Ezen az
emlékezetes napon Prágában a fiatalok tüntetést szerveztek a nácik által
1939-ben kivégzett kilenc diák emlékére. Erősödött a kommunista rendszerrel
szemben elégedetlenség kinyilvánítása is. Az ellenzék – Václav Havellel az élen
– erős szövetséget alkotott, a szocialista kormány kénytelen volt a
tárgyalásokra, melyeket követően le is mondott. Létrejött a „nemzeti megértés
kormánya”, és Havelt december 29-én megválasztották köztársasági elnökké.
Győzött a „bársonyos forradalom”!
Míg
Csehországban a Polgári Fórum volt a változások mozgatórugója, Szlovákiában ezt
a szerepet a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom töltötte be. 1990 nyarán már
szabad választásokat tartottak a köztársaságban, melyek a két említett politikai
erő fölényes győzelmével értek véget. A szlovákiai autonómiát követelők hangja
is ezt követően egyre erősebb lett, s teljes függetlenséget követeltek. 1992-ben
ismét választások voltak, Csehországban Klaus, Szlovákiában Mečiar alakított
kormányt, akik eldöntötték: 1993. január 1-jén Csehszlovákia megszűnik létezni.
Létrejött az önálló Csehország és Szlovákia.
A változások – persze – a többi Kelet-európai államban is folytak. És változtak
a határok is. A németek már újra egy országban élnek. Sorra nyerték el
függetlenségüket az egykori Szovjetunió által „bekebelezett” államok, darabjaira
hullott Jugoszlávia...
A magyarságot szétdaraboló trianoni határok azonban nem változtak. A felvidéki magyarság sorsa annyiban módosult, hogy csehszlovákiai számbeli kisebbségből szlovákiaivá vált. Még túl kevés idő telt el ahhoz, hogy a történészek elfogulatlanul ítélkezzenek erről az időszakról, hiszen a 16 évvel ezelőtti politika szereplői közül sokan még napjainkban is aktív politikusok. És az is igaz, hogy sokkal több minden történt, mit ahogy azt a fentiekben címmondatokban összefoglaltuk. Tény, hogy a felvidéki magyarság politikai szerveződése is megtörtént, létrejövő pártjai a demokratikus változások szorgalmazói voltak. Nagy kérdés, hogy beszélhetünk-e jóvátehetetlen mulasztásokról – már ami a szétdarabolt magyar nemzet sorsának alakulását illeti? Egy korábbi interjúmban az 1990-ben kormányra került Nyilvánosság az Erőszak Ellen mellett felnövő Független Magyar Kezdeményezés egykori képviselője azt mondta, szó sem lehetett volna határrevízióról, ugyanis azt a nagyhatalmak nem hagyták volna jóvá. Bizonyára nem megalapozatlan ez az állítás, de tény, hogy a határrendezés kérdésénél sokkal szerényebb igények is zátonyra futottak. Ennek legjobb példája az önálló magyar egyetem megalapításának a kísérlete volt. A kormányban lévő magyar mozgalom képviselői nem álltak ki mellette, sőt, az önálló magyar egyetem javaslata ellen aláírásokat gyűjtöttek a nyitrai magyar főiskolások között.
Ma, 2005-ben ott tartunk, hogy mégis van magyar egyetem. Autonómiáról hallani a többségi nemzet politikusai viszont hallani sem akarnak – és ez óhajuk általában teljesül is. Egy (ma is folyamatban lévő) nagy határmódosításra azért mégis sor került: az Európai Unió sokszázmilliós közösségében már együtt van a magyarországi, a szlovákiai és a szlovéniai magyarság, és várhatóan pár éven belül társulnak hozzájuk a Romániában és Horvátországban élő nemzetrészek is.
Ilyenkor – az évforduló táján – gyakoriak a megemlékezések. így volt ez a múlt héten a dunaszerdahelyi kultúrházban rendezett lakossági fórumon is, ahol a 16 évvel ezelőtti csehszlovákiai események két „aktivistájával”, a prágai Jiří Černývel és a vágsellyei Tóth Lajossal találkoztunk.
Jiří
Černý 1989 novemberében ahhoz a Václav Havel nevével fémjelzett csoporthoz
tartozott, akik létrehozták a bársonyos forradalom meghatározó politikai
tömörülését, a Polgári Fórumot. Főleg a szórakoztató zene és a művészet
képviselőinek a forradalom mellé állítása terén végzett eredményes munkát. Az ő
eredménye többek között az is, hogy létrejött a Prágában ma is sokat emlegetett
híres duett: Karel Kryl és Karel Gott együtt elénekelte a csehszlovák himnuszt.
„Voltak ugyan, akik közülünk is csóválták a fejüket, mikor ennek az ötlete
elhangzott. Politikai megítélés alapján ugyanis nehéz volt összeegyeztetni a
szocialista rendszer dédelgetett aranycsalogányát, Karel Gottot a jobbára csak a
Szabad Európa Rádióban hallható, a rendszer által száműzött Karel Kryllel. Én
azonban jó tervnek tartottam, mert abban az időben még nem lehettünk biztosak
abban, hogy a változás nem lesz visszafordíthatatlan. Sokan voltak, akik féltek
még attól is, hogy kinyilvánítsák, szimpatizálnak velünk. Biztos voltam benne,
ha együtt látják ezt a két legendás énekest, akkor félelmeik eloszlanak.”
Van okunk nosztalgiára? Černý szerint nincs: „én szerencsés vagyok, nem ültem
börtönben, de sok barátom igen. Nem élhet az ember boldogan egy olyan országban,
ahol a legalapvetőbb emberi jogától, a szabadságától fosztják meg. A szabadság
ugyanis nem csak azt jelenti, hogy nem vagyunk fizikailag bezárva (noha a
határok átjárhatatlansága miatt erről is szó volt), hanem azt is, hogy szabadon
kinyilváníthassuk gondolatainkat.”
Hasonló
véleményen volt Tóth Lajos is. Ő 16 évvel ezelőtt a Nyilvánosság az
Erőszak Ellen „zászlaja” alatt vállalt aktív szerepet az események
irányításában, gyűlések szervezésében: „érthető, hogy vannak, akik visszasírnák
a szocializmus idejét, hiszen akkor még gondolkodniuk sem kellett. Mégis, ha
valaki édes nosztalgiával emlékezik arra a több mint negyven évre, akkor az már
egyenesen a skizofréniával határos, hiszen mai gondjaink is ott gyökeredznek.”
Tóth Lajos, már 1989. november 18-án egy ellenzéki magyar fórumot rendezett (az
50. születésnapján), melynek a résztvevői az azt követő éjszakán megalapították
a Független Magyar Kezdeményezést. „Ma sem tisztázott, hogy ki mindenki volt
jelen azon az eseményen, ezért engemet kissé a partizán-szindrómára emlékeztet,
ha valaki napjainkban ezt önmaga próbálja kisajátítani. És volt már erre példa!
Én egyébként, miután november 17-ét követően felgyorsultak és egymást követték
az újabb események, úgy gondoltam, ebből inkább kimaradok. Történész vagyok, és
számos példa mutatja, hogy a forradalmárok a kezdeti sikerek után mind
ráfizettek a korábbi aktív szereplésükre. Persze, akkor olyan eufórikus hangulat
volt, hogy egyszerűen mégsem maradhattam ki a politikából. De hálát adok az
Istennek, hogy úgy irányította az utamat, hogy a pedagóguspályán maradtam” –
mondta a Galántai Magángimnázium igazgatója, aki 16 év után ismét kitűzte
zakójára a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom emblémáját. (oriskó)
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. november 9 – november 23-i (45-47.) szám