SZLOVÁKIAI MAGYAR HETILAP * 2. szám * 2003. január 10. * XI. évf.
Klaus versus Mečiar... Tíz évvel ezelőtt a cseh és a szlovák politikusok megegyeztek abban, hogy a közös állam, amely 1918-ban jött létre, megszűnik. 1992 szilvesztere volt Csehszlovákia utolsó napja. "Tudtuk, hogy a válásnak nagyvonalúan kell végbemennie" emlékszik Václav Klaus, aki abban az időben a legfontosabb és legbefolyásosabb cseh politikus volt -- áll a bevezetôjében annak az interjúnak, amelyet a Magazín DNES munkatársa, Ondrej Hejma készített Václav Klausszal Csehszlovákia felosztásának tizedik évfordulója apropóján. A beszélgetést rövidítve közöljük.
Már nem mindenki emlékszik pontosan arra, hogy mi minden játszódott le, ráadásul felnőtt egy új generáció, amely lehet, hogy nem is tudja, hogy a csehek és a szlovákok közös államban éltek... Mi jut az eszébe, ha azt kérdezem: Milyen okai voltak a szétválásnak?
-- Habár Csehszlovákiában nőttem fel és éltem, sokáig nem értettem a történelmi összefüggéseket. Valamikor a nyolcvanas évek elején jutottam el először a felismeréshez, amikor egyszer a morva--szlovák határon síeltem. Javorníky, Beszkidek, Fehér-Kárpátok... Óriási csodálkozásomra több helyen is megpillantottam olyan határköveket, amelyek még a háborús szlovák állam idejéből maradtak ott. Nekem, prágainak, aki síelni inkább a Krkonoséra vagy a Sumavára jártam, ez sokkoló és ismeretlen dolog volt. Attól az időtől fogva jóval intenzívebben foglalkoztattak a történelmi összefüggések.
Hogyan emlékezik most, egy bizonyos idő távlatából, a szlovák politikusokra, akikkel tárgyalt?
-- A szlovák politikai reprezentációban -- és hangsúlyozom, semmit sem állítok az ötmillió szlovák állampolgárról -- nem volt senki, aki pajzsára ne tűzte volna Szlovákia önállóságát.
Valóban senki?
-- Az, hogy divat lett mindent Vladimír Mečiar személyével összefüggésbe hozni, végzetes tévedés, hazugság és igazságtalanság. Felelősséggel jelenthetem ki, hogy azokon az éjjeleken át tartó egyezkedéseken a szlovák delegációból éppen Mečiar volt az, aki racionálisan és középutasan gondolkodott. Az azonnali és villám-kettéválás extrémista harcosa nemcsak Húska volt, hanem olyan ismert személyek, mint a késôbbi Kováč köztársasági elnök úr, nem is beszélve Čarnogursky úrról. Hozzájuk képest Vladimír Mečiar egyáltalán nem volt az önálló Szlovákia élharcosa.
Hogyan nyilvánult meg például az, hogy Čarnogursky jobban harcolt az önálló Szlovákiáért, mint Mečiar?
-- Tíz év után már megoszthatok a nyilvánossággal egy számomra rendkívül fontos epizódot. Akkor, áprilisban, nagyjából másfél hónappal a sorsdöntô csehszlovák választások előtt, részt vettem Bonnban egy Kohl kancellár által szervezett találkozón, ahol Ján Čarnogurský is jelent volt. A hivatalos vacsora után az egyik mellékteremben találkoztunk, mert meg akartam kérdezni tőle, hogyan látja a dolgokat, és mivel tud hozzájárulni a közös állam megtartásához. Hideg zuhanyként ért, amit mondott. Tanúk nélkül voltunk, semmit sem játszott meg, nem mondta, hogy természetesen a közös államért van... Nem, őszintén a szemembe mondta, hogy egy másodpercig sem gondolkozik azon a lehetôségen, hogy a közös állam megmaradjon. Ezt azért mondom csupán, hogy alátámasszam, Szlovákiában nem volt politikus, aki másként tárgyalt volna. Azok között sem, akik aztán a választásokat megnyerték, ám a választások vesztesei között sem.
Čarnogurský azok közé tartozott, akik a választások utáni döntő egyezkedésen nem vettek részt. Mečiar pedig nem volt a leghatározottabb. Ki volt akkor a szlovák oldalon a "harapós kutya"?
-- Egyértelműen a Húska--Kováč páros. Meglehetősen paradox, hogy míg a történelem Húskát a végzetes nacionalista szerepébe kényszerítette, addig Michal Kováčból demokratikus államfőt csinált. A leghatározottabb ember, aki egyetlen kiskaput sem hagyott nyitva, minden kétséget kizáróan Kováč volt. Azt hiszem, hidegvérűen kalkulált: A federáció köztársasági elnöke sosem leszek, de az önálló Szlovákia államfője még lehetnék, s ez nem elhanyagolható dolog. (...)
Létezik egy híres fénykép, amelyen ön és Vladimír Mečiar látható egy fa alatt a Tugendhat villánál négyszemközti tárgyalás közben. Mi történt ott?
-- Ezek a felvételek bejárták a világot... Meg kell mondjam, akkor szembesültem azzal a kellemetlen igazsággal, hogy nincs kivel tárgyalnom. Legalábbis nem arról, amiért én Brünnbe tárgyalni mentem.
A szövetségi állam megtartásáról?
-- Abban az időben engem a csehszlovák köztársasági elnök, Havel formálisan felkért a szövetségi kormány felállítására, és én találkozni mentem a szlovák választások győztesével. Azért mentem el tárgyalni, hogy a szövetségi kormányt létre tudjuk hozni. Az, hogy milyen gyorsan csapott át a szövetségi kormányról való tárgyalás a föderáció felbontásáról szóló egyezkedésre, nagyon lehűtött.
Tehát az alatt a fa alatt tudta meg, hogy nincs tovább. A megbeszélések hátralévő része a kalács szétosztása volt?
-- Attól a pillanattól kezdve, hogy kiderült az igazság, néhány napig, sőt hétig is eltartott míg mindannyian megbékéltünk a helyzettel és elfogadtuk mint realitást, kiindulási helyzetet a további egyezkedésekre, amelyet ön a kalács szétosztásának nevez. Természetesen a szlovák fél ezt úgy igyekezett intézni, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, tehát megbeszélések kezdődtek a konföderációról és így tovább. Erre azt mondtuk, ez nem az a tervezet, amely bennünket érdekel.
És milyen volt az a tervezet, amelyik önt érdekelte?
-- Szövetségi államban akarunk élni, amennyiben lehetséges, de más lehetőséget nem fogadunk el. (...)
Mint ahogy már többször is említettük, azóta tíz év telt el. Mit adott és vett el tőlünk ez az időszak?
-- Kisebb játékosok lettünk a világ sakktábláján, és ez veszteség. Nem találtunk nevet az országnak. A két szóból álló Cseh Köztársaság elnevezés szerencsétlen, fék. Főleg külföldön keverik az ilyesmit az emberek, nem tudják használni a kifejezést. Az bizonyos, hogy valamit vesztettünk, hiszen a szlovák jelenlét hozadék volt, éppen úgy, mintha egy másik ember van valakinek a közelében. A szlovákok mégiscsak fiatalabb és élettel telibb nemzet, mint mi. Gazdaságilag, úgy gondolom, ez a hatás nagyon kicsi és elhanyagolható. (...)
A történelembe úgy ivódott bele, hogy ön Vladimír Mečiarral szétválasztotta Csehszlovákiát és két önálló államot hoztak létre. Ebben a megvilágításban ön a Cseh Köztársaság alapító atyjának tekinti magát, vagy inkább a bábaasszonynak, aki mellette volt?
-- Ha a két kifejezés közül kellene választanom, akkor inkább a bábaasszony lennék, de azért belekapaszkodom a szóba -- szétválaszottuk. úgy gondolom, hogy mi Vladimír Mečiarral valami mást vittünk véghez. Mi a szövetséget nagyvonalúan felbontottuk. Képesek voltunk felülkerekedni az apró nézeteltéréseken, civakodásokon, hogy egyik képet ide, másikat oda, mert tudtuk azt, hogy ezt a válást nem terhelhetjük kicsinyességekkel, amelyeknek ugyan van jelentőségük, de -- és ezt mi tudatosítottuk -- nem engedhetjük, hogy az egészet befolyásolják.
(Magazín DNES, ford.: vida)
Az utóbbi hetekben a világközvélemény idegeit borzolja az észak-koreai (KNDK) atomprogram felújítása. A jongbjongi atomerőmű egy közel évtizedes amerikai -- észak-koreai szerződés alapján már nyolc éve nem működik. Az országban a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (MAAE) három felügyelője, ellenőrző kamerák és hivatalos pecsétek őrködtek afölött, hogy az atombomba elkészítéséhez szükséges plutóniumot is gyártani képes atomerőművet ne helyezhessék újból üzembe. Ennek fejében az Egyesült Államok hőerőművek számára olajat szállított folyamatosan a KNDK-nak, hogy fedezhesse villanyáram-szükségletét. A KNDK a megállapodást a múlt év végén felrúgta, az ENSZ pecsétjeit leszedte az atomerőműről, az ellenőrző kamerákat leszerelte és a MAAE ellenőreit kitessékelte az országból. Mindez arra enged következtetni, hogy a KNDK felújítja atomprogramját, s nemcsak áramot, hanem nukleáris fegyvereket is gyárt majd. Van ez akkora veszély, mint a feltételezett iraki tömegpusztító fegyverek gyártása.
Az Egyesült Államok mégis mérsékelten ítéli meg a KNDK szerződésbontását. George Bush amerikai elnök a minap kijelentette: "Az Észak-Korea atomprogramja körül kirobbant válságot meg lehet oldani békés eszközökkel. Nem katonai, hanem diplomáciai természetű ellentét állít szembe minket egymással... úgy gondolom, a helyzetet békésen meg lehet oldani a diplomácia eszközeivel" -- mondta az elnök újságíróknak. Az Egyesült Államoknak az a célja, hogy együttműködjék a térség országaival a Koreai-félsziget atomfegyvermentes övezetté tétele érdekében -- idézte Bush elnököt az AP hírügynökség. Az USA a válság idejére meg sem szüntette az élelmiszer-segélyek szállítását a KNDK-ba, s bár gazdasági korlátozásokat érvényesít, a segélyprogramok terén becsülettel elvégzi az ENSZ által ráruházott feladatot.
Miért olyan harcias az USA magatartása Irakkal szemben, ahol mindeddig nyomát sem találták atomerőműnek, vagy atomfegyver kifejlesztésére irányuló munkálatoknak, s miért ilyen békülékeny Észak-Koreával szemben, ahol már töltik is a fűtőelemeket az atomreaktorokba? A sztereotip válasz ilyenkor rendszerint az szokott lenni, hogy Koreában nincsenek kőolajlelőhelyek, Irakban pedig vannak, mégpedig sok. Kétségtelen, az USA érdekelt abban, hogy a kőolajlelőhelyekkel rendelkezô országokat egy "karámba hajtsa" és zokon veszi, ha e téren valamely diktatúra külön utakon jár. Az észak-koreai atomválság problémája azonban más jellegű. Igaz, a KNDK-nak vannak nagy hatósugarú rakétái is, s amennyiben ezekhez atomtöltetet szerez, komoly veszélynek teheti ki a világot. Az USA mégsem tart ettől. A KNDK Irak és Irán mellett beletartozik a "gonosz tengelyébe", de a terrorizmus világméretű harcához -- s ez lényeges -- nem fűzi semmiféle ideológiai kötôdés. Korea nem tartozik az iszlám világhoz. Ha szállít is ilyen-olyan rakétákat, vagy fegyvereket iszlám országoknak, ezt kereskedelmi alapon teszi (jól jön minden dollár ott, ahol kevés van belôle), a terrorizmus gyakorlata azonban távol áll katonai doktrínájától. Észak-Korea mondhatni katonailag igencsak konzervatív, a régi szovjet hadvezetési elveken alapul: nagy roham, sok áldozattal, rajvonalban, szemben az ellenséggel. Fegyelem mindekelőtt és semmiféle partizánkodás terrorista módra. Az amerikaiak igen jól tudják, hogy Észak-Korea nem jelent aktuális katonai veszélyt az USA számára. Bár a szomszédban, Dél-Koreában 35 ezer amerikai katona állomásozik, a KNDK-nak nincs esélye arra, hogy eredményes harcot vívjon bárkivel hagyományos hadvezetésével. Ehhez ugyanis szövetséges kell. Északon a nagy szövetséges Szovjetunió megszűnt, nyugaton a nagy szövetséges Kína immár csak "haladó hagyományként" ápolja a barátságot a KNDK-val, de egyáltalán nem érdeke, hogy kis szomszédja atomfegyvereket fejlesszen. Mind Moszkva, mind Peking ellenzi a KNDK atomprogramját.
Mindebből az derül ki, hogy Észak-Korea valamiféle politikai, vagy méginkább gazdasági tőkét próbál kovácsolni abból a kicsibôl, amije van -- az atomerőműből, amelyben plutóniumot lehet gyártani. Próbálkozás mindez, felhajtás, blöffölés, feszültségnövelés, ami kellemetlen ugyan az Egyesült Államoknak, mert az ügy elsimítása pénzbe fog kerülni, de a terrorizmus elleni hadjáratot közvetlenül nem veszélyezteti. Az USA képes két fronton vívni a harcot, de nem igazán akarja. Még Irakban sem, a legutóbbi jelentések szerint Bush elnök egyre gyakrabban hangoztatja, hogy van diplomáciai megoldás is, s nem biztos, hogy Szaddámnak van atomfegyvere. A biológiai fegyverektôl és a mérges gázoktól tartani kell, de emiatt háborút talán nem is kell vívni... Egy anyahajó már el is hajózott a Perzsa-öbölből, bár a közelben maradt. A nagy kardcsörtetés nem mindig végződik háborúval. Reméljük, sem Irak, sem a KNDK esetében. A nagyszabású amerikai erődemonstráció lassan csak felőrli a makacskodó diktatúrák erejét. Volt már erre példa nagyobb arányokban is.
BÁTSY GÉZA
Január a tervezgetés időszaka. Most kell felmérnünk, mi iránt lehet a következő hónapokban a piacon kereslet, éppen ezért már most el kell döntenünk, mivel akarunk, fogunk a jobb idő beálltával kertünkben, fóliasátrunk alatt vagy üvegházunkban foglalkozni.
S már most meg kell tervezni a kártevők elleni növényvédelmet is.
A legnagyobb gondot konyhakerti növényeink számára évről évre az atkák, a tetvek, a lisztecskék és a tripszek jelentik. Kertünk nemkívánatos vendégei ellen legbiztosabban saját természetes ellenségeikkel, a különféle élősködőkkel vehetjük fel a küzdelmet.
Például a fürkészdarázzsal. A fürkészdarázs (Encarsia formosa) pici, mintegy 0,6 milliméter nagyságú állatka, s az üvegházi molytetű lárváin élősködik. A megtámadott lárvák megfeketednek és a belsejükben kifejlődik a fürkész.
A ragadozó atka (Phytoseilus persimilis) 0,5 mm hosszú, gyorsan mozgó fajta, naponta 5 kifejlődött egyedet, 20 tojást és elsődleges lárvát képes elpusztítani.
Az Aphydius colemani szintén fürkészdarázs, felnőtt egyede 20 mm nagyságú. Sötét színezetű rovar, s a felnőtt tetveken élősködik. A megkárosított egyedek mumifikált állapotba kerülnek, s valójában úgy néznek ki, mintha felfúvódtak volna és szalmaszínűvé változnak. Egyetlen aphydius nőstény 300 tetvet parazitál. A megfertőzött egyedek egy bizonyos riasztó jellegű hormont bocsátanak ki magukból, melytôl a többi állatka (védekezésképp) a földre kerül, ahol aztán elpusztul.
Az Amblyseius cucumeris fél centi nagyságú fehér színezetű ragadozó atka. Leginkább a tripszek lárváit támadja meg. Az atkákat még kora tavasszal (mielőtt a tripszek tömegesen elszaporodnának) érdemes a palántákra kihelyezni. A bioagens használata az üvegházban egyszerű és elegáns kértevô elleni növényvédő módszer. Használata nem igényes, csak egy a fontos: idôben kell kihelyezni, az atkák aztán már tudják a dolgukat, azonnal megkeresik zsákmányukat. Az üvegházakban tovább szaporodnak, így "hatásuk" addig tart, amíg felfalható kártevőt találnak. Az emberre nem ártalmasak, ezért lakásban, szobanövények védelmére is hasznosíthatók.
A Polyversum valójában Phytium oligandrum mikogomba, mely a gyökérgombák gombás talajbetegségét semlegesíti, ezen túlmenően pedig a növekedést és a virágképzést serkenti. S pédlául meggátolja a palántadôlést is. A készítmény alkalmazása egyszerű: a magvakat vagy a palátát a szerbe mártjuk, majd késôbb a növényeket beöntözzük az oldatával. Kiváló megelőző hatású készítmény, s "egy kalap alatt" védi és stimulálja is a növényeket.
Kertjeinkben a biológiai szereken kívül számos biotechnikai készítmény használata is ajánlatos. Ilyek például a ragadós színcsapdák. Ezek színükkel vonzzák a rovarokat, a kártevők rátapadnak a ragadós felületre és elpusztulnak.
Lássuk néhány színcsapda konkrét, gyakorlati hasznát is.
A sárga ragadós lapok üvegházi molyok, legyek, pattanóbogarak, bolhák, aknázólegyek, s tőzegszúnyogok rettegett csapdái.
A sárga szferikus lapok cseresznyelegyek "gyilkosai".
A kék színű lapok tripszek csapdái.
A fehér színű lapok fehér szilvadarazsak, sárga szilvadarazsak és káposztalegyek ádáz ellenségei.
A ragadós szalagok megakadályozzák a hangyák, az araszolók és egyéb kártevők fa koronájába való feljutását.
A feromon csapdák a gyümölcsösökben és a szőlőkben a molyokat "fogják ki", az üvegházakban pedig a gyapottok lepkéit "csalogatják" magukhoz.
Tamašek Zoltán
A különféle színcsapdák és ragadós szalagok igen hatékony biológiai növényvédôszerek
1904. november 18-án a Király Színház új szerzőt avatott, aki civilben a Málnai-féle leánynevelő intézet számtantanára, s aki hamvas leánynövendékeinek dalba írta csak úgy magánszorgalomból a Csipkerózsikát. Beöthy László nem sokáig habozott, megbízta őt Bakonyi Károlynak a János vitézből írt szövegkönyvének a megzenésítésével. A munka elkészült, Kacsóh Pongrác pedig bevonult az egyműves szerzők népes táborába.
A János vitéz 689-szer került színpadra a címszerepben Fedák Sárival. Ez a tény akár sokatmondó is lehet(ne), s választ is adhat arra a kérdésre, hogy miért is érezzük 2003-ban eléggé avíttnak és sziruposnak a művet. Bakonyi az eredeti Petőfi-eposz főbb vonulatait hagyja meg, szinte teljesen kiiktatja belőle a meseelemeket. Marad a házsártos mostoha, a szende Iluska, a címszereplő, vázlatokban Bagó, a huszárok, a francia udvar és a legvégén Tündérország. Ha ez utóbbi nem lenne, akkor akár mai szomorújátékként is adni lehetne.
Qintus Konrád komáromi rendezésével az a legnagyobb gond, hogy bárhogy is igyekezett, nem tudta eldönteni, hogy színtiszta mesét, paródiát vagy egy véresen komoly népszínművet akar-e színpadra állítani Komáromban. Így aztán van ebből is s amabból is. De ez az ötvözet nem mindig keveredik a megfelelő arányban, s így van ahol összeáll, de sajnos van, ahol széthull atomjaira. Vonatkozik ez a cselekmény- s a színészvezetésre is.
Petőfi művének igazi értékét a bájos tündérmese adja, s ez eleve hiányzik a Bakonyi-féle változatból. Igaz, nagyon nehéz lenne medvéket és egyéb vadállatokat, zsiványtanyát és főleg a tündérmesék kellékeit színpadra vinni. Marad a falusi életkép huszártoborzóval körítve, a francia király udvara s a híres diadal, ami ebben a változatban inkább Háry Jánost idézi, mintsem János vitézt, s a végén, mivelhogy nincs egyik társszerzőnek sem okosabb ötlete, mégiscsak marad Tündérország. Quintus ezt azzal a meghökkentő s igen tetszetős ötlettel ellensúlyozza, hogy miután elrepül a fejünk fölött a boszorkány, repülőgépzúgás hallatszik, s a szereplők az élen Iluskával nemcsak feltámadnak, hanem át is lépnek a mába. János vitéz mint Olasz István bejön civilben babakocsit tolva. Tehát az alatt a néhány másodperc alatt legalább kilenc hónap eltelt, bár a mesében ezt sosem lehet tudni.
Három teljesen eltérő felvonást látunk. Az elsőben a falusi életkép még pontos is lenne, ha Varsányi Mari nem karikírozná túl a mostoha szerepét. Iluska viszont nem létezik, Derzsi Réka már szinte teljesen láthatatlan a színpadon. Nem úgy Olasz István Kukorica Jancsija, ő az egész előadás egyetlen vérbő, rendezőileg is következetesen végigvitt figurája. Ez a Kukorica János talpraesett, ízig-vérig élő figura, aki valahogy mégis idegenül mozog ennyi báb között. Ezt csak kiemeli a papírmasé ízű huszárok bejövetele, akik igen bávatag képet nyújtanak, s akár egy mai hadsereg paródiái is lehetnének. Nem segít ezen Énekes István elég zavaros koreográfiája sem, amivel szemmel láthatóan nem boldogulnak a díszletmunkásból operetthuszárrá átvedlett alkalmi statiszták sem. Mivel Iluska eleve szereposztási baki, Bagó szerepét még az eredetinél is jobban redukálják, valódi konfliktus és valódi kapcsolat csak a mostoha és Kukorica Jancsi, illetve a mostoha és a csősz között alakulhat ki. Tóth Attila remek magánszámot mutat be, ahogy kirabolja a banyát, s ez az előadás egyik legnagyobb poénja.
A második felvonás a francia udvarban játszódik, s Quintus le sem tagadhatná, hogy látta Eszenyi pozsonyi rendezését, hisz annak minden ötletét átmenti ebbe az előadásba. Az már nem Eszenyi Enikő hibája, hogy itt ez nem működik. Amíg ugyanis Eszenyi szervesen beépíti azt az Ahogy tetszikbe, addig itt az karikatúraként funkcionál, s nem illik az előadásba, s a szereplők sem tudnak vele mit kezdeni. Fabó Tibor halálfejes kendőben, pöttyös alsónadrágban, teleaggatott kitüntetésekkel inkább egy udvari pojáca képét kelti, s az a szomorú helyzet áll elő, hogy emiatt a rendezői felfogás miatt teljesen súlytalanná válik János vitéz szerepe. Hisz mit kezdjünk a kitüntetésnek szánt új névvel, ha azt pojáca ítéli oda. A francia udvarból egy figura emelkedik ki, Holocsy Krisztina francia királylánya, aki partnere tud lenni a mi Jean de Kükürűzünknek, de bizony ebben az udvarban nincs mit keresnie.
Az első két felvonást eldobva, annak minden szerepfelfogását elvetve, egy teljesen más rendezői koncepciót látunk a harmadik felvonásban, s nem győzzük szidni a rendezőt: vajon miért csak itt? A harmadik felvonás ugyanis remek, néhány kitűnő ötlettel megspékelve. Bagó honvágya, az elrepülő boszorkány, s a civilben visszatérő szereplők egy másik rendezőt idéznek. Itt már vannak pillanatok, amikor könnyes lesz a szemem a gyönyörtől. Amikor Kacsóh megírta ezt a századeleji lányregényt, valószínűleg azt érezte ott legbelül, amit mi érzünk az előadás végén. De csak a végén. Az első két felvonás fölöslegesen elpazarolt nyolcvan perc, amit talán még most sem lenne későn átgondolni és átkölteni, hogy méltó előjátéka legyen annak a végnek.
Juhász Dósa János
A Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének pozsonyi Palisády utcai székházában gazdag kulturális műsorokat, tudományos konferenciákat vagy időszaki kiállításokat szerveznek az intézet dolgozói, a patinás falak között azonban sokrétű szolgáltatásokat nyújtó könyvtár is működik. Czimbalmosné Molnár Éva, az intézet igazgatónője a színvonalas műsorok mellett a könyvtár fejlesztésére is nagy súlyt helyez. A könyvtár zavartalan működéséről már néhány éve Izsák Nóra könyvtáros gondoskodik láthatóan jó eredménnyel. Vele beszélgetek a könyvtár szolgáltatásairól, céljairól és a könyvállomány jellegérôl.
Milyen szolgáltatásokat nyújt a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének könyvtára?
-- A Magyar Köztársaság 16 kulturális intézetet működtet a világ különböző pontjain. Küldetésük a magyar kulturális örökség bemutatása, propagálása, a tudományos eredmények ismertetése. A pozsonyi intézetben a sokrétű rendezvények mellett a könyvtár az, amely átfogó szellemi képet nyújt Magyarországról. Könyvtárunk a hagyományos könyvtári szolgáltatások, mint a könyvkölcsönzés, helybenolvasás, zenehallgatás, könyvtárközi kölcsönzés, közhasznú információk nyújtása mellett videofilmek, CD-romok kölcsönzését és az internet használatát is biztosítja.
Mennyi olvasója van a könyvtárnak és melyik korosztály látogatja a leggyakrabban?
-- A város központjában található épületben már ötödik éve működik a könyvtár, és azt tapasztaljuk, hogy évről évre növekszik a látogatók száma. Jelenleg 500 olvasót tartunk nyilván, ezek nagy része egyetemi hallgató vagy tudományos dolgozó.
Milyen jellegű kiadványokat kölcsönöznek leggyakrabban az olvasók?
-- Intézetünk egyik erôssége, hogy rendszeresen bővíti az egyetemes kortárs magyar irodalmat. Az olvasók leggyakrabban az irodalomtörténeti és történelemtudományi könyvek iránt érdeklődnek. A társadalomtudományok némely ága is keresett. Könyvtárunk előnyei közé tartozik az is, hogy Pozsonyban egyedül itt férhetnek hozzá az érdeklôdôk a különböző magyarországi folyóiratokhoz és napilapokhoz.
Hogyan szerzik be az új könyveket és audiovizuális eszközöket?
-- Az egész intézet költségvetését a magyarországi Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma fedezi, így természetesen a könyvtárét is. A könyvállományt a saját gyűjtőterületünk igényei alapján alakítjuk. Szemmel tartjuk a napi könyvkínálatot, ezen kívül a gyűjtôterületünkön belül figyelembe vesszük az olvasók javaslatait, könyvajánlatait is. A szlovákiai magyar kiadókkal szintén tartjuk a kapcsolatot, és rendszeresen bővítjük az állományt a szlovákiai magyar kiadók publikációival.
Milyen céljai vannak a könyvtárnak a jövőt illetően?
-- Elsődleges célunk az volt, hogy on-line katalógust készítsünk, amely a világhálón is elérhetô. Az érdeklődők a www.magyarintezetek.hu cím alatt böngészhetnek a világhálón a katalógusunkban. A jövôben még egy helyiséggel szeretnénk bővíteni a könyvtárat. Egy multikulturális részleg kialakítását is tervezzük.
Bokros Katalin
Nagykapos a Laborc, a Latorca és az Ung alkotta háromszög közepén terül el. Neve a kapu szó származékszava, amely nyitottságára utal. Település az ország keleti végén, közvetlenül az ukrán határ szomszédságában. Polgármestere -- immár 12 esztendeje -- dr. Bodnár Tibor, akitől azt kérem, hogy városát mutassa be olvasóinknak.
-- Szlovákia egyik legkeletibb városának ma közel 10 ezer lakosa van. Sajnos, a lakosság lélekszáma az elmúlt évtizedben mintegy 300-zal csökkent. Nemzetiségi összetételét illetően 63%-ban magyarok. Gazdasági szempontból egy kisebb energetikai központ vagyunk, hisz a szomszédos Vajánban található az ország legnagyobb hőerőműve, Nagykapos határában pedig a tranzit gázvezeték kompresszorállomása. Néhány évvel ezelőtt még működött itt a Slovnaft üzeme is, megszűnése a gazdasági fejlődést is határozottan visszavetette. Máig nem tisztázott, mi volt bezárásának valódi oka. Mindenesetre a kapuzárást követően néhány száz munkás az utcán találta magát.
-- Nagykaposon ma mely cégek számítanak nagyobb munkáltatónak?
-- Legtöbb embert, szám szerint mintegy 1100 főt a vajáni hőerőmű foglalkoztat, a Szlovák Gázművek kompresszorállomása pedig közel 400 embernek ad munkát. Mivel vidékünk tipikus mezőgazdasági területnek számít, aligha véletlen, hogy Szlovákia legnagyobb üvegházkomplexumát is mi mondhatjuk a magunkénak. A holland cégekkel kooperáló Agroprodukta üvegházai 5 hektárnyi területet foglalnak el, s fő profilja a hidropóniás uborka-, paradicsom- és paprikatermesztés. A termés egy részét Csehországban és Lengyelországban értékesíti. Nem elhanyagolható virágtermesztése sem. Korábban a cég értékesítéssel is foglalkozott, ma már kizárólag a termesztésre összpontosít. Terjeszkedő vállalatról van szó, hiszen nemrég az almási üvegházakat is megvásárolta. Miután a munka jórészt automatizált, mindössze 80 főt alkalmaz.
Jelentős munkáltató még a vasút mátyóci átrakóállomása, amely mintegy 500 munkást foglalkoztat.
Van egy működő tsz-ünk is, amely a Nagykapostól Szirénfalváig húzódó határban gazdálkodik, és állattenyésztése is jelentős. Nem állítom, hogy feltűnően nyereséges, de ma már az is nagy szó, hogy létezik, és 300 családnak biztosít megélhetést. A felsoroltakon kívül még az egészségügy, az iskolaügy és a kereskedelem számít jelentősebb munkáltatónak. Legfontosabb közép-, illetve hosszú távú feladatunk pedig az, hogy a még mindig magas munkanélküliséget (30--35%) mérsékeljük.
-- Ennek érdekében milyen irányban kívánnak elindulni?
-- Mindenekelőtt egy fejlesztési tervet akarunk készíteni, mert Nagykapos mára eltűnt a látható fejlődés szférájából. Pedig minden szempontból megfelelünk annak a kihívásnak, hogy a gazdaság határ menti fejlesztésében szerepet játsszunk. Nekünk elsősorban a Keletben kell gondolkodnunk, hiszen légvonalban mindössze 3 km választ el bennünket Ukrajnától. Sajnos, terveinket a vízumkényszer bevezetése megnehezítette, fékezi a kapcsolatok ápolását. A jövőben erôteljesebben kell majd megmutatnunk magunkat, javítanunk kell a vállalkozások feltételeit, megpróbáljuk a határ közelségét és az infrastruktúrát jobban kihasználni. Tervezünk egy ipari parkot is, már meg is találtuk az alkalmas területet. Tudatosítanunk kell, ha versenyképesek vagyunk is, mégis hátrányos a helyzetünk a lukratívabb nyugati régiókhoz viszonyítva, mert rajtunk nem vezetnek keresztül főútvonalak, nincs tranzitforgalom, ide csak elvétve vetődnek befektetők. Arra kell tehát alapoznunk, amivel rendelkezünk. Tíz esztendővel ezelôtt jött létre a Copus Expo, amely nem egyszerűen kiállítás, sokkal inkább fórum, ahol a magyarországi, erdélyi, kárpátaljai és hazai vállalkozók találkoznak, tapasztalatot cserélnek, és keresik a közös vállalkozás lehetőségét. Hála az expónak, ill. a Kárpátok Határ Menti Szövetségének, mára mintegy 100 vegyes cég kelt életre. Bár ezek pillanatnyilag leginkább árucserével foglalkoznak, lehetőségeik a termelésre is adottak. Akadnak partnert kereső kisvállalkozások a gyümölcs, a zöldség, a fa és az építőanyagok értékesítése terén. Az Apis cég pl. mézet és diót vásárol fel vidékünkön, s azt Franciaországba és Nagy-Britanniába exportálja. Az idei expón a népi iparágak játszották a főszerepet, és az volt a célunk, hogy e téren is serkentsük a vállalkozókedvet. Mert ma is vannak nálunk fafaragók, szövéssel, kézimunkázással magas szinten foglalkozó emberek, csak hiányzik a marketing. A folyóink és erdeink nyújtotta lehetőségek a falusi turizmust is megalapozhatnák, bár csoda tudja, miért, ettől ma még sokan ódzkodnak. Arra törekszünk, hogy idecsalogassuk az idegeneket. Ez az igyekezet áll az immár 4. alkalommal megtartott halászléfőző versenyünk hátterében is, amelyet nemzetközi futó- és táncversennyel szoktunk összekapcsolni. Általában mintegy 1500 nézőt vonz az esemény, s a versenybe egyének és kollektívák egyaránt bekapcsolódhatnak. Minden benevezettet 200-200 koronával támogatunk, ezért a futóknak kérünk az elkészült halászléből. A táncversenyen a hazaiak mellett cseh, magyar, lengyel párosok is rendszeresen megjelennek. Egyébként városunknak is van saját társastáncklubja, országos bajnokokkal.
-- Hol tudják elszállásolni a vendégeket?
-- Környékünkön rengeteg szálláshely van, szállodában, kollégiumban. Valamikor a vajáni hőerőműben 700 vendégmunkás dolgozott, az ő egykori szállásaik ugyancsak igénybe vehetők.
-- Nagykapos egy gyönyörű uszodát is magáénak mondhat.
-- A város peremén álló Energosan épülete valóban gyönyörű. Ráadásul az uszodán kívül van mozi is, fitneszközpont, konferenciaterem, szauna és egy hatalmas tér is, amely nagyszabású rendezvények helyszíne lehet. Egyszer a német Rurh Gas is tartott itt összejövetelt. Az épület jövôje most mégis bizonytalan, mert tulajdonosa, a Szlovák Hőerőművek Rt. az évi többmilliós ráfizetés miatt nem kívánja megtartani. Városunk érdeke mindenképpen az, hogy a komplexum működőképes maradjon, s ezért lehetőségeinkhez mérten mindent meg is teszünk.
-- Valóban fontos lenne, hiszen a népnyelv Nagykapost már így is "a halál háromszögeként" emlegeti. Tényleg annyival rosszabb az országos átlagnál az itt élôk egészségi állapota?
-- A súlyos megbetegedések nálunk sűrűbben fordulnak elő, mint más régiókban. Ez Vaján közelségével, az egészségügyi ellátás színvonalával és az itt élők életmódjával egyaránt magyarázható. Tény, hogy vonzáskörzetünkhöz mindössze 17 ezer fő tartozik, így poliklinikánk felszereltsége nem vetekedhet a nagyobb városokéval. Egyébként a rendelôintézet július elsejétôl nonprofit szervezetté alakult, s alapítója a város, a Máltai Szeretetszolgálat és a kórház alkalmazottai lesznek. Kórházi osztállyal nem rendelkezünk, de a közeljövőben egy elfekvő létrehozását tervezzük.
-- Mennyiben változott az élet Nagykaposon azóta, hogy a Nagymihályi járás kebelére került?
-- Hivatalnokként értékelve a változást nem beszélhetek különösebb negatívumokról. Nagymihály főleg abban jelentett változást, hogy miatta elveszítettük a Terebessel évtizedek során kialakított kapcsolatrendszerünket. Az is új volt, hogy egyik napról a másikra egy monolit szlovák járás része lettünk, miközben Terebesen minden szinten magyarok is dolgoztak. Kezdetben Nagymihály is érezhetően tartott tőlünk, attól, milyen problémákat hozunk majd magunkkal. De a szorongás hamar feloldódott, ráadásul most közelebb is vagyunk a járási központhoz. Nagykaposon megmaradt a járási hivatal kirendeltsége, így ügyes-bajos dolgaik egy részét a lakosok helyben intézhetik.
-- Hogyan fogadták azt a tényt, hogy az oktatási intézmények némelyike 2002-ban önkormányzati kézbe került?
-- Esetünkben ez két általános iskolát, három óvodát, egy művészeti alapiskolát és egy szabadidőközpontot jelent. Nos, a dolog szervezési része meglehetôsen megrázott bennünket, a delimitációs jegyzôkönyvek rendkívül hiányosak voltak. Azonnal konkrét költségek is felmerültek, hiszen két intézményben is megoldatlan volt a fűtés, de a tetőbeázások, a csatornahálózat javítása, a festés költsége is bennünket terhelt. şsszel ezek a munkálatok mintegy félmillió koronát emésztettek fel. Bár a tennivalók egy részét közhasznú munkaként végeztettük el, a teljes beruházáshoz szükséges összeg valószínűleg így is több millió lesz.
-- Milyen kulturális rendezvények jellemzik városuk életét?
-- Kultúrközpontunk munkájáról csak az elismerés hangján szólhatok. Számtalan értékes rendezvény jelzi tevékenységüket. A közelmúltban a Francia Kultúra Éve kapcsán több kiállítást is szerveztek, de volt sanzonest és francia nyelvű szavalóverseny is. Nagy sikert aratott az Életem legszebb napja című nemzetközi kiállítás, amelyen gyermekfotósok alkotásai kerültek bemutatásra. A közeljövőben egy hagyományőrző szoba átadását tervezik. A kultúra palettáját színesíti az Erdélyi János Vegyeskórus, a Latoriçan énekkar, a Komócsa táncegyüttes és a citerazenekar. Fellépési lehetôséget és anyagi támogatást valamennyiük számára egyaránt igyekszünk biztosítani. A nyugdíjasklub aktivitása már-már kuriózumnak számít. Jól felszerelt központjukban működik egy kórusuk is. A 400 tagot számláló kollektívát külföldön lassan már jobban ismerik, mint itthon. Rendszeresen eljárnak a nyugdíjasok világtalálkozójára, és többször szerveznek kirándulást is hol turisztikai, hol bevásárlási céllal. Megünneplik a névnapokat, évente egyszer a jubilánsokat is felköszöntik. S akkor még nem is szóltam az Erdélyi János Napokról, az ország délkeleti részének egyik legrangosabb kulturális rendezvényéről.
-- Polgármester úr! Ön 1990 óta áll Nagykapos élén. Kérem, foglalja össze az elmúlt 4 év legfontosabb eredményeit, és ismertesse a következô megbízatási időszakra vonatkozó elképzeléseit!
-- Őszintén szólva, terveimből nem sikerült mindent maradéktalanul teljesítenem. Ami megvalósult, abból kiemelném a veskóci városrész ivóvízgondjainak megoldását, a külvárosi utcák csatornázását, az új köztemető kiépítésének beindítását. Városunk 100 új garázzsal is gazdagodott. Van már új városi tűzoltóközpontunk, s megkezdtünk néhány építkezést is. A Lakásfejlesztési Alappal meg az illetékes minisztériummal aláírtuk azt a szerződést, amely értelmében idén elkezdődik egy 31 lakásos épület építése, de 28 új családi házzal is büszkélkedhetünk a következô években. Elkészítettünk egy városrendezési tervet, ezt szeretnénk a jövőben megvalósítani. A munkálatok a városközpontban már megkezdődtek, most a lakótelepi park fog következni. Két parkoló kialakítását is tervezzük. Bár Nagykaposon több a zöldövezet, mint másutt, ahhoz, hogy ez szembetűnőbb legyen, szakemberek tudását szeretnénk igénybe venni.
Zsebik Ildikó
A téli járművezetést nem lehet könyvekbôl megtanulni. Aki ugyanis "végigsofôrködik" egy-két telet, szinte elkerülhetetlenül szerez magának néhány "csúszós" tapasztalatot is. S egy életre megjegyzi, mennyire fontos, hogy autója kifogástalan műszaki állapotban legyen.
Nos, gépjárműveink műszaki állapotáról az ellenôrzô állomások (STK) dolgozói hetekig tudnának beszélni. Az autók kifogástalan műszaki szinten tartása azonban egyre több családnak egyre komolyabb, egyre "pénztárcába vágóbb" gondot okoz. Molnár Attilával, a rimaszombati Autoprevent Kft. tulajdonosával a minap arról is beszélgettünk, mikor, hogyan és mennyi takarítható meg, ha a járműtulajdonos azokért a szolgáltatásokért, amelyeket bizonyos idôszakonként köteles a járműveken elvégeztetni, náluk kopogtat.
A témához tartozik, hogy a régióban, de talán országos viszonylatban is, Rimaszombatban az utolsók között nyílt jáművek műszaki állapotát ellenôrzô állomás. A régió vezetôi megtalálták ugyan a megfelelô telket, kivitelezô is akadt, a megvalósítás azonban, pénzhiány miatt, megbukott: a járás irányítói értesítették az állami útgazdálkodási intézményt (egy idôben a műszaki állomások felügyelete a szerv hatáskörébe tartozott), hogy 1989-re "betervezték" a pénzt és a területet is kijelölték. A célra a borüzem melletti parcellát szemelték ki. A terv megvalósítását azonban a politikai fordulat elsöpörte.
A kilencvenes évek elején, saját kérésére, egy helyi magáncég kapott az állomás megépítésére engedélyt. A szakemberek kiképzése után viszont kiderült, hogy a kivitelezéshez nincs elegendő pénze. Ezt követően egy másik magánvállalkozó jutott lehetôséghez, ám ő sem boldogult. Közben a szomszédos járásokban sorra nyíltak meg az állomások, a rimaszombatiaknak pedig Losoncon, Rozsnyón, Nagykürtösön vagy Besztercebányán kellett járműveiket "vizsgáztatniuk".
A Mečiar-kormány idején a járás vezetői a feladat megoldását presztízskérdésnek tekintették, elképzelésük azonban pénzhiány miatt ismét meghiúsult. 2000 tavaszán a Rimaszombati Járási Hivataltól hat vállalkozó kért a munkahely megnyitására engedélyt. A hivatalnak az előírások szerint az elsőként jelentkező céget kellett volna a munkálatok elvégzésével megbíznia. A járműforgalmi és közúti osztály frissen kinevezett vezetője, tanulva az addigi tapasztalatokból, a minisztériumban kieszközölte a pályázat kiírását. A pályázatot a rimaszombati Autoprevent Kft. nyerte el, s 2000. augusztus elsején meg is nyitotta az állomást.
A tervezetet a mintegy kéthektáros Drevona-ingatlan megvásárlása után nyújtottam be -- emlékezik az indulásra Molnár Attila --, s kisvártatva meg is kaptam a lehetôséget. Mondanom sem kell, rövidesen munkához láttunk. Egy évvel késôbb pedig már üzembe helyeztük a benzinmotorok kibocsájtotta mérges gázok mérésére szolgáló készüléket is.
Az idén tehát már teljes lesz a szolgáltatások palettája. S a cég kedvezményeket is kínál az ügyfeleknek. Az a járművezetô például, aki a társaságnál végezteti el az emissziós és műszaki ellenôrzést is, a szolgáltatásért ötszázalékos fizetési kedvezményt kap.
A cég alkalmazottai a két ellenôrzést egy idôben is elvégzik.
Farkas Ottó
-- Azt hiszem, jövô nyáron gyereket szülök.
-- Kitől?
-- Nem tudom, mert nem tudok megfordulni ebben a tömegben.
-- Könyörüljön egy vakon, szépasszony!
-- Honnan tudjam, hogy valóban vak-e?!
-- Hát nem hallotta, szépasszonynak neveztem?
-- Kitekerem a nyakad! A nyáj ráment a búzavetésre, te meg sehol!
-- Elnézést, gazda, szakmai továbbképzésen voltam.
-- Ne hazudj! Juhásztanfolyam nincs is a falunkban!
-- De pásztorórák vannak!
-- Koma, te csalod a feleségedet?
-- Hát ki mást csalhatnék?
-- És a bácsi hány éves? -- kérdezi az ifjú riporter.
-- Én 118 leszek nemsokára.
-- Ebben a faluban mindenki ilyen öreg?
-- A fenét, csak ötven évvel ezelőtt egy részeges anyakönyvvezetônk volt, aki ráadásul alig tudott írni-olvasni.
-- Lajoskám, mit vacakolsz olyan sokáig a fürdőszobában?
-- A fogamat mosom.
-- Lajoskám, megmosnád az enyémet is?
-- Te szoktad nézni a férjed arcát szeretkezés közben?
-- Ritkán. Tegnap is éppen benézett az ablakon.
Rendőrségi razzia az autóscsárdában. A rendôr odalép az egyik asztalhoz, ahol javában söröznek a sofőrök.
-- Mit isznak maguk? -- förmed rájuk.
-- Pertut, biztos úr!
-- Nahát, ez a szerencséjük. Ha szeszes italt fogyasztanának, ugrana a jogosítványuk.
Főorvosi vizit az ideg- és elmegyógyászati osztályon. Belép az egyik kórterembe a stáb, de senkit sem látnak.
-- Ez itt az autómániások osztálya -- mondja az ügyeletes.
-- Jó, jó, de hol vannak a betegek? -- kérdezi a főorvos.
-- Az ágy alatt. Mindenki szereli a kocsiját.
A csintalan bolhagyereket próbálja megfegyelmezni a mamája.
-- Bubika, ha egy kicsit békén maradsz, holnap jutalmul elviszlek a nudista strandra.
A menyasszony idős és csúnya, a vőlegény fiatal és szép. Velük van a vőlegény barátja. Amikor egy pillanatra egyedül maradnak, a jóbarát megkérdezi:
-- Miért szólítod a Margitkát mindig kis csigámnak?
-- Azért, mert saját háza van.
Hittanórán kérdezi a hitoktató:
-- Kik voltak a piaristák?
— Középkorban a reklámmal és propagandával foglalkozó szerzetesek.
Október elején együttes ülést tartott az Illyés Közalapítvány (IKA) régi és új Kuratóriuma. Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára az ülésen kijelentette: “a régi kuratórium tagjainak emberi tisztességéhez nem fér kétség“. Korábban ennek ellenkezőjét hallhattuk, miszerint “a kormány bizalma megrendült az IKA régi vezetésében“. Kinek szólt ez a megnyugtatás, a közvéleménynek, egyes pártok képviselőinek, netán a kuratórium egyes tagjainak is szüksége volt erre?
— Az Illyés Alapítvány korábbi (1998 és 2002 között működő) kuratóriumtól mindenképpen méltó módon kellett búcsút venni. Valójában, legalábbis az én nézetem szerint, politikai hiba és méltatlan eljárás volt az, ahogyan néhány vezető kormányzati tisztviselő — és most nem Szabó Vilmosra gondolok — nyilatkozott a kuratórium tevékenységéről. A Halzl József által vezetett kuratórium ugyanis mindig igyekezett lelkiismeretesen eljárni és dönteni, tevékenységét azonban mindig behatárolta két tényező. Mint ahogy a korábbi kuratóriumok tevékenységét is 1998 előtt.
Az egyik ilyen tényező: a kuratórium rendelkezésére álló pénzeszközök viszonylagos elégtelenségéből adódik. A magyar kormányok, legutóbb az Orbán Viktor által vezetett kormány is, első pillantásra igen tekintélyes pénzösszegeket bocsátott az Illyés Alapítvány rendelkezésére, ez megközelítette az egymilliárd forintot. A beérkező több ezer pályázat a kuratórium rendelkezésére álló összegnek általában ötszörösét-hatszorosát igényelte, és ezek az igények többnyire megalapozottak voltak. Mindez onnan ered, hogy a kisebbségi sorsba taszított magyarság hihetetlenül elnyomorodott a mögöttünk álló kommunista korszak évtizedeiben, és a magyar nemzeti intézmények újjászervezése, létrehozása mindenütt magyar kormányzati támogatásra szorult.A másik tényező maga a politika. Az Ilylyés Alapítvány kuratóriuma mindig is a politika erőterében működött, és az alapító: a mindenkori magyar kormány mindig is éreztette elvárásait a kuratóriumnál, esetenként a kuratóriummal szemben. A Fidesz-kormány is így tett, különösen az idei országgyűlési választások körüli időben, leginkább a két választási forduló között. Ilyen körülmények között a kuratóriumi döntések nem mindig lehettek pártatlanok, jóllehet többen is voltak a kuratórium tagjai között, akik szavazataikkal igyekeztek a pártatlanság követelményeinek eleget tenni. És számos esetben előfordult, hogy a kuratórium nem tett eleget az alapító kívánságának vagy sugalmazásának.Nagyon fontosnak tartom, hogy a kuratórium végül is, persze nem minden vita nélkül, kitölthette törvényben megszabott mandátumát, és a kuratórium tagjai megőrizték a testületi szolidaritást. Minden, ami ehhez a végső állomáshoz elvezetett, tanulságos, de most már nem fontos: a kuratórium annak rendje és módja szerint visszaadta megbízatását, és az alapító (most már a Medgyessy-kormány) új kuratóriumot hozott létre. Meggyőződésem szerint ez az új kuratórium megbecsüléssel fog visszatekinteni a régire, és felhasználja annak felhalmozott tapasztalatait.
Az elmúlt hónapokban számtalan kritika, észrevétel hangzott el a korábbi Kuratórium munkájával kapcsolatban. A legsúlyosabb vád szerint a kisebbségi kultúra támogatásában erőteljesen érvényesült a politikai “klientúra“ rendszere. Ön szerint a korábbi kormány egyes politikusainak a “kézivezérlésű“ módszereit lehet e téren elmarasztalni vagy a (régi) kuratórium egyes tagjai, “eszközemberei“ sem lehetnének a szentek gyülekezetének a tagjai? Azt is megkérdeznénk, az elmúlt négy év munkájának átvilágítása, a “tiszta helyzet“ igénye mellett, mire akarnak még választ kapni?
— A régi kuratórium természetesen nem viták nélkül, de mindig teljes szakmai és erkölcsi szolidaritásban dolgozott. A kisebbségi kultúra támogatása nem volt mindig problémamentes, azt azonban a legkevésbé sem lehet mondani, hogy valamiféle politikai “klientúra“ kapott volna mértéktelen előnyöket ennek során. Sajnos, a magyar közéletben a rendszerváltás utáni több mint egy évtized során is megmaradtak a “kézivezérlés“ technikái, éppen ezért magam mindenképpen vissza kívánom szorítani a “kézivezérléses“ hagyományokat, már ha feltűnnek ilyenek.Az alapítvány tevékenységének átvilágítására szükség van, ez az átvilágítás azonban nem valamiféle “ügyészi“ munka, hanem minden közalapítvány tevékenységének természetes velejárója. Úgy vélem, hogy a közalapítványi munkát minden mandátum-váltás idején át kell világítani: ennek nem valamiféle gyanakvás következményének kell lennie, hanem természetesnek, együtt jár azzal, hogy egy alapítvány az adódó polgárok pénze fölött rendelkezik, és közpénzeket oszt el.
A kormány jövőre is biztosítja az IKA idei keretét (1,021 milliárd forintot). Számításaik szerint — arányait tekintve — milyen átcsoportosításokra számítanak?
— Máig nem lehet megmondani, hogy az Illyés Alapítvány számára juttatott költségvetési támogatásnak milyen lesz a szerkezete, erről a nemsokára megalakuló új kuratórium fog dönteni. Valószínűleg hasonló módon, mint a korábbi kuratórium, vagyis az összeg túlnyomó hányada fölött a regionális alku-ratóriumok, nagyjából harmadrésze fölött a budapesti főkuratórium fog dönteni. Mindez nagyjából december folyamán fog világossá válni, akkor magam is többet mondhatok.
A kulturális és szellemi élet támogatása meghatározó a nemzeti megmaradás és fennmaradás szempontjából. Az elmúlt években, szlovákiai vonatkozásban — diszkriminatív módon kezelték a kisebbségi magyar sajtót. Milyen mértékben számíthat a jövőben a kisebbségi sajtó a kuratórium figyelmére?
— Magam is nyugtalanul figyeltem a szlovákiai magyar sajtó mostoha helyzetét. Szándékaim szerint az Illyés Alapítványnak a következő négy esztendőben a korábbinál erőteljesebben kell támogatni a kisebbségi magyar kultúra intézményeit, ezen belül — az egyházak kulturális tevékenysége, a tudományos munka, az irodalmi és művészeti közélet és a közművelődési intézményrendszer mellett — a kisebbségi magyar sajtót. Ezen a területen nem lesz elegendő az a támogatás, amelyet a regionális al-kuratóriumok juttatnak a sajtónak, nézetem szerint a központi keretből is egy tekintélyesebb összeget kell erre elkülöníteni, mindenekelőtt a folyóiratok és hetilapok támogatására. Ezek ugyanis stratégiai eszközök: a határokon túl élő magyar közösségek kulturális fennmaradásának és nemzeti identitásának nélkülözhetetlen és mindenképpen támogatást érdemlő stratégiai eszközei.
A Duna Televízió kezdeményezése alapján az elmúlt hónapokban hírstúdiók szerveződtek a Kárpát-medence egyes régióiban. A hírlánc kialakítása rendkívül fontos, a megoldásba azonban — sajnálatosan — beleszólt a “politikai kézivezérlés“ is. Így történhetett, hogy a két pozsonyi stúdió (Madách-Posonium, Fókusz) közül az egyiket, az évek óta működő Madách-Posoniumot “kifelej-tették“ a társtulajdonosi körből. Az új kuratórium hajlandó-e szembenézni ilyen és hasonló torzulásokkal, főként, ha az érintettek ezt egyértelműen kérik?
— Véleményem szerint ezzel a kérdéssel az új kuratóriumnak szembe kell néznie és a megoldást — lehetőleg minden érintett fél bevonásával és egyetértésével — meg kell találnia. Annak idején én magam jobb megoldásnak találtam volna, ha a televíziós hírlánc kiépítését szolgáló támogatás a Madách-Posonium kezébe kerül. A kialakult helyzetet azonban már aligha lehet semmissé tenni, azt viszont el lehet érni, hogy a Madách-Posonium valóban teljes jogú “társtulajdonos“ legyen, és jogosítványai mindenképpen érvényesüljenek.l A támogatottak körébe — a közintézmények mellett — bekerülhetnek-e Ön szerint a magántulajdonú cégek, s milyen elbírálás alá esnek a külföldi tulajdonjogúak?— Úgy gondolom, hogy a magántulajdoni vagy külföldi tulajdonban lévő cégek támogatása problematikus lehet, illetve igen alaposan meg kell fontolni, hogy ilyen pályázók támogatása milyen mértékben fejez ki közösségi érdekeket. Azt hiszem, ez nem annyira elvi, inkább gyakorlati kérdés, és gyakorlati döntést kíván.
Tevékenységükben erősíteni kívánják az alkuratóriumok autonómiáját, azzal a céllal, hogy a döntések ne Budapesten szülessenek. Az Ön elképzelései között szerepel, hogy a helyi politikai vezetők lehetőleg ne kerüljenek be ezekbe a testületekbe. Nem illuzórikus ez az egyébként nemes szándék?
— Valóban szeretném erősíteni az alkuratóriumok döntési szerepét, ugyanis meggyőződésem szerint a döntéseket főként ott kell meghozni, ahol a támogatásra szükség van. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a budapesti kuratóriumnak csorbulnának a jogosítványai: egyrészt természetesen megmarad az a stratégiai keret, amely felett a budapesti kuratórium rendelkezik, másrészt az alkuratóriumi döntéseket is végső soron Budapesten kell jóváhagyni, minthogy az Illyés Alapítvány munkájáért a budapesti kuratóriumnak kell a magyar kormányzat, az alapító előtt felelősséget vállalnia. A stratégiai keret felosztását érintő döntésekbe ugyanakkor be szeretném vonni az alkuratóriumok képviselőit, oly módon, hogy az egyes régiókat érintő budapesti döntések során hallathassák véleményüket az alkuratóriumok is. Mindez azt kívánja, hogy erősödjék a kapcsolat a központi kuratórium és az alkuratóriumok között.
Mi az, amit mindenképpen másként kívánnak tenni, mint az elődök? Milyen területen érzik az új hangsúlyok szükségességét, s megosztó tényezőként szerepelhet-e az a “mennyei manna“, melyet a magyar adófizetők pénzéből a magyar közösségek támogatására kellene alkalmassá tenni?
— Az Illyés Alapítvány kuratóriumi munkáját az én felfogásom értelmében a folytonosságnak és a szüntelen megújulásnak kellene jellemeznie. Támaszkodni szeretnék a korábbi kuratórium tapasztalataira, így szeretném, ha az Illyés Alapítvány kuratóriumának korábbi elnökei: Csoóri Sándor, Szűrös Mátyás és Halzl József tanácsaikkal vagy éppen bíráló megjegyzéseikkel támogatnák munkánkat. Ugyanakkor részben “tartalmi“, részben “mód-szertani“ megújulásra gondolok. Mindkettőt érintettem már az előbbiekben. Tehát “tartalmi“ tekintetben szeretném a kulturális intézményrendszer következetes támogatását elérni, “módszertani“ tekintetben pedig szeretném az al-kuratóriumok jogosítványait erősíteni, illetve bővíteni. Mindenekelőtt azonban a függetlenség és a nyitottság elvét szeretném érvényesíteni: az Illyés Alapítvány tevékenységében csakis a pártpolitikától való következetes függetlenségnek és a döntési folyamat átláthatóságának lehet helye. Meggyőződésem szerint az alapítványnak sohasem a határok és politikai pártok által amúgy is túlságosan megosztott magyarság további megosztását kell lehetővé tennie, ellenkezőleg az összefogást, a szolidaritást kell erősítenie. Csakis így töltheti be azt a történelmi küldetését, amelyet a nemzet szolgálatának erkölcse a kuratórium, a kurátorok számára megjelölt.
A farnadiak lelkesen ápolják tánchagyományaikat, kutatják ősi paraszti népdalkincsüket, a magyar kultúra tárgyi emlékeit. Az 1996 óta működő Nádas néptánccsoportjuk színvonalas fellépéseivel vált ismertté idehaza és a határokon túl is, s az alsó tagozatosokból álló Kis Nádas, valamint az óvoda Tipegők nevű csoportja biztos utánpótlást jelent. A néphagyományok őrzése mellett fontos szerep jut a népi mesterségek megismerésének is, különféle foglalkozásokon próbálkoznak a szövés, a rongybaba-készítés, a gyöngyfűzés, az üveg- és kőfestés, agyagozás és csuhézás tudományával.
S hogy a múlt hagyományainak, tárgyi emlékeinek megőrzését is komolyan gondolják, arról ékes bizonyság az egy évvel ezelőtti, első falunapok alkalmával létrehozott falumúzeum, ahol megannyi megsárgult fotó, használati eszközök, mezőgazdasági szerszámok, bútorok, berendezési tárgyak, ruhák, képek tanúskodnak az elődök életéről, mindennapjairól. A kultúrház dolgozói, a néptánccsoport tagjai, az iskola tanulói házról házra járva évekig gyűjtögették a padlásokon, kamrák mélyén megbúvó kincseket. Eleinte a régi esketőterembe, majd a volt orvosi rendelőbe költöztették át a múzeumot. Végleges helyére a szövetkezeti iroda melletti parasztház megöröklése és renoválása után kerül.
A köcsögök, hurkatöltő, petróleumlámpa, vödrök, kasok, mángorlók, szövőszék, rokka, varrógép, vasaló, fonott babakocsi, a múlt századforduló idejéből származó rádió, kalamáris, népviseletek, használati eszközök, szerszámok mellett a nagyölvedi plébánia ajándéka, egy harmónium is helyet kapott a lakószobának berendezett helyiségben. A falumúzeumot látogatják a környék lakosai, diákjai, de jöttek Nyitráról és Pozsonyból is, sőt a Duna TV is forgatott a helyiségekben.
A múlt emlékeinek megőrzése mellett Farnadon odafigyelnek a jelenre is és gondosan tervezik a jövőt.
Vrábel Károly polgármester a falut érintő gondokat, örömöket ecsetelve elmondta, hogy tavalyelőtt a gázvezetéket adták át rendeltetésének, idén a vízvezetéket kolaudálták. Az elkövetkező időszak egyik legfontosabb feladatának a szeméttelep rendbetételét tartja, ami azonban elképzelhetetlen a környezetvédelmi minisztérium anyagi támogatása nélkül. Emellett megkezdték az 5 millió koronás beruházást igénylő regionális tisztítórendszer kiépítését is, Kural, Nagyölved, Farnad és Nyír részére. A csatornarendszert folyamatosan szeretnék megépíteni, ahogy a pénzből futja. Az ökológiai programokat önerőből, saját költségvetésből nem tudják megoldani, hiszen ezek mellett hatáskörükbe került az iskola is, melynek épülete 1967-ben készült el, s azóta semmilyen javításokat nem eszközöltek rajta.
Farnadon, a zselízi régió többi községéhez hasonlóan magas a munkanélküliek aránya — 33,7%. A munkanélküliség nagy mértékben a roma lakosokat érinti, akikkel a múltban nagy gondok voltak. Napirenden voltak az erőszakos bűncselekmények, betörések, lopások, még gyilkosságok is előfordultak. Manapság hatékonyan végzi munkáját a falusi rendőrség, aminek köszönhetően jóval kevesebb a bűneset. Egy-egy kacsa, csibe azért napjainkban is el-eltűnik, főleg a szociális juttatások kifizetése előtt.
Valkó Ildikó
A köztársaság megalakulásának 10. évfordulója alkalmából Rudolf Schuster államfő állami kitüntetéseket adományozott.
A Fehér Kettős Kereszt érdemrend első fokozatát Koloman Sokol grafikus, az érdemrend III. fokozatát Magdaléna Hajóssyová operaénekesnő kapta.
A Pribina-kereszt első fokozatát František Tondra katolikus püspök, Július Filo evangélikus püspök, Grendel Lajos író, Karol Virsík, Martin Martinček és Ignác Bizmayer vehette át.
A Pribina-kereszt második fokozatát Nyikolaj pravoszláv metropolita, Erdélyi Géza református és Ján Hirka görög katolikus püspök, Ľubomír Feldek költő, Ladislav Ballek író, nagykövet, Dušan Kováč történész,
Stanislav Dančiak és Karol Machata színművész, valamit Juraj Jakubisko filmrendező, Kveta Stražanová, Viera Strnisková, Štefan Rosina, Gabriel Zelenay, Osvald Záhradník, Jozef Golonka és Radovan Kaufman kapta.
A Pribina-kereszt harmadik fokozatát Branislav Mamojka, Mária Ďuríčková-Masaryková, Mária Orgonášová, Elemír Rákoš, Ivan Sýkora, Štefan Bošnák és Viera Krakovská vette át.
Grendel Lajos Kossuth-díjas író a magyarok és a szlovákok emberi, szellemi és politikai közeledése érdekében kifejtett eddigi tevékenységéért kapta a magas állami kitüntetést. Erdélyi Géza püspök pedig elismeréséül annak, hogy az állam és az egyház közötti kedvező viszony kialakítására törekedett, hirdette a tolerancia, az egyetértés, az emberi jogok megbecsülésének és az ökumenizmusnak a gondolatát, s mert sikeres pedagógiai meg történészi tevékenységet végzett.
Dzurinda a tíz évrőlAz önálló Szlovákia elso tíz évét – mondotta Mikuláš Dzurinda kormányfo a 10. évforduló tiszteletére rendezett hangversenyen – három szakaszra lehet osztani, a megszületés, a válság és útkeresés, valamint az új remény etapjára. Szlovákia mindenkit meggyozött afelol, hogy képes az önálló létre. Ugyanakkor, emlékeztetett rá a kormányfo, nagyon korán mutatkozni kezdtek a politikai és erkölcsi okokra visszavezetheto válság jelei. Aláásták az állam demokratikus elveit, és mondjuk meg oszintén, kicsit eltévedtünk.
Napjainkban ezt a szerencsétlen idoszakot már magunk mögött tudhatjuk. Saját borünkön tapasztaltuk, mi az, ami az államot erosíti, és mi, ami gyengíti. A változtatás kulcsa a polgárok kezében volt. Talán éppen a kilencvenes évek derekának belso válsága és az elszigetelodés veszélye segítették tudatosítani, hogy sorsunk a mi kezünkben van, az ország valamennyi polgárának kezében.
A kormányfo szerint jó lenne, ha a következo tíz év eltelte után elmondhatnánk, hogy Szlovákia minden tekintetben igazságos állam. Mert csak az igazságos állam lehet egyben eredményes is. Az igazságosság a gazdasági növekedés és a prosperáló társadalom mozgató ereje, motorja.
A SITA sajtóügynökség tájékoztatása szerint 19 parlamenti képviselőnek nincs asszisztense. A törvény nyújtotta lehetőséggel leginkább a kormánykoalíció képviselői nem éltek. Az interneten megjelent közleményekből kiolvasható, hogy a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) nyolc, az MKP négy, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) három és az Új Polgár Szövetsége (ANO) két képviselőjének nincs asszisztense. Az ellenzékiek közül csak a kommunista párt (KSS) két képviselője nélkülözi a “segédet”. Ugyanakkor néhány honatyának több asszisztense is van, például Mária Demeterovának (KDH), Alojz Přídalnak (KDH), Albert Sándornak (MKP) és Jozef Banášnak (ANO) három-három. Néhány volt képviselő, például Pavel Delinga és Oľga Keltošová most az asszisztensek sorában tűnt fel. Az utóbbi Vojtech Tkáč segítője.
Új felépítésében a Tűzoltók és Mentők Testülete (HaZZ) január elsején megközelítően ezer alkalmazottal bővült. Alena Bučeková szóvivő tájékoztatása szerint a tűzoltók testületében 4030 alkalmazott lesz állami, 360 pedig közszolgálatban. A testület vezetősége a belügyminisztérium szervezeti alakulata, amely a tűzvédelem, az árvízvédelem és az integrált védelem területén teljesíti a központi irányítás és ellenőrzés feladatait. (sz)