11,07%-os volt a részvétel a megyei elnökválasztás második fordulójában

Ellenzék–kormánykoalíció 8:0

A kormánykoalíció szimpatizánsai talán túlzottnak tartják a címünkben szereplő eredményt, de még sem jár messze a valóságtól. A nyolc megye közül hatban vitathatatlan az ellenzéki siker. Csak a két nagyvároshoz tartozó megyében nem ilyen egyértelmű a helyzet: a pozsonyiban, ahol az eddigi koalíciós (ANO, DS, KDH, MKP, SDKÚ) megyefőnök kénytelen átadni a helyét az ellenzék által is favorizált független jelöltnek, és a kassaiban, ahol az MKP (miután saját jelöltje kiesett az első körben), megyei szinten a Smer jelöltjét támogatta kormánykoalíciós partnerei (KDH, SDKÚ) által futtatott jelölttel szemben. Gyakorlatilag ez az MKP egyetlen sikerélménye a megyei elnökválasztás második fordulójában, ám két koalíciós partnerének még ennyi sem jutott…

Ami a választásokon való részvételi arányt illeti: totális csőd – valamennyi megyében, és valamennyi párt számára. Számítani lehetett rá, hogy a megyei választások első fordulójában született negatív rekord (a rendszerváltozást követő valamennyi szabad választást figyelembe véve) nem lesz hosszú életű, mert két hét múlva jön a megyei elnökválasztás második fordulója Ez be is következett, a 11007% még a két héttel ezelőtti 18,02%-hoz viszonyítva is óriási visszaesés. A több mint négymillió választópolgárból még félmillió sem szavazott.
A megyei választások eredményessége azonban nincs részvételi arányhoz kötve, így ismertté vált, ki az a nyolc személy, aki négy éven keresztül egy-egy megye elnöke lehet. A kormánykoalíció nem lehet elégedett, jelöltjei mindenütt vereséget szenvedtek.

Eredmények

Pozsony megye. 10,5%-os részvétel. A független Vladimír Bajan győzött 67%-33% arányban a koalíciós jelölt és korábbi megyefőnök Ľubomír Roman felett.

Nagyszombat megye. 9,4%-os részvétel. A Magyar Koalíció Pártja által is támogatott jelölt, Jozef Klokner (KDH) személye nem tudta mozgósítani a magyar választópolgárokat, hiszen a magyarok arányát tekintve legerősebb Dunaszerdahelyi járásé az egész országban a legalacsonyabb választási részvétel – 4,87%. A HZDS-es Tibor Mikuš lesz a megye elnöke, 55%-ot szerzett, míg Klokner 45%-ot.

Nyitra megye. Akárcsak két héttel ezelőtt, most is itt volt a legmagasabb részvételi arány. A választópolgárok 16,19%-a ment el szavazni. Ebben a megyében volt a legmagasabb választási részvételt felmutatott járás is, a Zlaté Moravce-i (23,51%). Az MKP jelölt Szigeti Lászlónak (aki az első fordulóban a második lett) viszszalépését követően nem sok babér termett a helyére lépett SDKÚ-s Ján Greššonak. Nem lesz változás a megye élén, Milan Belicaé (HZDS) a legmeggyőzőbb elsőség, 74%-26% arányban.

Trencsén megye. 7,12%-os részvétel. Szoros eredmény született. Pavol Sedláček (ANO, HZDS, P SNS, ZSNS) 52%-ot kapott, míg Miroslav Chovanec (HZD, KDH, SF, SNS, SMER) 48%-t.

Zsolna megye. 10%-os részvétel. Fej-fej melletti harc folyt. A megyefőnök Juraj Blanár (ANO, HZD, SNS, SMER) lesz, 51%–49% arányban legyőzve Jozef Tarčákot (HZDS, P SNS, ZSNS).

Besztercebánya megye. 10,66%-os részvétel. A legkiélezettebb küzdelem itt folyt, kevesebb mint 1000 szavazat volt a győztes Milan Murgaš (HZD, KDH, SNS, SMER,SZS) előnye Jozef Mikuš (DS,SDKÚ) előtt. Kettejük szavazatainak aránya: 50,9%-49,1%. Červeňany község egyedi rekordja: a falu egyetlen lakosa sem szavazott! Viszont ebben a megyében volt a legaktívabb község is, a Rimaszombati járásban fekvő Hanková, ahol 86,36%-os volt a részvételi arány.

Eperjes megye. 13,2%-os részvétel. Peter Chudík (HZD,SNS,SMER) 58%–42% arányban diadalmaskodott Dušan Hruška (DS, KDH, SDKÚ) felett.

Kassa megye. 10,82%-os részvétel. Zdenko Trebuľa (HZD, SMER) nyert Rudolf Bauer (KDH, OKS) előtt 58%–42% arányban. Ebben a megyében felborult a nagypolitika felállása, az MKP is Trebuľát támogatta,

A választások egyébként – az alacsony részvételtől eltekintve – rendben zajlottak le, nagyobb kihágásokról, panaszokról, melyek érdemben befolyásolták volna az eredményt nem érkezett jelentés.

Nyilatkozatok

Ivan Gašparovič a polgárokat is hibáztatja az alacsony részvétel miatt. Mondván, nem tudatosították kellő mértékben a választások jelentőségét. Egy köztársasági elnöktől meglepő az ilyen nyilatkozat, hiszen a polgárok tájékoztatása és meggyőzése is elsősorban a politikusok dolga…

Robert Fico Smer-elnök szerint az alacsony részvételi arány egyértelműen a politikából és a politikusokból való kiábrándultság számlájára írható. Az eredménnyel elégedett, mert a megyék többségében azok a megyei elnökjelöltek győztek, akiket a Smer is támogatott.

Zuzana Martináková, a Szabad Fórum elnöke is a politikusok felelősségét (illetve felelőtlenségét) hangoztatta. Szerinte az SDKÚ elnöke, és az ország miniszterelnöke jár elöl a rossz példában. Egy EU-ban lévő ország kormányfőjétől nevetségesnek tartja, ha az a szocializmusba való visszatéréssel „ijesztgeti” a lakosságot (Dzurinda ugyanis ezt a veszélyt hozta kapcsolatba Robert Fico és pártja törekvéseivel).

Az első fordulóban a vereségét egyedül beismerő Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) a második forduló eredményeit tekintve már elégedett. Ezt nyilatkozta Ľubomír Lackovič kampányfőnök. A nyolc megyefőnök közül három a HZDS színeiből került ki, továbbá a pozsonyi független Bajan is élvezi a HZDS bizalmát.

Pavol Hrušovský (KDH), a parlament elnöke szerint az ellenzék győzelme a többségi választási rendszer végeredménye, de mivel közös koalíciók jöttek létre, nem kívánja hangsúlyozni sem az ellenzék győzelmét, sem a koalíció vereségét.

Bugár Béla, az MKP elnöke szerint a politikai élet képviselői elhanyagolták a választások előtti kampányt, a nyilvánosság tájékoztatását és az önkormányzati kerületek jelentőségét. Szerinte a nyitrai kerületben tartott negatív kampány nagyobb részvételre ösztönözte a választókat, és ez segített a régi-új megyefőnöknek, Milan Belicának.

(on)


Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag

A forráslap: Szabad Újság - 2005. november 30  – december 14-i (48-50.) szám