Ez volt a második és ez is sikerült. Amikor a gesztetei Roma Gyöngyszemek nevű táncegyüttes csinos lányai megjelentek a színpadon még nem gondoltam, hogy közel három órán át áttekintést nyerhetek a leghátrányosabb helyzetű csoport, a roma kisebbség kultúrájáról. Utalok erre azért, mert a roma kultúra jó része ismeretlen a többségi társadalom tagjai számára, de nyugodtan elmondhatjuk, hogy a roma származásúak között is sokan vannak, akik még nem ismerték fel kultúrájuk értékeit.
Nos, a Pátria Rádió, a Szlovák Rádió Magyar Főszerkesztősége, pontosabban
annak főszerkesztője Papp Sándor tudatosította azt a tényt, hogy az
etnokulturális találkozók, vagy nevezhetjük fesztiváloknak is, alkalmasak
lehetnek a roma irodalom, zene, tánc bemutatására. Éppen ezért immár másodszor
szerv
ezte
meg ez a kis kollektíva a romák országos fesztiválját. A magyar ajkú romák II.
országos seregszemléjére a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban került
sor 2005. október 30-án. Az országos találkozót a Szlovák Köztársaság Kulturális
Minisztériuma támogatta és a Pátria Rádió nyilvános felvételt is készített róla,
így a közeljövőben a hallgatók is megismerhetik azokat, akiknek a közönség a
szerdahelyi nézőtéren tapsolt.
A teljesítmények alapján legszívesebben mind a 19 szereplőt, illetve együttest felsorolnám, mint ezt tette Lakatos Tamás, a rádió szerkesztője, amikor a fesztivál záróakkordjaként színpadra szólította az előadókat, hogy Dohányos Róbert, a Kulturális Minisztérium Kissebségi Kultúrák Szekciójának vezérigazgatója átnyújtsa az elismerő oklevelet. A felsorolástól eltekintek, de nem hagyhatom említés nélkül Oláh Balogh Líviát, akivel ebben az évben már Rimaszombatban a Tompa Mihály Napokon is találkoztam. Visszalapoztam az ott készített jegyzeteimet, hogy megbizonyosodjak arról, nem csal-e az emlékezetem. Hallgatva ezt a törékeny kislányt, újra meggyőződhettem arról, hogy a Tompa Mihály Napokon joggal sorolta ezt a balogfalai kisdiákot a díjazottak közé a zsűri. Ott a magyar diákok országos versenyén ugyanis az első kategória volt a legerősebb és a prózamondásban a megtisztelő II. helyet foglalta el.
Feledhetetlen percekkel gazdagította a fesztivált a Romane Jíle Együttes
Csatáról, amely autentikus cigányzenét adott elő. Kiemelt sikert aratott Rigó
Mónika Csallóközcsütörtökről, aki a közelmúltban adta ki CD-albumát, mely
természetesen roma dalokat tartalmaz. Neve már ismertté vált a határainkon túl
is. November 20-án Budapesten is fellép, ahol nem más, mint ifj. Sánta Ferenc és
cigányzenekara kíséri. Nagy-nagy tapsot aratott Babindák Ernő Csatáról, aki
József Attila: Tiszta szívvel című versét adta elő magyarul, majd roma nyelven.
Ebben az évben már sokszor hallottam feledhetetlen költőnk közismert
költeményét, de hogy roma nyelven is ilyen hihetetlenül szépen hangzik, azt
mindenesetre Babindák Ernőnek köszönhetem, aki elárulta magáról, hogy Budapesten
egyetemi hallgató és a Rádió C munkatársa.
Nem véletlen, hogy a II. országos romafesztivál zárópontjaként a Kokavakere
Lavutara együttes lépett színpadra, amely Kokaváról érkezett Dunaszerdahelyre.
Ez a zenekar szólistájukkal együtt a nemzetközi fesztiválok állandó résztvevője,
és amikor e sorok napvilágot látnak az Újságban, már az Amerikai Egyesült
Államokban aratja a nagyobbnál nagyobb sikereket. Magam is megtapasztaltam, hogy
az Államokban legalább annyira kedvelik és értik a cigányzenét, mint széles e
hazában.
A II. országos romafesztiválon zenekarok, kiváló együttesek, remek szólisták és rendkívül ügyes roma származású vers- és prózamondók mutatkoztak be Szepsitől egészen Komáromig. Kollégám, Juhász Dósa János büszkén mesélte, hogy egész autóbusznyi szereplőt hozott Rimaszombatból és környékéről Dunaszerdahelyre, így nem is tartom a véletlen művének, hogy a jövő esztendőben a már most meghirdetett III. országos romafesztivált Gömörország „fővárosában“ rendezik.
Kép és szöveg: Csikmák Imre
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. november 9 – november 23-i (45-47.) szám