogások is. Pedig még nem is szóltunk arról, lesz-e pénz a rákbetegek, a szív- és érrendszeri betegek gyógyítására, melyek valóban csillagászati összegeket emésztenek fel, de életben tarthatják, sőt meg is gyógyíthatják a betegeket. S ennél semmi sem lehet fontosabb!
Nem szeretnék kórházigazgató, orvos, de legfőképp beteg lenni. A kiszolgáltatottságnál aligha van borzasztóbb érzés. Ha tehetném, egy jó nagy fecskendővel pénzinjekciót adnék az egészségügynek, amitől hipp-hopp meggyógyulna, virgonc lenne. Egyelőre azonban még csak a lyukak betömése folyik. A mi pénzünkből!
Brogyányi V. Júlia