Dr. Kiss László orvostörténész több évtizede kutatja nagy írók, művészek,
politikusok, közéleti emberek életét, pontosabban azokat a tényeket, amelyek
átvészelt és halálukat előlegező betegségeikre utalnak.Vajon hathat-e a betegség
a műre? Vajon közvetlenül, vagy közvetve befolyásolja, befolyásolhatja-e annak
témáját, hangulatát? Vajon milyen doktorok álltak a nagy emberek betegágya
mellett? Csupa-csupa izgalmas kérdés, amelynek megválaszolása nem mindig
lehetséges, s olykor csak feltételezésekbe bocsátkozhat a kutató még akkor is,
ha feltárt tényekre hivatkozik. A kutatás során gyakran érdekes
„mellékszereplők” is felbukkannak, például Csokonai Vitéz Mihály életét,
betegségét és halálát tanulmányozva. Ilyen az a hölgy is, akit Vályi Klárának
hívtak. De hogyan is került kapcsolatba a költővel a történelmi Hont vármegyében
élő és működő szülésznő, kérdeztük dr. Kiss Lászlót.
– A kapcsolat valóban érdekes. Vályi Klára ugyanis Csokonai Vitéz Mihályhoz
hasonlóan szintén poéta, pontosabban poétria, tehát versköltő asszony volt, bár
az újabb irodalomtörténetek megvonják tőle ezt a „minősítést” és inkább csak
amolyan verselgetőnek, nevezik őt, de tény az, hogy két verseskötetet kiadott,
ami bizony abban az időben szép teljesítmény volt. Foglalkozását tekintve
bábaasszony volt, ilyen állásban működött Hont megyében is 1801-től. A
Csokonaival való kapcsolata természetesen korábbi időre tehető. 1797-ben
találkoztak Komáromban. Mint tudjuk, Csokonai az előtte való hónapokban
Pozsonyban töltötte az idejét, akkor ott ülésezett a pozsonyi diéta, és ő egy
kis verses újságot jelentetett meg Diétai Magyar Muzsa címmel, és a diéta
szünnapjaiban pedig a közeli Komáromban időzött. Ott Bédiné Fábián Julianna
házában amolyan irodalmi szalon működött, ahol írogató emberek találkoztak. Hogy
miért és hogyan került oda Vályi Klára, nem tudjuk. Ő ugyanis már akkor nem volt
éppenséggel fiatal, sőt mi több, özvegyasszony volt. Valamikor 1757 körül látta
meg a napvilágot a Gömör megyei Jánosi nevű faluban, aztán férjhez ment. Talán
nyolc, kilenc évig volt férjnél, majd megözvegyült és özvegyasszonyként került
el Komáromba. A Fábián Julianna által vezetett irodalmi körben ismerkedett meg
Csokonaival és talán a költő volt az, aki ajánlotta neki, hogy Bécsben
kezeltesse betegségét, amelyről nem tudjuk pontosan, mi volt, ám egyik versében
úgy írja, hogy hatbetűs nyavalya, amiből én arra következtetek, hogy
valószínűleg köszvényről lehetett szó. Bécsben akkoriban működött egy Sándorfi
nevű doktor. Ő nemcsak orvos volt, hanem szerkesztő, aki írogatott is. Vályi
Klára tehát Csokonai ajánlására jutott el Bécsbe és az asszony onnan küldözgette
neki leveleit, Csokonai pedig válaszolt. Tehát ez az a kapcsolódási pont, ami
Vályi Klárát összeköti Csokonaival.
– Vajon miről szólhattak ezek a levelek, miről tájékoztatták egymást?
– Ezek verses levelek voltak, s nem kimondottan hétköznapi dolgokról szóltak.
Vályi Klára verses levelében panaszkodott Csokonainak, hogy az emberek
irigykednek rá. Találkozott olyan megnyilvánulással, amely kétségbevonta
írástudását. Vályi levele nem annyira érdekes, hiszen egy verselgető asszony
erőltetett rímekkel megtüzdelt műve, de nagyon érdekes a költő válasza. A két
levél először Vályi első verseskötetében jelent meg amely Buzdító versek a nemes
magyar insurgensekhez, tehát a magyar felkelőkhöz címmel 1798-ban jelent meg.
Ennek toldalékaként olvasható az ő levele Csokonaihoz és Csokonai válasza,
amelynek mondanivalója ma is érvényes : „... de győződjön a szerencse,
szégyenüljön pénz és kincs, szived irigy ne rettentse, szitokra ne is tekints.
Ne mássz porba a főbbeknél, zengj egyebet keserveknél, nagyobb vagy te
mindezeknél azzal, hogy poéta vagy.” Ezek a sorok ars poeticának is felfoghatók.
Csokonai ezzel biztatta Vályi Klárát és a többi, abban az időben működő
nőköltőt, poétriát, hogy bátran merjen írni. Erre a biztatásra nagy szükség
volt, hiszen mint ahogy már említettem, Vályiról is sokan feltételezték, hogy
még a betűkkel sincs tisztában, nemhogy verset tudna írni. Egyik versét tehát
úgy kezdi, hogy „most hirtelenjében írtam mások szemeláttára”. Meg kell említeni
azt is, hogy az 1840-es években a pesti orvosi karon egy olyan disszertáció
jelent meg, amely azt bizonygatta, hogy a nők leendő áldott állapotának, tehát
anyai szerepének nem tesz jót, ha írással vagy tudományos dolgokkal
foglalkoznak. Ilyen szempontból Csokonainak a biztatása valóban nagyon jólesett
Vályi Klárának.
– Hány levelet váltottak?
– Talán féltucat levelet. Az első kettő megjelent Vályi első könyvében, a többi
pedig a Magyar Tempe című kötetben. A könyvet Vályi Klára írta és adta ki saját
költségén, rá is van írva: Nemes Vályi Klára saját költségén, Vácott 1807-ben.
Ennek a kötetnek az az érdekessége és ezért kételkedhetünk abban, hogy
egyáltalán tudott-e Csokonai korán bekövetkezett haláláról, mert ebben az
1807-es kötetben már megjelenteti a Csokonaival váltott verses leveleket, s
nincs a kötetben a költőhöz címzett búcsúvers. Tehát ebből gondolom, hogy ha
tudta volna: Csokonai két évvel korábban, 32 éves korában meghalt, biztosan írt
volna egy búcsúverset, hiszen ez a Magyar Tempe című kötete tulajdonképpen ilyen
üdvözlő és búcsúztató és a nemesi házak, nemesi családok legjelesebb
személyiségeihez írt dicsőítő verseket fog egybe.
– Vályi Klára tehát nem tudott arról, hogy Csokonai Vitéz Mihály 1805-ben
elhunyt, de mit tudunk Vályi Klára további sorsáról?
– Annyit sikerült kiderítenem a Beszterce melletti zólyomradványi levéltárban,
ahol Hont vármegye töredékben megmaradt levéltárát őrzik, hogy Vályi 1802-ben
lépett Hont vármegye szolgálatába. Mint járási szülésznőt alkalmazták. Egyébként
a vármegyében négy járási szülésznő működött, és 1808-ig tudtam követni Vályi
sorsát, addig van nyom, addig emlegetik őt olyan vonatkozásban, hogy valamilyen
tartozását kiegyenlítettek, a házbéréhez hozzájárultak, s az egyik falu
juttatott neki valamit szolgálataiért. Tehát 1808-ig vezet a nyom, aztán
1809-ből és 1810-ből találtam egy olyan bejegyzést, mely szerint az egyik
seborvos Pestre ment új szülésznőt fogadni. Nem tudni tehát, mi történt Vályi
Klárával, elköltözött-e, meghalt-e. Nyoma veszik, és Hont megyében szinte
teljesen megfeledkeztek róla. Gyürki Antal, aki megírta Hont megye történetét az
1820-as évektől kezdve, emlegeti, hogy volt valamikor a megyében egy szülésznő,
aki verseket is írogatott, de ez minden. Aztán a 20. században Weöres Sándor
hozta vissza a köztudatba Vályi Klárát. Hadd mondjak még egy szomorú adalalékot
a témához. Annak idején Zalabai Zsigmonddal volt egy tervünk, illetve neki volt
egy terve és én támogattam. E terv többek közt az volt, hogy a Hont megyében és
Hont megyéről megjelent írásokat, könyveket a Koncsol László szerkesztette
Csallóközi Kiskönyvtár „mintájára” sorban meg kellene jelentetni, valami
hasonlót kellene kiadni és én felhívtam a figyelmét arra, hogy jó lenne Vályi
Kára Magyar Tempe című verseskötetét újra kiadni. Lelkesedett a gondolatért,
csak aztán közbejött az ún. rendszerváltás, majd betegségei és sajnos az ő
életében ez már nem valósult meg. Én nagyon örülnék, ha valaki a gondolatot
továbbvinné és 2007-ben, amikor 200 éves lesz Vályi Klárának ez a kis kötetete,
újra megjelentetné azért is, mert benne találhatók a Csokonaihoz írt és a
Csokonaitól kapott levelek.
Lacza Tihamér
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. november 9 – november 23-i (45-47.) szám